2025. március 7. péntek

márc. 7
13:45
Mekkora fizetésről álmodik a Z generáció? Itt a válasz! (Haszon.hu)
2024 folyamán körülbelül 8400 fő részvételével végzett el egy kutatást a Z generáció értékrendjével és vásárlási szokásaival kapcsolatban a Diverzum, a Quantum Digitális Diákszövetkezet, Steigervald Krisztián (SteiGen) és a PwC. Az eredményekből kiderül, átlagosan milyen fizetésre vágynak a fiatalok, valamint motivációikról is jobb képet kaphatunk.
márc. 7
13:47
Egy tanulmány szerint kockázatos pénteken kés alá feküdni (Magyar Hírlap)
A műtőasztalon a szövődmények kialakulása és a halálozási esély jelentősen megnövekedett kockázattal jár.
márc. 7
13:47
Laborvezető professzorokra emlékeztek Gyulán (Gyulatelevízió)
A gyulai kórház központi laboratóriumának osztályvezető professzoraira emlékeztek csütörtök délután. Az eseményen felidézték Pintér Miklós és Fodor Lajos alakját. Előbbi tavaly decemberben töltötte volna be a 100. életévét, utóbbi március 4-én lett volna 75 éves. A gyógyító intézmény tudományos bizottsága nem első alkalommal szervezett hasonló prog
márc. 7
13:51
Giorgia Meloni: A védelmi kérdés nem szoríthatja háttérbe a versenyképesség sokkal jelentősebb témáját (HírTV)
Giorgia Meloni olasz újságíróknak nyilatkozva úgy vélte, a "fegyverkezés" kifejezés nem megfelelő, és nem ad világos üzenetet az európai polgároknak.
márc. 7
13:51
Ötven év után imét megjelent a ragályos betegség Magyarországon (Portfolio)
Magyarországon megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség, a vírust a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma azonosította Győr-Moson-Sopron vármegyében egy kisbajcsi szarvasmarhatartó telepen - jelentette be Pásztor Szabolcs országos főállatorvos pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten. A betegség rendkívül ragályos, a
márc. 7
13:51
Nyilvánosságra került Orbán Viktor ünnepi beszédének helyszíne és időpontja (ATV)
A hivatalos tájékoztatás szerint Orbán Viktor miniszterelnök március 15-én, 10:30-kor mond ünnepi beszédet a Nemzeti Múzeumnál.
márc. 7
13:51
Itt tartja ünnepi beszédét Orbán Viktor (Magyar Hírlap)
"Emlékezzünk együtt a szabadságharc hőseire március 15-én!".
márc. 7
13:51
Átszakította az üzlet kirakatát egy autós, képeken a pusztítás (Promotions)
Egy dohányboltot is letarolt a száguldozó sofőr, mindenhol törmelékek voltak.
márc. 7
13:51
Németh Szilárd: "Brüsszel Péter" a magyar családok ellen dolgozik (Demokrata)
"Brüsszel Péter" szavai félmillió forinttal több rezsikiadást jelentenének a magyar családoknak.
márc. 7
13:51
Az Európai Tanács zárónyilatkozata tönkreteszi Európát (Demokrata)
Az unió továbbra is a háború folytatására, a fegyverkezésre ösztönzi Ukrajnát.
márc. 7
13:51
Támogassuk a magyar kertészeteket nőnapon is (Mezőhír)
A nőnap alkalmából érdemes hazai termesztésű dísznövényekkel köszönteni a hölgyeket, támogatva ezzel a magyar kertészeteket.
márc. 7
13:51
Cummins X10 – közepes furatú motorok új generációja (GépMax)
Az X10 motorplatform bevezetése is mutatja a Cummins elhivatottságát a fenntartható és hatékony dízeltechnológia iránt.
