A 2010-es évek második felében cégünk felismerte, hogy a konvencionális mezőgazdasági technológiák a talajok folyamatos szervesanyag vesztését okozzák, amely egy határon túl szinte visszafordíthatatlan és néhány évtizeden belül az ország jelentős területén ellehetetleníti a mezőgazdasági termelést. Erre a klímaváltozás hatásai még jobban ráerősíten
A csúcstechnológiát képviselő vezetéstámogató rendszerek fejlesztésének kiemelt szerepe van a Volkswagen-csoport átalakulásában. Ennek érdekében az autógyártó konszern a Valeóval és a Mobileye-jal lépett együttműködésre.
2025. január 1-jén indult a Vidéki Otthonfelújítási Program, amely 2026-ig elérhető, és legfeljebb 3 millió forintos támogatást nyújt 5000 fő alatti településeken élő, legalább egy 25 év alatti gyermeket nevelő családoknak, többek között napelem-telepítésre és energetikai korszerűsítésre.
Bár a súlyvesztéshez elengedhetetlen a kalóriabevitel csökkentése, ez nem jelenti azt, hogy ne iktathatnál be egy kis nassolást a napodba. Erre figyelj oda, ha fogyni szeretnél, de ropogtatnál valamit!
Több értesítés érkezett az utóbbi napokban a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézethez, hogy az intézet csecsemő- és gyermekosztálya nevében egyesek telefonon és online üzenetekben próbálnak pénzt kicsalni, megtévesztő információkat közölve - olvasható a kórház honlapján az intézet vezetőségének közleményében.
A Tongits Go generációk óta népszerű, szórakoztató játék, amit sokan kedvelnek stratégiai mélysége, ügyességi elemei és a szerencse szerepe miatt. Ami igazán különlegessé teszi, az az osztó szerepének jelentősége – az osztó pozíciója komoly hatással lehet minden egyes kör végkimenetelére. Bár minden játékos hozzájárulása fontos, az online Tongits G
Erdélyből, kemény gyerekkort maga mögött hagyva a lehető legmesszebbre és legnyugatabbra vágyott. Román útlevéllel ez akkor Győr lehetett, ott valósította meg minden álmát: Bedő Emesének kétmilliárdos forgalma, tizenkét kamionja és sztereotípiákat törő története van. "Ott vagyok huszonhat évesen, van egy darab telefonom és egy darab kamionom, és fe
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott rövid híreket foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci kitekintéssel. Lássuk mi történt az elmúlt napokban! Ripple Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) és a Ripple megegyeztek abban, hogy a hatóság lezárja a Ripple ellen folyó eljárást,
Tesztüzemben már zajlik a reklámmentes videónézést kínáló linkek megosztása lehetősége a YouTube Premium felhasználóknál, de korántsem biztos, hogy élesben is világszerte el fog indulni az opció.
Szeretnénk azt a tévhitet lerombolni, hogy mi egy drága márka vagyunk - mondta a Pénzcentrumnak Papp Zoltán, a Volkswagen hazai márkaigazgatója. Hozzátette, bár javarészt céges ügyfeleik vannak, 2025-ben kifejezett céljuk megszólítani a privát ügyfeleket is: bizonyos modelljeikhez már meg is érkezett az úgynevezett Start kivitel, a belépőszintű aut
Vagyis: akár saját szavazóikat, népüket is beáldozva egyetlen utat ismernek: a teljes szembenállást és a totális háborút kompromisszumok, érdekegyeztetések, nemzeti minimumok nélkül. Ungváry Zsolt írása.
Bármi is legyen a csomagolásra írva, a valóság az, hogy ez az élelmiszer korlátlan ideig megőrzi minőségét. Sok tartósan fogyasztható élelmiszerre még mindig rányomtatják a minőségmegőrzési időt. Ez azonban nem
Az elmúlt hetekben nagy visszhangot váltott ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének a kijelentése, hogy az Európai Unió a következő 5 évben több mint 800 milliárd eurót kíván mozgósítani az európai védelmi ipar fejlesztésére. A cél nyilvánvaló: saját erős, európai katonai együttműködés létrehozása és ezzel együtt leválás az amerikai
A biológiai alapú UV-szűrő a hosszabb hullámhosszokon is megőrizte a fényáteresztés több mint 80%-át, így ígéretes alternatívát kínál a napelemek számára.
