Maros Sefcovic, az EU kereskedelmi biztosa kedden az Egyesült Államokban tárgyal Howard Lutnick kereskedelmi miniszterrel és Jamieson Greer amerikai kereskedelmi képviselővel. A találkozó célja az EU–USA gazdasági kapcsolatok fenntartása és elmélyítése. Könnyen lehet, hogy az április 2-től az uniós acél- és alumíniumimportra kivetett vámokat mégsem
A földi rendszerek változásait összefüggéseiben szükséges vizsgálni, és ezen múlik az ember egészsége is. A világ vezető kutatói azért érkeznek április végén Budapestre, hogy elmélyítsék a föld- és környezettudományok, valamint az élettudományok közötti párbeszédet, és válaszokat keressenek a Kárpát-medencét is érintő tudományos kérdésekre, összefü
Az Aranykupola védelmi rendszer megvalósítási tervén dolgozik a Pentagon. A rendszer Izrael mintájára a rakétatámadásoktól védené meg az országot. Tanulmányok szerint azonban 16 ezer elfogóbázis kellene az űrbe, hogy mindössze tíz rakétát hatástalanítani tudjon a rendszer.
Új támogatási lehetőséget nyit a leghátrányosabb régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások számára a kormány - derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfői sajtótájékoztatóján. Szabados Richárd államtitkár beszédéből az is kiderült, hogy az 50 milliárd forintos keretösszeg EU-s társfinanszírozással valósul meg
Három országból érkeztek azok a hallgatók és oktatók a Gál Ferenc Egyetem gyulai karára, akik egy erasmusos program keretében utaztak Magyarországra. Az egy hetes program hétfő délelőtt kezdődött. A lengyel és litván fiatalok mellett Romániából is érkeztek vendégek. A program a gyulai hallgatók számára is kínál lehetőségeket. A tapasztalatcsere é
Minden korábbinál több, közel 18 millió turista érkezett a hazai szálláshelyekre tavaly, közülük pedig mintegy 9,3 milliónyian magyarországi utazók voltak. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján a vármegyék lakosságához képest az elmúlt évben Pest, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom adta a legtöbb belföldi turistát.
Izgalmas időszakot jelent a lakossági megtakarítások esetében az idei év eleje. Az inflációkövető állampapírok hozamkifizetései miatt komoly összeg keresi a helyét a piacon. Alternatívát jelenthetnek például a kötvényalapok, amelyek hosszabb távon is vonzó hozamkilátásokat nyújthatnak. Persze nagy kérdés, hogy ki, milyen kockázatot tud vállalni. A
A második gyermekem 2. születésnapját követően ismét dolgozni kezdtem 2024 őszén, azonban ténylegesen 2025.január hó elején kezdtem dolgozni 6 órás munkaviszonyban. A HR-en rosszul számolták ki a szabadságomat, ezért tájékoztattak, hogy 2024. évről fennmaradt további 5 nap szabadságom, aminek kapcsán azt a tájékoztatást adták hogy 2025. március 31-
Összességében alacsony az egyes médiumokba vetett bizalom, de még mindig a televíziónak a legjobb a megítélése Magyarországon. A legkevésbé hitelesnek ezzel szemben a nyomtatott sajtót tartják az emberek. Ez derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság számára a hazai médiatudatosságról és a médiába vetett bizalomról készített friss kutatásból.
Minden korábbinál több, közel 18 millió turista érkezett a hazai szálláshelyekre tavaly, közülük pedig mintegy 9,3 milliónyian magyarországi utazók voltak. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján a vármegyék lakosságához képest az elmúlt évben Pest, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom adta a legtöbb belföldi turistát
George Clooney meghozta azt a döntést, amit sok rajongó biztosan sajnálni fog: végleg szakít a romantikus főszerepekkel. A világhírű színész a 60 Minutes című amerikai műsorban árulta el, hogy többé nem vállal ilyen szerepeket.
A Tesla mélyrepülése valóságos összeomlássá kezd válni: az európai elektromosautó-eladásokból való részesedése az idei év első két hónapjában 58 százalékkal esett vissza – a tavalyi év azonos időszakának 18,4 százalékáról idén mindössze 7,7 százalékra zuhant a JATO Dynamics autóipari tanácsadó cég adatai szerint - számolt be a Politico.
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki február 26-i határozatával a K&H Bankra a pénzátutalások kapcsán feltárt belső szabályozási és IT hiányosságok okán, illetve a folyamatba épített kontrollok nem megfelelő alkalmazása miatt - olvasható a jegybank közleményében. Bár a most azonosított problémák nem veszélyeztetik az intézmény biztonságo
Bródy Miklós Dániel kétéves börtönbüntetését tölti az Egyesült Államokban. Azért ítélték el, mert a korábbi munkahelyéről való elbocsátása után meghekkelte a cég számítástechnikai rendszerét.
A hardverek újra a technológiai növekedés élén: várható az AI-alapú PC-k és okostelefonok elterjedése, ami új befektetési lehetőségeket kínál. A Forrester Research 2014 augusztusában érdekes jelentést tett közzé Hardware Is Dead; Long Live Software címmel. A jelentés szerint a technológia a szoftvervezérelt infrastruktúra irányába mozdul el, fokoza
A két sportszeróriás öldöklő cipőküzdelmében eddig az Adidas állt nyerésre retró cipői révén. Most a Nike is feltúrta az archívumokat, és a Killshot csukák sikere lehetőséget kínál neki a felzárkózásra.
Az influenszer ügynökséggel közös workshopunkat április 9-én tartjuk a La Vida DUNA Rendezvényházban, ahol célunk, hogy bemutassuk azokat a változásokat és jó gyakorlatokat, amik segítenek elnavigálni a folyamatosan változó véleményvezérek piacán. Mutatjuk az esemény menetrendjét, témáit!
A dél-koreai Hyundai vállalatcsoport 20 milliárd dolláros amerikai beruházást jelent be hamarosan, amelynek része lesz egy 5 milliárd dolláros louisianai acélüzem létesítése is. A bejelentésre a Fehér Házban kerül sor Donald Trump elnök jelenlétében - közölte a CNBC.
Felértékelődött minden olyan hazai erőforrás, amely hozzájárulhat Magyarország energiabiztonságához és szuverenitásához - hangzott el az Energiaügyi Minisztérium (Em) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (Sztfh) csütörtöki, "Budapest fenntartható termálvíz-gazdálkodása" című szakmai konferenciáján a tárca közleménye szerint.
A tuberkulózisos megbetegedések száma 10 százalékkal emelkedett a gyermekek körében Európában 2023-ban, ami sürgős közegészségügyi beavatkozásokat igényel. A WHO figyelmeztetése szerint a helyzet komoly aggodalomra ad okot, és azonnali cselekvést követel.
„Most már olyan, lehetőleg videóval alátámasztott álláshirdetéseket jelenítünk meg, melyben saját kollégáink szerepelnek, mert nagyon fontos a fiatalabb generáció számára, hogy tényleg lássa azt, hogy hova érkezik, kikkel fog együtt dolgozni. Jobban meg kell mutatnunk a munka tartalmát, a környezetet, melyek alapján minket választanak az ide érkező