2025. március 17. hétfő

márc. 17
6:24
Ki lesz a következő generáció vezetője? (ICT Global)
A történelem folyamán először dolgozik együtt öt generáció, ami számos előnnyel, de problémával is jár. Milyen készségekre van szüksége az egyre inkább vezető beosztásba kerülő fiatalabb nemzedékeknek?
márc. 17
6:24
Elárulta a gépforgalmazó: ebben még fejlődnie kell a magyar gazdáknak (Agrárszektor)
Nagyobb tudatosságra lenne szüksége a magyar termelőknek a gépbeszerzések terén, sokan ugyanis még mindig a támogatásokhoz, pályázatokhoz kötik az ilyen jellegű beruházásokat - mondta el az Agrárszektornak Kádár Barnabás, az Agri Cs Magyarország Kft. ügyvezetője. A szakember beszélt arról is, hogy a direkt támogatások helyett inkább hosszú távú fin
márc. 17
6:30
Vérre menő kommentháború zajlik a magyar bérekről - Kinek van igaza a vitában? (Portfolio)
Egyetlen statisztika sem vált ki olyan érzelmeket az emberekből, mint a bérekről szóló havi adatok. A 600-700 ezer forintos bruttó átlagkereset hátterére voltunk kíváncsiak, így elkértük a KSH-tól a részletes statisztikákat. Ezekből kiderült, hogy vannak, akik alig több mint havi bruttó 220 ezer forintból élnek, míg mások 1,8 millióból. Cikkünkben
márc. 17
6:30
Matekóra Nascar-módra: 11 elképesztő statisztikai adat Las Vegas után (USAracing)
Magyar idő szerint vasárnap éjjel vadonatúj futamgyőztest avatott a Nascar Cup Series. A Las Vegas...
márc. 17
6:30
Ennyi pénzt igényelhetsz vissza, már megnézheted az Ügyfélportálon a NAV küldeményét (Promotions)
Lehet, hogy nem is tudtál róla, pedig nagy összegű adó-visszatérítésre lehetsz jogosult.
márc. 17
6:30
Együtt a jövőért (Bank360 blog)
Együtt minden könnyebb! Egy lépés a gondtalan nyugdíjaskor felé! Válj most OTP Nyugdíjpénztári taggá és akár 110 000 Ft-ot jóváírnak az egyéni nyugdíjszámládon. Ne hagyd ki ezt a lehetőséget!
márc. 17
6:30
Ott segítünk, ahol tudunk: most a brutális tűzvész sebesültjeinek nyújtottunk baráti kezet (Mandiner)
A repülőtéren az Országos Mentőszolgálat mentőegységei veszik át a sérületeket és szállítják őket kórházba.
márc. 17
6:30
Matekóra Nascar-módra: 11 elképesztő statisztikai adat Las Vegas után (Racing)
Magyar idő szerint vasárnap éjjel vadonatúj futamgyőztest avatott a Nascar Cup Series. A Las Vegas...
márc. 17
6:30
Hatalmas pofon Szoboszlaiéknak: a Liverpool leégett a döntőben, a Newcastle történelmi diadalt aratott (naphire.hu)
A Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool címvédőként 2-1-es vereséget szenvedett a Newcastle Unitedtől a labdarúgó Angol Ligakupa vasárnapi döntőjében.
márc. 17
6:30
50 éves a Škoda, ami a vasfüggönyön túl is tényező volt (InStyle Men)
Aki vezette, imádta, akinek szembe kellett vele szállni, az komoly kihívásra lelt a Škoda 130 RS-ben.
márc. 17
6:30
Ennyiért lehet most lakást bérelni (Haszon.hu)
20 százalékkal nőtt a kiadó lakások száma Budapesten egy év alatt, az átlagos albérleti díj nem változott, továbbra is 250 ezer forint. A vidéki városok közül Debrecenben 230 000 forint egy albérlet átlagos havi díja. Ez derül ki a KSH és az ingatlan.com lakbérindexéből. Nem drágultak az albérletek februárban, sőt, Budapesten minimális csök
márc. 17
6:30
Ez lett a Szabad Európa veszte – Trump és Musk együtt „nyírták ki” (Médiapiac)
Az Egyesült Államok Globális Médiaügynöksége (USAGM) 2025. március 15-i hatállyal megszüntette a Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (RFE/RL) szövetségi támogatását, ami súlyosan érintheti a magyarországi szerkesztőséget is.
