Georgescut kipenderítették a játékból, de ez csak olaj a tűzre, ha rendszerellenességről van szó. Öt másik jelölt megy rá az oroszbarát ezo-messiás híveire, Trump egyelőre kivár: Make Romania Great Again!
A lakásukat bérbe adók az Mbh Elemzési Centrum számításai szerint 6 százalék körüli hozamra számíthatnak ebben az évben – de vajon jó befektetés marad-e az ingatlan, ha a lakásépítési boom beindulásával a bérlakáspiacon is intenzívebbé válik az árverseny?
A Pokoli rokonok szereplői minden hétköznap 19:50-kor rendszeresen megnevettetik az RTL nézőit, azonban a forgatás során akadtak olyan pillanatok, amiket még a színészek sem bírtak ki nevetés nélkül. Adányi Alex például röhögőgörcsöt kapott és képtelen volt elmondani a szövegét, Dobó Katát egy "angolna" zökkentette ki a szerepéből, Nagy Botond pedi
Péntek este a szokásos esti epizód után indul a Farm, ahol éltünk, a reality háttérműsora Demcsák Zsuzsával és Gáspár Zsoltival. Vallomások, emlékek, sérelmek és bocsánatkérések – itt az idő mindent kibeszélni!
A drogfogyasztás súlyos társadalmi és egészségügyi hatásairól, valamint a szintetikus kábítószerek terjedésének veszélyeiről tartanak nagyszabású szakmai konferenciát szombaton a fővárosban.
A drogok liberalizálása fokozza az általuk okozott károkat, miközben az illegális kereskedelem ugrásszerűen nő egy ilyen döntés után – tájékoztatott Haller József, a Drogkutató Intézet vezetője.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) árupiaci szekciójában február 28. és március 5. között az Iscc Nuts II fenntartható takarmánykukorica márciusi jegyzése változatlanul 81 000 forint/tonna volt.
Harminchét év után ütötte fel a fejét ismét Németországban a ragadós száj- és körömfájás. A német gazdák attól tartottak hogy a következmények hónapokig sújthatják őket. Ez a veszély egy friss döntés szerint immár nem fenyegeti őket.
Kossuth-díjat kapott Lajos Tamás Balázs Béla-díjas operatőr, producer és érdemes művész, aki nem volt mindig olyan közel a NER-hez, mint a díjazása idején.
És nem csak a saját táboruknak lesz fontos, mit, hogyan mondanak, kinek és miként üzennek március 15-én — ezt támasztja alá a friss politikai felmérés.
Az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács további hat hónappal, szeptember 15-ig meghosszabbította az Ukrajna területi egységének, önállóságának és függetlenségének aláásásáért vagy veszélyeztetéséért felelős személyekkel szemben hozott korlátozó intézkedések időtartamát.
László András amerikai kollégáival egyeztetve arra jutott, börtön járhatna azoknak a baloldali politikusoknak, akik esetleg kampányolásra használtak USAID-forrást.
Az Országfásítási program részeként elindult a településfásítási program ötödik, tavaszi ültetési időszaka - mondta Nagy István agrárminiszter a Győr-Moson-Sopron vármegyei Mosonudvaron, ahol tíz keskenylevelű kőrist ültettek el. A tárcavezető, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, hangsúlyozta, hogy ez a program a rendszerváltás óta
Kevesebb mint két héttel hivatalos beiktatása után Kijevben kezdett tárgyalásokat az új osztrák külügyminiszter. Poggyászában a többi között egy ötmillió eurós csekk volt a mezőgazdasági területek aknamentesítésére, valamint egy kétmilliós csekk a rászoruló közel-keleti országoknak történő ukrán gabonaszállítások előmozdítására.
Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) pénteken figyelmeztetést adott ki a nevetőgáz néven is ismert dinitrogén-oxid tartalmú termékek belélegzése ellen, mivel azok súlyos egészségügyi következményekkel, akár halállal is járhatnak - írja a Reuters.
