A televíziós piacon a TV2 Csoport nyerte a nyolcadik heti nézettségi versenyt, mind a teljes lakosság, mind pedig a hirdetők számára kiemelten fontos 18-59 éves korosztály körében.
Hamburgban, az önálló tartománynak számító városállamban egy héttel az előre hozott parlamenti választások után került sor a helyi szavazásra, amely az előrejelzéseket igazolta: az SPD gyengült ugyan, de győztes maradt.
"A TISZA Párt egyetért a déli határkerítés felépítésével és fejlesztésével. Fontosnak tartjuk azt is, hogy – ellentétben az Orbán-kormánnyal – ne csak beszéljünk arról, hogy az óriási költséghez hozzá kell járulnia az Európai Uniónak, hanem tegyünk is érte" – fogalmazott Magyar Péter, pártelnök hétfőn a magyar-szerb határkerítésnél, tavaszi országj
Szlovákia elutasítja az ukrajnai háború folytatásának támogatását, ezért nem ért egyet sem Ukrajna katonai, sem pénzügyi segítésével – közölte Robert Fico kormányfő Pozsonyban hétfőn a Brüsszelben csütörtökre tervezett Európai Uniós csúcstalálkozóval kapcsolatban. Mint mondta, javaslatot fog tenni a béketárgyalások megkezdésére. Hozzátette: szerint
Nem minden esetben sérti az eltérő bánásmód a diszkrimináció általános tilalmát. Az egyenlő bánásmód követelményének sérelme csupán abban az esetben következik be, ha a sérelem egy, az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség biztosításáról szóló törvényben nevesített védett tulajdonsághoz kapcsolódik. Ilyen védett tulajdonság lehet például az éle
Jelenleg valószínűnek tűnik, hogy innen már nem lesz visszaút a két párt számára. Sem a Bundestagba, sem pedig a tartományi parlamentbe nem sikerült bejutniuk. Az FDP eltűnéséből elsősorban a CDU, a BSW kudarcából pedig az AfD profitálhat.
Trump érkezése felborította a 80 éven át létező szövetségi rendszert, Európa vezetői pedig most rohanva próbálnak valami újat tető alá hozni. Amiből sem a magyar, sem a szlovák kormány nem kér.
Lezajlott a 2025-ös Oscar-gála, ami idén is felért egy divatmennyországgal. A vörös szőnyegen egymást követték a káprázatosabbnál káprázatosabb szettek - de az i-re a pontot kétségtelenül a Vanity Fair after party-ja tette fel. A hírességek álomszép kreációjából csak úgy áradt a merészség és a felszabadultság.
Jövőre kiürül a német hadsereg fejlesztésére eleve trükkökkel feltöltött speciális alap. Az új törvényhozás a blokkoló kisebbség miatt nem tud módosítani az alkotmányon úgy, hogy az lehetővé tegyen egy újabb hatalmas hitelfelvételt. Friedrich Merz tehát a mostani béna kacsa parlamenttel fogja azt megszavaztatni, a szükség törvényt bont alapon.
A miniszterelnök évértékelőjében "Ukrajna nevű területről" beszélt, erre hajaz politikai igazgatójának szófordulata, aki hétfői posztjában a "sértett háborúpárti vezetőket" kritizálta.
Orbán és Fico vétófenyegetései egyelőre elvi jelentőségűek a csütörtöki EU-csúcs előtt, ám előre jelezheti az ellenállásuk erősödését későbbi gyakorlati döntéseknél. Közben már futnak csúcstalálkozók egy párhuzamos szálon európai és időnként a kontinensen kívüli országokkal. Vasárnap 18 ország vezetői vagy diplomáciai képviselői ültek össze Londonb
A Netflixen már fut Drive to Survive-előzetese. Az új évad tíz epizóddal jelentkezik, és ismét a 2024-es F1-es szezon legizgalmasabb pillanatait dolgozza fel.
Tokár Tamás Egyiptomban pihen, ahonnan egy igazán vicces posztban jelentkezett be. A műsorvezető a turisták között olyan népszerű pózt figurázta ki, amikor az ujjai közé próbálta csippenteni a piramis tetejét, természetesen totálisan elvétve a célt. Ha pedig így volt, úgy döntött, jobb, ha az egész poszt is félremegy.
Volodimir Zelenszkij közölte: "Amerikai és európai partnereinkkel közösen dolgozunk és nagyon is reménykedünk az Egyesült Államok támogatásában a béke felé vezető úton. Békére van szükségünk minél hamarabb"
Lemondott a hivatásos szolgálati jogviszonyáról Bozsó Zoltán dandártábornok, a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka, aki 2018. óta vezeti a bv-intézményt.
Lech Walesa, Lengyelország volt elnöke és a Szolidaritás szakszervezeti mozgalom egykori vezetője, aki kulcsszerepet játszott a kommunizmus bukásában, levelet írt Donald Trump amerikai elnöknek. Ebben többek között azt írta, elborzadva látta az Ukrajna államfőjével, Volodimir Zelenszkijjel folytatott vitát. A Nobel-békedíjas politikus a Facebook-ol
2024 IV. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 0,4 százalékkal bővült, importja 1,6 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest. Az aktívum 2,7 milliárd euró volt, mely 137 millió euróval volt több a 2023. IV. negyedévinél. Az előző negyedévhez mérten az export értéke 11, az importé 4,9 százalékkal volt keveseb
A 16 éves diáklány a Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikum 10. évfolyamán tanul, Festő szakirányon. Az ő rajzait nézhetik meg az érdeklődők.
Az amerikai elnök az újságíróknak azt is kifejtette, hogy nincs mozgástér további tárgyalásra Kanadával és Mexikóval, a 25 százalékos különvám keddtől érvénybe lép.
Huszonkettedik alkalommal osztották ki a L’Oréal–UNESCO A Nőkért és a Tudományért díjat, melynek egyik legfontosabb célja, hogy még nagyobb látóteret kapjanak a magyar kutatónők. Ismerd meg az idei három nyertes, dr. Pápa Zsuzsanna, dr. Borbély Éva, és dr. Turiák Lilla kutatási területeit.
Az ikonikus színész és felesége halálának okát még mindig vizsgálják. Randy Quaid színész szerint Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa gyilkosság áldozata lett, épp úgy, ahogy anno Heath Ledger is.