márc. 17
6:33
Kihallgatta az ügyészség, három nap múlva meghalt - politikai botrány Lengyelországban (Infostart)
Hatvanhat éves korában elhunyt Barbara Skrzypek, aki a fő lengyel ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnökének közeli munkatársa volt. Jaroslaw Kaczynski pártelnök jogi lépéseket jelentett be amiatt, hogy Skrzypek három nappal egy ügyészségi kihallgatás után hunyt el.
márc. 17
6:36
Így számoljuk az öregségi nyugdíj összegét 2025-ben (Adózóna)
A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó öregségi nyugdíj összegének kiszámítási módszere 2025. évben sem változott. A nyugdíj összege továbbra is két tényezőtől függ: az elismert szolgálati évek (egész évek, a törtidőszak figyelmen kívül hagyásával) hosszától, és a nyugellátás alapjául szolgáló havi átlagkereset, a nyugdíjalap nagysá
márc. 17
6:36
Rendszeresen szedett gyógyszerek és az inkontinencia - Mire figyeljünk? (WebBeteg)
Az inkontinencia egy olyan állapot, mely során az ember nem tudja tartani a vizeletet, és akaratától függetlenül vizeletvesztés jelentkezik. Amennyiben Ön is az inkontinencia tüneteit tapasztalja saját magán, érdemes tisztában lennie azzal, hogy egyes gyógyszerek összefüggésbe hozhatók a betegség kellemetlen tüneteivel.
márc. 17
6:36
Simeone: hibáztam és a futball nem bocsájt meg (Sport365)
Az Atlético Madrid 2-0-ra is vezetett a Barcelona ellen a meccs 70. percében, de végül 4-2-re kikapott Hansi Flick együttesétől. Így a
márc. 17
6:36
Sztálinista diktatúrából turistaparadicsom: Albánia (AQUA)
Egyre kevesebb olyan szeglete van a világnak, Európának meg különösen, amire azt lehetne mondani, hogy felfedezetlen. Albánia még ilyen. Az 1990-es évekig teljes mértékben ilyen területnek számított, az utóbbi évek során évi 20-30 százalékkal nőtt az érkező turisták száma, és 2024-ben már 11,5 millióan keresték fel a balkáni országot. A növekedés v
márc. 17
6:36
Párával a műanyag ellen: új fegyver a környezetszennyezésre (autopro)
Egy új eljárás a levegő páratartalmát használja a műanyagok lebontásához, kiküszöbölve a veszélyes oldószereket és az energiaigényes folyamatokat.
márc. 17
6:36
Hunyadi és a NER (Magyar Hírlap)
Arra jó lehet egy ilyen filmnek látszó tárgy, hogy eltöprengjünk azon, vajon mi mindenre lehetne alkalmas egy film, ha történetesen volna olyan, hogy film.
márc. 17
6:36
Két szóval reagált Elon Musk a magyar kormány friss tervére (Mandiner)
Több tíz millió emberhez ért el így az adókedvezmény híre.
márc. 17
6:36
Kistermelői tanulságok Olaszországból: mi a sikeres REL-ek titka? (Magyar Mezőgazdaság)
Az európai élelmiszerrendszer fenntarthatósága és a helyi gazdaságok megerősítése érdekében egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a rövid élelmiszerláncok (REL).
márc. 17
6:36
Egyhetes gyászt hirdettek Észak-Macedóniában a diszkótűz áldozatainak emlékére (EgészségKalauz)
Egyhetes gyászt hirdetett az északmacedón kormány vasárnap azt követően, hogy szombat éjszaka tűz ütött ki egy éjszakai szórakozóhelyen, aminek következtében 59-en meghaltak és 155-en megsérültek.
márc. 17
6:36
Judy Garland boncolási eredménye csontig hatol! 10 sokkoló dolog sztárok halotti anyakönyvi kivonatából (InStyle)
Rejtélyes halálok, kegyetlen gyilkosságok... Megmutatjuk mi állt a hollywoodi sztárok boncolási jegyzőkönyvében és halotti anyakönyvi kivonatában!
márc. 17
6:38
Ez a daganattípus gyakoribb a fehérbort fogyasztók körében (Magyar Hírlap)
Egy friss tanulmány meglepő összefüggést talált.
márc. 17
6:42
Már épül a Magyar Honvédség második nagy durranása (Mandiner)
Több tízmillió dolláros fejlesztéshez jut Magyarország.
márc. 17
6:45
Deutsch Tamás lett az új zuglói választókerületben a Fidesz-elnök (Infostart)
Deutsch Tamás tartotta a Fidesz zuglói szervezetének március 15-i eseményén az ünnepi beszédet. Erre figyelt fel a körzet jelenlegi ellenzéki országgyűlési képviselője, Hadházy Ákos.
