Összesen akár 1000-2000 milliárd forintot is megmozgathat a lakásépítések terén az új állami lakhatási tőkeprogram a következő hét évben, ami ideális esetben 50-60 ezer lakás megépítését is lehetővé teheti.
Leállította Ukrajna katonai támogatását Donald Trump. A döntés értelmében az Egyesült Államok addig szünetelteti a háborúban álló ország támogatását, amíg meg nem bizonyosodik arról, hogy a megtámadott ország vezetői elkötelezettek a béke mellett. A témábann Hidegkuti Konstantin nemzetközi kapcsolatok szakértő, a moszkvater.com állandó szerzője vol
A hétfői Országgyűlésen a kérdések tárgyalása során szóba kerültek a nyugdíjak, az egészségügy és a vízügyi dolgozók bére is. Miért negyedakkora a nyugdíjemelés, mint a nyugdíjasokat érintő infláció? - tette fel a kérdést a Demokratikus Koalíció (DK) képviselője.
Észak-Korea február végén megnyitotta határait egy kis csoport nyugati turista előtt, a koronavírus-világjárvány óta, tehát 5 év után először. Az Egyesült Királyságból, Kanadából, Görögországból, Új-Zélandról, Franciaországból, Németországból, Ausztriából, Ausztráliából és Olaszországból érkezett az első nyugati látogatócsoport – írja az Euronews.
Bár semmilyen jogszerűtlen emelés nem történt, a nemzetgazdasági miniszter így is sokallja a banki költségeket. Mi történt? Már csak két bank nem jelentette be, hogy emeli díjait, amire a tavalyi 3,7 százalékos infláció alapján jogosult a szektor. Várhatóan itt sem ússzák meg a drágulást az ügyfelek, ennek kapcsán pedig megszólalt Nagy Márton nemze
A lakásállomány megújulása viszonylag lassan haladt az elmúlt időszakban, ezen segíthet az állam és a fejlesztők között partnerségén alapuló állami lakhatási tőkeprogram, amelynek részletei most derültek ki – derül ki az ingatlan.com elemzéséből. A program sikerének egyik kulcsa, hogy megfizethető áron kerülnek-e piacra a tőkeprogram keretében épül
Időjárás: Nincs érvényben veszélyjelzés, nem lesz eső a következő napokban. A napos idő egy ideig kitart, de a 20 fok körüli meleg nem lesz tartós. Mutatjuk, mit mutat a friss előrejelzés, mikor jön a fordulat az időjárásban!
Rendkívül ritka bőrbetegséggel diagnosztizálták Fazekas Vivien kisfiát, aki számos orvosnál járt már azért, hogy kiderüljön, mi okozhatja a kilencéves Máté vörös kiütéseit. Mivel nem fertőző bőrtünetről van szó, a legtöbben csak vakarták a fejüket, végül a PLEVA nevezetű betegséget állapították meg nála. Fényterápiás kezelést kezdtek, ám nem javult
A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint alkotmánysértő és az Európai Önkormányzati Chartával is szembemegy az a törvényjavaslat, amely szerint a Magyar Államkincstárnál kellene tartaniuk az önkormányzatoknak a pénzük egy részét. Gémesi György az InfoRádióban jelezte: ezzel a döntéssel további bevételektől is eleshetnek az érintett tele
A zöld energiaipar válságos időszakot él meg, miközben a fosszilis alapú óriáscégek sorra faragnak le klímacéljaikból, és a tőkepiac is inkább a hagyományos szektor felé fordul. A háttérben a magas kamatok, a politikai bizonytalanság és az ellátási lánci zavari állnak, ám a villamosenergia-hálózatok fejlesztésében hosszútávú lehetőség rejlik - olva
Hét év után véget ért az Aradi-Varga Show az ATV-n, a népszerű kabaréműsor utolsó adását szilveszterkor láthatták a nézők. Az alkotók szerint művészeti nézeteltérések miatt döntöttek a befejezés mellett, miután nem tudtak megállapodni a csatornával a formátum megújításáról. Bár a humoristák szerint nem anyagi okok vezettek a szakításhoz, a csatorna
Az utóbbi években egyre több szó esik arról a bizonyos skandináv, minimalista életstílusról, amit sokan csak “hygge"-ként emlegetnek. Eredetileg Dániából indult hódító útra, de nem csak ebben az országban ismerik. Sőt, tulajdonképpen minden északi régiónak megvan a maga kifejezése erre az életmódra. Ez az életérzés tehát nem csupán egy dán sajátoss
Bár a szobanövények legtöbbször otthonunk ékkövei, a feng shui szerint nem mindegyiknek van pozitív hatása ránk, szerencsénkre, valamint egészségünkre nézve.
