A leköszönő Bundestag utolsó ülésnapján történelmi döntést hozott: a képviselők kétharmados többséggel szavazták meg azt a két különleges pénzügyi alapot, amely a hadsereg megerősítését és az országos infrastruktúra fejlesztését célozza.
Az első C-HR 2016-ban robbant be és forgatta fel a kompakt szabadidő-autók piacát. A C-HR-t mindenki meglepetésére igen jól fogadta a közönség, hazánkban is sok fut az utakon – szegmensében az egyik legnépszerűbb autó –, a modell 2019 végén kapott komolyabb műszaki frissítést. Egymás után teszteltük az 1,8-as hibridet, illetve a kétliteres, összker
Az árrésstop 30 termékkategória mintegy 1000 termékét érinti, a hétfő esti adatok alapján ezeknek az élelmiszereknek az ára átlagosan 16 százalékkal csökkent – számolt be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
Ma, 2025. március 18-án, az Országgyűlés 136 igen és 27 nem szavazattal elfogadta a gyülekezési jogról szóló törvény módosítását, amely gyakorlatilag betiltja a Pride felvonulást. Három ellenzéki képviselő füstbombát gyűjtott. A szavazás során a Momentum képviselői, Lőcsei Lajos és Bedő Dávid, valamint Hadházy Ákos független képviselő tiltakozásul
Te mit gondolsz a balerina edzőcipőkről? Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a legújabb "csúnya cipő", amely egyaránt elárasztotta a kifutókat és az utcákat, messze az egyik legmegosztóbb stílus eddig. A fél világot izgatott vásárlásra, míg a másik felét inkább sóhajtozásra készteti.
Vasárnap este elstartolt a Tv2-n a A Nagy Duett legújabb évada, melyben hazánk legismertebb hírességei csillogtatták meg énektudásukat, nagyszerű párosokat alkotva. Az első élő adáson a nézőtérről szurkolt a versenyzőnek a Házasság első látásra két sztárja Fecső Judit és Dezső Marica is, akik elárulták, hogy hogyan alakult az életük a műsor óta.
Újabb európai országgal szigorít a bevándorláspolitikáján. Petr Fiala cseh miniszterelnök bejelentette, olyan intézkedések bevezetését tervezi, amelyek elriasztják a potenciális migránsokat attól, hogy az országba utazzanak. A javaslatok további célja a kitoloncolások fokozása. Prága azt sem engedélyezné, hogy a kiutasítottak újra menedékkérelmet
Ma, 2025. március 18-án, az Országgyűlés 136 igen és 27 nem szavazattal elfogadta a gyülekezési jogról szóló törvény módosítását, amely gyakorlatilag betiltja a Pride felvonulást. Három ellenzéki képviselő füstbombát gyújtott. Többen pedig rosszul is lettek, például Kunhalmi Ágnes is.
500 milliárd eurós infrastrukturális alapot akar létrehozni a múlt havi választások után koalíció megalakításáról tárgyalásokat folytató Kereszténydemokrata Unió és a Keresztényszociális Unió (CDU/CSU), valamint a Német Szociáldemokrata Párt (SPD), és ehhez enyhíteni akarják az alkotmányban rögzített hitelfelvételi korlátokat, ami lehetővé tenné a
A kutyák kommunikációjuk egyik legfontosabb eszközeként használják az ugatást. Egyes fajták azonban sokkal csendesebbek, mint mások, és csak akkor hallatják a hangjukat, ha valóban szükséges. Ha olyan kutyát keresel, amelyik keveset ugat, és nem zavarja a szomszédokat, érdemes megismerkedni ezekkel a fajtákkal.
Februárban stagnáltak a bérleti díjak, Budapesten pedig minimálisan csökkentek januárhoz képest, miközben a kínálat éves összevetésben 26 százalékkal bővült, és március közepén már 17,8 ezer kiadó lakásból válogathatnak a bérlők. – ez derül ki a KSH-ingatlan.com legfrissebb lakbérindexéből. Februárban országosan csupán 0,2 százalékkal nőttek a bérl
A Nemzeti Múzeum új tárlata korabeli pénzekkel, fegyverekkel és ruházattal enged bepillantást a fejedelmi udvari kultúrába és reprezentációs szokásokba.
Csodálkozva figyelik az elemzők, hogy az OPEC+ országai kiengedik a kezükből az olajkitermelés korlátozását, ami a nyersanyag árának csökkenéséhez vezet. Ez lyukat üthet állami költségvetéseiken.
A januárban hatályba lépett új ingatlan-nyilvántartási törvény átalakította a több részletben megvásárolt vagy feltételhez kötött ingatlanok bejegyzésének a rendszerét, és létrehozta az úgynevezett vevői jogot. Január óta azonban nagy vita övezte annak a kérdését, hogy a vevői jog bejegyezhető-e banki finanszírozással érintett – és ezáltal elidegen
Az ukrán katonák "horrorfilmbe illő" jelenetekről számoltak be a Kurszk régióból való visszavonulásuk során. A BBC tudósítóinak katonák számoltak be hogyan menekültek az orosz drónok életveszélyes támadásaitól. A beszámolók szerint az oroszok folyamatos támadásai, a logisztikai útvonalak elvágása és a heves tűz alatti menekülések súlyos veszteségek
Elképesztően megugrott a kereslet a 3 hónapos diszkont kincstárjegyek iránt. Az ÁKK az eredetileg meghirdetett mennyiség többszörösét értékesítette. Az aukciós átlaghozam 6,34 százalékra emelkedett, 18 bázisponttal meghaladva az előző aukciós szintet. A hozamok az elmúlt években jelentős változáson mentek keresztül, a piaci folyamatok pedig további
A múlt hét kedvező tavaszi időjárása miatt már elindult a munka a kiskertekben. A vetőmagok tekintetében a klasszikus sárgarépafajták, petrezselyemfélék és fűszernövények mellett élénk a kereslet a különféle paradicsomok és paprikák iránt is.
A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma kedden meghozott ítéletében megállapította a fővárosi önkormányzat mulasztását a főpolgármester-helyettes megválasztásának elmaradása miatt.
Véget ér a várakozás, március 27-én visszatér kedvenc furcsa nyomozópárosunk, Reni és Dobler százados A renitens második évadában! Addig is teszteltük, hogy vajon Gáspár Kata és Makranczi Zalán épp annyira képben van-e az első évados történésekkel, mint Reni és Dobler.
Házilag komposztálható biopolimer alapú csomagolóanyagot fejleszt a Q-Automotive Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) támogatásával - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.
Empatának lenni csodálatos dolog, még akkor is, ha néha fáj. Ennek a kivételes képességnek köszönhetően az illető könnyedén átérzi mások érzelmi állapotát, ezáltal intuitív módon értheti meg az ember gondolatait és érzéseit. Ez a különleges egyén 6 szupererővel rendelkezik, ami még inkább segítheti az átérzés folyamatában.