Az elnök a fehér házi dolgozószóbájában írta alá az intézkedésről szóló rendeletet, ami autókra és teherautókra egyaránt vonatkozik. Elmondta, hogy a hatóságok egységesen április 3-án kezdik alkalmazni az új vámtételt, amit nem átmenetinek szán. Az Audi fontolgatja az amerikai gyártás elindítását Donald Trump hangsúlyozta, hogy az autóvám bevezeté
A szerdai kormányülésen elhangzottakról tájékoztatott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. A legkisebb településen élők számára külön döntések születtek az ülésen, ezekről külön bejelentéseket tett Gyopáros Alpár kormánybiztos. A magas infláció miatt nyugdíj-kiegészítés jön novemberben, decemberben.
Amellett, hogy 2540 áramkörzetben feloldják jövő héttől a zárolást, egy másik jó hírt is kaptak a háztartási méretű napelemesek, ezúttal a Magyar Közlöny egyik rendelete formájában.
Mióta elindultak a nyílt RTK-rendszerek, sokan választják az "ingyenes" technológiát. Azonban vannak, akik visszatértek inkább a fizetős szolgáltatásokhoz.
A fejlesztés részeként két 14 lakásos társasház és egy 4 lakásos villa épül, amelyek illeszkednek a környék stílusához és építészeti arányaihoz. Az ingatlanokat wellness- és fitneszrészleg, valamint mélygarázs is kiegészíti majd.
Elmagyarázta-e a tévé önöknek, hogy honnan származik az a 1800 milliárd euró, amit a teljesen őrült háborús uszítók Európa újra felfegyverzésére hirdettek meg?.
Miközben a kormány a "lakosság pénzügyi szolgáltatásokhoz való akadálytalan hozzáférése érdekében" hoz lépéseket, a bankok tovább szűkítik szolgáltatásaikat. Mi történt? A kormány intézkedései mellett is zavartalanul folytatják a bankok szolgáltatásaik korlátozását – írja az Azénpénzem.hu. A legnagyobb szűkítést a Mészáros Lőrinchez köthető MBH Ban
Az észt parlament elfogadta szerdán azt az alkotmánymódosítási javaslatot, miszerint nem uniós állampolgárok nem vehetnek részt az őszi helyhatósági választásokon, és hogy a későbbi választásokból a hontalanokat is kizárják – közölte a balti ország törvényhozásának sajtószolgálata. Az alkotmánymódosítást megelőzően az észt jogrendszer lehetővé tett
Az amerikai Maxar Intelligence bemutatta új navigációs rendszerét, amelynek segítségével a katonai drónok Gps nélkül is célra tarthatnak. A szoftveres technológia várhatóan növeli a pilóta nélküli rendszerek képességeit a harci helyzetektől a humanitárius missziókig.
Mindannyian keressük az élet értelmét, az utat, mely elvezethet minket a belső békéhez és harmóniához. Buddha tanításai évszázadok óta mutatnak irányt azoknak, akik a szenvedés elkerülése és a lelki felemelkedés felé törekednek. Sziddhárta Gautama, akit a világ Buddhaként ismer, mély spirituális tanításokat hagyott hátra az emberiség számára, amely
A Red Bull csütörtök reggel hivatalosan is bejelentette, a jövő heti Japán Nagydíjon már Cunoda Juki lesz Max Verstappen csapattársa, vagyis – a korábbi sajtóhíreknek megfelelően – mindössze két hétvége után menesztik Liam Lawsont.
Tizenkettedik alkalommal értékelték szakújságírók a tavalyi év szórakoztató műfajú televíziós teljesítményeit és személyiségeit. Az elismeréseket március 26-án adták át a Televíziós Újságírók Díja gálán.