A nagy méretű drágulás valószínűleg az adóemelések következménye. A kormány a nyugdíjasoknak és a nőknek ígért adócsökkentések kapcsán magyar adóparadicsomról beszél, de ennek forrását más bevételek híján gazdasági adók emelésével teremtik meg.
Az Európai Bizottság nagyszabású tervet mutatott be a védelmi kiadások gyors és jelentős növelésére, amely közpénzek felszabadítását, közös fegyverbeszerzéseket és magántőke bevonását is magában foglalja. Ursula von der Leyen szerint az EU egy fordulóponthoz érkezett, és minden rendelkezésre álló eszközt mozgósítania kell saját biztonsága érdekében
A Német Vöröskereszt (DRK) az észak-rajna-vesztfáliai tartomány Warendorf járásában lévő Beckum városában 3D-nyomtatási technológiával építi új székházát, ami Németországban először fordul elő nem lakóépületek esetében. A projekt központi elemét az ABB IRB 6700 hattengelyes robotja alkotja, amely precízen és gyorsan adagolja az építőanyagokat. Ez
Párját ritkítja a magyar M&A piac, a régióban nem volt még egy olyan ország, ahol ekkora értékben bizniszeltek volna. Mi történt? Magyarország 2024-ben az első helyen végzett a KKE-régióban az M&A tranzakciók összértéke alapján, írja a Forvis Mazars és a Mergermarket által készített Investing in CEE: Inbound M&A report 2024/2025 adatai alapján a Pi
Hihetetlen megpróbáltatásait követően Palácsik-Ráthonyi Tímea pocakjában második gyermeke növekszik - és most ország-világnak megmutatja jócskán gömbölyödő pocakját.
A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint az idei költségvetés központi tartalékából csoportosítják át az összeget rendkívüli kormányzati intézkedésként.
Március 1-jétől többletfeltételeket kell teljesíteni akkor, ha az importáló helyett annak közvetett vámjogi képviselője szeretné gyakorolni a termékimporthoz kapcsolódó áfalevonási jogot. Egyik ilyen feltétel, hogy a levonási jog gyakorlása előtt a közvetett vámjogi képviselőnek az importőr partnerét ellenőriznie kell – hívja fel a figyelmet közlem
400 forint alatti euró-árfolyammal indította a keddi kereskedést a forint, de kora délelőtt már gyengülni kezdett. Járt 400 forint felett, aztán visszaerősödött. Reggel érkezett a friss, végleges magyar GDP-adat, amely szerint a negyedik negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 0,5%-kal haladta meg az előző negyedévit. Az előzetes adattal egybe
Orbán Viktor levelében kilátásba helyezte a vétót, erre most kiderült: António Costa ET-elnök visszalép attól, hogy az EU-csúcson napirenden legyen Ukrajna és az újabb fegyverszállítás - derül ki a Politico cikkéből.
A szlalompályán kimondottan pozitív tapasztalatokról számoltak be a spanyolok a piac egyik legolcsóbb villanyautójával: jól kezelhető, kiszámítható a Citroën ë-C3,
Új vizuális arculatot, csomagolást és kommunikációs platformot kapott a Dreher márka. A március 3-án indult, 360 fokos kampány a „bennünk élő pozitivitás” mellett azokat a hétköznapi karaktereket ünnepli, akik képesek meglátni az élet apró örömeit és ezzel a környezetüket is jobbá teszik. Az Dreher alkoholos portfólió és a későbbiekben megjelenő Dr
Idén is lesznek európai-szintű közúti ellenőrzések, melyek szervezését és koordinálását az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL végzi. A razziákban a magyar rendőrség is részt vett, és most közzétették a 2025-ös menetrendet is.
Március elsejétől már külsősként sem dolgozik az Indamediához tartozó Port.hu-nak Szűcs Gyula, aki 2016 májusától írt a portálnak filmes, tévés és streaming témájú híreket és kritikákat, de oroszlánrészt vállalt a PORTcast című podcastműsor 2019-es elindításában is. A korábban az Index Kult rovatában is 9 éven át dolgozó újságíró elmondta: a jövőbe
Az Európai Bizottság nemrég közzétett, az Európai Unió vizeinek állapotáról szóló jelentése szerint gyorsabb előrelépés szükséges a vizek védelme és az árvízkockázatok kezelése terén.