Idén tízből hat munkáltató tervez béremelést, amelynek mértéke átlagosan 8,4 százalék - közölte a Profession.hu a friss munkáltatói felmérésének eredményei alapján.
A 2024-es év egészére vetített, minimális növekedés után ismét lendületvesztéssel kezdte az új évet az európai újautópiac, derül ki az európai gépjárműgyártók szövetsége, az ACEA által közzétett adatokból. Európa öt nagy nemzeti piacából egyedül Spanyolország mutatott fel növekedést (+5,3%), a francia (-6,2%), olasz (-5,8%) német (-2,8%) és brit (-
Kiemelt figyelmet fordít március első napjaiban a virág-, édesség- és ajándékárusok ellenőrzésére a Nav: a revizorok március 3. és 8. között a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét vizsgálják.
Miközben Nagy-Britannia évek óta vezető szerepet vállal Ukrajna támogatásában, Keir Starmer vélhetően megpróbál hidat építeni Trump és Európa között. A brit kormányfő Macronnal együtt élen járt abban, hogy összehozza az Ukrajna támogatása mellett kitartó európai országokat, a jó kapcsolata Trumppal pedig különösen fontos lesz a brexit óta a helyét
Igazi rémálommá vált egy nő fogorvosi kezelése, amikor betért egy üllői magánrendelőbe, hogy eltávolítsák az egyik bölcsességfogát. Kezelés közben ugyanis eltörték az állkapcsát.
Az Európai Bizottság védelmi csomagra vonatkozó javaslata alapján a tagállamok dönthetnek arról, hogy az uniós kohéziós forrásokat a védelmi kiadások növelésére fordítják - közölte az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben kedden.
Újra együtt dolgozik a hazai McDonald’s és az ország egyik legsikeresebb tartalomgyártója, a TheVR. Előző évben a TheVR saját kedvenc Mekis rendelését vásárolhatták meg a hazai McDonald’s vendégei, de most valami egészen másra vállalkoznak legújabb közös projektjükben.
Kiberbiztonsági tananyaggal bővült a március 3-án elindult tizenegyedik PÉNZ7 pénzügyi és vállalkozói témahét, amelyre a regisztrált intézmények száma idén megduplázódott - jelentette be Vékony Anett, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyi szabályozásért felelős helyettes államtitkára az új tananyag részét képező könyv bemutatóján.
A színésznő felolvasta négy, a megjelenését kritizáló cikk címét, és megnevezte a szerzőket is. Hangsúlyozta, hogy amit ők műveltek, az nem újságírás, hanem zaklatás.
A tőke jelentős része a kamatfizetések után is a Prémium Magyar Állampapír-sorozatokban maradt, de a belőlük kiáramló pénz is sok esetben egy másik állampapírba került át.
A svájci központú MET Csoport tovább erősíti jelenlétét a megújuló energiák romániai piacán, és megkezdte 80 MWp teljesítményű napenergia-projektjének építését Răscăeți településen (Dâmbovița megye). A vállalat teljes megújulóenergia-portfóliója Romániában több mint 260 MWp fotovoltaikus erőművet és 10 MW akkumulátoros energiatároló-kapacitást fogl
Életünk során években mérhető a sorban állással töltött idő, és ezt csökkenthetik drámaian a pénztármentes boltok, amelyek egyben a munkaerőhiány és a bolti lopások problémájára is megoldást kínálhatnak. A Kende Retail vezetője, Kende Gábor szerint a technológia elsősorban a kisebb, gyors vásárlásra optimalizált üzletekben lehet sikeres - írja a Pé
Március 4-től Varga Mihályt nevezték ki a Magyar Nemzeti Bank élére. Így a korábbi pénzügyminiszter ma átvette a stafétabotot. A forint pedig öt hónapos csúcsra jutott.
Tavaly 41 312 új tag lépett be az OTP Egészségpénztárba, ami fennállásának második legnagyobb éves bővülése. Majdnem négyezerrel több új belépő volt tavaly, mint egy évvel korábban, így 2025 elején a taglétszám átlépte a 400 ezer főt.
Mintha nem lenne elég a vámháború, ami magasabb inflációt és alacsonyabb növekedést hozhat, most még a devizáknál is újabb frontot nyitott az amerikai elnök. Ez viszont erősítheti az eurót és vele a forintot is. Nem voltak meggyőzőek a magyar gyorsjelentések. Három dolog is lefelé húzza az olajat. Sok hónapos mélyponton az éter, pedig sorra megszün
A világ 20 legnagyobb gazdaságának fejlődése az elmúlt 10 évben. A felmérés az országokat a 2025-re előrejelzett bruttó hazai termékük (GDP) alapján rangsorolja, és az inflációval kiigazított növekedésüket mutatja be 2015 óta.
A Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöksége kedden egy közleményben jelentette be, hogy sztrájkot szerveznek. A demonstrációra április 23-án kerülhet majd sor, ahol inflációkövető bért követelnek majd a kormánytól. A szervezet ugyan olyan automatikus emelkedő fizetést kér, mint amilyen sz
Aggregátorok, egyszer használatos díszletek és a vis maior helyzetek jelentik a legfontosabb környezeti terhelést a filmes produkciók során, míg a producereknek a stábtagok szemléletének megváltoztatása is sok munkát jelent. Az ágazati szereplők azonban úgy vélik, a helyzet már javult az elmúlt években, de sokszor még mindig a technológia hiánya va
Az innovációt és a zöld megoldásokat részesítették előnyben az idei, immár 15. Real Estate Awards gálán, ahol a 2024-es év kiemelkedő építőipari teljesítményeit díjazták - közölték a szervezők pénteken az Mti-vel.
Egyre kedvezőbb kamatok mellett juthatnak szabad felhasználású személyi kölcsönhöz az ügyfelek. Jelenleg több hazai nagybank kínálatában is elérhető 10% alatti kamatozással a népszerű hitel. Kedvező változást jelentett be a CIB Bank és március 1-jétől új árazást vezetett be. Mutatjuk a részleteket.
Mik lehetnek azok az eszközök, módszerek, megközelítések, melyek a mai magyar viszonyok és realitások között is a társadalom széles köre számára hozzáférhetőek? Időben kezdjük el az öngondoskodást: Legyünk proaktívak testi és lelki jóllétünk megőrzése érdekében. Érdemes idősbaráttá alakítani vagy cserélni otthonunkat, hogy könnyebben mozoghassunk
Az év pálinkás bonbonja versenyt az idén már harmadszor hirdették meg a Gyulai Pálinkafesztivál kísérőrendezvényeként. Az április végéig tartó nevezési időszakban négy kategóriában várják a jelentkezéseket. Az elmúlt két év bizonyította, hogy mind a a minőségi gyümölcspálinkákat előállítók , mind pedig a csokoládé készítőknek kiemelkedő szakmai
A publikációs teljesítménye alapján a magyar és a nemzetközi élvonalba tartozó közgazdász 2018 óta az intézmény kutatóprofesszora. Fő kutatási területe Közép-Ázsia, a Kaukázus, a külgazdaság, a nemzetközi agrárgazdaságtan és a természeti erőforrások gazdaságtana.
A túlsúly nem csak esztétikai kérdés: a kilókkal együtt a diabétesz, a szívelégtelenség, a rosszindulatú megbetegedések, de a mentális betegségek kockázata is megugrik.