Az izraeli hadsereg légi csapással likvidálta a Hamász terrorszervezet egyik felső vezetőjét Gázában néhány nappal azt követően, hogy felújította a térségben katonai akcióit.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 2024-ben folyamatosan hangsúlyt fektetett a szakképzésben résztvevő SNI-tanulók duális képzésben való foglalkoztatásra. A közel 100 SNI-tanulót foglalkoztató cég részvételével végzett kérdőíves kutatás célja, hogy az SNI-tanulók foglalkoztatását vizsgálja és választ kapjon arra kérdésre, hogy a duális k
Bőven lesz eső és felhő a következő napokban. Csak kevés helyen süthet ki hosszabb időszakokra a nap. Több napon is már 20 fok fölé mehet a hőmérséklet.
Elfyn Evans őrzi vezető helyét a Szafari Rally három vasárnapi szakasza után is, míg a záró nap értékelésében Thierry Neuville áll az élen, Kalle Rovanpera azonban pont nélkül zárja az afrikai versenyt.
Valaha elgondolkodtál azon, miért bújik fóliába az uborka, míg a hasonló külsejű cukkini csupaszon hever a polcokon? Nem véletlen, és a válasz nem pusztán esztétikai.
A hollandok jóval kisebb aránya dohányzott és ivott túl sok alkoholt tavaly 2014-hez képest, de a túlsúlyos emberek aránya tízéves viszonylatban változatlan maradt - közölte a holland statisztikai hivatal, amelynek adataiból további érdekes összefüggések is kiolvashatók.
Az egykori valóságshow sztár ma már édesanya, akinek sajnos rengeteg problémája van a pici apukájával. Ennek ellenére Turi Xénia családja bővülni fog, legalábbis ezt tervezi, lehet, hogy új szerelem van a láthatáron?
A hosszú távú előrejelzések szerint idén is extrém lehet a nyári időjárás Magyarországon. A szeszélyes június után júliustól komoly hőhullámokra és szárazságra kell készülni.
Másfél millió évvel ezelőtt készült, elefántoktól és orrszarvúktól származó csontokból készült eszközökre bukkantak régészek Tanzániában. Ezek eddig a legrégebbi emberkéz alkotta csonteszközök, melyeket bő egymillió évvel a Homo sapiens megjelenése előtt használtak.
A női labdarúgás évek óta növekvő népszerűségnek örvend világszerte, de az előítéletek és a lehetőségek hiánya továbbra is komoly akadályokat gördít a fejlődése elé. Bár egyre több fiatal lány választja a focit, ma is sokan megkérdőjelezik döntésüket. Havasi Zsolt magyar és nemzetközi példákon keresztül vizsgálta meg, milyen kihívásokkal küzdenek a
Körösényi Bori hobbiból kezdett el szőni, ám nem sokkal később már Marokkóban, az Atlasz hegységben járta az amazigh szövőnők közösségeit, hogy elhozza Magyarországra a munkáikat. Borival arról beszélgettünk, mit lát ő egy-egy szőnyegben, mit jelent a szőnyegeladásból való bevétel az asszonyok számára, és miért döntött úgy, hogy az etikus üzleti fi
Nem tudom elmondani, mekkora erőt ad, hogy néhány nappal az előző hétmillió forint után sok-sok kisadományból másfél nap alatt összejött a házmester által kiszabott újabb, még brutálisabb büntetés összege. Ezt tényleg alig mertem remélni, megvallom, el is érzékenyültem, amit csak fokozott az utalások mellé írt rengeteg biztató üzenet. Fontos: én bi
Néhány nappal azt követően, hogy felvetődött a pénzkiadó automaták telepítése minden magyarországi településre, Lázár János megkapta a feladatot, hogy hajtsa végre a tervet.
A magyarországi békák nagyobb része csak az év elején keresi fel a vizes élőhelyeket, vándorlás közben viszont beletévedhetnek a kertekben lévő aknákba, lejárókba, ami végzetes is lehet számukra. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője szerint érdemes időről időre ellenőrizni, hogy nem esett-e csapdába egy-egy kétéltű, és szabado
A Solana (SOL) az elmúlt hetek során jelentősen meggyengült. A SOL volt az egyik legnagyobb vesztes a piacon, olyan árszintekig süllyedve, amelyeket a Solana tulajdonosai nem hittek, hogy valaha is újra látnak. Ennek következtében a Solana-befektetők ígéretesebb és erősebb befektetéseket keresnek. A Trump coin is ingatag helyzetbe került, mivel elv
Mennyire vagy szemfüles? Vajon megtalálod a fogkefét a képen? Ez a képes teszt alaposan próbára teszi a megfigyelőképességedet. Készen állsz a kihívásra?