2025. március 4. kedd

márc. 4
11:09
"Közös teherviselést" követelő orbános matricákkal díszítették ki Tiborcz érdekeltségeit (444.hu)
A momentumpos Tompos posztja szerint került matrica a Keszthelyi Yachtkikötőhöz, a budapesti Radissonhoz, a Dorothea hotelhez és a nemrég Tiborczhoz került Gellért szállóhoz is.
márc. 4
11:09
Ez a gyümölcs akár 60%-kal is növelheti az Alzheimer-kór kockázatát: mérsékeld a fogyasztását, ha védeni szeretnéd az agyad (Femcafe)
Sokan nem is gondolnák, de bizonyos gyümölcsök fogyasztása, valamint az Alzheimer-kór kialakulása között van összefüggés a szakértők szerint.
márc. 4
11:09
"Nem vagyok hajlandó bocsánatot kérni azért, mert felnőttem!" – Millie Bobby Brown reagált kritikákra, miszerint túl idősnek néz ki (SzMo)
A Stranger Things egykori gyereksztárja szerint sokan nem tudják elfogadni, hogy már nem kislány. Felháborítónak tartja, hogy újságírók a külsejét elemzik, és kijelentette: nem hagyja, hogy megszégyenítsék.
márc. 4
11:09
Oda Odessza infrastruktúrája (Magyar Hírlap)
Többen megsérültek az orosz dróntámadásokban.
márc. 4
11:09
Felfüggesztett börtönre ítélték azt a férfit, aki elütötte az intézkedő rendőrt (Demokrata)
A férfi elütötte a rendőrt, aki egyensúlyát elvesztve ráesett a gépkocsi motorháztetőjére, majd arról leesett.
márc. 4
11:09
Magyarországtól vásárolt vadászgépeket a régió egyik legfontosabb országa – és itt még nem áll le (Mandiner)
Új gazdára találnak a legendás Mig-29-esek.
márc. 4
11:09
Váratlan fordulat: Ben Affleck újra összejött a volt nejével? (naphire.hu)
Ben Afflecket olyan intim pózban fotózták a volt feleségével, hogy azonnal beindultak a találgatások. És nem, nem Jennifer Lopezzel.
márc. 4
11:09
Előzetessel: tarolhat a disztópikus sci-fi a Netflixtől (Médiapiac)
Március második hetében már látható lesz a disztópikus sci-fi, az Elektronikus állam a Netflixen. A Russo-testvérek alkotása egy robotlázadás után játszódik, a helyszín a ’90-es évek alternatív változata. Főhősként Chris Pratt-et és Millie Bobby Brown-t láthatjuk a műben – írta meg a mafab.hu. A történet főszereplője egy árván maradt tini, Michelle
márc. 4
11:15
A béke barátja Trump kirobbantotta a kereskedelmi háborút (Piac és Profit)
Az arany árfolyama nőtt, miután Kína vámokat vetett ki az amerikai termékekre, többek között a gyapotra és más mezőgazdasági javakra.
márc. 4
11:15
Egészen merészet fantáziált az Európai Néppárt egyik tagja (HírTV)
Michael Gahler az X-en osztotta meg "rémálmának" vízióját.
márc. 4
11:15
A nap kérdése: 5 éven túl eladott ingatlannál jogosan állapított-e meg mulasztást a NAV? (Adózóna)
Magánszemély 2015-ben vásárolt egy telket, amelyet 2022-ben majdnem húszszoros áron értékesített, mivel időközben ennyit emelkedtek az ingatlanárak. Jövedelmét nem vallotta be, ami miatt elmarasztalta az adóhatóság arra hivatkozva, hogy a telket haszonszerzés céljából vásárolta, amit a 2017-ben kiadott építési engedély, illetve a 2020-ban megnyitot
márc. 4
11:15
"Nem vagyok hajlandó bocsánatot kérni azért, mert felnőttem!" – Millie Bobby Brown reagált kritikákra, miszerint túl idősnek néz ki (SzMo)
A Stranger Things egykori gyereksztárja szerint sokan nem tudják elfogadni, hogy már nem kislány. Felháborítónak tartja, hogy újságírók a külsejét elemzik, és kijelentette: nem hagyja, hogy megszégyenítsék.
márc. 4
11:15
Berki Mazsi még nem mesél kislányának Berki Krisztiánról, azt is elárulta, miért (SzMo)
A hároméves Emma eddig nem kapott részletes információkat Berki Krisztiánról. Édesanyja úgy érzi, ez később változhat, ebben pedig féltestvére, Natasa is segíteni fog neki.
