Egy igazán kiemelkedő városhoz nagyon sok minden hozzátartozik – ezért a Time Out Magazin minden évben több ezer helybélit kérdez meg a városi életről, helyekről, programokról, hogy összeállíthassák a világ legjobbjainak éves összefoglalóját. Mint minden évben, úgy 2025-ben is elkészült az a lista, ami kifejezetten a gasztronómiára összpontosít.
A 2025-ös Kensiki Fórumon mutatta be a Toyota FT-Me nevű koncepcióautóját. Körülbelül akkora mint a régi kétszemélyes Smart. Végsebessége 45 km/h, hatótávja 100 km körül lehet, ha elkészül, a tetejére napelemet szerelnek. ToyotaEz gyakorlatilag egy elektromos mopedautó, amivel a márka városi károsanyag-kibocsátását csökkentenék. 100 kilomét
"Mi, magyarok 2025-ben sem kívánunk mást, minthogy teljes életet élhessünk: szabadon, korlátozás nélkül használhassuk anyanyelvünket, jelképeinket, és békében ünnepelhessük nemzeti örökségünket" – írta levelében a kormányfő.
Március 20-án lesz Sós Bálint Dániel Minden Rendben című filmjének a magyarországi premierje. A filmet a világpremieren, február 14-én a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a kiemelkedő 21:30-as idősávban telt házzal vetítették, és a magyar és külföldi kritikusok is méltatták. A filmről a Dénest alakító Sáfrány Ágoston a forgatás alatt nyilatkoz
A számos elérhető lehetőség között a megfelelő online platform kiválasztása kihívást jelenthet. Egy megbízható útmutató átfogó tájékoztatást nyújt a legjobb online szórakozási lehetőségekről Magyarországon 2025-ben, hogy megkönnyítse a döntést.
Kerek Dánielt nevezték ki a folyamatos fejlesztésekért felelős vezetőnek a Schneider Electric „GSC Europe Electronics Cluster” részlegénél. A magyar szakember az újonnan létrehozott pozícióban a klaszterhez tartozó hét európai gyár
A GKI elemzése szerint az árstop, a különadó és még több másik tényező is van azok között, amelyek miatt az elmúlt négy évben gyorsabban nőtt az élelmiszerek ára, mint az azt megelőző 11 évben.
Életünk során mindannyian szembesülünk különféle kihívásokkal, amelyekre nagyon fontos megtanulnunk jól reagálni, kezelni azokat. Ha pedig ez sikerül, akkor egészen elképesztő dolgokat is elérhetünk, mi több, az sem kizárt, hogy épp egy, az utunkat keresztező nehézség válik az egyik legnagyobb erősségünkké. Jó példa erre a fiatal költő, Amanda Gorm
A tavaszi állampapír-lejáratok és az élénkülő infláció újra a megtakarítások felé fordította a figyelmet. A Klasszis Podcastben a részvénybefektetésekben gondolkodóknak adott támpontokat Liener Gábor, a Raiffeisen ügyvezetője.
A Central Médiacsoport működésének korszerűsítésére júniusban kezdte meg a közös munkát a Financial Times Strategies-zel, melynek nyomán felszámolták az eddigi tartalmi divíziók struktúráját, és három új üzletágat hoztak létre News, Women and Lifestyle, valamint New Business néven. Ez utóbbi vezetője Pácsonyi Daniella kreatív és kommunikációs igazg
Összegyűjtöttük 2025 legizgalmasabb férfi parfümjeit, amelyek garantáltan frissességet és eleganciát sugároznak. A tavaszi szezon a megújulásról szól – miért ne kezdhetnéd egy új illattal?
Ki hinné, hogy már közel négy évtized telt el Magyarország kedvenc szappanoperája, a Szomszédok indulása óta? Az egyik főszereplő újra megmutatta magát szélesebb közönség előtt.
Ahogy arra számítani lehetett, az elmúlt hónapokban olyan mértékben élénkült a piaci kereslet, hogy ennek köszönhetően februárban megugrottak a lakásárak – derül ki az ingatlan.com februári lakásárindexéből. A legnagyobb áremelkedésre Budapesten került sor.A fővárosban az árak éves szinten közel 17 százalékkal nőttek az idei év második hónapjában,
A Magyar Péter által is támogatott brüsszeli álláspont szerint az uniós adófizetők pénzéből kell finanszírozni Ukrajna támogatását és be kell őket fogadni az EU-ba is, mely döntés végzetes lehet.
