2025. március 7. péntek

márc. 7
17:03
Sokkoló fotók a reggeli halálos kamionbalesetről - tragédia Borsodban (Autószektor)
A helyszínen meghalt a péntek reggel a 3-as számú főúton, Felsőzsolca és Szikszó között történt balesetben az egyik sofőr - tájékoztatta Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t. Az áldozat egy betonmixert vezető 63 éves férfi, a baleset másik érintettjét, egy 50 év körüli férfit súlyos sérülésekkel
márc. 7
17:03
10 tonnás koca és adatvezérelt döntések – A Hatékonyság 2025 Konferencia legérdekesebb előadásai közül (Magro)
Az érdeklődők a precízió és a mesterséges intelligencia hatékonyságával kapcsolatos előadásokat is halhattak, illetve információhoz jutottak a soron következő digitális átallást támogató pályázatról is.
márc. 7
17:03
Magyar stúdióval készült az abbahagyhatatlan Amazon-akció-thriller (Médiapiac)
Az Amazon új, lebilincselően izgalmas akció-thrillerében a magyar Paprika Studios keze is benne van: ők működtek közre a március 7-től látható Paradis City-ben.
márc. 7
17:09
Egyszer már kudarcot vallott az árstop, ideje megpróbálni még egyszer? (Menedzsment Fórum)
Az ATV műsorában munkatársunk az élelmiszerárak emelkedése és az erre adott kormányzati válasz hátteréről beszélt.
márc. 7
17:09
Donald Trump Ukrajna után most Oroszországot kényszerítené békére – itt az üzenet (Infostart)
A közösségi oldalán írt erről az amerikai elnök, közölve, hogy a békéről szóló végső megállapodást akar elérni.
márc. 7
17:09
Hátborzongató rejtély Kecskeméten: kettősgyilkosság áldozatai és a gyilkos fegyver a múzeumban (Pénzcentrum)
Egy különleges gyilkossági rejtély nyomába eredhetünk Kecskeméten: két férfi csontvázát találták meg a múzeum régészei - mindkét férfi erőszakos halált halt. Az egyik áldozat halálát bizonyosan egy hosszú vaskés okozta, ami szó szerint felnyársalta őt: a szúrás hatalmas erővel történt.
márc. 7
17:09
Megugrottak a globális élelmiszerárak februárban (Demokrata)
A legjelentősebb áremelkedést a cukor, a tejtermékek és a növényi olajok esetében regisztrálták.
márc. 7
17:09
Trump nem teketóriázik: Putyin totálisan kiakad az amerikai elnök legújabb lépésétől (Nyugati Fény)
Trump szerint lépni kell, mielőtt késő lesz.
márc. 7
17:15
Egyértelmű, miért aggódnak az energiaszektor fejesei (Piac és Profit)
A geopolitikai helyzet jelentette a legnagyobb kihívást tavaly az energiaszektorban. Az érintett vállalatok vezérigazgatóinak 55 százaléka ezt sorolta az első helyre a gazdasági bizonytalanság és a Gen AI okozta versenyhelyzet előtt – állapítja meg Energy CEO Outlook jelentésében a KPMG. A vállalatvezetők 78 százaléka azonban 2023-hoz hasonlóan így
márc. 7
17:15
Donald Tusk: Lengyelország "minden elérhető lehetőséget" kihasznál védelme erősítésére (HírTV)
Lengyelországnak tovább kell növelnie védelmi képességeit, ennek kapcsán megfontolandó az ország kilépése a gyalogsági aknák és a kazettás bombák tilalmáról szóló nemzetközi egyezményekből - jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő.
márc. 7
17:15
António Costa szerint Magyarország elszigetelődött (ATV)
"Tiszteletben tartjuk Magyarország álláspontját, de ez az egyik a 27-ből. A 26 pedig több mint egy" – mondta António Costa az Ukrajna jövőjével foglalkozó uniós csúcstalálkozó után.
márc. 7
17:15
Trump bejelentette: súlyos szankciók és vámok jöhetnek Oroszországgal szemben (SzMo)
Az amerikai elnök azután döntött így, hogy előző éjszaka és hajnalban az oroszok súlyos légitámadást hajtottak végre Ukrajna ellen.
márc. 7
17:15
Precíziós csoportos csapásokról számoltak be az oroszok (Demokrata)
Nyolc precíziós csapást hajtott végre az elmúlt hét folyamán az orosz hadsereg.
márc. 7
17:15
Figyelem: Péntektől tűzgyújtási tilalmat vezettek be az ország jelentős részén! (Nyugati Fény)
Már most hatalmas a szárazság.