márc. 17
6:48
Megérkeztek az észak-macedóniai tűzeset első sérültjei (Magyar Hírlap)
Magyarország felajánlotta segítségét.
márc. 17
6:48
"Ott vagyunk a világ legjobbjai között, nincs bennünk félelem" – az átszervezés rányomhatja a bélyegét a magyarok olimpiájára (Mandiner)
A felnőtt kajakválogatott szövetségi kapitánya, Tóth Dávid a Mandinernek adott interjújában elárulta, milyen elvárásai vannak a pozíciójában, milyen tapasztalatokat szerzett Los Angelesben és korábbi rivális versenytársként hogyan kommunikál az olimpiai éremesélyes sztárokkal.
márc. 17
6:54
Erre vár az egész világ: hamarosan egyeztethet a tűzszünetről Donald Trump és Vlagyimir Putyin (Blikk)
A tűzszüneti javaslatról egyeztethet a jövő héten Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök – közölte az amerikai elnök különleges megbízottja vasárnap.
márc. 17
6:54
Hétindító idézet a költészet világnapja alkalmából: ezek szerkesztőségünk kedvenc versei (Éva Magazin)
A költészet világnapja, március 21-e, az UNESCO 1999-es döntése alapján jött létre, a marokkói kormány kezdeményezésére. Ez a nap a költészet fontosságát hivatott hangsúlyozni, valamint a költők szerepét a kulturális és szellemi értékek megőrzésében. Célja, hogy erősítse a költői kifejezésmódok nyelvi gazdagságát, előmozdítsa a költészet oktatását,
márc. 17
6:54
Elmondta a szakértő: ezért kevés most az esélye, hogy Putyin belemegy a tűzszünetbe (ATV)
Biztonságpolitikai szakértők szerint lesz tűzszünet, de várni kell még rá. Úgy látják, hogy Oroszország további katonai sikerek reményében jelenleg időhúzásra játszik. Közben Donald Trump elismerte, hogy a 24 órán belüli békéről tett ígérete alatt azt értette, idővel képes lesz békét teremteni Oroszország és Ukrajna között.
márc. 17
6:54
Napi 30 gramm fehérjét reggelizek, így alakult át az életem és az egészségem (Glamour)
Az amerikai Vogue szerzője, Desireé Oostland sokat hallott a fehérjében gazdag étrendnek tulajdonított előnyökről. Egy nap aztán elhatározta, hogy tudatosan 30 gramm fehérjét fog reggelizni minden nap, egy hónap elteltével pedig beszámolt a tapasztalatairól, és hamar elárulta: nem tervezi abbahagyni új szokását. Erre pedig rengeteg olyan oka van, a
márc. 17
6:54
A Manchester United magabiztos győzelemmel hozta el a 3 pontot Leicesterből (Igényesférfi.hu)
A Manchester United meggyőző játékkal, 3-0-s győzelmet aratott a kiesőzónában vergődő Leicester City otthonában a Premier League 29. fordulójában.
márc. 17
6:54
4 budapesti teázó, ahol igazi teaszertartásban lehet részünk (Hamu és Gyémánt)
Nem egy átlagos teázásra hívnak a következő budapesti teaboltok. Habár itthon talán a kávékultúra örvend nagyobb népszerűségnek, a teafogyasztás és az igazi hagyományos, keleti szokások is megtalálják útjaikat és közönségüket a városban. Hangulatos, szinte mesebeli helyeket ajánlunk, ahol a teázás nem merül ki egy pár perces eseményben, hanem elmél
márc. 17
6:54
Felszakadozhat a felhőzet, záporok lehetnek (Magyar Hírlap)
Erőteljes marad a gomolyfelhő-képződés.
márc. 17
6:54
Kiderült, miért drágulnak folyamatosan az élelmiszerek (MMonline)
Az elmúlt időszakban kiemelt figyelmet kapott az alapvető élelmiszerek – különösen a tej és a tojás – árának emelkedése, amely a lakosság széles rétegeit érinti. A magas élelmiszerárak kialakulása összetett folyamat, amelyet számos belföldi és nemzetközi tényező befolyásol. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az árakat befolyásoló intéz
márc. 17
6:54
Gimex: Kostyrkahidraulikus szorítóperselyek (newtechnology.hu)
Ahogy több neves cégnek is a története egy garázsban kezdődött, Peter Kostyrka is hasonlóan indította el vállalkozását. 1969-ben a svábországi Stuttgart-Botnangban valósította meg elképzelését és alkotta meg a Kostyrka® hidraulikus
márc. 17
6:54
Az átalakuló világrenddel Magyarország jól járhat? A Költségvetési Tanács elnökével erről is beszéltünk (Növekedés)
Azt gondolom, hogy amilyen átalakulások most zajlanak, azok  a világrendnek utoljára az 1990-es kelet-közép-európai rendszerváltozások idejében tapasztalható változásához foghatóak - mondta el a Növekedésnek Horváth Gábor, a Költségvetési Tanács elnöke.