Egyelőre nem, a PMÁP-ot egyetlen esetben érdemes megtartani, ha jövőre 7 százalék közelébe ugrik az infláció. Mi történt? Az infláció újra 5 százalék felé emelkedett, így az inflációkövető állampapírok tulajdonosainál felmerülhet, érdemes-e mégis inkább megtartani a PMÁP-jukat. A Bank360 elemzése szerint egyelőre nem. Miért nem éri meg? Mert vannak
A Citigroup azt tervezi, hogy drasztikusan, 144-ről 50-re csökkenti külső beszállítói számát az informatika területén, és több ezer alkalmazottat vesz fel informatikai részlegeire, hogy mérsékelje ezzel az adatkezeléssel és a hiányos ellenőrzésekkel kapcsolatos szabályozói büntetések kockázatát - írja a Reuters.
Az ukrán elnök szerint ők már korábban gyanították, hogy Oroszország elnöke elutasíthatja az Egyesült Államok 30 napos tűzszünetre vonatkozó javaslatát, ez pedig be is igazolódott. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Vlagyimir Putyin reakciója a tűzszüneti javaslatra "manipulatív", s elutasítja az orosz elnök "előfeltételeit". Ukrajna elnöke e
A Morgan Stanley elemzői csütörtöki jelentésükben azt állítják, a piaci volatilitás és a gazdasági bizonytalanság miatt elmaradhat a befektetési bankok várt fellendülése 2025-ben – írja a Reuters.
Mérettesse meg magát az IPC kézi forrasztási versenyén (Hand Soldering Competition – HSC), amelynek magyarországi regionális kvalifikációjára 2025. április 8-a és 10-e között kerül sor az Innoelectro 2025 kiállítás keretében,
Harmadik alkalommal díjazta a 40 év feletti női példaképek a digitális gazdaság területén című pályázatán az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) a női vezetőket. Az elismerésre gazdasági társaságok, különböző szervezetek nevezték azokat a digitális gazdaság és technológia területén tevékenyked
A Hungaromet figyelmeztetést adott ki péntek éjfélig zivatarok és erős széllökések miatt, helyenként jégeső is előfordulhat. Estére a zivatarok várhatóan lecsengenek, de délnyugaton továbbra is erős széllökések lehetnek.
Ahogy arról tegnap a Portfolio is beszámolt, a Gloster bejelentette, hogy növekedési stratégiája részként saját leányvállalatot alapított a Fülöp-szigeteken. Erre reagált most az Erste. Az elemző szerint a lépés jelentős megtakarítást hozhat a vállalat számára a következő években.
Ma a délutáni órákban fordulhatnak elő zivatarok, nagyobb valószínűséggel az ország északi felén, míg délkelet felé haladva várhatóan csökken kialakulásuk esélye.
2025 januárjában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 9,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 8,9, az egyéb építményeké 10,8 százalékkal volt alacsonyabb - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 9,6 százalékkal kisebb, az előző hónaphoz képest 1,6 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Március 12-én egy exkluzív sajtóeseményen mutatták be a Müpa létrejöttének 20. évfordulójára összeállított fotókiállítást, ahol a jubileumi eseménysorozat nem csupán ünnepélyes visszatekintés, hanem nagyszerű lehetőség arra, hogy a közönség testközelből lehessen részese a vibráló hazai kulturális életnek, és minden korosztály felfedezhesse a művész
Miután nem tudta megtartani a kulcsfontosságú 0,000015 dolláros támaszzónát, a Shiba Inu (Shib) medvepiaci területre került, miután az elmúlt hónapban értékének 22,7%-át elveszítette a
Magyarország ellenállása kritikus helyzetbe hozta az Európai Uniót, alig 48 órával az orosz állampolgárokra és cégekre kivetett szankciók lejárta előtt. Az uniós tagállamok versenyt futnak az idővel, hogy meggyőzzék a magyar kormányt a korlátozóintézkedések megújításáról. A büntetőlépések több mint 2400 orosz személyt és szervezetet érintenek az uk