Mint írták, a USAID-botrány továbbra is a legmegdöbbentőbb példája a mélyállamnak, amely érinthetetlennek tekintette magát, és ideológiai szeszélyekre pazarolta a közpénzeket.
Év elejétől lehetővé vált a mezőgazdasági területek időszakos vízzel történő eláraszthatósága, az agrártárca kidolgozta és bevezette a szabályozásban az ökológiai célú vízpótlásra használt terület fogalmát – közölte Feldman Zsolt.
Eszméletlen ruhakölteményekben vonultak végig Hollywood sztárjai a vörös szőnyegen, és ami a legjobb - a férfiak is egyedi stílust villantottak. Azért renitensek is voltak.
A Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezésére márciusban elkezdődik a Lakhatási Tőkeprogram – jelentette be hétfőn a tárca nemzetközi pénzügyi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.
Zelenszkij szerint nincs minden veszve, még helyre tudják hozni kapcsolatukat a kudarcba fulladt múlt pénteki találkozó után Donald Trumppal. Hozzátette, a tárgyalásokat zárt ajtók mögött kell folytatniuk, és kijelentette, továbbra is hajlandó aláírni az Egyesült Államokkal az ásványi kincsekről szóló megállapodást. Azt azonban leszögezte, hogy a b
Bitcoin’s price movements may seem unpredictable at times, but beneath the volatility, certain metrics can provide valuable insights for investors. Beyond simple price charts, various on-chain and fundamental indicators help gauge Bitcoin’s valuation, scarcity, and market sentiment. This guide explores three key Bitcoin charts, the NVT Ratio, Stoc
Szomorú hírt osztott meg közösségi oldalán a mecseknádasdi Bagoly Gasztrokult Élménytér csapata: az ikonikus Bagoly Csárda-Panzió végleg bezárja kapuit. A hírt február 28-án jelentették be hivatalos Facebook-oldalukon.
Szabó Ervin és csapata ismét nagyot lépett előre az ERWIN okos fagyiadagoló kanállal: egyetlen magyar vállalkozásként vettek részt a 2025-ös SIGEP kiállításon Riminiben, amely a világ egyik legjelentősebb cukrászati, fagylaltipari és vendéglátóipari eseménye. A részvétel célja nem csupán az eszköz bemutatása volt, hanem új disztribútorok felkutatás
A K&H Bank első alkalommal díjazta az informatikai tehetségeket a STEM pályázaton. A nyertes hallgatók nemcsak pénzjutalomban részesültek, hanem egy fél éves projektmunka során betekinthetnek a banki informatika világába. A kezdeményezés célja, hogy támogassa az innovatív gondolkodású fiatalokat és elősegítse szakmai fejlődésüket.
Macaulay Culkin öccse, Kieran Culkin – aki a Reszkessetek, betörők! című filmben is feltűnt – hatalmas sikert aratott a 97. Oscar-gálán. A tehetséges színész elnyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó aranyszobrot a Rokonszenvedés című filmben nyújtott lenyűgöző alakításáért. A díjátadószezon során már számos elismerést begyűjtött, és most vég
Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) iránymutatást adott ki a kriptoipar számára a memecoinokkal kapcsolatban. Az ügynökség közölte, hogy az ilyen befektetések esetén a befektetők általában nem számíthatnak védelemre, mivel a memecoinok, a SEC álláspontja szerint nem tekinthetőek értékpapírnak. A SEC állásfoglalása szerint a memecoino
Kimondottan jó évet produkált tavaly a hazai reklámpiac, amiben nagy szerepe lehetett a televíziók áremelésének. A Kantar Media becsült net-net költési adatai alapján még reálértéken is bőven két számjegyű volt a növekedés. Ami meglepő, hogy az új mérési módszertan alapján nem a gyógyászat, gyógyhatású készítmény szektor költött a legtöbbet. Hosszú
Donald Trump legújabb bejelentése ismét felrázta a kriptovaluta-piacot: az Egyesült Államok elnöke utasította a Digitális Eszközökért Felelős Elnöki Munkacsoportot, hogy vegye fel az XRP-t, a solanát (SOL) és a cardanot (ADA) az amerikai stratégiai kriptovaluta-tartalékba. Később Trump még tovább ment, és egy kiegészítő nyilatkozatban a bitcoint (B
Februárban lassult a teljesítménycsökkenés üteme az euróövezetben a londoni S&P Global Market Intelligence piackutató intézet és a Hamburg Commercial Bank AG közös felmérése szerint.
