2025. március 13. csütörtök

márc. 13
7:24
Egyre vallástalanabbak a fiatal korosztályok (Demokrata)
Elvallástalanodás tapasztalható a magyar fiatalok körében, főként azért, mert ennek a generációnak a szülei vallástalan korszakban nőttek fel.
márc. 13
7:24
Gyorsítósávon az elektromosok (Demokrata)
Az elektromos autók ára lassan azonos szintre kerül a benzinesekével, sőt az is előfordulhat, hogy olcsóbb lesz villanyautót venni.
márc. 13
7:24
Kiadták a figyelmeztetést: ilyen lesz az időjárás a következő napokban (Mandiner)
Változékony idő kíséri majd a nemzeti ünnepet.
márc. 13
7:24
Ásatás Szegeden: épület maradványt és temető részletet, de még egy igen ritka leletet is találtak (Helló Magyar)
Az is meglepetés volt, hogy a török kori szint alatt, mintegy 3,5 méteres mélységben (!) egy újabb épület maradványára bukkantak. Olvasd el cikkünkben a részleteket:
márc. 13
7:24
Kormányhibás turistabuszt szedtek ki a forgalomból a magyar-osztrák határon (Autószektor)
Az orf.at cikke. Képernyőfotó Az elsőbbségi ellenőrzéseket a keleti autópályán (A4) a Burgenlandi Állami Közlekedési Minisztérium tisztviselői és az ASFINAG (Osztrák Autópálya Fenntartó) technikusai végezték. A busz Szkopjéból, Észak-Macedónia fővárosából tartott Bécsbe. Az átvizsgálása során megállapították, hogy a kormánytartó eltört, ezért egyen
márc. 13
7:24
Csökkenő, de még mindig jelentős nyereséget jelentett a Volkswagen Csoport (Villanyautósok)
Létszámleépítés következik a Porschénél és a CARIAD-nál is.
márc. 13
7:24
A kétségbeesett miniszter, a fideszes ügyvéd és az elúszott milliárdok – újabb csavarokkal folytatódott az Agrárminisztérium korrupciós pere (Telex)
Egyre több Fidesz-közeli szereplő tűnik fel az Agrárminisztériumnál történt állítólagos milliárdos visszaélés bírósági perében. Közben Nagy István miniszter csak amiatt aggódott, hogy ő mit írt alá. A Direkt36 új részleteket tudott meg a fordulatos ügyről.
márc. 13
7:24
41 évesnő vagyok, felül elvékonyodott a hajam, mit tehetek? Az orvos válaszol (EgészségKalauz)
A bőrgyógyász androgén alopeciat állapított meg.
márc. 13
7:24
Milyen ember lehettél előző életedben? A csillagjegyed ehhez is ad iránymutatást (Bien)
Egyesek úgy vélik, hétszer születünk újjá, és minden életünkben egy kicsit különböző személyiségünk van az előzőhöz viszonyítva.
márc. 13
7:24
Árzuhanás Ukrajnában: ennyibe kerül most a burgonya a helyi piacokon (Agrárszektor)
Átmenetinek tűnő árcsökkenés figyelhető meg burgonya piacán Ukrajnában. Március elején olcsóbban juthatnak a termékhez az ukrán vásárlók, de a belföldi készletek szintje alacsony.
márc. 13
7:26
Több mint 4300-an érkeztek Ukrajnából szerdán (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 23 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
márc. 13
7:27
Ma végre Putyin is megszólalhat Ukrajnáról (Blikk)
Vlagyimir Putyin orosz elnök ma a Kremlben tartott sajtótájékoztatóján érintheti Ukrajnát, reagálhat a hét elején Dzsiddában született ukrán- amerikai tűzszüneti megállapodásra, amennyiben kérdéseket tesznek fel a témában - közölte az orosz államfő sajtótitkára, Dmitrij Peszkov.
márc. 13
7:27
Radnai Márk a Tisza-himnuszról: „Örülök, hogy a média felismerte az utalásokat, és nem nekünk kellett erre felhívni a figyelmet” (Kreatív Online)
Elértük Radnai Márkot, a Tisza Párt alelnökét, aki a március 10-én nyilvánosságra hozott Tisza-himnuszt is rendezte. Rákérdeztünk a klip kreatív koncepciójára, a plágiumvádakra és a lovakra is.
