Lapunk munkatársát az Okfő úgy tájékoztatta, a belső vizsgálatot lezárták annak a két kismamának az ügyében, akiknek szülése tavaly decemberben majdnem tragédiával végződött. A válasz elképesztő.
Megegyezés születhet a francia-marokkói paradicsomháborúban. A marokkói cherry paradicsom Franciaországban történő forgalmazásának szabályozása lesz a márciusi tárgyalás fő témája.
Egy 100 ezer főt befogadó “mega-stadion" terveit szellőztette meg a Manchester United angol futballcsapat. Ez épülne a több, mint 100 éves, legendás Old Trafford helyére, amitől a klubért felelős cég hatalmas bevételeket és a csapat felfutását reméli.
Tele van tervekkel, ambíciókkal Gulyás Michelle, a március-áprilisi GLAMOUR magazin címlapján tündöklő olimpiai bajnok. Az exkluzív interjúban mesél a sport iránti kötődéséről, a terveiről, miért választotta a rendőri hivatást, de elárulja azt is, ki az a személy az életében, akinek nagyon fontos a véleménye.
Egy szavazásból kiderült, hogy az amerikaiak kit kedvelnek leginkább az angol királyi család tagjai közül. A toplistán természetesen Katalin hercegné is helyet kapott, azonban elöljáróban annyit elárulunk, hogy Vilmos herceg felesége nem léphetett fel a képzeletbeli dobogóra.
A híres amerikai színésznő, Natalie Wood halálát a mai napig rejtély övezi. 1981-ben fulladt a tengerbe, ám a mai napig nem zárták le ügyét, miután felmerült a szándékos emberölés gyanúja. Az egyik leghátborzongatóbb részlet a történetben, hogy állítólag már gyerekkorában megjósolták tragikus jövőjét.
Az antidepresszánsok a depresszió, és más mentális betegség kezelésében, széles körben alkalmazott gyógyszerek. Hatásmechanizmusuk az agyban található neurotranszmitterek, mint a szerotonin vagy a noradrenalin szintjének módosításán alapul, amelyek a hangulat és az érzelmi állapot szabályozásában játszanak szerepet. A hatékonyságuk és a mellékhatás
Tíz emberből jelenleg csupán három magyar rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással, így kizárólag nekik lesz saját jogú magán-nyugdíjuk, míg azok, akik nem indítanak ilyen típusú megtakarítást, kizárólag az állami nyugdíj kifizetéseiben bízhatnak. Nézzük meg a számokat részletesen!
Ha valaki rápillantott az elmúlt években a román lej és az euró árfolyamára, akkor azt láthatta, hogy az árfolyam rendkívül stabil, szinte alig van volatilitás (ingadozás) benne. Miközben a magyar forint jókora mozgásokat mutat az Euró és a dollár párosában is. Mitől ilyen stabil a román fizetőeszköz? Ennek járt utána most a ProfitLine.hu portál.
A Vízöntőre felfigyelt az egyik munkatársa, a Szűz használja ítélőképességét! Karrier horoszkóp: 2025.03.13. Kos Boldog időket töltesz ma a szeretteiddel. Tanulj meg játszani valamilyen hangszeren, mivel ez jó módja az érzelmek kifejezésének. Emellett elkezdesz új embereket magad felé vonzani! Bika Kitartásod és eltökéltséged puszta erejével gondos
Megjelent a NAV 2025-ös ellenőrzési terve, amelyben az előző évhez hasonlóan kiemelt szerepet kap a differenciált, kockázati alapú megközelítés. A NAV tovább finomítja az ellenőrzésre kiválasztás folyamatát a rendelkezésére álló hatalmas adatvagyon és a mesterséges intelligencia alkalmazásával, és ezek alapján az adózók jogkövetési hajlandósága sze
Kedden megszületett az Egyesült Államok és Ukrajna régóta odázott megállapodása, mely nem csupán a háborútól sújtott kelet-európai ország gazdasági fejlődését segítheti elő, de - ha az orosz fél is rábólint - 30 napos tűzszünetet is eredményezhet.
A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara létrehozta a Kárpát-medencei Brunszvik Teréz Módszertani Központot, amely Brunszvik Teréz grófnő, az első magyar óvoda alapítójának öröksége előtt tiszteleg. Az egyetem célja, hogy a központ révén támogassa a gyermeknevelés és pedagógiai innováció fejlesztését a régióban. A központ szakmai fórumként s
Peller Mariann mindig is csinos volt, ám úgy tűnik, még ő is szeretne tökéletesíteni az alakján. Most azt is megmutatta a követőnek, holt tart az álomalak elérésében.
Egy internetes kalandot követően csaknem egymillió forintot fizetett ki egy férfi egy keszthelyi nőnek, aki azt hazudta neki, hogy a szexuális kapcsolatukból gyermeke született.
Az amerikai autógyártó másfél évtizedes tőzsdei pályafutásának legpocsékabb időszakát zárta. Ironikus, hogy a vesszőfutás január 20-án, Donald Trump elnök (Elon Musk közeli politikai szövetségese) beiktatása napján vette kezdetét.
Aki a korai palántázás híve, már minden bizonnyal elvetette az első magokat. Ezzel a legkönnyebb feladatot el is végezte, mert bizony a neheze még csak most következik. Olyan egyszerűnek tűnik a magból növényeket nevelni, de az igazság az, hogy a beltéri palántanevelésnek valójában számtalan buktatója van. Tanácsainkkal abban igyekszünk segíteni, h
Kellemetlen videó készült Timothée Chalamet-ről és Kylie Jennerről, a fiatal színész ugyanis sokadik próbálkozásra sem igazán akarta megcsókolni a barátnőjét.
Kerkez Milos, a Bournemouth magyar válogatott labdarúgója "útban van afelé, hogy Európa egyik legjobb szélső védője legyen" - írta elemzésében a Premier League honlapja.
Különleges dátumkijelzéssel dobták fel a Nomos örök klasszikusát. A Nomos újdonságai nem éppen azok, ahol az extravagáns megoldásoktól leborul az ember a székről. Nem is kell olyannak lenniük, a 30-as…
Ma, 2025. március 13-án, a csillagok különleges üzeneteket hoznak mindannyiunk számára. Minden csillagjegy egyedi lehetőségekkel és kihívásokkal néz szembe, amelyek segíthetik a személyes fejlődést és a kapcsolatok elmélyítését. Nézzük meg, mit tartogat a napi horoszkóp a különböző jegyek számára!