Az extrém vállalásairól ismert úszómaratonista Mányoki Attila első magyarként sikerrel átúszta az új-zélandi Taupo-tavat, ezzel teljesítette a Stillwater 8 elnevezésű sorozat negyedik állomását, egyúttal a széria egyik legnehezebb feladatát.
A friss diplomások soha nem látott ütemben szállnak versenybe a legjobb állásokért, miközben bérigényeik is egyre merészebbek. A WHC Csoport szakértői elemzése szerint a logisztika, a pénzügy, az építőipar és az informatika területén már nem ritka a bruttó 700 ezer forintos kezdő fizetés, sőt, olyan eset is előfordul, hogy a pályakezdők többet kérn
A csípős ételek szerelmeseinek a gasztronómia nem csupán az ízekről, hanem sok esetben komoly kihívásokról is szól. A világ számos pontján találkozhatunk ugyanis olyan fogásokkal, amelyek nemcsak megizzasztanak, de igazi próbatételt is jelentenek az ízlelőbimbóknak.
A pénteki állapotromlás után a pápa egészségi állapota immár "stabil". Ferencet vasárnap már nem kellett non-invazív mechanikus módon lélegeztetni – és képes lett egyedül lélegezni és reggelizni.
Ásotthalmon, a magyar–szerb határ mentén a helyi beszámolók alapján az utóbbi időszakban növekedett az illegális határátlépők jelenléte. Az embercsempészek egyre fejlettebb technológiát alkalmaznak, és a határvédelmi intézkedések nem tudnak lépést tartani a bűnszervezetek ügyességével, ami tovább növeli a problémákat.
Nagyon intenzív pályázati időszakban van a hazai agrárium, hiszen a tavaly meghirdetettekkel és az idén megjelenőkkel összesen, 73 kiírás segíti a gazdálkodókat - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Dél-Balaton Zrt. és Délnyugat-Balatoni Gazdakör 2025-ös II. szakmai rendezvény
Egy ismeretlen kriptovaluta-kereskedő több mint 1,6 millió dolláros nyereséget könyvelhetett el, miután 50-szeres tőkeáttételes long pozíciót nyitott bitcoinon (BTC) és ethereumon (ETH) még Donald Trump elnök március 2-i bejelentése előtt. A volt amerikai elnök közösségi média platformján, a Truth Socialon osztotta meg, hogy az Egyesült Államok egy
Nem titok, hogy a nők általában többet aggódnak a külsejük miatt, mint a férfiak. De vajon a pasiknak is feltűnik rajtunk az a sok apróság, amiről meggyőződésünk, hogy nem áll jól nekünk, vagy ront az összképen? Megkérdeztünk 5 magyar férfit, akik őszintén elmondták véleményüket.
A bérleti szerződés felmondása eltérő attól függően, hogy milyen szerződésről van szó. Ha a szerződés határozatlan idejű, akkor könnyebb felmondani, ha viszont határozott, akkor kissé bonyolultabb a képlet. Határozatlan idejű bérleti szerződés felmondása Ha a szerződésünk határozatlan idejű, az azt jelenti, hogy nincsen rögzítve, meddig használja a
A szokatlanul enyhe tél miatt a szlovák hegyekben élő medvék kevesebb időt töltenek téli álomban. A szakértők óvatosságra intik a kirándulókat, javasolva a kijelölt ösvények használatát és a megfelelő viselkedést medvével való találkozás eseté - írja a 24.hu.
Bár a tavaszt a megújulás időszakának nevezik, annak ellenére, hogy a természet ekkor felébred hamvaiból és újra életre kel, mi, emberek sajnos nem mindig mondhatjuk el ugyanezt magunkról. A tavaszi fáradtság egy nagyon is létező jelenség, amiért viszont nem kell komolyan aggódni, hiszen nem egy betegségről van szó, hanem egy átmeneti, kezelhető ál
Nyilvánosságra került a legfrissebb amerikai vevőelégedettségi felmérés. Ami a felsőkategóriás elektromos autókat illeti, az élen nem a Teslát, sőt nem is egy ázsiai márka modelljét találjuk. Nem úgy, mint a középkategóriában, ahol egy távol-keleti márka, a Hyundai egyik modellje diadalmaskodott. A J.D. Power által készített rangsorban a BM