márc. 13
7:30
Jön a tájékoztató: Putyin ma megszólalhat Ukrajnával kapcsolatban (ATV)
Vlagyimir Putyin orosz elnök ma Ukrajnáról is beszélhet a belorusz tárgyalások utáni sajtótájékoztatón - közölte a Kreml. Közben Moszkva folyamatosan szorítja ki az ukrán erőket Kurszkból.
márc. 13
7:30
Bajnokok Ligája: megvan a negyeddöntő párosítása! (Igényesférfi.hu)
A legjobb nyolc közé két német, két spanyol, két angol, valamint egy olasz és egy francia csapat jutott be, így áprilisban izgalmas összecsapások várnak ránk a Bajnokok Ligájában.
márc. 13
7:30
Rusvai Miklós: A száj és körömfájás vírus az embert is megbetegítheti, a szájban, száj környékén hólyagok jelenhetnek meg (SzMo)
De míg az embernél enyhe a lefolyás, az állatoknál nagyon súlyos, ezért kell minden állatot leölni - mondja a virológus. Legalább 3 hónapig óriási gazdasági károkat szenved az ország. Szerinte elképzelhető, hogy a vendégmunkások hozták be a kisbajcsi telepre a fertőzést.
márc. 13
7:30
Rég várt újítás a palack-visszaváltásnál, ez mindent megváltoztat (Promotions)
Sokan örülnek a döntésnek, ezzel kellett volna kezdeni a vásárlók szerint.
márc. 13
7:30
A McLaren kezdheti a legjobb pozícióból a szezont (Magyar Hírlap)
A legnagyobb kihívójuk a Ferrari lehet.
márc. 13
7:30
Vágtató huszárok! (Demokrata)
Huszárok, vagyis a Hagyaték Lovas Egyesület hagyományőrzői töltik meg március 15-én a szentendrei skanzen területét.
márc. 13
7:30
"Putyin nem támadta volna meg Ukrajnát, ha erős európai haderőnk lett volna" - az Unió volt vezetője szerint (Növekedés)
Rengeteget könyörgött annak idején, hogy legyen közös európai haderőfejlesztés, de mindig széthúzást tapasztalt az uniós államok között - nyilatkozta Romano Prodi volt olasz kormányfő, az Európai Bizottság korábbi elnöke.
márc. 13
7:30
2025. március 13. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
márc. 13
7:30
Brutális időjárás csap le az országra: viharos szél, jégeső és zivatarok jönnek, kiadták a riasztást (naphire.hu)
Borzalmas időjárás közelít felénk, a meteorológusok több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést.
márc. 13
7:30
A Lunar új szintre emeli a fiatalok bankolását (Fintech)
A dán digitális bank, a Lunar, új szolgáltatásával a fiatalabb generációkat célozza meg. A Lunar Youth bevezetésével a 7-17 évesek digitális banki szolgáltatásokat vehetnek igénybe, miközben a szülők teljes kontrollt gyakorolhatnak. Új lehetőség a fiataloknak a digitális pénzügyi világban A Lunar, amely 2015-ben indult Dániában, most a következő ge
márc. 13
7:33
Ma végre Putyin is megszólalhat Ukrajnáról (Blikk)
Vlagyimir Putyin orosz elnök ma a Kremlben tartott sajtótájékoztatóján érintheti Ukrajnát, reagálva a hét elején Dzsiddában született ukrán–amerikai tűzszüneti megállapodásra, amennyiben kérdéseket tesznek fel a témában – közölte az orosz államfő sajtótitkára, Dmitrij Peszkov.