márc. 7
13:51
Az elektromos autóknál sem veszi el a gázt a Peugeot (Autószektor)
Bár a Peugeot az európai mainstream márkák között már most is a legátfogóbb elektromos palettával rendelkezik, a franciák nem veszik el a gázt. A Peugeot első két újdonsága azoknak szól, akik az elektromos hajtásból is a lehető legtöbbet szeretnék kihozni. Az E-3008 és az E-5008 ugyanis egyaránt kap egy-egy villanymotort a hátsó tengelyre. Így egyr
márc. 7
13:51
Brutális áron kínálják a világ legpontosabb óráját (AC News)
A világ legpontosabb órája egy hatalmas hűtőszekrényre hasonlít, és olyan precíz, hogy tízmilliárd évbe telne, mire egy másodpercet késne.
márc. 7
13:51
Döbbenetes állítás: Izrael megelőzhette volna a Hamász október 7-i terrortámadását? (naphire.hu)
Izrael belbiztonsági szolgálata, a Shin Bet kedden tette közzé a Hamász október 7-i terrortámadásával kapcsolatos vizsgálatának az eredményét. A szervezet élén álló Ronen Bar elismerte: ha másként járnak el, a mészárlás elkerülhető lett volna.
márc. 7
13:53
Megvívja asszóit a kormányszóvivő (Magyar Hírlap)
.
márc. 7
13:55
Újabb kihívója lett Verstappennek (Magyar Hírlap)
Máris támadják az idénynyitó előtt.
márc. 7
13:57
Egy kis allyspin kalandozás a múltban (Kripto Akadémia)
Az online térben mozgó felhasználók fejében manapság olyan fogalmak váltják egymást, mint a kriptovaluták, vagy az olyan online szerencsejáték platformok, amilyen az https://allyspin.com/hu/ címen található allyspin. A technológia őrületes módon fejlődik, elég csak néhány hónapig elkerülni az allyspin weboldalát és már kapkodhatod is a fejed, menny
márc. 7
13:57
Úgy verik át a fogyasztókat egyes online kereskedők, hogy az EU-nak kellett közbelépnie (Portfolio)
Az Európai Bizottság és a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok vizsgálata szerint a használt termékeket árusító online kereskedők közel fele nem tájékoztatja megfelelően a vásárlókat a visszaküldési jogaikról. A 356 ellenőrzött kereskedő közül 185 esetében merült fel az uniós fogyasztóvédelmi jogszabályok megsértésének gyanúja - írta az Európai Bizot
márc. 7
13:57
Köves Napok 2025 (Agroinform)
Színvonalas programokkal várják az érdeklődőket.
márc. 7
13:57
Magyar kutatók a duplán mágikus oxigénatomagot vizsgálják (Mínuszos)
A CERN Nagy Hadronütköztető (LHC) részecskegyorsítóiban vizsgálhatják az oxigénatommag duplán mágikus szerkezetét magyar kutatók. Az LHC oxigén-oxigén ütközései lehetőséget nyújtanak a duplán mágikus oxigénatommag további tanulmányozására. Ezt használják ki, a tervek szerint már idén nyáron a Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK) kutatói is. A m
márc. 7
13:57
Bátori Lilianna döntőbe jutott magasugrásban (Magyar Hírlap)
A Vasas 17 éves tehetsége kiválóan versenyzett eddig a fedett szezonban.
márc. 7
13:57
Elképesztő: a 3. emeletről dobtak le egy fotelt, majdnem a vásárlókon landolt (Demokrata)
Csak pár centin múlt, hogy elkerülte a járókelőket a bevásárlóközpontban.
márc. 7
13:57
Rácz András: A tegnapi vétóval Orbán Viktor egyedül Oroszország érdekét szolgálta, senki másét (Telex)
A történész szerint az Ukrajna EU-csatlakozásáról szóló konzultációval pedig a kormány arról akarja elterelni a figyelmet, hogy megvétózta a létéért küzdő Ukrajna katonai segítségét.
márc. 7
13:57
Jennifer Garner állítólag fél, hogy újra belezúg Ben Affleckbe - és nem véletlenül (Sassy)
Egy ideje nem látni a jelenlegi barátját, John Millert és JLo is tombol.
márc. 7
13:57
A tavasz kedvence, az újhagyma. Már a közelében is pusztulnak a kórokozók! (Bien)
Tudtad, hogy gyógynövénynek tartják, például azért, mert már a közelében elpusztulnak a kórokozók? Még több érdekességet megtudhatsz, ha elolvasod cikkünket.
