A magyar dolgozók jelentős többsége rendszeresen tapasztal stresszt mind munkanapokon, mind szabadnapjaikon – derült ki az Affidea Magyarország reprezentatív kutatásából. A felmérés a munkahelyi és magánéleti stressz gyakoriságát, annak forrásait, valamint a magyar lakosság stresszkezelési szokásait vizsgálta. A kutatás célja, hogy ráirányítsa a fi
A magyar labdarúgó-válogatott idei első mérkőzése ünnepi: az 1902 óta íródó történelem 1000. találkozója. Egyben tétmérkőzés: délután 18 órától a Nemzetek Ligája A-divíziójában való maradáshoz vezető két lépcsőből az elsőt mássza meg Marco Rossi válogatottja.
J. K. Rowling ezúttal a Harry Potter-sztárokat, Daniel Radcliffe-et, Emma Watsont és Rupert Grintet vette célkeresztbe a közösségi médiában. Az 59 éves írónő az utóbbi néhány évben rengeteg ellenséget szerzett a transzneműek jogairól vallott nézetei miatt, amelyek miatt már a filmek egykori gyereksztárjai is kiközösítették őt. Most ismét fellángolt
A Tesla visszahívja szinte az összes Cybertruckot az Egyesült Államokban, miután kiderült, hogy a jármű külső burkolatának egy része menet közben leválhat, ezáltal pedig balesetveszélyes lehet. A probléma mintegy 46 ezer járművet érint, amely elemzői becslések szerint a jelenleg forgalomban lévő Cybertruckok döntő többségét jelenti.
Hétfőtől a nagy élelmiszerboltok legfeljebb 10% árrést tehetnek 30 alapvető élelmiszerre. A Lidl változtatott az árazásán, a Spar veszteségekre panaszkodik.
Ha azt szeretnéd, hogy a friss paradicsom ne csak ízre, hanem textúrára is tökéletesen beleolvadjon az ételbe, amit készítesz, akkor bizony érdemes meghámoznod. Azért, hogy ez a lehető leggyorsabban sikerüljön, most mutatunk egy egyszerű trükköt.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat az Ukrán Különleges Műveleti Erőkkel együttműködve hajtotta végre a szaratovi régióban található Engels repülőterére mért csapást.
Az elmúlt években 11 milliárd forintnyi pályázati keret szolgálta a geotermikus fúrási tevékenység pénzügyi kockázatainak mérséklését és meglévő termálkutak korszerűsítését, a nemrég meghirdetett Jedlik Ányos Energetikai Programban három kiírásban közel hétszer ennyi forrás szolgálja majd a földhő fokozott hasznosítását – jelezte egy mai eseményen
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Horvátország, Albánia és Koszovó védelmi miniszterei által aláírt katonai szövetségről szóló szándéknyilatkozat nem jelent veszélyt Szerbiára - jelentette ki Andrej Plenkovic horvát kormányfő csütörtökön Brüsszelben horvát újságíróknak.
Kiadós esők enyhítették jelentősen a télen felhalmozódott csapadékhiányt a múlt héten. A talaj felső fél méteres rétege sokfelé telítettség közeli állapotba került, és a mélyebb talajrétegbe is jutott a nedvességből. A mediterrán ciklonok szállította nedves légtömegek után azonban anticiklon vette át időjárásunk alakítását, és a derült éjszakákon k
A WorldQuant elindította ötödik Nemzetközi Quant Bajnokságát (International Quant Championship, IQC), amely a világ egyik legjelentősebb kvantitatív versenye. A háromfordulós csapatverseny diákok és pályakezdő szakemberek számára nyitott, és a regisztráció 2025. május 14-ig tart - tájékoztatták a szervezők a Portfolio-t.
A kegyelmi botrányban is főszerepet játszó jogász üzent Orbán Viktornak azzal kapcsolatban, hogy a miniszterelnök pénzbüntetést ígért azoknak, akik részt vesznek a felvonuláson.
Ha Schlosser Imre nincs, talán sohasem lesz annyira népszerű a foci Magyarországon. Sárosi György vb-ezüstérmes kapusnak lőtt hét gólt egy félidő alatt. Deák Ferenc még Puskás Ferencnél is gólérzékenyebb volt. Albert Flórián és Mészöly Kálmán korszakokat határoztak meg, Szalai Ádám pedig két Eb-n is gólt tudott lőni. Bemutatjuk a vezéreket, akikre
A divattrendek ilyen-olyan formában mindig befolyásolják a szépség világát, és ez alól a körmök sem kivételek. Mindig van valami új, ami éppen megjelenik, aztán persze, hogy az tetszik-e nekünk vagy sem, már mindenkinek az egyéni ízlésére van bízva. A legújabb körömmánia, a farmer-trend ihletője kedvenc ruhadarabunk, a farmer. Ennél egyszerűbb, ám
A zimbabwei Kirsty Coventryt választották meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökének a szervezet 144. kongresszusán, csütörtökön a görögországi Costa Navarinóban.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (Szbu) az Ukrán Különleges Műveleti Erőkkel (Szszo) együttműködve hajtotta végre csütörtökre virradó éjjel az Oroszország szaratovi régiójában található Engels település katonai repülőterére mért csapást - közölte az ukrán vezérkar a Facebookon.