márc. 13
7:36
Mire lehet ma számítani a tőzsdéken? (Portfolio)
Mozgalmas napokon vannak túl a tőzsdék, az amerikai piacok nagyot estek az elmúlt időszakban részben Trump kiszámíthatatlan vámpolitikája, a recessziós félelmek, az előbbiek által okozott bizonytalanság, és a technológiai papírok szenvedése miatt. Ehhez képest tegnap némi visszapattanást lehetett látni az USA-ban, részben a vártnál jobb inflációs a
márc. 13
7:36
Videó: így hergelte Vinícius az Atléti-szurkolókat (Sport365)
Mint ismert, a Real Madrid egy drámai tizenegyespárbajban búcsúztatta városi riválisát, az Atlético Madridot a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A Colchoneros ugyan 1-0-ra
márc. 13
7:36
Átvilágították a férfit a repülőtéren: a biztonságiak is megrökönyödtek, mikor látták, mi mászik elő az alsónadrágjából (Femcafe)
Ilyen biztonsági ellenőrzésre sem kerül sor túlzottan gyakran, annyi szent. A férfi egyébként sajátkezűleg nyúlt az alsónadrágjába, és kapta elő az élőlényt.
márc. 13
7:36
Szög és fog (Magyar Hírlap)
Kétperces. Szöget ütött J. Károly fejébe a büfés Eszter minapi megjegyzése, hogy a felfordult világot mi is másképpen látjuk, ha a fejünk tetejére állunk.
márc. 13
7:36
Megint óriási bókot kapott Kerkez, Komáromiék fájó vereségbe futottak bele (NB1)
Anglia Az utóbbi napokban Kerkez Milos többek között a Tottenham elleni hétvégi bajnokin kiosztott parádés gólpassza miatt is fókuszba került.
márc. 13
7:39
Megtriplázta szeletgyártó-kapacitását és két új prémium termékcsaláddal lép piacra a BioTechUSA (Piac és Profit)
Mintegy 9 milliárd forint értékű beruházást valósít meg a hazai tulajdonú BioTechUSA, a beruházás első szakasza 5,5 milliárd forint értékben most zárult le: a cégcsoport szadai gyártó- és logisztikai központjában egy olyan komplex, többrétegű, ún. multilayer fehérjeszelet előállítására alkalmas gyártósort adott át a vállalat, mellyel megtriplázza é
márc. 13
7:39
Változások lépnek életbe a fővárosi lomtalanításban a hétvégén (Infostart)
A Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. új szabályokat ismertetett a VIII. kerületi, hétvégén esedékes lomtalanítás kapcsán - tájékoztatott a belvárosi önkormányzat.
márc. 13
7:42
Megjelent a tervezet: így alakulnának a 2026-os szombati munkanapok (HR Portál)
A minisztérium március 20-ig várja a véleményeket a társadalmi egyeztetés keretében.
márc. 13
7:42
Közel négyezer munkahelyet szüntet meg a Porsche (autopro)
A Porsche jelentős átalakításba kezdett, amelynek részeként csaknem 4000 munkahelyet szüntet meg, és további leépítéseket is tervez. A cél a költségek csökkentése és a nyereségesség javítása.
márc. 13
7:42
Dúró Dóra kiakadt a Hunyadira: És ezt lehet? Közpénzből, Magyarországon? (SzMo)
A Mi Hazánk politikusa belenézett a TV2 nagyszabású történelmi sorozatába. Hosszú elemzésben fejtette ki a véleményét.
márc. 13
7:42
Az antibiotikum-rezisztencia kialakulásával szemben keresnek új megoldást (Magyar Hírlap)
Már "csendes világjárványként" emlegetik.
márc. 13
7:42
Kínos videó terjed Nagy Mártonról: Orbán miniszterén úrrá lett a pánik az infláció miatt (Nyugati Fény)
Számolgatni kezdett.
márc. 13
7:42
Ezek Magyarország „halálzónái”, itt a legtöbb a halálos baleset (Most Hír)
Szomorú statisztika látott napvilágot a hazai balesetekről, kiderült, hol haltak meg a legtöbben.
márc. 13
7:48
Gyengült csütörtök reggelre a forint (ProfitLine)
A forint árfolyama változatlanul áll az euróval szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest, a dollár és a svájci frank ellenében viszont gyengült.
márc. 13
7:48
Trump egy sor környezetvédelmi szabályon akar lazítani (444.hu)
A környezetvédők kiakadtak, valaki pedig a "legkatasztrofálisabb napnak" nevezte a szerdát.