A férfiak vállalkozási aktivitása – korosztálytól és vállalkozási típustól függetlenül – jellemzően magasabb a nőkénél. A férfiak mintegy másfélszer annyian állítják, hogy vállalkozást terveznek indítani a következő három évben, mint a nők. Vagyis a női vállalkozások aránya tendenciózusan elmarad a férfiak által irányított cégekétől, állapítja meg
Csütörtökön 10 órakor Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő, miután a kormány szerdán ülésezett. A tájékoztatóról élőben tudósítunk.
Az Európai Bizottság szerint az Európai Uniót is érintő jelenlegi fenyegetések állandó felkészültséget igényelnek, ezért az unió végrehajtó testülete azt javasolja a tagországok lakóinak, hogy halmozzanak fel otthonukban legalább 72 órás túlélést biztosító vészhelyzeti tartalékot.
Az elmúlt években indított több tucatnyi vasúti útvonal megkönnyíti az európai országhatárokat átlépő utazást. Arról például, hogy a londoni St. Pancras pályaudvar 2030-ig megháromszorozná kapacitását annak érdekében, hogy új vonatjáratokat indíthasson Európa-szerte, itt írtunk. Egy koppenhágai vállalat nemrégiben bejelentett javaslata azonban sokk
Tíz Rally1-es autó indul a következő WRC-futamon, valószínűleg Sébastien Ogier is rajthoz áll a Kanári-szigetek Rallyn. Lezárult a nevezés a következő WRC-futamra, az április 24–27-én esedékes Kanári-szigetek Rallyra, és ugyan a hivatalos nevezési listát csak március 31-én hozzák nyilvánosságra a szervezők, annyit már közöltek, hogy összesen 63 pár
A kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a jogalkotó reagálni fog arra, hogy kedden néhány száz tüntető négy hidat zárt le Budapesten. Az árrésszabályozás miatt 874 terméknél csökkentek az árak. Gyopáros Alpár kormánybiztos a falusi boltok, kiskocsmák, ATM-ek és templomok fejlesztéséről beszélt. A kormányülésen szóba se került
Balogh Péter – vagy ahogy sokan ismerik, Balogh Petya – startupper, angyalbefektető, mentor, a Cápák között című televíziós műsor egyik cápája volt a győri Széchenyi István Egyetem Spinoff Extra elnevezésű programjának vendége. Az előadó nemcsak saját életútját mutatta be, de hasznos tanácsokkal is szolgált a vállalkozásalapításon gondolkodó fiatal
Március 29-én egy teljes napon keresztül rangos zongoraművészek és fiatal tehetségek játszanak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kihelyezett zongorákon. A Piano Day kezdeményezéshez 2025-ben először csatlakozik a Budapest Airport.
Sokáig úgy tűnt, hogy Donald Trump az autóiparban is csak tárgyalási eszközként használja a büntetővámokat, és amennyiben kereskedelmi partnerei számára kedvezően reagálnak, akkor meg is maradnak a brutális vámok a fenyegetés szintjén. Most azonban úgy tűnik, hogy április elejétől jön a 25 százalékos vám minden olyan autóra, amit az Egyesölt Államo
Az Egyesült Államok a jelenleg tervezettnél "jóval nagyobb" mértékű vámokat vethet ki az Európai Unióra és Kanadára, ha közösen próbálnak fellépni az amerikai vámok ellen - közölte Donald Trump amerikai elnök a saját közösségi oldalán csütörtökön.
Ma jár le egy Prémium Magyar Állampapír-sorozat, így a bőséges kamaton túl a tőkét is kifizeti a befektetők számlájára. A mai kifizetés az egész év legnagyobb PMÁP-kifizetésének tekinthető, nincs még egy olyan nap az évben, amikor 300 milliárd forint felett lenne ez a kifizetések összege.
Az elmúlt években egyre több szülőben felmerült a gyermek esetleges ételallergiájának gondolata, különösen sokan gondoltak erre a tejfehérje kapcsán. A számos diagnosztika lehetőség közül a szülők egy része az IgG alapú teszteket alkalmazva arra jutott, hogy az eredmény szerint a gyermek tejfehérje allergiás, és ehhez kezdték formálni az étkezést.