A BlackRock abban látja a jövőt, hogy bővítse a lakossági befektetők számára kínált termékpalettáját, például több ETF-et dobjon piacra – írja a Reuters. Ezzel fenntarthatja előnyét a fokozatosan felzárkózó helyi versenytársakkal szemben, és az európai befektetők egy új generációját szólíthatja meg.
Egy fegyverszakértő mondta ezt a szerb N1-nek azután, hogy tagadásból részleges beismerésbe váltott a szerb kormány a március 15-én bevetett eszközről.
Sanyi, a gólya is leszállt a nemzetközi víz világnapi program gyulai rendezvényén, és igen népszerűnek bizonyult. Mielőtt bárki egy madarat kezdene keresni a képeken, a vízügyes, nem hivatalos szóhasználat erre a hatvan tonnát meghaladó darura vonatkozik, melyet egy időben egy gólya rendszeresen meglátogatott, a Sanyi nevet pedig a kezelőjéről ka
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a csütörtöki EU-csúcs után Osloból jelentkezett be, ahol közös sajtóeseményt tartott Jonas Gahr Store norvég miniszterelnökkel. Az EU-csúcson elmondta, hogy szerda este újabb orosz csapás érte az ukrán energiahálózatot, annak ellenére, hogy Oroszország tűzszünetet rendelt el az ilyen létesítmények ellen. Az oslói sa
Március 29-én dél körül részleges napfogyatkozás lesz látható Magyarországról, a különleges égi jelenség során a Hold a Napnak egy kis szeletét takarja majd ki. A jelenség 11:51-kor kezdődik, amikor a Hold eléri a Nap peremét és először beletakar abba. A fogyatkozás maximális fázisa 12:21-kor következik be. Ekkor a napátmérő 8,4 százalékát takarja
A lábfejzsibbadásnak számos oka lehet, amelyek alapvetően két csoportra oszthatók. Az egyikben az idegszálak nyomódása, becsípődése okozza a lábfej zsibbadását, a másikban az idegszálak károsodása (neuropátia) anyagcserezavar vagy gyulladásos, autoimmun folyamat eredményeként következik be.
Új csatornán teszi elérhetővé termékeit és szolgáltatásait a Yettel. A hazai mobilszolgáltatók közül elsőként már a Wolt alkalmazásán keresztül, a Yettel üzleteiből is rendelhető feltöltőkártyás mobiltelefon, feltöltőkártyás SIM-kártya és számos tartozék. A KSH adatai szerint a lakosság több mint 60%-a vásárolt az elmúlt 3 hónapon belül online, és
Csütörtökön este megkezdi oda-visszavágós párharcát a Nemzetek Ligájában a magyar labdarúgó-válogatott. A törökök ellen az A-divízióban maradás a célja Marco Rossi csapatának. Ebben nyilván a legmagasabbra taksált játékosnak, Szoboszlai Dominiknak lehet kulcsszerepe. Igen ám, de a törököknél is van (ráadásul nem is egy, hanem kettő) olyan futballis
A januárban bevezetett, legfeljebb 4 millió forintos kamatmentes munkáshitelt a fiatalok jelentős része tudatosan használja fel – derül ki friss adatokból.
A kormányközeli közvélemény-kutató homlokegyenest más számokat és más politikusokat mér az első helyeken, mint a Medián. Náluk a következő három helyezett együtt sincs olyan népszerű, mint Orbán egymaga.
A gabonalisztharmat már természetesen az őszi búza állományokban is jelen van, de a fertőzés mértéke még nem feltétlenül ad okot védekezésre. A kórokozó biológiai állapota nem olyan jó, mint az őszi árpa esetében, de tanácsos figyelni a növényzetet.
Elrontott javítás? Technikai hiba? Megkérdőjelezhető értékelés? Hogyan kérhető jogorvoslat? Az érettségi vizsga nagy tétű megmérettetés, és előfordulhat, hogy valami nem úgy megy, ahogy kellene. De mit tehetsz ilyenkor? Megmutatjuk a lehetőségeidet!
A Kis-Dunán, mivel nincs igazán sodrás, nagy a kísértés, hogy ne kössék ki rendesen a hajókat, és itt végzik a magukra hagyott járművek is nem egy esetben.
Bulgária állami tulajdonú üzletláncot hozhat létre, amely kizárólag bolgár termékeket forgalmazna. A parlament költségvetési bizottsága által jóváhagyott terv célja az árak csökkentése és a hazai termelők védelme - írta meg az ESM kiskereskedelmi szakportál.