márc. 4
11:15
Kiderült, ki lesz a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója (Mandiner)
Mager Andrea távozó elnök-vezérigazgató a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja lesz.
márc. 4
11:15
Az ukrán piac meghódítása után most a Revoluttól várja a sikereket a Wizz Air (Forbes)
Próbálkozik a magyar légitársaság, most a Revoluttal indítanak közös kampányt áprilisig. Mi történt? Bevezeti a Wizz Air a "Revolut Pay" megoldást, ami lehetővé teszi a Revolut ügyfelei számára az egykattintásos fizetést repülőjegyek online vásárlásakor, írja sajtóközleményében a cég. A kampány részeként a Wizz Air ügyfelei akár 25 EUR jutalmat kap
márc. 4
11:15
Posztumusz kegyelmet adna a Hírességek Csarnokából kitiltott baseballjátékosnak Trump (Telex)
Pete Rose azért nem kerülhetett be a Hírességek Csarnokába, mert a saját csapata meccseire fogadott.
márc. 4
11:15
Több tízezer lakás épülhet a kormány lakhatási tőkeprogramjával, de kérdés, mennyibe fognak kerülni (Telex)
Március 17. és 24. között lehet pályázni a kormány tőkeprogramjára, amelyből akár 50-60 ezer lakás is épülhet.
márc. 4
11:15
Címlapra vitte magánéletét és párkapcsolata részleteit Kovács Patrícia (Sassy)
Kovács Patrícia és párja, Medveczky Balázs még soha nem mutatkoztak együtt címlapon, és ennek megvolt az oka. Most megtört a magánéleti csend.
márc. 4
11:15
Tízből hat munkáltató tervez 2025-re béremelést, de a tavalyinál alacsonyabb mértékűt (Digital Hungary)
A korábbi évekhez hasonlóan a cégek többsége 2024-ben is megvalósította az ígért bérfejlesztést, sőt, végül többen emeltek a fizetéseken, mint ahányan eredetileg tervezték. Az idei évre vonatkozó prognózisokban azonban már szerényebb tervek láthatóak: tízből csak hat munkáltató kalkulál emeléssel, átlagosan 8,4%-ossal – derült ki a Profession.hu fr
márc. 4
11:15
vivo X200 Pro: Prémium telefonélmény, kiemelkedő kamerákkal (Smarteast)
A vivo X200 Pro hivatalosan is megérkezett Magyarországra, és a Zeiss közreműködésével készült készülék elsősorban fotós képességeivel tűnik ki a prémium kategóriában
márc. 4
11:21
Varga Mihály hivatalosan is megkezdte munkáját a jegybank élén (Infostart)
"Következetes és fegyelmezett monetáris politikát folytatunk, erősítjük a hitelességet és a bizalmat" – idézte a jegybank kedden kiadott közleményében Varga Mihályt, aki hivatalosan is megkezdte munkáját a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökeként, miután hétfőn átvette megbízólevelét Sulyok Tamás köztársasági elnöktől. Az új jegybankelnök kiemelte: vez
márc. 4
11:21
Mit kell tudni a Leiden-mutációról? (WebBeteg)
A Leiden-mutáció a veleszületett, öröklődő trombózishajlamok közé tartozik, a leggyakoribb trombózishajlamot okozó genetikai eltérés. Enyhe formája a népesség 6-10 százalékában fordul elő.
márc. 4
11:21
Új ügyvezető igazgató az Auchannál (ProfitLine)
Március elsejétől Vincze Géza tölti be az Auchan Magyarország ügyvezető igazgatói pozícióját. A szakember majdnem harmincéves, különböző modelleket követő, nagy nemzetközi üzletláncoknál szerzett kereskedelmi tapasztalattal rendelkezik.
márc. 4
11:21
Akár 200 ezer forintot is kereshetnek a napelemesek - Íme a részletek! (Portfolio)
Előző hét szombaton indult az az új lehetőség a bruttó elszámolásban lévő napelemesek számára, amely akár háromszoros bevételt is biztosíthat az eddigiekhez képest. Az első számítások szerint így a háztartások éves szinten akár 100-200 ezer forint többletbevételre is szert tehetnek.
márc. 4
11:21
Szükséghelyzeti engedélyt kapott ez az alapgyomirtó! (Agroinform)
A már jól bevált alapgyomirtó szer szükséghelyzeti engedélyt kapott, így 2025 tavaszától még több növénykultúrában alkalmazható.
