Pártot azért nem alapítanak, de kreatív, energikus közösséget igen – a 2. kerületi női vezetőket és alkotókat Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Ház alapítója és vezetője szervezte egy csapatba.
Február közepétől a Kréta Idegennyelvi Felkészítő Modul (IFM) kínálata tovább bővült, így már a spanyol, a francia, valamint a magyar, mint idegen nyelv is elérhető. A modul továbbra is díjmentesen használható minden általános és középiskolás diák, valamint pedagógus számára a magyar köznevelés és szakképzés keretein belül. Miholics Zoltán, az IFM
Már írtunk arról, hogy mik lehetnek azok a piros zászlók az első randi során során, amiket a másik testbeszédéből szűrhetsz le. De vajon mik lehetnek a testbeszéd pozitív jelzései az ismerkedéskor? Apró jelek, amelyek azt mutatják, hogy jól kijöttök egymással, és valószínűleg számolhatsz egy második randival is. Íme!1. A testével feléd hajolHa vala
A friss diplomások soha nem látott ütemben szállnak versenybe a legjobb állásokért, miközben bérigényeik is egyre merészebbek. A WHC Csoport szakértői elemzése szerint a logisztika, a pénzügy, az építőipar és az informatika területén már nem ritka a bruttó 700 ezer forintos kezdő fizetés, sőt, olyan eset is előfordul, hogy a pályakezdők többet kérn
Sean Baker Anora című független filmje lett az idei Oscar-gála legnagyobb nyertese, öt kategóriában is győzelmet aratva, köztük a legjobb film és a legjobb rendező díját is elhozta.
Magyar kutatók közreműködésével készült el az európai talajok sótartalomtérképe, amely a fenntartható talajgazdálkodást és élelmiszer-biztonságot segíti. A kutatás során elemzett 20 ezer talajminta alapján a talajok sótartalmának eloszlása és a másodlagos szikesedés veszélyei is feltérképezésre kerültek.
A tavasz beköszöntével a divatvilág újraéled, és friss trendekkel kápráztat el minket. Az idei szezon egyik legbájosabb irányzata a café girl stílus, amely a párizsi kávézók romantikus hangulatát idézi meg. Ha te is szeretnéd átélni ezt az idilli életérzést, ismerd meg a stílus jellemzőit, és tudd meg, hogyan építheted be a mindennapi öltözködésedb
Végre itt a tavasz és vele a jó idő, ami kicsábít a kertbe. Élvezd ki a saját terasz előnyeit, és szívd magadba az éledő természetből áradó pozitív energiákat. Keltsd új életre a kültered, és ha elraktad télirea grillt, akkor itt az ideje, hogy elővedd! Ellenőrizd, hogy minden készen várja-e a grillszezont! Ha pedig új eszközre, grillre vagy inspir
Ki ne ismerné azt a kellemetlen problémát, amikor a veteményeskert igazi macska-toaletté alakul, és ott bosszankodunk miatta? A kert macskák elleni védelme több megoldást igényel, mivel az egyes módszerek külön-külön nem mindig biztosítanak tartós eredményt. Íme néhány hatékony stratégia, melyet bevethetünk.
Ötezer forintos letéti díjat kértek a diákoktól egy nyíregyházi iskolában, hogy az intézmény szekrényeibe eltehessék a gyerekek mobiltelefonjait – az ügyről az iskola egy végzős diákja számolt be. A 19 éves fiatalembert végül tantestületi ülés elé állították.
A Xiaomi Corporation egy exkluzív bemutató eseményen Barcelonában jelentette be legújabb csúcskategóriás okostelefon-sorozata, a Xiaomi 15 érkezését. A készülékeket a legmagasabb szintű professzionális képi megoldásokat kínáló csúcsmodellként pozicionálják, amely lehetővé teszi a felhasználók számára világszerte, hogy lenyűgöző fényképeket és videó
Bár a földön való ülés nem tűnik elsőre kényelmes alternatívának a megszokott székekhez képest, rengeteg előnnyel járhat, amelyek hosszú távon jelentősen hozzájárulhatnak a fizikai egészségünkhöz.
Néhány napja Nürnbergben, az Enforce Tac 2025 rendészeti és védelmi kiállításon mutatták be a német Diehl Defence vállalat legújabb fejlesztését, egy különleges vadászdrónt.
Elsősorban az aktív ügyfélszám és a kezelt vagyon növekedésének köszönhetően javuló eredményprofillal zárta a tavalyi évet az Erste. A hitel- és kötvényállomány 2024-ben újra emelkedett, az új kihelyezés a lakossági hiteleknél a másfélszeresére nőtt, míg a cégek esetében 9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A befektetett és kezelt vagyo
Új sorozatunkban Molnár- Simon Tímea közgazdász, független pénzügyi tanácsadó segítségével olyan, a mindennapi életre vonatkozó változásokra, lehetőségekre adunk egyszerű és logikus magyarázatot, amelynek köszönhetően egyfajta tudatosságra tehetünk szert, ami hozzájárulhat egy nyugodtabb, anyagilag kiszámíthatóbb élethez.
