Fiatalkorú drogdílerekre csaptak le a kiskunfélegyházi rendőrök, a gyanúsítottak főleg kortársaik között terjesztették a kábítószerek különféle fajtáit.
Időjárás: Az elmúlt időszakban esős idő volt Magyarországon és még egy kicsit ki kell tartanunk. Utána napos időszak következik és a hőmérséklet napról napra emelkedik majd.
A mémérmék piaca jelenleg gyors növekedésnek indult, és most az új érme, amely nagy hullámokat kelt, a DuragDoge. Ahogy a következő bikaciklus közeleg, az elemzők úgy vélik, hogy ez az érme akár maga mögött hagyhatja a Shiba Inu-t (Shib) és más mémérméket. De valóban veszélyben van-e a Shiba Inu, hogy legyőzzék vagy kiszorítsák az újoncok, vagy min
Volodimir Zelenszkij szerint Vlagyimir Putyin hazudik a kurszki helyzetről és szándékosan elhúzza a háborút, miközben Oroszország újabb támadásra készül. Közben Ukrajna sikeresen bevetett egy új, hosszú hatótávolságú rakétát, míg az orosz csapatok folytatják előrenyomulásukat több területen. A nyugati hatalmak vezetői, köztük Keir Starmer és Emmanu
Tavasszal többek között elsősorban éttermeket és vendéglátóhelyeket, szoláriumokat, faiskolákat, kertészeteket és gazdaboltokat, húsboltokat és hentesáruüzleteket, zöldség- és gyümölcskereskedőket, gyógynövény- és bioboltokat, pékségeket ellenőrizhet a NAV. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Adótraffipax oldala alapján pontosan tudható, hogy hol, mikor é
A kétszeres Oscar-díjas Gene Hackman végrendelete nyilvánosságra került, de továbbra is kérdéses, hogy ki örökli a színész 80 millió dolláros vagyonát.
Miért van, hogy bármekkora is a szerelem, egyes párok szakítanak, míg mások évtizedek múlva is boldogan élnek együtt? A hosszútávon is jól működő kapcsolatok egyik titka az, hogy a felek közös célokat tűznek ki maguk elé és ketten küzdenek értük. Ez olyan biztos kiindulópontot jelent teremt, melyre lehet alapozni, hiszen célokra szükség van ahhoz,
Fiatalkorú drogdílerekre csaptak le a kiskunfélegyházi rendőrök, a gyanúsítottak főleg kortársaik között terjesztették a kábítószerek különféle fajtáit. A bűnbanda legfiatalabb tagja 15 éves - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség Police.hu oldalon.
Gyorsan olvad az 5-6 centi hó, ami szombaton esett Magyarországon. Habár lehűlés hozta a havat a Kőszegi-hegységbe, a tartós fagy nem tartotta meg. Habár kedd hajnalra országszerte visszatér a fagy, tartós hidegre nincs kilátás, a jövő hét második felétől ismét melegedés várható.
Hónapok óta folyamatosan drágulnak az ingatlanok a magyar piacon. Tolonganak a vevők, de az elérhető ingatlanok száma nem nőtt, és a vásárlói roham az egyik ok, ami felfelé lökte az árakat. Kérdés, hogy mikor fogy el a lendület. A szakértő szerint a piac még nem érte el a csúcsot, de a vevőknek, eladóknak egyaránt érdemes figyelniük a trendeket.
Különös betörőt fogtak el a perui hatóságok. A gyanú szerint egy szökött házi majom állhat több ház kifosztásának hátterében. Az állat több házba is betört, és károkat okozott.
Megtörték a karrierjét egy ereje teljében lévő fiatal versenyzőnek – mondta az InfoRádióban a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya az olimpiai bronzérmes sportolóról, aki négyéves eltiltást kapott. Sós Csaba szerint a létező legrosszabb üzenet az élsportolóknak, hogy egy doppingeljárás ennyire sokáig elhúzódhat és ilyen sok tisztázatlan kérdé
Ferenc pápa klinikai állapota továbbra is stabil, ami megerősíti az utóbbi egy hétben rögzített javulást - közölte a Szentszék szombat este a Gemelli-klinika orvosainak véleménye alapján.
Az alkohol vízhajtó hatása jól ismert tény. Fogyasztása megnöveli a vizelet mennyiségét, ezáltal kiszáradáshoz vezethet. Amennyiben nincs elég folyadék a testünkben a széklet kiválasztásának folyamata során, abból a vastagbél további vizet von el.
Az elmúlt években az interneten, az online magazinokban, sőt, a hétköznapi beszédben is egyértelműen látszik, hogy magyarként egyre több angol kifejezést használunk. Ugyan egész történelmünk során létezett egy lingua franca, az angolnak valamiért mindegyiknél jobban sikerült beágyazódnia a köznyelvbe. De mégis mikor és hogyan kezdődött meg ez a fol
Március 16-án van Hunyadi László halálának évfordulója, akinek halálos ítélettel ért véget az élete 1457-ben, amikor még csak 26 éves volt. A Hunyadi-sorozat kapcsán nagy figyelem került most a családra. Ennek apropóján készítettünk egy kvízt, amelyben felelevenítheti, hogy mennyire emlékszik még a történelmi szálakra.
A BMW 2-es Gran Coupé az első olyan új BMW, amit teszteltem, és amit nem értek. Mármint, hogy kinek, és miért. Értem a 3-ast, az 5-öst, a 7-est, az X-eket pláne, de az i3-ast is értettem, ezek mind célszerszámok, jól meghatározható célközönségnek, jól is fogynak. Biztos azért nem értem a 2-es GC-t, mert európai vagyok és azon belül is magyar, nagyo
Persze muszáj elvonatkoztatni a rossz hangzású, de a hazai zenei élet számára annál fontosabb Pokolgéptől, pláne 25 év múltán. Ugyanis ennyi ideje fut már a 11. lemezzel jelentkező Kalapács.
Tom Hardy ismét a törvény sötét oldalán találja magát legújabb filmjében, a Pusztítás című krimithrillerben, amelyhez most magyar szinkronos előzetes is érkezett.
A kínai Espressif által gyártott, mindenütt jelenlévő ESP32 mikrochip, amelyet több mint egymilliárd készülék használ, tartalmaz egy dokumentálatlan hátsó ajtót, amelyet támadásokhoz lehet felhasználni. A dokumentálatlan parancsok lehetővé teszik a megbízható eszközök meghamisítását, a jogosulatlan adathozzáférést, a hálózaton lévő más eszközökre v
"Párizsnak van egy másik Párizsa, önmaga alatt; egy csatornákból álló Párizs, amelynek megvannak a maga utcái, kereszteződései, terei, zsákutcái, artériái és keringése – ami nem más, mint nyálka, emberi alak nélkül." – Victor Hugo, A nyomorultak
Stílusunk meg van írva a csillagokban. Ha még nem találtad meg a leginkább hozzád illő öltözködési stílust, vagy már megtaláltad, de kicsit unod és újítanál, az asztrológia nem hagy cserben. Ezek a kiegészítők illenek hozzád a csillagjegyed szerint.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Moszkva késlelteti a Kijev és Washington által javasolt harmincnapos tűzszünetről folytatandó tárgyalásokat, mert meg akarja erősíteni állásait a frontvonalon.