A Delta különkiadásában a mesterséges intelligencia segítségével kel életre Jókai Mór, aki így a képernyőn osztja meg gondolatait. A film készítői elárultak, hogy jött létre ez a különleges beszélgetés.
Hiába futballozott gólratörőbben ellenfelénél, és gazdagodott ponttal a Debrecen a Győr otthonában, az egy megszerzett egység keveset segít a kiesőzónában
Az Ethereum (ETH) ismét éves mélypontra került, miután elveszítette a kulcsfontosságú 2 000 dolláros támaszt. A kriptopénz a legrosszabb teljesítményét nyújtja évek óta, és egyes elemzők további 15%-os csökkenést jósolnak. Ugyanakkor vannak, akik szerint az év végére ismét emelkedhet az árfolyam. Az Ethereum elérte a 17 hónapos mélypontját Hétfőn a
A domesztikáció óta eltelt idő során óriási változásokon ment keresztül ló és ember egymáshoz fűződő viszonya, ami a kihatott a tartási módszerekre és a hasznosításra is. Felértékelődött az állatjóllét, a tulajdonosokban mélyebb kötődés alakult ki.
A HVG egyik legsikeresebb üzletágát, a HVG Könyvkiadást nemrég elhagyó vezetők – köztük Budaházy Árpád, a terület volt vezetője – a Central Médiacsoportnál új, nem fikciós könyvkiadói részleget indítanak. Az új márka neve: BookLab – értesült a Media1.
A szigorúan őrzött gyári telephelyeken tilos volt fotózni a különleges teszteket, de aztán a cégvezetők rájöttek, hogy jó reklámlehetőség, amit kár kihagyni. Így került nyilvánosságra a német autógyári munkások 1938-as attrakciója, amikor bemutatták az Audi 920-as modell karosszériájának szilárdságát 1938-ban. Az Audi 920-as autót az Auto Union Aud
Megerősítette Ukrajna területi épsége iránti "megingathatatlan" elkötelezettségét a legfejlettebb ipari országokat tömörítő G7 az országcsoport külügyminisztereinek a kanadai Charlevoix-ban tartott találkozóján kiadott állásfoglalásában.
Az ukrán elnök arra kérte az Egyesült Államokat, hogy gyakoroljon nyomást Moszkvára, mert szerinte Putyin a lehető legtovább próbálja majd elhúzni a tűzszünet megkötését.
Témák: Csütörtök este, a városi könyvtárban tartott lakossági fórumon mutatták be az Élővíz-csatorna belvárosi szakaszának környezetrendezési terveit az ott élők számára. A Szent László utcai Menyhárt híd és a Városház utcai Kapus híd rehabilitációjára is vonatkozó pályázat benyújtásáról március végén születik döntés. 15 országból érkeztek négylábú
Agyonlőtte egy férfi Demjan Hanul ukrán politikai aktivistát a dél-ukrajnai Odesszában a nyílt utcán péntek délelőtt - közölte a Telegramon Olekszij Honcsarenko ukrán ellenzéki parlamenti képviselő.
Az autósok 60 százalékát nem befolyásolja az üzemanyagok árának változása abban, hogy autóba üljenek, és jelentős részük egyáltalán nem tervez változtatni autózási szokásain 2025-ben – derül ki a Simple felmérésből.Úgy tűnik, annyira hozzászoktak a dráguló üzemanyagárhoz az autósok, hogy egyre több sofőrre már nincs is hatással a változás. Míg két
Közel egy évtized után ismét sikerült észlelni a fokozottan védett Anker-araszolót a Vértesben. A ritka lepkefaj, amelyet először Budapesten fedeztek fel, jelenléte a terület kiváló ökológiai állapotát jelzi - írta a Pénzcentrum.
A német anyanyelvű Zsigmond király például nem érti az osztrákokat, a sorozat ennek ellenére is működik, "ha annak nézzük, aminek az alkotók vélhetően szánták" – mondja Pálosfalvi Tamás.