Március 16-án a hetedik évaddal rukkol elő a tv2 szuperprodukciója, A Nagy Duett. A népszerű zenei műsor 2011 óta műsoron van, a covid óta azonban szünetelt. Az énekesek és hírességek párokat alkotva mutatják meg a nézőknek, hogy mire képesek. A két műsorvezető Liptai Claudia és Till Attila lesz, a zsűri pedig ezúttal négy tagúra bővül: Kasza Tibor
A GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb, februári felmérésében 5 fő feletti vállalatokat kérdezett meg, többek közt 2025-ös béremelési szándékaikról. A kérdőívet 1408 cég töltötte ki, ebből 1321 adott választ a bérekre vonatkozó kérdésünkre. A megkérdezett vállalatok átlagosan 6,6 százalékkal (létszámmal súlyozva 6,3 százalékkal) tervezik emelni a bérek
A szomszédos Ausztriában hozta létre európai központját a Kucoin. A 2017 óta működő tőzsde ugyancsak itt folyamodott engedélyért, hogy teljes körűen szabályozott kriptoeszköz-szolgáltatóként működhessen az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség területén. A KuCoin EU bécsi irodája mellett a stabil és kiszámítható szabályozási környezet, valami
A GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb, februári felmérésében 5 fő feletti vállalatokat kérdezett meg, többek közt 2025-ös béremelési szándékaikról. A megkérdezett vállalatok átlagosan 6,6%-kal (létszámmal súlyozva 6,3%-kal) tervezik emelni a béreket idén, ami 4,5% körüli várható infláció mellett 2%-os átlagos reálbérnövekedést jelent ebben a körben.
A vasárnap esti megállapodás szerint a britek, a franciák és az ukránok közösen dolgoznak ki egy tűzszüneti tervet. Ezt később az Egyesült Államokkal is megvitatnák. A magyar miniszterelnök viszont úgy látja, Európa a háborút választotta.
A Trump-kormányzat lényegében azt akarja, hogy Zelenszkij írja alá az ásványi anyagokról szóló megállapodást az Egyesült Államokkal és "kössön békét" Oroszországgal, anélkül, hogy biztosítékokat kapna.
Szinetár Miklós, a Halhatatlanok Társulatának kuratóriumi elnöke az Atv Egyenes beszéd című műsorának vendége volt. A kuratóriumi elnök bejelentette a Halhatatlanok Társulatába idén jelöltek névsorát. Színészek: Bezerédi Zoltán, Hirtling István, Reviczky Gábor, Ujlaki Dénes Színésznők: Drahota Andrea, Kiss Mari, Kováts Adél, Takács Katalin Operaé
Különös adomány az emberi elmének az a furcsa kísértése, mely arra ösztönzi az elméleti embereket, hogy mások életét a sajátjánál fontosabbnak, és ennélfogva érdemesebbnek is ítélje az alapos elemzésre.
Az új képességek az egyedi prototípusgyártástól a teljes körű gyártásig terjednek – jelent meg a DesigNews-ban Rob Spiegel írásában. A Protolabs mérnökei együttműködnek az ügyfelekkel a CAD-modellek optimalizálása és az
Amikor az újhagymák kidugják a kis zöld periszkópjaikat a földből, az már a tavasz csalhatatlan jele. Ilyenkor mindig türelmetlen vagyok, szinte húzom a szememmel a hagymanövendékeket, hogy csak gyorsabban, csak egyre magasabbra! Amikor pedig már bőven van a hagymán mit aprítani, amikor a piacokon is már halmokban áll az újhagyma, akkor nem csak a
A megfelelő minőségű anyák nevelése minden méhészeti törekvés sarokköve. Pozitív haszna a mézelőméh tenyésztésére és a méztermelésre egyaránt jelentős.
Egyre nagyobb a botrány a BBC gázai dokumentumfilmje körül: nem elég, hogy a narrációt az egyik Hamász-tisztviselő fia biztosította, de még az is lehet, hogy a cég közvetlenül a Hamásznak fizetett a filmért.
Alighanem a legkiválóbb görbe tükör társadalmunk és a közösségi média elé, amikor egy olyan anya kerül börtönbe gyermekbántalmazásért, aki milliók számára adott nevelési tanácsokat. A történet mindannyiunk számára figyelmeztető jelzés, hogy a kamera előtt mutatott szeretet és családi idill gyakran nem tükrözi a valóságot.
Az MI-fejlesztési és -szolgáltatási szerződések sokkal összetettebbek, mint a hagyományos szoftvermegállapodások. Az adatminőség, az etikai szempontok, a felelősségmegosztás és az új szabályozások figyelembevétele új szempontot hoz a szerződéskötési gyakorlatba – ehhez pedig nincs egy mindenre ráhúzható sablon. Mi a megoldás?
A madárinfluenza, az elszálló árak és a háború is nehezítette az elmúlt években az állattenyésztők életét Magyarországon, ennek ellenére nem kilátástalan a helyzet a szektorban. Olyannyira nem, hogy az állatjólét is egyre nagyobb figyelmet kap, a gazdálkodók egyértelműen nyitnak efelé. A támogatások pedig újabb és újabb lehetőséget kínálhatnak arra
Óriási harcsát fogott ki egy román horgász a Dunából, a hal 287 centiméteres hosszával és 137 kilogrammos tömegével világrekordnak számít, amennyiben hitelesíti fogást a Nemzetközi Sporthorgász Szövetség (IGFA) - közölte az Adevarul hírportál.