Lesz-e végre béke Ukrajnában? A héten erről beszélt a világ, bár az amerikaiak és ukránok által felkínált ideiglenes fegyverszünet az oroszoknál egyelőre süket fülekre talált.
A márciusi telihold kettős energiákat hozott. Asztrológusunk elárulja, mire kell most a leginkább odafigyelnie a csillagjegyeknek, hogy a legtöbbet hozhassák ki belőle!
Nemrég írtunk arról, hogy Spanyolországban komplett településeket lehet megvásárolni igencsak kedvező áron, most pedig az Egyesült Királyságból érkezett egy olyan ajánlat, amivel ritkán lehet találkozni. A Skócia északi részén elterülő Eilean Mór szigetét ugyanis most nagyjából két tágas budapesti lakás áráért kínálják.
Ezen a héten nyilván a Liverpool drámai BL-kiesése vitte a prímet, de Kubatov Gábor, Fabrizio Romano és Dzsudzsák Balázs is megszólalt a Mandiner hét legolvasottabb sporthíreiben.
Az Hbo sikerszériája, A Fehér Lótusz harmadik évada Thaiföldre kalauzolja a nézőket, az amúgy is erős utazási kedv pedig tovább erősödött ebbe az országba. A tengeren túli úti célok keresési listájának szinte állandó top 10-es szereplője Bangkok, amely évről évre egyre feljebb kerül a valós foglalások listáján is. Február közepétől hetente kerülnek
Bár sokszor a nőket tartják reménytelenül romantikusnak, egy friss kutatás szerint a férfiak sokkal gyorsabban esnek szerelembe, mint a nők – méghozzá nem is akárhogyan.
Stephen King évtizedek óta rendkívül népszerű, mind íróként, mind a képernyőn megjelenő alkotások ihletőjeként. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a Netflix ismét összeáll a termékeny szerzővel, hogy közösen elkészítsék új adaptációját az író 1981-es regényének, a Cujónak – írja a SlashFilm. A Netflix korábban már többször is együttműköd
Másfél évtizeddel a globális pénzügyi válság után visszatértek a megszorítások. Ezúttal azonban a fiskális szigor nem csupán egy gazdaságilag veszélyes megközelítés, amely egy amúgy is nehéz helyzet súlyosbodását ígéri, hanem Elon Musk és Javier Milei argentin elnök kezében politikai fegyver és újraelosztási eszköz is.
Hevesi Kriszta, szexuálpszichológussal, sport szakpszichológussal és az ELTE PPK habilitált egyetemi docensével beszélgettünk a vágy természetes ingadozásáról hosszú a kapcsolatokban, valamint arról, hogy a pornó és a modern világ milyen hatással van a szexuális életre. Szóba került az is, mikor érdemes szakemberhez fordulni, és hogyan lehet a szex
Fél év alatt egymilliárd palack és doboz került vissza a körforgásos gazdaságba a kötelező visszaváltási rendszer (DRS) működtetéséért felelős MOHU közlése szerint. A nyilvános adatokból olyan érdekességek is kiderülnek, minthogy a visszaváltott dobozok másfélszer körbeérnék a Földet az Egyenlítő mentén, az üvegekből megy a legtöbb kárba, és hogy m
Egyesület szponzori szerződés alapján nagyobb összeget kap áfásan. Be kell-e jelentkezni az áfába és ezzel áfaalany lesz-e? Az áfalevonás joga csak a szponzoráláshoz kapcsolódik, vagy az egyéb felmerülő költségek (például versenyekre autóbérlés, ellátás stb.) áfája is visszaigényelhető? Olvasónk kérdéseire dr. Csobánczy Péter közgazdász, jogász, ad
Ahogy beköszöntött a március, szinte borítékolhattuk a jó időt, ami pedig azt jelenti, hogy végre megkezdődhet a különböző szabadtéri programok megszervezése. Nincs is jobb egy tavaszi kirándulós hétvégi napnál, amikor nyakunkba vesszük csodás hazánkat, hogy kiruccanjunk a természetbe egy jót sétálni. Ne pazaroljuk tovább az időnket a négy fal közö
Garantáltan életben maradnak, és méltányos bánásmódban részesülnek azok az ukrán katonák, akik leteszik a fegyvert a kurszki régióban - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök az orosz biztonsági tanács pénteki ülésén.
