Az egyik pénzintézet figyelmeztette az ügyfeleit, hogy hamarosan karbantartás lesz náluk. Ez azzal is jár, hogy nem fogsz tudni fizetni a bakkártyáddal, de pénzt felvenni sem.
A mindennapokban mindannyian találkozunk stresszel. A munkahelyi elvárások, anyagi gondok, társadalmi nyomás vagy akár a saját céljaink elérése iránt érzett kényszer mind hozzájárulhatnak a stressz kialakulásához.
Alfred Hitchcock halhatatlan klasszikusának főszerepét James Stewart alakította, a 21. századi verzióban viszont Robert Downey Jr. bújhat az egyensúlyából fizikai és mentális értelemben is kibillenő Scottie Ferguson bőrébe.
A javuló gazdasági helyzet, az idén is elérhető állami támogatások, az állampapírhozam-kifizetések mind az otthonteremtési lakásvásárlásra, mind a befektetési célú vételekre pozitív hatást gyakorolhatnak 2025-ben. A lakásukat bérbe adók az Mbh Elemzési Centrum számításai szerint 6% körüli hozamra számíthatnak ebben az évben – de vajon jó befektetés
Ai időmérőre a mezőnyt ismét kellemes idő fogadta az Ausztrál Nagydíjon az Albert Parkban: a levegő hőmérséklete 32 Celsius fok volt, a szél pedig enyhe. Az előrejelzések szerint azonban ez csupán vihar előtti csend… vasárnapra ugyanis megérkezhet az eső és vele akár egy kaotikus nagydíj is. A Q1-ben a tizenöt továbbjutó versenyzőt mindössze hat ti
Amint megérkezik a tavasz, valami különleges pezsgés tölti meg a levegőt. Ilyenkor mindenki szerelmi zsongásban van - de mi történik akkor, ha szingliként talál bennünket az évszak? A jó hír, hogy szerintem semmi: nincs ugyanis megtiltva, hogy akkor is örülj az első napsugaraknak és a jó időnek, ha éppen nem vagy szerelmes.
Az építési és közlekedési miniszter Karcagon tartott ünnepi beszédében az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján élesen bírálta a liberális elitet, amely szerinte a nemzetek jogait és a polgárok akaratát semmibe véve diktálja saját elképzeléseit. Lázár János szerint napjainkban forradalom zajlik világszerte a nemzeti önrendelkezésért é
Néhány hónappal a sikeres tőzsdei bevezetés után, április 1-től a Gránit Bank Budapesti Értéktőzsdére bevezetett részvényei bekerülnek a BUX és a BUMIX indexbe is.
A köhögés a szervezet természetes és hasznos védekezési reakciója, azonban ha súlyossá válik, érdemes mielőbb csillapítani. Számos gyógynövénynek van erős köhögés és fájdalomcsillapító hatása, ami segíthet a kellemetlen tünetek enyhítésében – mutatjuk a legjobbakat!Miért köhögünk, és hogyan segítenek a gyógynövények?A köhögés segít megtisztítani a
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Románia államadós-osztályzatának kilátását a Moody's Ratings, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy további költségvetési konszolidációs lépések nélkül a következő években jelentősen gyengülhet a román államháztartás helyzete.
Barcelona kedden könnyedén jutott a negyeddöntőbe a Benfica ellen aratott 4-1-es összesített győzelemmel. A jutalmuk pedig az, hogy a Borussia Dortmund együttesével
Mind a magasabb hozamokba vetett hit, mind a hagyományos pénzügyi rendszer folyamatos "drágulása" a kriptoeszközök további gyors terjedését vetíti előre. Érdemes azonban szem előtt tartani, hogy bár az elmúlt években mind az Európai Unióban, mind hazánkban jelentősen fejlődött a kriptoeszközök jogi szabályozottsága, még mindig rengeteg a nyitott, s
A tavasz és a jóidő beköszöntével sokunk eltökélten lép ki a szabadba, azzal a céllal, hogy elkezd rendszeresen futni. Ehhez azonban a motiváció mellett megfelelő és kellemes helyszínekre is szükségünk lesz. Az alábbi cikk ez utóbbihoz kíván segítséget nyújtani – főként a főváros és környékén lakók számára.
