Az éves jelentés szerint ugyan csak 10% körül csökkent a menedéket keresők összesített száma, egyre jellemzőbben dobják vissza azokat, ha feltételezhetően gazdasági okokból jönnének az EU-ba. Eközben a Frontex számai alapján jelentősen letörni látszik az illegális migráció is.
Az utóbbi években olyan új szigetelőanyagok jelentek meg, amelyek vékonyabb rétegben felhordva is remek eredményeket produkálnak. A Debreceni Egyetem Műszaki Kar Épületgépészeti és Létesítménymérnöki Tanszék vezetője, Lakatos Ákos erről szóló tanulmányát a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díjjal ismerte el.
Nem mindig olyan könnyű az élet napos oldalát nézni, hiszen számtalanszor találjuk szembe magunkat váratlan fordulatokkal, nehézségekkel, csalódásokkal és szomorúsággal. De az is lehet, hogy egyszerűen csak nem a megfelelő módszerrel próbálkozunk, mikor szeretnénk optimistábbak lenni. Nézzük, hogy míg javasolnak a csillagok!
A bank csak bizonyos esetekben téríti meg az elvesztett pénzt. Ha a te közreműködéseddel fosztják le a számládat, akkor a banknak nincs kártérítési kötelezettsége. Mi számít közreműködésnek?
400 forint alatti euró-árfolyammal indította a keddi kereskedést a forint, majd még a délelőtti órákban új öthavi csúcsra ment az euróval szemben. Úgy tűnik, a devizapiac szereplőit egyelőre nem zavarja az Európai Unió körüli geopolitikai feszültség, sőt, úgy látják, hogy az uniós vezetők aktivizálódása, az expanzívabb gazdaságpolitika még előnyös
A Strabagnak 5 milliárd forintból kell kijavítania az M30-as autópályát. A kivitelezőnek felelőséget kell vállalnia, a magyar állam a szankcióktól a munkálatok befejezése után sem fog eltekinteni.
A rejtélyes halálesetek világméretű találgatás-cunamit indítottak el, a helyzetet csak súlyosbítja, hogy kiderült, a holttestek félig-meddig mumifikálódtak, mire megtalálták őket.
Az olimpiai bronzérmes úszó ügyvédje szerint a WADA független szakértői úgy mondanak véleményt Kenderesi Tamás biológia útleveléről, hogy hiányzik belőle minta, illetve bekerültek olyan minták, amik nem is lehetnének benne.
A 2008 óta változatlan minimumnyugdíj emelését nem tartja fontosnak az Orbán-kormány, hiába nőtt a nyugdíjas-szegénység. Mi történt? A kormány nem tervez semmit tenni a szegénységben élő nyugdíjasok, különösen az idős nők helyzetének javításáért, nem fog nőni a 2008-ban megállapított 28 500 forintos nyugdíjminimum értéke sem, írja a 24.hu. Kontextu
Tovább erősödött 2025 februárjában a lakáspiaci kereslet, azonban fontos kiemelni, hogy az ország különböző részei, illetve a használt és az új ingatlanok között is jelentős eltérések mutatkoznak, írja a 24.hu. Februárban több mint 328 ezer telefonos érdeklődést jegyzett fel az ingatlan.com az eladó lakóingatlanok iránt, ez pedig éves össze
Baranyi László az elmúlt években nemegyszer kapott sztrókot, illetve egyre több egészségi problémával kellett szembenéznie. A 97 éves színész még mindig életvidám, annak ellenére is, hogy újabb fájdalmas beavatkozáson esett át. Hét fogát kellett eltávolítani, közülük egy bölcsességfog volt.
A mostani, dâmbovița megyei beruházással a vállalat teljes megújulóenergia -portfóliója Romániában több mint 260 MWp fotovoltaikus erőművet és 10 MW akkumulátoros energiatároló-kapacitást foglal magában.
Az Európai Bizottság elnöke szerint eljött az újrafegyverkezés ideje, és Európának gyorsan kell lépnie. A tervek szerint uniós hitelek és magántőke bevonásával erősítenék a védelmi ipart.
A Media1 podcastban jelentette be Zimon András újságíró, hogy a Frisshírektől való távozása után immár saját gyártásban újraindítja a Magyar Közöny című, YouTube-ra készített közéleti műsorát. A beszélgetés során Zimon András mesélt a Frisshíreknél történtekről, a magyar médiahelyzetről, és aktuális közéleti ügyek is szóba kerültek.
A svájci központú MET Csoport tovább erősíti jelenlétét a megújuló energiák romániai piacán, és megkezdte 80 MWp teljesítményű napenergia-projektjének építését Răscăeți településen.
A hatóságok Gene Hackman és Betsy Arakawa Santa Fe-i otthonában a sztár és felesége holttestén kívül három kutyát is találtak, amelyek közül az egyik elpusztult, kettő életben maradt. Bár sokan aggódtak értük, a két életben maradt kutya jó helyen van.
A Pi Network az utóbbi időben komoly figyelmet kapott a kriptovaluta piacokon, különösen a mainnet indulása óta. Bár a projekt számos kihívással szembesült, az utóbbi időszak ármozgásai azt sugallják, hogy a PI token iránti eladási nyomás csökkent, ami újabb emelkedést eredményezhet. Pi Network kitart a kriptovérfürdő közepette A kriptovaluta piaco
Minden eddiginél többen jelentkeztek idén magyarországi felsőoktatási intézményekbe: összesen 129 730 fő adta be felvételi kérelmét. Ez az elmúlt 13 év legmagasabb jelentkezési száma – jelentette be Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium vezetője hétfőn Gödöllőn, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen tartott sajtótájékoztatón.
Reggeli vagy vacsora mellé friss zöldségként általában paradicsomot, paprikát és uborkát eszünk, és bár ezeket minden évszakban megtalálni a boltok polcain, az ízük ősszel és télen meg sem közelíti a nyári szezonban szüretelt terményekét. De mit egyen az, aki zöldséget kíván a szendvics mellé? Mutatjuk!
Az Exim Magyarország a Demján Sándor Program keretében egy új, célzott finanszírozási konstrukciót indított el a mai nappal. A teljes, 5 éves futamidőre támogatott, fix kamatozású Jövő Exportőrei Lízing lehetőséget biztosít a hazai kis-, közepes és nagyvállalatok számára, hogy kedvező feltételekkel szerezzenek be korszerű eszközöket, berendezéseket