márc. 7
17:15
Orbán nem arra kíváncsi, mit gondolunk Ukrajna EU-tagságáról, csak a kezdeményezést akarja magához ragadni Magyar Pétertől (Telex)
Jól hangzik, de jogilag nem is létezik olyan, hogy véleménynyilvánító szavazás. Orbán sem titkolja, hogy valójában ez is egy újabb nemzeti konzultáció lesz, ami annak szólhat, hogy Magyar Péter nagyszabású politikai akciót ígért március 15-ére. És a kormányfő biztosra megy, mert sem a Fidesz-szavazók, sem a magyarok többsége sem támogatja Ukrajna E
márc. 7
17:15
Második világháborús bomba bénította meg Párizst – őrült káosz uralkodik a Gare du Nord pályaudvaron! (naphire.hu)
Egy második világháborúból megmaradt, fel nem robbant bomba miatt megbénult a közlekedési a párizsi Északi-pályaudvaron (Gare du Nord), Franciaország legforgalmasabb pályaudvarán.
márc. 7
17:21
Amalgámtömés - Veszélyes? Érdemes kicseréltetni? (WebBeteg)
Az amalgámtömésekkel kapcsolatban az emberek két táborra oszlanak. Vannak akik azt emelik ki, hogy az amalgám bevált és tartós fogtömés, míg mások viszolyognak a gondolattól, hogy feketés színű, nehézfém tartalmú tömés van a szájukban.
márc. 7
17:21
Vártnak megfelelő eredmény, 964 forintos osztalékjavaslat az OTP-től (ProfitLine)
A piaci várakozásoknak megfelelő 249,7 milliárd forintos adózott eredményt ért el a negyedik negyedévben az OTP, így 2024-es éves profitja 1.076 milliárd forint lett. Ez 23,5%-os ROE-t és 4.050 forintos egy részvényre jutó eredményt jelent.
márc. 7
17:21
Szijjártó előre elmondta Marco Rubiónak, hogy Orbán Viktor vétózni fog? (ATV)
A brüsszeli javaslat, amit az EU-csúcson "köröztettek", szembe ment volna Trump béketörekvéseivel, "világos volt", hogy Orbán Viktor nem szavazza meg. Ezt Szijjártó Péter mondta Marco Rubionak, "aki a tájékoztatást köszönettel vette" - mondta el a miniszter az ATV kérdésére.
márc. 7
17:21
Így indul Palácsik-Ráthonyi Tímea napja a kisbabájával, aki hamarosan kistestvért kap (Femcafe)
Palácsik-Ráthonyi Tímea nem adta fel, és így a második gyermekét már ő hozhatja világra. Mindenki szurkol, hogy ne legyen semmi komplikáció.
márc. 7
17:21
Donald Tusk keményen beszólt Orbánnak: "Európa árulója vagy hasznos idióta" (SzMo)
A lengyel miniszterelnök éles szavakat fogalmazott meg magyar kollégájára. Történelmi párhuzamot is vont egy görög árulón keresztül.
márc. 7
17:21
Ciklon közeleg Ausztráliához (Demokrata)
.
márc. 7
17:21
Az Egyesült Államokban 15-ből 1 felnőtt élt már át tömeges lövöldözést (Telex)
Egy friss kutatás megerősítette, hogy a fiatalabb generációknak sokkal több ilyen eseménnyel kell szembenézniük, mint a szüleiknek.
márc. 7
17:27
Jogi csapdába fulladhat az embercsempészeket regulázó törvényjavaslat (Portfolio)
Keményen lépne föl az EU az embercsempészek ellen, de egy friss tanulmány szerint azok is börtönbe kerülhetnek, akik csak "önzetlen segítséget" nyújtanak bajbajutott embertásraiknak.
márc. 7
17:27
Időjárás: Nem tágít a fagyos reggeli köd (Agroinform)
Hajnalonként mintha vissza-visszakúszna a tél.
márc. 7
17:27
"Nőként sokszor mínuszból indulva, apránként is lehet hegyeket elhordani" (WMN)
Összegyűjtöttünk néhány olyan nőt – a teljesség igénye nélkül –, akik hatással voltak/vannak ránk, akik példát mutatnak, és akik erőt adnak nekünk.
márc. 7
17:27
9 dolog, ami a milleniálok szerint státusszimbólum, de a Z-generáció nem tartja semmire (Sassy)
Ami neked csillogó-villogó álom, az lehet, hogy valaki másnak csak egy teljesen fölösleges porfogó.
