Megkezdtük Magyarország űrtörvényének előkészítését, amely a Nemzeti Űrügynökség létrehozásával együtt a minisztérium kiemelt feladata - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter hétfőn a martonvásári REMTECH Űrtechnológiai Központ bokrétaünnepségén.
Volodimir Zelenszkij és családja tavaly 15,2 millió hrivnya, vagyis közel 136 millió forint bevételre tett szert - közölte az elnöki sajtószolgálat az elnök 2024-es vagyonnyilatkozatára hivatkozva.
A Politicóhoz eljutott koalíciós tervezet szerint olyan, jogállamiságot betartató uniós eszközöket emelne ki az alku, amiket eddig a magyar kormány ellen vetettek be.
A fényszennyezés egyaránt káros hatással van az emberi szervezetre és az élővilágra, mégis úgy fest, kevés figyelem jut rá az új gigaberuházások kivitelezésénél.
A megállapodásnak köszönhetően az RTL Magyarország a smartclip teljes körű adtech platformjára, a smartx-ra áll át. A smartclip, az RTL Group adtech üzletága és az RTL Magyarország stratégiai technológiai partnerséget jelentettek be, amelynek célja, hogy az RTL Magyarország magasabb szintre emelje a digitális és lineáris hirdetési megoldásait.
A Bizottság beterjesztette legújabb stratégiáját az európai boripar megmentésére. A klímaváltozás, az amerikai vámok és a fogyasztási szokások változásai mind megnehezítik a szektor helyzetét, és Brüsszel nagy részben az alkoholmentes borok népszerűsítésében látja a megoldást.
Állatkertbe járni felnőttként is szuper dolog, de a gyerekeknek egyenesen szenzációs program, amelynek során nemcsak élményeket, hanem ismereteket is magukba szívhatnak. A tavaszi, melegedő időjárás pedig tökéletes alkalmat kínál, hogy bejárjatok egy – vagy akár több – hazai állatkertet.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Raiffeisen Alapkezelő írását olvashatják:
Az idei GDP-előrejelzést a kormány 2,5%-ra módosította - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Ezáltal az eredeti 3,4%-os prognózisnál lényegesen rosszabb lehet az idei növekedés. Előrevetítette az inflációs kilátások kapcsán: a bankok esetében nagy esély van az árstop bevezetésének a banki díjakra. A telek
Hiába növekszik az állomány átlagéletkora, mégis egyre többen vásárolnának használt gépjárművet. A Használtautó.hu adatai szerint 2025 első két hónapjában a
Kis pálya, de nem kispályásoknak: egy Magyarországon még sosem látott, rendhagyó bajnokság vár azokra, akik megmutatnák a világnak labdarúgótudásukat. A Red Bull Four 2 Score során a négyfős csapatoknak egy sajátos, rendkívül pörgős szabályrendszerben kell gólokat szerezniük. A tét nem kicsi, hiszen a győztes csapat képviselheti majd hazánkat a vil
Egy friss közvélemény-kutatás szerint a nemzeti identitás közös érzése csökkent az amerikaiakban és országuk megítélésében egyre nagyobb szerepet játszik a politika. Trump kétségkívül megosztó személyiség, mindig is az volt, most azonban elnökként ez nem feltétlenül segíti a hazaszeretet egységes megélését a polgárokban.
Feltehetően medvetámadás okozta egy férfi halálát a közép-szlovákiai Gyetva (Detva) közelében - jelentette hétfőn a Tasr szlovák közszolgálati hírügynökség.
A magas vérnyomás olyan állapot, amit rendszeresen, az élet végéig kezelni kell, ez azonban nem csak gyógyszeres terápiát jelenthet. Az életmódváltás nagyban hozzájárul a magas vérnyomás megelőzéséhez vagy karbantartásához azoknál is, akik már vérnyomáscsökkentőket szednek.
Az elmúlt év végén a banki ATM-ekből felvett összeg 40 százalékára rúgott már az ügyfelek által befizetett összeg. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakértője szerint hiába csökkentik a modern ATM-ek a bankok készpénzlogisztikai költségeit, az átlagos készülékek duplájába kerülő befizetős ATM-eket csak forgalmas helyeken érdemes telepíteni. A bankf
Egy iszapos litvániai tóba süllyedt az amerikai hadsereg egyik páncélozott műszaki mentőjárműve néhány nappal ezelőtt. Az továbbra is tisztázatlan, hogy a négyfős személyzet a járműben volt-e. Az M88A2 Hercules egyébként nem tank, másféle jármű.
Némileg alacsonyabb inflációt vár az év egészére nézve a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium, mint a jegybank - ez derült ki a tárca vezetőjének hétfői sajtótájékoztatóján, amelyen a Pénzcentrum is részt vett. Nagy Márton leszögezte azt is, hogy a GDP növekedési ütemének gyorsulását is várják még idén.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Gránit Alapkezelő írását olvashatják:
Medvetámadásban súlyosan megsérült egy férfi a Brassó megyei Predealon, Románia egyik legkeresettebb üdülővárosában vasárnap este - jelentette a Digi24.ro hírportál.
Megújult a Certina DS Action elérhető árú, kvarc termékcsaládja, kisebb, 40 és 34,5 milliméteres tokokkal. Hiába az órás körökben gyakran felbukkanó kvarcallergia, sokszor kifejezetten jól jöhet egy kvarcóra. Nem fenyegeti…
Az eredetileg március végi határidő letelte után is benyújthatók támogatási kérelmek a vállalati e-autó programban. A lehetőség a 30 milliárd forintos keretösszeg teljes kimerüléséig nyitva marad a hazai gazdasági társaságok előtt. A határidőt december elsejéig hosszabbították meg ugyan, ám mivel az eddig jelzett igények együttesen a 29 milliárd fo
A kormány döntése értelmében hamarosan a szülők számára is elérhetővé válik a Kréta rendszer nyelvtanulási modulja – jelentette be Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek. A szülők így térítésmentesen fejleszthetik nyelvtudásukat, anélkül hogy fizetős nyelvtanuló alkalmazásokat kellene igénybe venniük. Az új lehetőség