Az OXO Technologies Holding N.V. az éves rendes közgyűlését 2025. május 5-re hívta össze. A közgyűlés napirendi pontjai között szerepel a 2024. december 31-én véget ért pénzügyi év beszámolójának elfogadása, valamint a társaság által elért eredmény osztalékként való kifizetése a részvényesek számára. A 2024-es üzleti év eredményei alapján a 2025. m
A szabályozási keretek egyszerűsítésével, adóösztönzőkkel, valamint célzott pénzügyi megoldások bevezetésével lehetne hatékonyabban támogatni az európai kkv-k fenntartható átállását – hivja fel a figyelmet a Generali Csoport és az SDA Bocconi
A délkelet-törökországi Urfától mindössze hat mérföldre Klaus Schmidt német régész korszakalkotó felfedezést tett: több mint 11 000 éves, hatalmas, faragott kövekből álló épületre bukkant, amelyet olyan emberek készítettek, akik még nem ismerték sem a fémet, sem a kerámiát.
Ahogy beköszönt a tavasz, egyre többen szeretnének teljesen érthető módon friss, világos árnyalatokkal kísérletezni, és a bézs vagy krémes tónusok ilyenkor különösen népszerűvé válnak. Ezek a színek nemcsak elegánsak, de könnyen variálhatóak, így a hétköznapi viseletektől kezdve az ünnepi alkalmakig remek választásoknak bizonyulnak. Sokan úgy gond
Ha szobanövényekről van szó, nem árt az óvatosság, kiváltképp ha cicát vagy kutyát tartasz otthon, az alább felsorolt mutatós szépségek miatt azonban nem kell aggódnod.
Dr. Gyarmathy Éva pszichológus, klinikai szakpszichológus, a tehetségkutatás és a különleges fejlődésmenetek egyik legismertebb hazai szakértője "Tudatos szülő – tudatos gyermek" címmel tart előadást április 10-én, ennek apropóján beszélgettünk többek közt a Kamaszok című sorozat tanulságairól, az iskolák szükségszerű (ám állandóan halogatott) refo
Egyre nagyobb számban képviseltetik magukat a munkaerőpiacon és hoznak önálló pénzügyi döntéseket a Z generáció tagjai közül a 1997 után született fiatal felnőttek. Szokásaik az élet számos területén jelentősen különböznek az idősebb nemzedékek viselkedésmintáitól, többek között a pénzhez is egészen másként viszonyulnak, mint szüleik vagy nagyszüle
A Maserati új korszakot nyitott a személyre szabásban: a modenai Viale Ciro Menotti telephelyen megnyílt az Officine Fuoriserie – a Trident Házának exkluzív konfigurációs központja, ahol az ügyfelek elképzelései teljesen egyedi kivitelezésben öltenek testet. A személyre szabás élményét egy vadonatúj, 4000 négyzetméteres, csúcstechnológiás festőüzem
Egy új rangsor jelent meg, ami 2025 legdrágább célállomásait tárja elénk.Sokan csak akkor engedhetik meg maguknak az utazást, ha szigorúan betartják a költségvetésüket. Éppen ezért hasznos lehet a HelloSafe oldal legújabb rangsora, a világ legolcsóbb úti céljairól, amely segíthet a következő pénztárcabarát utazás megtervezésében..De mi a helyzet a
Azokban a kismamákban, akik asztmával élnek, számos kérdés felmerülhet a kilenc hónap során: hogyan étkezzenek, szabad-e sportolniuk, és főként, hogy szedhetik-e az asztmagyógyszereiket, ha nem szeretnék veszélyeztetni a magzatot?
Az idei év nagy felfedezettje a teakfa, amely ott van a világ legkiválóbb kerti bútor márkáinak kínálatában. Készül belőlük étkezőszett, ülőgarnitúra és rengeteg egyéb kiegészítő, amelyekkel a teljes teraszt könnyedén berendezheted. Miért olyan népszerű a teakfa, miért érdemes belőle készült bútort választani?
Északnyugat, nyugat felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, napközben a Dunántúlon és a középső tájakon már inkább csak gomolyfelhők zavarhatják a napsütést – írja a HungaroMet.
A magyaroknak és az íreknek ugyanazok a problémái, mondta lapunknak a Gript nevű, független, migrációkritikus ír portál főszerkesztő-helyettese, aki bírálta az ír kormányt és az EU-t is.
Továbbra is zajlik az ügy az egykori Quaestor-vezér és a budai villa új tulajdonosa között: utóbbi szerint utólag nézve mégsem volt olyan jó üzlet nekik ez a villa.
NB II 22. forduló 20.00: Vasas-Soroksár Ciprus Cyprus League, alsóház 18.00: Anorthoszisz–Ahnasz Anorthoszisz: Gyurcsó Ádám Lengyelország Ekstraklasa 19.00: Zaglebie Lubin–Raków