márc. 13
7:48
EP-képviselő jelentette be: fideszes politikusokat fenyegetett Magyar Péter az Európai Parlamentben (Mandiner)
Dömötör Csaba szerint nem kerülhetett véletlenül a Tisza Párt vezetőjének aláírása az EPP háborúpárti javaslatára.
márc. 13
7:48
Berki Mazsi kórházba került, műteni kellett (AC News)
Berki Mazsi kedden egy miskolci kórházból jelentkezett be, szerdán pedig arról adott hírt, hogy műtéten esett át.
márc. 13
7:51
Környzetvédelmi szabályok sorát vizsgálja felül a Trump-kormányzat (Infostart)
A környezetszennyezés csökkentését és az éghajlatváltozás mérséklését célzó, a korábban bevezetett szabályok egész sorának a felülvizsgálatát jelentette be az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala, az EPA.
márc. 13
7:54
A 400 alatti tartománnyal próbálkozik a forint, miközben fordult a dollár (Portfolio)
A forint szerdán jelentős erősödést mutatott az euróval szemben, így újra a 400 alatti tartományba bukott az árfolyam, de mivel a dollár fordulatot mutat az euróval szemben, így nagy kérdés, hogy tartósan ebben a tartományban tud-e maradni az árfolyam. Az orosz-ukrán háború leállításával kapcsolatos híráramlás, az orosz reakciók, illetve amerikai a
márc. 13
7:54
Felejtsd el a cukrot: ettől a meglepő, egyszerű hozzávalótól is édesebb lehet a kávéd (Glamour)
Túl keserűnek érzed önmagában a kávét? Cukrot azonban nem szeretnél hozzáadni, mert tudod, hogy úgy egészségtelenebb lesz? Inkább a tejet is mellőznéd? Itt egy egyszerű trükk, amellyel cukor nélkül is megédesítheted kedvenc reggeli italodat.
márc. 13
7:54
Lángba borult a világ (Magyar Hírlap)
A katonai erő mindig is az amerikai köztársaság kezében volt, függetlenül attól, hogy a birodalom sokkal többet használta, ezt a védőernyőt a globalista hálózat most már nem élvezi, ezért az erőlködés.
márc. 13
7:54
Bemutatkozott a világ leggyorsabb kétfejes 3D nyomtatója (newtechnology.hu)
A professzionális 3D nyomtatók piacán megkerülhetetlen UltiMaker bemutatta legújabb generációs 3D nyomtatóját, az UltiMaker S8-at. Az S8 a gyártó fejlesztéseinek köszönhetően új szintet teremt az FDM nyomtatás termelékenységében és precizitásában
márc. 13
7:54
Trump bekeményít: tönkreteszi az orosz gazdaságot, ha Putyin elutasítja a békemegállapodást (Mandiner)
Eközben a Trump-kabinet gőzerővel dolgozik a béke előkészítésén.
márc. 13
7:54
Elzászi káposztás kacsacomb (egy.hu)
Az ősz és a tél zamatai kelnek egybe ebben az ételben: az alma-hagyma-káposzta mesterhármasa ötvöződik a karakteres kacsaízzel, ráadásként egy érintésnyi rozmaring: egyszerűen fenséges! Csak össze kell rakni, és a sütő elvégzi a mestermunkát.
márc. 13
7:54
Medián: A magyarok 56 százaléka ellenzi Ukrajna EU-tagságát (Telex)
A tiszások 93 százaléka szerint Orbán Viktor gyengíteni akarja az Európa Uniót.
márc. 13
7:54
Túl öreg az anyasághoz? – A szülői életkor mítosza és valósága (Bien)
A pszichológus szerint elavult elképzelés lehet, hogy "túl öreg" vagy anyává válni. Ha az ember lánya 30 évesen még nem szült vagy 40 felett dönt úgy, hogy gyermeket vállal, akkor rengeteg bátorítónak szánt, mégis degradáló kérdést, megjegyzést kap, ami azt sugallja, hogy "már elkésett".

Keresés