márc. 7
13:57
Visszatérés – Yvonne Dederick-el újul meg egy honlap, a Ragazze (Médiapiac)
Megújult formában tért vissza a magyar online médiapiacra a Ragazze.hu, amely egy olyan platformként üzemel, amely kifejezetten a kiteljesedést és harmóniát kereső nők számára készül. Az oldal célja, hogy támogató közösségként is működjön, ahol a felhasználók megoszthatják tapasztalataikat és inspirációt meríthetnek egymás történeteiből.
márc. 7
13:57
A Mosz szerint rámehetnek a termelők a nyugdíjasok áfa-visszatérítésére (Agrárszektor)
„Elfordulhatnak a magyar kistermelőktől a nyugdíjas vásárlók a javasolt zöldséggyümölcs Áfa visszatérítés következtében” - figyelmeztetett Koncz Máté, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (Mosz) elnöke. Amint a szakember kifejtette, a kezdeményezés mögötti célok üdvözlendők, azonban a javasolt szabályozás árt a kistermelők
márc. 7
13:59
Goethével beszélget Magyarország első AI műsorvezetője, de interjút készít Kossuth Lajossal is (Médiapiac)
Egyedülálló tartalommal tér vissza Bíró Ada Magyarország első AI műsorvezető a Delta műsorában. A március 9-én induló új évadban exkluzív interjúkat készít az emberiség történetének legnagyobb alakjaival.
márc. 7
14:03
Kiderült, miért vétózott Orbán Viktor (Magyar Hírlap)
Hidvéghi Balázs szerint az ET dokumantuma tönkreteszi Európát.
márc. 7
14:03
Szijjártó Péter: negyvenmilliárd forintos beruházás készül Magyarországon (Demokrata)
A KunlunChem kínai elektrolitgyártó cég Szolnokon építi fel az első európai üzemét.
márc. 7
14:03
Moszkva ellenlépéseket tehet az EU militarizálódása esetén (Demokrata)
Peszkov rámutatott, hogy az EU ma Oroszországot fő ellenfeleként pozícionálja.
márc. 7
14:03
CSOK-botrány Nagy Márton lakása körül: a miniszter tagadja, hogy jogszerűtlenül járt el (Forbes)
Nagy Márton sajtóközleménnyel próbálta beelőzni a 24.hu cikkét, amiben arról írnak, hogy a nemzetgazdasági miniszter nem a szabályok szerint járt el egy 2021-es lakásvásárlás során.
márc. 7
14:03
Gépes cikkek tavaszra: összegyűjtöttük a hasznos tartalmakat (Magro)
Újabb hírösszefoglalót hoztunk a mezőgazdasági gépek témájában, ezúttal a kapcsolódó februári cikkeket hoztuk és ajánljuk olvasásra.
márc. 7
14:05
A pajzsmirigy-alulműködés három, jelentéktelennek tűnő jele (Magyar Hírlap)
Sokan figyelmen kívül hagyják.
márc. 7
14:05
Továbbra is csökken a születésszám az EU-ban (Demokrata)
A 2023-as adatokat rögzítő jelentés megjegyezte, az EU-ban született gyermekek száma 2008 óta folyamatosan csökken, akkor 4,68 millió gyermek született.
márc. 7
14:09
Online, otthonról is intézhetők a nyugdíjügyek (Adózóna)
A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának folyamatosan bővülő szolgáltatásaival akár kényelmesen, otthonról is intézhetők a nyugdíjjal kapcsolatos hivatali ügyek, elkerülve ezzel az utazást és a sorban állást. Az elektronikus ügyintézéshez elegendő egy alkalommal regisztrálni bármelyik kormányablaknál, amely után a nyugdíjasok egy sor
márc. 7
14:09
Ötven év után ismét megjelent a ragályos betegség Magyarországon (Portfolio)
Magyarországon megjelent a ragadós száj- és körömfájás betegség, a vírust a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma azonosította Győr-Moson-Sopron vármegyében egy kisbajcsi szarvasmarhatartó telepen - jelentette be Pásztor Szabolcs országos főállatorvos pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten. A betegség rendkívül ragályos, a
márc. 7
14:09
Nem abban a lakásban lakik Nagy Márton, amire a Csok-ot vette fel – egy tűzesettel magyarázta a helyzetet a miniszter (SzMo)
Az ügyet Magyar Péter is elővette országjáró kampányában. A miniszter a Tisza Párt elnökének esetét is elővette válaszában.