Egy Magyarországon szívében élő háromgyermekes édesapát ünnepelnek Kárpátalján! Az állatvédő Zubor András háromszáz kilométer távolságból is rekordidő alatt elintézte, hogy megmeneküljön a pokolból egy ló, amelyiket brutálisan, csupán szórakozásból bántalmaztak. Segítsége nyomán a rendőrök gyorsan, két napon belül intézkedtek, azonosították, majd e
Így nézett ki a politikai felállás 2024. március 15-én, pár hónappal az önkormányzati és EP-választások előtt, nem sokkal a kegyelmi botrány kirobbanása után.
Milyen az élet belülről a Hamász irányította Gázai övezetben? Hogyan lehet túlélni hónapokat bombázások, lehetetlen életkörülmények közepette? És hogyan lehet kijutni onnan? Erről beszélt lapunknak egy magyar állampolgárságú palesztin. Interjúnk.
Az új amerikai kormányzat Ukrajnával kapcsolatos hirtelen döntései aggodalmat váltottak ki német politikai körökben. A Bundestag tekintélyes hírszerzési szakértőit nyugtalanítja, hogy az Egyesült Államok és Európa közötti hírszerzési együttműködés ukrán példára történő esetleges leállítása, ami a kontinens számára veszélyes kiszolgáltatottságot ere
A blokklánc technológia az elmúlt évek egyik legforradalmibb újítása, amely nemcsak a kriptovaluták működésének alapját képezi, hanem számos iparágat is átalakíthat a jövőben. De mi is pontosan az a blokklánc, és miért forradalmi? Ebben a cikkben egyszerű, közérthető módon mutatjuk be az alapokat. Mi az a blokklánc? A blokklánc egy digitális főköny
A Belügyminisztérium abba az épületbe költözik, amit eredetileg a Pénzügyminisztérium igényeinek megfelelően alakítottak át, mielőtt beolvadt a Nemzetgazdasági Minisztériumba.
Az ütközés következtében a 32 éves férfi és autója az út melletti vadkerítésen keresztül a szomszédos táblára zuhant és a tetején landolt. A 32 éves férfi megsérült, a baleset helyszínén kapott első ellátást követően mentőautóval a kismartoni kórházba szállították. A 35 éves férfi nem sérült meg. Feljelentették. A balesetet szenvedett járművet dar
300 induló próbálhatja ki az idei Telekom Vivicittán, mekkora teljesítmény lefutni annyit, amennyit Szoboszlai Dominik fut egy átlagos mérkőzésen. A 10,5 km-es hosszúságú exkluzív futam a futóverseny második napján, április 13-án 13 órakor indul.
A nagymamák híres kedvence, a halványsárga tojáslikőr teljesen méltán az idei húsvéti trendek között is helyet kapott. Bár a boltokban is számos opció közül válogathatsz, a legfinomabb minden bizonnyal az a változat, amit te magad készíthetsz el. Mi több, a kultikus italról akkor sem kell lemondanod, ha vegán vagy - próbáld ki a tojásmentes alterna
Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki szombatra zivatar veszélye miatt Csongrád-Csanád megyére. Az érintett területen elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat.
Kutatások szerint a Föld sarkkörökre jellemző jégsapkáinak kialakulását olyan – a Földtörténet szempontjából ritka – lehűléses események idézték elő, melyek kialakulásához számos környezeti tényezőnek kellett egybe esnie.
A HUSAT Mission Patch Pályázaton indulók megtervezhették a hashtag#HUSAT műholdprogram missziós jelvényét, amely tükrözi a küldetés jelentőségét és a magyar űripar technológiai ambícióit.