márc. 4
11:21
Kylie Jenner gesztusa mindent elárul: ezért nem ült végig Timothée Chalamet mellett az Oscar-gálán (Glamour)
A 2025-ös Oscar-gálán Timothée Chalamet és Kylie Jenner kapcsolata ismét reflektorfénybe került. A valóságshow-sztár különleges gesztusa sokat elárul arról, milyen fontos számára a színész, és milyen tisztelettel bánik családjával.
márc. 4
11:21
Ez történik a testünkkel ha lemondunk az alkoholról (Magyar Hírlap)
A változás már szinte azonnali.
márc. 4
11:21
A The Washington Post szerint Orbán Viktor ünneprontó – szürreális érveket sorakoztattak fel (Mandiner)
A magyar miniszterelnök levele volt az utolsó csepp a pohárban.
márc. 4
11:21
Súlyos jövőkép: minden harmadik fiatal korpulens lesz (AC News)
Ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, a következő években, a gyermekek egyharmada lesz túlsúlyos vagy elhízott.
márc. 4
11:23
Peszkov elárulta, mit jelent majd az orosz-amerikai kapcsolatok normalizálása (Magyar Hírlap)
Azt nem tudni, hogy az Egyesült Államok mit követelhet cserébe.
márc. 4
11:23
Megjöttek a számok: ebben Orbánnal ért egyet a magyarok 85 százaléka (Mandiner)
Orbán Viktor évértékelőjében zéró toleranciát hirdetett a kábítószer-kereskedőkkel szemben, ellenben a hazai liberálisok már évtizedek óta foglalkoznak a drogliberalizáció kérdésével.
márc. 4
11:27
Kiderült, mennyibe kerül az adófizetőknek a Haladás megmentése (Menedzsment Fórum)
A költségvetés rendkívüli tartalékából fizetik ki a patinás szombathelyi klubnál az elmaradt béreket és rezsiszámlákat.
márc. 4
11:27
Jó hír: Rogán Antal levédetné a "Jó hír" kifejezést (444.hu)
A Miniszterelnöki Kabinetiroda védjegybejelentési kérelmet adott be.
márc. 4
11:27
Trump megakadályozza, hogy az AFU nagy hatótávolságú fegyverekkel csapást mérjen Oroszországra (Magyar Hírlap)
Washington az egyedüli gyártója egyes rendszereknek.
márc. 4
11:27
A Volkswagen elmondta, hogy milyen esetben térhetnek vissza a nyugdíjazott modellek nevei (Autószektor)
Thomas Schäfer, a német márka vezérigazgatója az elmúlt napokban így nyilatkozott a fent említett kérdéssel kapcsolatosan: "A Scirocco egy nagyon különleges modell. Meg tudnék még néhány ilyet nevezni, de az az igazság, hogyha az autó nem tükrözi az eredeti modell DNS-ét, akkor inkább új nevet adunk neki és valami újat alkotunk." A Volkswagen ezen
márc. 4
11:27
Itt a bosszú ideje? A kormányzati sarchivatal a fővárosnál tart ellenőrzést (Nyugati Fény)
Indokoltnak látták az újabb ellenőrzést.
márc. 4
11:27
Ha kisüzemet fejlesztene, most figyeljen oda a pályázatokra! (Magyar Mezőgazdaság)
Az Agrárminisztérium elkötelezett a legkisebb mezőgazdasági termelők és vállalkozások megerősítésében és a kisgazdaságok életképességének megőrzésében, ezért hirdetjük meg a kisüzemek fejlesztésére kiírt pályázatunkat – jelentette be Nagy István.
márc. 4
11:27
Bayer Zsolt Ukrajnáról: Ez nem egy állam, ez egy megrohadt maffia-szörnyállam (Telex)
A fideszes publicista véleménycikkében élesen támadta az ukrán elnököt és a nyugati vezetőket is.
márc. 4
11:27
Az élet egyik legnagyobb kérdése: melyik a hozzád illő ideális munka? (Bien)
Nekem mindig a szemem előtt lebegett a célom és tudtam, merre kell haladnom ahhoz, hogy legalább a kezdőpályára ráállhassak. Ehhez képest a mai napig vannak olyan barátnőim, kortársaim, akik nemhogy nem kedvelik a munkájukat: azt sem tudják, mihez kezdenének, ha semmilyen akadály nem állna előttük. Márpedig nehéz úgy eljutni az álommunkáig, ha még
márc. 4
11:27
Te hogy hordod a hajadat? Fontos dolgot árul el a személyiségedről (FreeMix)
Te hogy hordod a hajadat? Fontos dolgot árul el a személyiségedről. A hajadat te választod ki, hogy milyen legyen. Milyen legyen a hossza, stílusa, színe és azt is, hogyan hordod a legszívesebben. A hajad te magad vagy. A színe, hossza, stílusa is árulkodó lehet. Sok mindent elárulhat rólad, a személyiségedről, a hangulatodról, arról milyen ember
márc. 4
11:33
Guller Zoltán lesz a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója (Infostart)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter 2025. március 5-től Guller Zoltánt, a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági elnökét nevezi ki - a 2025. február 26-tól a Nemzetgazdasági Minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó - Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatójává.
