A Dunába mászott az egyik tüntető a kedd esti budapesti demonstráció során. A vízi rendészek kimentették, újra kellett éleszteni - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Trump szerint ezzel véget vetne a választási csalásoknak. A Biden ellen elveszített választás óta sem tudta bizonyítani azt az állítását, hogy ellenfele akkor illegális bevándorlók szavazataival nyert. Mi történt? Trump aláírta az amerikai választások átalakításáról szóló rendeletet. Mi a lényeg? A rendelet átalakítja a szövetségi választásokat azz
A Hunyadi filmsorozat fogadtatása pro és kontra véleményektől hangos. Mi ehelyett most inkább az egykori kormányzó és hadvezér valós történelmi környezetét kerestük fel, ahol emléke ténylegesen fellelhető.
Rövid időn belül két esemény is bizonyította azt a tézist, hogy a magyar társadalom két tömbre szakadt szét. Egyesek szerint ez 15, mások azt mondják, 35, de az sem lehetetlen, hogy ezer esztendeje így van. Ez a mostani március 15-én is látszott, ezúttal sem tudtunk egységesen mozdulni az ünnepen. 1956-ról él az a legenda, hogy …
A Dél-Koreára kiszabott vámok hírére a Hyundai gigaberuházást jelentett be az Egyesült Államokban. Mi történt? A dél-koreai Hyundai gigantikus beruházást jelentett be az Egyesült Államokban, még azelőtt, hogy Trump új vámokat vetett volna ki rájuk. A tervek szerint 21 milliárd dolláros, azaz 7776 milliárd forintos beruházást terveznek, ami magában
Ahogy megszokhattuk, a legtöbbször valamilyen ételről vagy italról nevezik el a hajszín-trendeket. Volt már divat a csokibarna hajszín karamell melírokkal, mézszőke és most megérkezett a tejes tea. A furcsa nevű tejes tea hajszín előnye, hogy minden bőrtónushoz passzol, köszönhetően a világosbarna és krémes bézses árnyalatok semleges altónusainak.
Március végén Ukrajnában a sárgarépa ára 10%-kal csökkent, mivel a termelők és felvásárlók nagy mennyiségű készletet szabadítottak fel. Az árcsökkenés ellenére a sárgarépa ára még mindig háromszor magasabb, mint tavaly ilyenkor.
A tudományos vizsgálatok szerint az optimális időpont a kávéfogyasztásra nem feltétlenül a reggeli ébredés után van. Egyes szakértők szerint a legjobb hatás érdekében érdemes kivárni a kortizolszint csökkenését. Nézzük, mikor érdemes meginnod a reggeli kávét!
Az új olasz KRESZ bevezetése óta megnőtt a szigor a közutakon. Ennek köszönhetően a korábbinál jóval nagyobb számban vontak be vezetői engedélyeket a közlekedési szabályok megsértése miatt. Az jogosítványok bevonásának okai között a mobiltelefon szabálytalan használata áll az első helyen. Jó hír viszont, hogy a közúti balesetek száma 5,5%-kal csökk
Szerda hajnalban rövid Facebook-posztban jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy ismét Moszkvába utazik több témában tárgyalni.
Bár még mindig csak március második felében járunk, hamarosan itt a hőségszezon. Ha neked is van otthon klímád, mindenképpen el kell végezned egy fontos feladatot, mielőtt beköszöntene a nyár.
Ázsiában ma reggel jó hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában vegyes mozgásokat láthatunk. A magyar tőzsde ismét új történelmi csúcsot döntött a nyitást követően, csakúgy mint az OTP. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az amerikai tartós fogyasztási cikkek rendelésállománya és a jelzáloghitel-igénylések közlései adhatnak impulzust
A kiszivárgott jelentéstervezetben még szerepelt nevesített hitelezőként az MBH Bank, az Állami Számvevőszék által publikált végleges verzóból azonban kimaradt.
"A gyülekezési szabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága alapvető jogok az Európai Unióban, és természetesen elvárjuk, hogy a tagállamok tiszteletben tartsák ezeket a jogokat" - mondta az Európai Bizottság igazságügyi biztosa.
A Tisza Párt elnökének bizalmasairól sorra derülnek ki botrányos ügyek, miközben megbomlott a szervezeti egység a Tisza-szigetek koordinátorának távozásával.
A világ legnagyobb piacán lenyomták a Teslát: Kínában a BYD éves eladása elérte a 100 millió dollárt, megelőzve a legnagyobb riválisnak számító Teslát. Mi történt? A BYD 2024-ben 106 milliárd dollár bevételt könyvelhetett el, megelőzve ezzel a Teslát. A BYD 29%-os növekedésről számolt be 2023-hoz képest, összesen 4,27 millió autót gyártottak – igaz
A világ figyelme az Ovális Irodára szegeződött, amikor Donald Trump amerikai elnök, alelnökével, JD Vance-szel együtt fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Az amerikai elnök agresszív tárgyalási technikája sokakat megdöbbentett, habár ez a stílus az üzleti világban már korábban is Trump védjegyévé vált.
Az álhírek és a pornó korlátozása miatt a hatóságok blokkolták a Facebookhoz való hozzáférést. Mi történt? Pápua Új-Guinea blokkolta a Facebookhoz való hozzáférést, ami a hatóságok szerint egyfajta teszt, a célja pedig a gyűlöletbeszéd, az álhírek és a pornográfia korlátozása. A hétfőn induló hirtelen betiltást az eljárás kritikusai az emberi jogok
A Magyarországon is aktív kínai akkumulátorgyártó óriás, a CATL nagyszabású hongkongi részvénykibocsátásra készül, amely akár az elmúlt négy év legnagyobb tőzsdei IPO-ja is lehet a Hongkongban