márc. 7
14:09
Gyilkos cápák tartják rettegésben Ausztrália partjait (Magyar Hírlap)
Ezúttal egy ötven év körüli nő került életveszélyes állapotba.
márc. 7
14:09
Karácsony Gergely: a Budapesti Közműveké lesz Rákosrendező (Demokrata)
Előbb határozzuk meg egy átfogó mestertervben, hogy mire van szüksége a városnak – közölte.
márc. 7
14:15
Divatipari egyesülés van készülőben (Infostart)
A Zalando tavaly óta dolgozik az About You megszerzésén, és most már ők a kisebb fast fashion cég többségi tulajdonosai.
márc. 7
14:15
Nagy zavart okoz New York belvárosában Kim Kardashian feneke (Kreatív Online)
A Times Square-en a gyalogosokat egy óriási Kim Kardashian ballon tartja rettegésben, vagy épp hozza lázba? Akárhogy is … az installáció mögött marketinges motiváció áll.
márc. 7
14:15
Elképesztő forradalom előtt áll az időjárás-előrejelzés: könnyen lehet, hogy rá sem fogunk ismerni (Portfolio)
Az Előrejelzések Európai Központjának (Ecmwf) legújabb, mesterséges intelligenciát (AI) alkalmazó modellje forradalmasíthatja az időjárás előrejelzését és ezzel együtt az energiapiacot is. A szuperszámítógépek által készített hagyományos előrejelzések mellett futó AI-eljárás gyorsabban és egyes paraméterekben pontosabban képes megmutatni, milyen id
márc. 7
14:15
Last Minute szállásfoglalásért most akár 20% Booking kedvezményt kaphatsz (Spabook)
Ha egy spontán kiruccanásra vágysz, most van itt az ideje lefoglalni a tökéletes szállást, a Booking.com ugyanis elképesztő ajánlatot kínál: ha április 1. előtt foglalsz 15%, Ázsiában és Óceániában található szállások esetén…
márc. 7
14:15
Földi Judit: Törvényjavaslatot nyújtunk be, hogy járjon szülési szabadság az elvesztett kisbabák után is (Nyugati Fény)
Időt biztosítanának a szülőknek gyász feldolgozásához.
márc. 7
14:15
Máté úr, kérdés van! (Telex)
A múlt hét óta hiába keressük a miniszterelnök új sajtófőnökét, választ egy kérdésünkre se kapunk. A Havasi Bertalan helyére kinevezett Máté Jánosnak az elérhetőségét is csak megtippelni lehet.
márc. 7
14:15
Az atomenergiától várták a német gazdaság talpraállását, most mégis visszavonulót fúj Merz (Telex)
A német választások előtt az atomerőművek visszaállításával kampányolt Friedrich Merz, de aztán látta, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. A reaktorokat nem lehet csak úgy le- és visszakapcsolni, mint a lámpát, közben az ország energiaimportra szorul. Az új német kormány felállásával többségbe kerülhetnek az atompárti erők az unióban.
márc. 7
14:15
Az 5.5G és mesterséges intelligencia találkozásával új korszak kezdődik (Gyártástrend)
Ultragyors internet, mesterséges intelligencia (Mi) által vezérelt hálózatok és iparágakat átformáló digitális megoldásokat hozott a Huawei Technologies az idei barcelonai Mobil Világkongresszusra (Mwc). A vállalat új 5.5G alapú fejlesztései videóhívások közben valós idejű fordítást, villámgyors adatátvitelt és okosabb közlekedést ígérnek, miközben
márc. 7
14:15
Úgy fest, döntöttek a magyar tehetség sorsáról a Messit is foglalkoztató klubnál (NB1)
A Jenkifoci nevű Facebook-oldal úgy értesült, hogy a 17 éves Pintér Dániel profi szerződést kapott az Inter Miami tartalékcsapatánál. A

Keresés