Témák: A gleccserek védelmének fontosságára hívták fel a figyelmet a csütörtöki, víz világnapi, gyulai programon. A Városház utca egy szakaszát teljesen elfoglaló rendezvényen nagy szerepet kapott a Vizet a tájba! program is. Több fontos aktualitással foglalkozott csütörtökön a gyulai II. Dél-alföldi Ifjúsági Konferencia. A MiegyMásért egyesület ré
Gyógyszerek, romlandó áruk, gyártáshoz szükséges alapanyagok – leggyakrabban ezek az áruk érkeznek repülővel a hazai cégekhez, vagy indulnak tőlük külföldre. Sokszor a nagyon drága termékeket is gyorsabb és biztonságosabb repülővel szállítani. A hazai cégek leginkább Kínából importálnak árut, de az exporttevékenység is jelentős.
A magyar labdarúgó-válogatott az ezredik mérkőzésén 3-1-re kikapott csütörtökön a török csapat vendégeként Isztambulban a Nemzetek Ligája osztályozójának első felvonásán.
A brazil kávétermelést súlyosan érinti az átlag alatti csapadékmennyiség és a magas hőmérséklet, ami kihatással lehet a 2025-ös és 2026-os termésre is - közölte egy vezető kávétermelő szövetkezet.
Horoszkóp, amiből rengeteg elfojtott érzelem derülhet ki. Ha pedig ezzel tisztába jössz, akkor világosabban fogod látni mit, miért teszel és miért érzel úgy, ahogy. Ez pedig mindenképpen megoldást jelenthet bizonyos problémákra, élethelyzetekre, gondokra. Halak – Horoszkóp: Nagyon erős energiáid vannak és a haragod, a sok negatív érzésed egy másik
A Perplexity AI befektetői tárgyalásokat folytat 18 milliárd dolláros cégértékelés mellett, ami a korábbi értékelés dupláját jelenti - írja a Reuters. A Nvidia által támogatott startup 500 millió és 1 milliárd dollár közötti tőkebevonást tervez a keresőeszközei iránti növekvő kereslet kielégítésére.
Élsport, ambíció, feszültség, extrém lelki és fizikális terhelés – ezeket a témákat dolgozza fel Tőkés Anna Az utolsó dobás című filmje, amelyet beválogattak a világ egyik legrangosabb animációs szemléje, az Annecy Nemzetközi Animációs Fesztivál diplomafilmes versenyprogramjába. A rendezvény mindeközben idén a magyar animáció előtt tiszteleg, bemut
Az emberek közel fele nem érzi magát elég magabiztosnak, ha pénzügyi döntésre kerül a sor - derül ki egy friss felmérésből. Senki nem születik úgy, hogy ért a pénzhez. Abban viszont a pszichológusok és a pénzügyi szakértők is egyetértenek, hogy ha a pénzkezelési tudatosság alapjait már gyermekkorban lefektetjük, rengeteget teszünk annak érdekében,
A talajtakarásos termesztés kiskertben könnyen kivitelezhető, bár a teljes átállás néhány évig eltart. A módszer lényege, hogy a természetet utánozzuk, ahol a talajt nem forgatja senki és mindig fedett valamivel: vagy növénnyel, vagy avarral…
Szakítás vagy újrakezdés – egy nagy szerelmi vívódásról énekel első szólódalában a Megasztár győztese, amelynek szövegével egészen biztosan sokan tudnak azonosulni. Gudics Máté alig várta már, hogy megmutathassa a Mellékhatást a közönségnek, az elmúlt hónapokban sokat dolgozott azon, hogy ez olyan legyen, amire igazán büszke és amivel teljesen azon
A NASA kutatói egy megdöbbentő felfedezést tettek az űrben – az eredmények még őket is meglepték. A részletek feltárása folyamatban van, de már most izgalmas következtetések születtek
Lammy kijelentette: London éppen ezért törekszik arra, hogy újjáalakítsa az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatait, és ennek jegyében rendezik meg májusban az első kétoldalú brit-EU csúcstalálkozót.
Csütörtökön egy Southwest Airlines járat kénytelen volt megszakítani a felszállást az orlandói repülőtéren, miután tévedésből a gurulóúton kezdett gyorsítani a kifutópálya helyett.
Januárban az euróövezetben nem változott az építőipari termelés éves szinten - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.
Egy amerikai szövetségi bíró ideiglenes korlátozó végzést adott ki, amely megtiltja Elon Musk Kormányzati Hatékonysági Osztályának (DOGE), hogy hozzáférjen a Társadalombiztosítási Hivatal személyes adataihoz - számolt be a Cnbc.
DEI: sokszínűség, esélyegyenlőség és befogadás. Elvileg ez az eszmeiség áll a holnap társadalma mögött, mely a klímaváltozással szembeni harcban is felveszi a kesztyűt.
Zelenszkij is elégedett a Neptun nagy hatótávolság verziójának eredményeivel. A rakéta infravörös vezérlésű navigációs rendszert használ, és akár Moszkváig is elérhet.
A piaci szereplők továbbra is New Yorkot és Londont tartják a világ két vezető pénzügyi szolgáltatási központjának a csütörtökön bemutatott legújabb globális befektetői felmérés szerint.
Hihetetlen, ami erre a 4 csillagjegyre vár áprilisban. Horoszkóp. Áprilisban 4 csillagjegynek különösen ébernek kell lennie és az életének minden részletére oda kell figyelnie. Nem ígérnek sok jót a csillagok. Nehéz hónap elég néz ez a 3 állatövi jegy. Veszteség, csalódás, hamis barátok, rejtett ellenségek, negatív gondolatok, csalódások és rengete
A korábbi egyeztetések eredményeként létrejött egy fogolycsere, valamint Oroszország és Ukrajna kötelezettséget vállalt arra, hogy 30 napig nem támadják egymás energetikai infrastruktúráját, bár a felek ezt többször megsértették az elmúlt napokban.
A színésznő befejezi a rádiózást, hogy a színészi karrierjére és tanulmányaira tudjon koncentrálni. Amúgy sem szeretne azon siránkozni az éterben, hogy mennyire fáradt.