Salma Hayek tinédzser lánya, Valentina magabiztos, elbűvölő felnőtt nőként tündökölt híres szülei oldalán egy párizsi eseményen, melynek során minden szempár rá szegeződött.
A kávé sokunk reggeli rutinjának alapvető eleme, és el sem tudnánk képzelni, hogy ne igyunk meg belőle ezentúl is legalább egy csészével. Ki az ízét, ki az élénkítő hatásáért kedveli a legjobban, de egy biztos: elképesztően népszerű ital. Azonban van egy tökéletes alternatívája, amivel amellett, hogy szintén energizál, még az alakodnak is kedvezhet
A Dolomitok, az Alpok fenséges hegycsoportja évről évre turisták tömegeit csábítja a Dél-Tiroltól Északkelet-Olaszországig húzódó, természeti látnivalókban és sportlehetőségekben egyaránt bővelkedő vidékre. Máris mutatjuk, milyen csúcskategóriás hotelek közül érdemes szemezgetned, ha téged is ez az úti cél vonz.
A márciusi ifjak Szendrey Júliától, illetve Laborfalvi Rózától kapták az első kokárdákat, mely számukra a szabadságot jelképezte. Vajon mit gondoltak volna, ha megtudják: 177 évvel az ő harcuk után sok magyar azért nem teszi ki még a róluk szóló ünnepen sem a nemzeti színű szalagot, mert annak jelentését kisajátították gátlástalan politikusok?
A Nippon Express Holdings, INC. vállalatcsoporthoz tartozó cargo-partner Kft. kiérdemelte a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) által kiállított CEIV Pharma tanúsítványt, amely a gyógyszerlogisztika területén nyújtott kiemelkedő szolgáltatásokat igazolja. A
Amikor egy kisgyermek életében az iskolaérettség kérdéssé válik, addigra – jól működő családként és szülőként – a fontos teendők oroszlánrészét már elvégeztük. Vagyis ez nem egy olyan történet, hogy mindjárt kezdődik az iskola, gyorsan „érleljük meg” a gyereket. Születésétől fogva segítjük őt abban, hogy hat éves kora környékére iskolába mehessen.
Egy párkapcsolat sem tökéletes. Ahogy Tolsztoj írta az Anna Kareninában:"Minden boldog család egyforma, minden boldogtalan család a maga módján az." Ez a mondat jól rávilágít arra, hogy a konfliktusok és nézeteltérések teljesen természetes részei egy kapcsolatnak. De vajon mennyire számít, hogy egy pár mennyit vitatkozik? Heti egy veszekedés még no
Nevetni jó érzés, de gondoltad volna, hogy segíthet abban is, hogy tovább élj? A Greatness a közelmúltban arra hívta fel a figyelmet, hogy egy kis kuncogás sokkal többet tehet annál, mint hogy jó hangulatba hozzon, ami már eleve csodálatos. A tudomány szerint ugyanis többek közt rövid és hosszú távon is segíthet a betegségek leküzdésében, erősíthet
Március 15-én szombaton túlnyomóan borult időre számíthatunk, de fokozatosan megszűnik a tartós esőzés. Ez azonban nem jelenti azt, hogy záporok nélkül maradunk, főként a déli, délkeleti határvidéken fordulhat elő. Erős széllökésekre is készüljünk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten. A nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között al
Ma már rengeteg grill közül választhatsz otthoni használatra, a kezdő grillezőknek nincs is könnyű dolga! A precíz gázgrillek, az izgalmas smokerek, a hagyományos faszenes grillek külön-külön is rengeteg ember fantáziáját ragadják meg, de abban mégis nagy az egyetértés, hogy egy minőségi kerámia grill olyan sütési élményt kínál, amit kár lenne kiha
Március 15., szombat M4 Sport 1.10: Forma-3, Ausztrál Nagydíj, sprintfutam 2.25: Forma-1, Ausztrál Nagydíj, 3. szabadedzés 4.10: Forma-2, Ausztrál Nagydíj, sprintfutam 6.00:
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A dinamikusan fejlődő mesterséges intelligencia (MI) a geopolitikai viszonyokat is egyre nagyobb lendülettel rendezi át. A technológia szabályozását célzó párizsi csúcstalálkozó rámutatott, a domináns nemzetközi szereplők milyen taktikával próbálják megszerezni az MI innováció feletti irányítást. Míg az EU kifulladni látszó "Brüsszel-hatással" figy