Tavaly az időjárás új szintre emelte a kiszámíthatatlanságot, de ez még csak a kezdet. A szélsőségek egyre durvábbak lesznek, így ideje felkészülni arra, hogy ez lesz az új norma.
Félidőben jár az idei lakásbiztosítási kampány: a Netrisknél 18 százalékkal többen kötöttek eddig lakásbiztosítást, mint egy évvel korábban március közepéig. Az átlagdíj pedig közel 37 ezer forint, ami a tavalyi kampányhoz képest 2 százalékos növekedést jelent. Az eddigi adatok szerint Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér vármegyében a legaktívabbak
Az egyetemisták a keddre összehívott képviselő-testületi ülést szerették volna megakadályozni. A demonstrálók január végén az új polgármester megválasztása ellen is tüntettek.
Hamarosan fegyvernyugvás jöhet Ukrajnában. Az azonban sok szempontból nagyon nem mindegy, milyen béke jön, mi lesz az Oroszországgal szemben kivetett szankciókkal, milyen garanciákat kap Ukrajna, és a fegyvernyugvással jön-e majd Oroszország visszaintegrálása a világgazdaságba. Ezek a kimenetelek az OTP működése szempontjából sem közönbösek, a bank
A francia Alpokban megbúvó Talloires tündöklő ékszerdoboz: minden négyzetméterén harmóniával és idilli békével - nem véletlen, hogy mára felkerült az elsősorban pihenésre vágyó utazók radarjára.
2019 óta jól megy a vállalkozói lét a leggazdagabb magyar öccsének, Mészáros Jánosnak. Ezt is mi fizettük. Mi történt? Mészáros Lőrinc öccse, Mészáros János is milliárdos. Az elmúlt 5 évben 40 milliárd forint értékben nyert közbeszerzéseket, közben pedig több mint 4 milliárd forintnyi osztalékot vett ki a cégeiből, írja a Népszava. Részletek. Mészá
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti ellenőrzés során az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1348-an lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 50.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468.000 forint. Annak a két sofőrnek, aki 50 helyett
Nem volt súlyosan gondatlan, mert nem volt tisztában a magatartása következményeivel az az ügyfél, aki egy kibercsalóval osztotta meg egy, a valódira hasonlító hamis banki weboldalon bizalmas azonosítóit – mondta ki a Kúria jogerős döntése. A banknak így meg kell térítenie a fogyasztó kárát. A Kúria ítélete útmutató lehet a most zajló további hason
A paprika termőterületének zsugorodása várható a spanyol Almeríában. Az új, nehezen kivédhető kártevők megjelenése és az éghajlat változása kényszerít sok termelőt arra, hogy más kultúrával foglalkozzon a következő szezonban.
Ki lehet-e bújni a kötelező képzés alól? Munkaidőn kívül is lehet ez a kurzus? Ha a munkavállaló dönt egy tanfolyam mellett, akkor arra milyen formában járhat? Dr. Szabó Gergely ügyvéd írása a HR Blogon.
Az Európai Unió vizsgálatot indít az alumíniumpiac ügyében, hogy megvédje az iparágat az olcsó import növekedésétől, amelyet Donald Trump újonnan bevezetett amerikai vámjai idéztek elő. Kína, de több más globális szereplő is az EU-ra zúdíthatja az árudömpingjét a washingtoni lépések miatt, ezért piacvédelemre készül Brüsszel.
Japánban kezdődik el a világ legnagyobb hagyományokkal rendelkező csapatbajnokságának új idénye. Az észak-amerikai profi baseball-liga (Mlb) szezonnyitó mérkőzésein a Los Angeles Dodgers és a Chicago Cubs kétszer is összecsap egymással Tokióban. Nem akármilyen történelmi mérföldkövekhez ért el az Mlb. Mindkét főcsoportja jubilál 2025-ben, a Nemze
Egy ügyfél jól járt, de az online csalók áldozatainak 98 százaléka maga viselheti a kárt, ami a bankszámlás csalásoknál átlagosan milliós nagyságrendű. A bankkártyás csalásoknál kisebbek a károk, de azokat is egyre nagyobb arányban az ügyfelekre hárítják át.
Magyarországon ott van érdemi foglalkoztatás és hozzáadott értéket előállító termelés, ahol nagy külföldi cégek telepedtek meg. Az ország többi része a futottak még kategóriájába esik.
A magyar cégek több mint fele tervezi növelni idén a beruházási kiadását, ami a jövőbe vetett bizalom helyreállására utal - derül ki a Századvég vállalati konjunktúrát érintő felméréséből, amelyet 1500 véletlenszerűen kiválasztott vállalkozás vezető beosztású döntéshozójának megkérdezésével végeztek el és a főbb eredményeit a Nemzetgazdasági Minisz
Vasárnapi győzelmével a Newcastle United kivívta a jogot, hogy a nyáron a Konferencia-liga rájátszásában szerepeljen, így akár az is előfordulhat, hogy az angol élvonalbeli bajnokság 11. helyezettje is indul az európai kupaporondon a következő idényben.
Hajós András a Nagy Duett adásában döbbenet megjegyzéseket tett Balázs Klárira, akit férje, Korda György kőkeményen megvédett. Most pedig kiderült, hogy a rajongók sem fogták éppen vissza magukat.
A gyorsuló inflációra és az árak emelkedésére reagálva a kormány a hónap elején bejelentette az árrésstopot, ami március 17-én életbe is lépett. A Lidl és más boltok válaszára sem kellett sokáig várakozni - az árrésstopra korlátozással reagálnak az üzletek.