Orbán Viktor beszéde összeszedettebb és célzottabb volt, Magyar Péter hatalmas öngólt lőtt – állítja Nagy Attila Tibor politikai elemző. Kiket és hogyan próbált megszólítani a két nagy párt vezetője a nemzeti ünnepen és mennyire sikerült ez? Miért látszik csökkenni a Tisza Párt lendülete? Van-e új a poloskázásban? E kérdések is szóba kerültek a Kla
A fokhagyma és a tejföl is bekerült azok közé a termékek közé, amelyekre a kormány árrésstopot vezetett be. Ebből a két szuper alapanyagból isteni ételeket készíthetünk. Mutatjuk is, hogy miket!
Szlovákia 2026 elejétől ismét teljes mértékben védelmezheti saját légterét – jelentette be Robert Kaliňák szlovák védelmi miniszter. Addig továbbra is Magyarország és Csehország látja el az ország légterének védelmét. Jan Lipavský cseh külügyminiszter ezzel egyidőben jelezte, Prágának nem érdeke, hogy megtagadják Ukrajna jogát a NATO-tagságra.
Ahogy a tavasz első jelei megérkeznek, a gyümölcsfák is életre kelnek: rügyeik duzzadni kezdenek, majd megjelennek az első bimbók. Azonban a március gyakran tartogat még kemény fagyokat, amelyek komoly károkat okozhatnak a fejlődő növényzetben. Különösen veszélyesek a -5 fok körüli éjszakai lehűlések, amelyek akár teljes terméskiesést is eredményez
Ana de Armas újabb hollywoodi szépfiúnak csavarta el a fejét. Ben Affleck után most Tom Cruise oldalán fotózták le a színésznőt, amint épp helikopterrel landoltak Londonban.
A japán Hokkaidó szigetén új projekt forradalmasíthatja az energiatermelést. Tehéntrágyából állítanak elő hidrogént, amely járművek, traktorok és más ipari eszközök meghajtására is alkalmas lehet.
A klímaberendezések rendszeres karbantartása nemcsak a készülék hosszabb élettartamát, hanem a hatékony és energiatakarékos működését, illetve a megfelelő levegőminőséget is biztosítja. Nem mindegy azonban, hogy mikorra időzítjük a karbantartást. A legcélszerűbb, ha szakértőtől kérünk tanácsot az ideális időpont kiválasztásához és a legszükségesebb
Az EU nem fogja tudni automatikusan átvállalni a Szabad Európa Rádió finanszírozását, mivel sok szervezet kér már támogatást az uniótól – jelentette ki a kül-és biztonságpolitikáért felelős főképviselő hétfőn Brüsszelben. Az EU-tagállamok külügyminisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatóján Kaja Kallas hangsúlyozta: "a Szabad Európa Rádió
Azonnali ellenőrzéseket indít a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság annak érdekében, hogy a vásárlók tisztességes áron juthassanak hozzá az alapvető élelmiszerekhez. Az árrést, a saját márkás termékek arányát és a mennyiségi előírásokat is vizsgálják. Eitmann Norbert, a hatóság sajtófőnöke az InfoRádióban elmondta azt is, mekkora bírsá
A leukémia időbeni felismerése és kezelése nagyban befolyásolhatja kedvenced életkilátásait. Tájékozódj velünk minden fontos aspektusáról, a tünetektől a terápiás lehetőségekig.
A magyarországi munkavállalók 53%-a kapott saját bevallása szerint fizetésemelést 2024-ben. Ez alacsonyabb arány a 2023-asnál (61%), de meghaladja a 2022-est (44%). A megkérdezettek idén optimistábbak: míg tavaly a válaszadók 74%, addig idén már 81%-a számít valamilyen formában fizetési csomagjának bővülésére, a cégek viszont idén óvatosabbak, mint
Magyarország természetesen fenntartja az Ukrajnába irányuló villamosenergia- és földgázexportját, cserébe elvárja, hogy Kijev se veszélyeztesse hazánk energiaellátását - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.
Tizenöt embert kellett kórházba szállítani hétfő délelőtt a Pólus Centerből, miután ismeretlen eredetű, feltehetően könnygázszerű anyag került a bevásárlóközpont levegőjébe. A hatóságok vizsgálják az eset körülményeit - közölte a Telex.
Bugatti Tourbillon – 8,3 liter A teljesség igénye nélküli listánkon sokféle jármű szerepel, de nem maradhatnak ki a hipersportautók sem. A hagyományos, civil autók közül ez az egyetlen szegmens maradt, ahol kevésbé szempont a költség vagy károsanyag-kibocsátás csökkentés, így a mérnökök gondolatai szabadon szárnyalhatnak. Azonban még a hiperautók
Az elmúlt időszakban kiemelt figyelmet kapott az alapvető élelmiszerek – különösen a tej és a tojás – árának emelkedése, amely a lakosság széles rétegeit érinti. A magas élelmiszerárak kialakulása összetett folyamat, amelyet számos belföldi és nemzetközi tényező befolyásol. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az árakat befolyásoló intéz
Nagyot fordult a világ az egykori szépségkirálynővel. Bálint Antónia jelenleg Pr szakértő, hitelügyintéző, mobilos bankár – évtizedek óta civil területen dolgozik, most mégis visszatért a televízió képernyőre, a Farm Vip kedvéért.
Ha nem sikerül megállapodni a kereskedelmi kapcsolatok rendezéséről, válaszlépések várhatók – figyelmeztetett Tarasz Kacska, Ukrajna gazdasági miniszterhelyettese.
Andrij Szibiha egy ukrán hírportálnak nyilatkozva arra emlékeztetett, hogy Oroszország még nem adott hivatalos választ a 30 napos tűzszünetről szóló amerikai javaslatra, amelybe Ukrajna már beleegyezett. , Kijev viszont mindenképpen abból indul ki, hogy Oroszország nem támaszthat a fegyvernyugvás életbe léptetéséhez további feltételeket - jelentett
Szlovákia soha nem fog támogatni semmilyen európai uniós szankciót Magyarország ellen, annak szuverén álláspontjai miatt – szögezte le Robert Fico szlovák miniszterelnök hétfőn a közösségi médiaprofilján közzétett bejegyzésében. A szlovák miniszterelnök, aki hétfőn európai uniós tagországok nagyköveteivel találkozott, bejegyzésében a találkozón ism