márc. 17
6:54
Volodimir Zelenszkij új vezérkari főnököt nevezett ki (Demokrata)
Andrij Hnatov korábban a vezérkari főnök helyettese volt.
márc. 17
6:54
Baskíriában ma több százezer Árpád-házzal rokon ember él – Nagy Péter genetikus a Mandinernek (Mandiner)
A magyar archeogenetika világszínvonalú, a tudomány pedig nem felejt – vallja az Archeogenetikai Kutatóközpont igazgatója, aki Baskíriában találta meg az Árpád-házi rokonokat a legnagyobb számban.
márc. 17
6:54
A Ferencváros 4-0-ra tönkreverte a Kecskemétet – a bajnok ismét megállíthatatlan? (naphire.hu)
A címvédő Ferencváros hazai pályán magabiztos, 4-0-s sikert aratott a sereghajtó Kecskemét együttese felett a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.
márc. 17
6:54
A világ legerősebb kisfiúja volt – elárulta, miken kellett keresztülmennie gyerekkorában (Bien)
Mindig is szerettem mozogni, a szabadban lenni, de szerencsére soha nem kényszerítettek a szüleim, pedig mindketten sportolók voltak. Talán épp ezért van, hogy a mai napig örömforrásként tekintek az edzésre.
márc. 17
6:57
Mi van itt? Jön a -5 fok és a hózáporok, aztán minden eltűnik – Mutatjuk az őrült időjárást (Blikk)
Változékony időjárással indul a hét. Gomolyfelhő-képződésre lehet számítani, s különösen a középső országrészben és a nyugati határ közelében várható záporok, hózáporok kialakulása, miközben a nap csak néha bukkan elő. Estétől többfelé derül ki az ég, miközben a szél egyre erősebbé válik, s helyenként viharos lökések is előfordulhatnak. A nappali h
márc. 17
7:00
Hétfőn a tévében: futsal, sznúker és kerékpár a programban (Sport365)
Március 17., élő sportközvetítések: M4 Sport: 20:00: Kecskemét-Haladás, Futsal, NB I, rájátszás, 2. forduló Eurosport 1: 11:00: Curling, női világbajnokság, Dánia-Norvégia 14:00:
márc. 17
7:00
Trump elkezdte leépíteni a legnagyobb és legrégebbi nemzetközi műsorszolgáltatót, az Amerika Hangját (444.hu)
Trump rendeletben utasította a vezetőket, hogy csökkentsék a teljesítményt a törvény által előírt minimális jelenlétre és funkcióra.
márc. 17
7:00
A Madách Színház pályázatot hirdet új magyar musical megalkotására (Márkamonitor)
A Xx. század elején magyar zeneszerzők és szövegírók nagyszerű művek sorát adták a világnak. Ezt a hagyományt szándékozott ösztönözni a Madách Színház vezetősége, amikor először 2010-ben, majd 2012-ben és 2020-ban pályázatot írt ki a legkorszerűbb színházi műfaj, a musical műfajában.   Mindhárom Musical Pályázaton olyan művek születtek, amelyek azó
márc. 17
7:00
Hogyan indítsuk a tavaszi növényeket aszályban? (Agrofórum)
A növények gyors kelése és intenzív gyökérfejlődése aszályos időszakban sorsdöntő lehet. A vetéssel egymenetben a maghoz szórt mikrogranulált startertrágya a növények egyedfejlődésének legkritikusabb szakaszában, csírázáskor biztosítja a fiatalkori fejlődéshez legszükségesebb tápelemeket.
márc. 17
7:00
"Csehország nem bánná, ha Ukrajna NATO-tag lenne" (Demokrata)
Annak érdekében, hogy megfékezzék az orosz agressziót – közölte a cseh külügyminiszter.
márc. 17
7:00
Háború vagy béke? Trump és Putyin közvetlenül egyeztet a héten (Mandiner)
A tűzszüneti javaslatról egyeztethet Donald Trump és Vlagyimir Putyin.
márc. 17
7:00
Mélygarázs, parkolóház épülhet a régi pécsi Vásárcsarnok helyén (Telex)
A lepusztult régi épületet elbontják.

Keresés