márc. 4
11:33
Tavaszi lendület az örökzöldeknek: Megújulás a tuja, babérmeggy és leylandi számára! (Édenkert)
Ahogy az első tavaszi napsugarak felmelegítik a kertet, elérkezik az ideje, hogy az örökzöldek is megkapják a megérdemelt támogatást. A tuja, a babérmeggy és a leylandi ciprus gyönyörű, élénkzöld lombozata csak akkor őrizhető meg hosszútávon, ha megfelelő tápanyagokhoz jutnak a növények. A nyomelemhiány sokszor csak akkor válik láthatóvá, amikor má
márc. 4
11:33
Eltűnhet a biztosítói extraprofitadó jövőre? A túlélés helyett jöhetnek a fejlesztések a biztosítóvezérek szerint (Portfolio)
Több külső sokk is megrázta az utóbbi időben a biztosítási szektort, ami a legnagyobb probléma, hogy mindeközben a beruházások elmaradtak. Nem a fejlesztésekre fókuszáltunk, hanem a túlélésre – hangsúlyozták a biztosítóvezérek a Portfolio Biztosítás 2025 konferenciájának panelbeszélgetésén. A különféle adóterhek kapcsán elhangzott, hogy a ma már 10
márc. 4
11:33
Vinícius Júnior a lehető leghamarabb szerződést hosszabbítana a Real Madriddal (HírTV)
A Real Madrid brazil futballistája, Vinícius Júnior kijelentette: nagyon jól érzi magát a királyi gárdánál és a lehető leghamarabb szeretné meghosszabbítani a szerződését a klubbal.
márc. 4
11:33
Szárzeller: így lesz bőséges a termés (Agrofórum)
A szárzeller a gumós zellerhez képest könnyebben termeszthető, és kevesebb helyet igényel, így akár balkonládában is nevelhető. A bőséges termés érdekében fontos néhány előkészületi lépést betartani és figyelembe venni a növény igényeit.
márc. 4
11:33
Mbh Bank: az ingatlanok jelentős része továbbra is alulbiztosított (KKV Magazin)
A lakásokat érintő káresemények között 2024-ben is a beázások, természeti károk, üveg- és csőtörések voltak a leggyakoribbak, azonban az ingatlanokat fenyegető lehetséges veszélyek közül a tűzesetektől tart leginkább a lakosság - derült ki az Mbh Bank reprezentatív kutatásának eredményeiből és a Cig Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. lak
márc. 4
11:33
Az eszme bejárja saját határait (Magyar Hírlap)
A tudomány szépen tempózva, saját módszertana szerint átstrukturálta azokat a tudatformákat, amelyek földi léptékben az ember makroszkópikus világát jelentik.
márc. 4
11:33
Fegyverkezési programot jelentett be Ursula von der Leyen – óriási összegről van szó (Mandiner)
"Az újrafegyverkezés korszakát éljük" – fogalmazott az Európai Unió Bizottságának elnöke.
márc. 4
11:33
Profession.hu: tízből hat munkáltató tervez 2025-re béremelést, de a tavalyinál alacsonyabb mértékűt (Üzletem)
A korábbi évekhez hasonlóan a cégek többsége 2024-ben is megvalósította az ígért bérfejlesztést, sőt, végül többen emeltek a fizetéseken, mint ahányan eredetileg tervezték. Az idei évre vonatkozó prognózisokban azonban már szerényebb tervek láthatóak: tízből csak hat munkáltató kalkulál emeléssel, átlagosan 8,4 százalékossal – derült ki a Professio
márc. 4
11:33
Megtörtént a váltás, már egy cég a BME fenntartója (Telex)
Az egyetem így már nem költségvetési szerv, de állami intézmény marad. Egyelőre a fenntartó cég is az állam tulajdona, de ez hamar megváltozhat, az egyetem vezetése mindenképpen ezt reméli.

Keresés