márc. 7
17:27
Így festenek a legmenőbb magyar városok a RevoCupokon (Digital Hungary)
Több mint 250 mű érkezett Magyarország elsőszámú újrahasználható pohár rendszere, a Cup Revolution grafikai versenyére, amelynek középpontjában Magyarország turisztikai térségei álltak. A legtöbbeket a Balaton ihletett meg, a legnépszerűbb mégis egy monori borospince illusztrációja lett. A 10 nyertes grafika áprilisban kerül rá a vendéglátóhelyeken
márc. 7
17:27
Van 10 frizura, amivel sokkal karcsúbbnak tűnik az arcod (Bien)
Amennyire mutatós és stílusos lehet, ha a legújabb hajtrendeket követed, amennyire könnyű mellényúlnod a választásban, ugyanis nem minden frizura passzol minden arcformához. Az ideális frizurát olykor mindannyiunknak nehezünkre esik megtalálni, de különösen nehéz lehet, ha kerek az arcod. Ebben az esetben általában azokat a frizurákat ajánlják a fo
márc. 7
17:27
Megszűnhet a postai levélküldés - itt már felhagytak vele (Haszon.hu)
A PostNord, a dán állami postaszolgáltató bejelentette: 2025 végén megszüntetik a hagyományos levelek kézbesítését. A döntést azzal indokolják, hogy a levélforgalom 90 százalékkal visszaesett az ezredforduló óta, írja a Portfolio. A PostNord bejelentette: júniustól kezdődően az év végéig fokozatosan eltűnik majd Dánia mind az ezerötszáz pos
márc. 7
17:33
Donald Tusk kitartóan retteg az oroszoktól (Demokrata)
Kiléptetné hazáját a gyalogsági aknák és a kazettás bombák tilalmáról szóló egyezményekből.
márc. 7
17:33
Ez minden autóst érint: Nagy változás lesz a benzinkutakon a hétvégén (Nyugati Fény)
Figyelni kell!
márc. 7
17:39
Lehetne olcsóbb az élelmiszer, de rossz helyen keresi a megfejtést a kormány (Privátbankár)
Az ATV Start vendége volt Gáspár András, a Klasszis Média lapigazgatója. A téma az élelmiszerek drágulása, a kiskereskedők és a kormányzat viszonya volt.
márc. 7
17:39
Csúnyán megütötték a Richtert (Portfolio)
Az átlaghoz képes is rossz volt a hangulat pénteken a magyar tőzsdén, mind a négy hazai blue chip mínuszban zárt pénteken, a Richtert ráadásul csúnyán megütötték.
márc. 7
17:39
A Schaeffler környezeti teljesítménye az élmezőnyben (autopro)
A fenntarthatóság a Vitesco-val való egyesülés után is a Schaeffler legfőbb prioritása marad.
márc. 7
17:39
Feszültség a Balkánon: Bosznia-Hercegovina a magyar katonák helyett egy másik EU-tagállam egységét kérné (SzMo)
A magas rangú magyar tisztségviselők politikai állásfoglalásai miatt a bosznia-hercegovinai közvéleményben az a kép alakult ki, hogy Magyarország nyíltan elfogult, ami végső soron az EUFOR–Althea misszió iránti bizalom megingásához vezethet - közölte Željko Komšić.
márc. 7
17:39
Óriásvállalatokkal egyeztetett Nagy Márton az élelmiszer-áremelés visszaszorításáról (Demokrata)
A Nemzetgazdasági Minisztérium érdemi, önkéntes árcsökkentést vár el.
márc. 7
17:39
Leállt a legnagyobb párizsi pályaudvar forgalma egy megtalált II. világháborús bomba miatt (Telex)
A bomba 500 méteres körzetében mindenkit evakuáltak, szombatra állhat teljesen helyre a közlekedés.
márc. 7
17:39
Hogyan vásárol a Z generáció? – Magyarország legátfogóbb kutatásából kiderül (Fintech)
A Z generáció – vagyis a 90-es évek második fele és 2010-es évek eleje között születettek – csoportja sok szempontból teljesen új kihívások elé állítja a vállalkozásokat és a marketing szakembereket. Ők a „digitális bennszülöttek”, akik már az internet korában születtek, és életük jelentős részét az online térben töltik. Ebből adódóan más fogyasztá
márc. 7
17:39
Újpest: fontos bejelentést tettek az ultrák (NB1)
Gödörbe került az Újpest. A lila-fehér gárda idén még nem nyert az NB I-ben, legutóbb az MTK elleni meccset 5-1-es
márc. 7
17:45
Hiba csúszott a Holdra szállásba (Infostart)
Akárcsak tavaly, a jelek szerint idén is oldalára borulva érkezett a Hold felszínére csütörtökön az Intuitive Machines amerikai magán űrvállalat leszállóegysége, az Athena. A houstoni székhelyű cég közlése szerint a lézeres távolságmérő okozhatta a landolási problémát.
márc. 7
17:45
Zöld átállás és dekarbonizáció: merre tartanak a kulcsiparágak? (Portfolio)
A fenntarthatóság már nem csupán vállalati felelősségvállalási kérdés, hanem a pénzügyi és üzleti stratégiák szerves része – derült ki a Portfolio Green Transition ESG 2025 konferencián tartott kerekasztal-beszélgetésen. A Magyar Telekom, az MBH Bank, a Microsoft, a Nestlé, az MVM és az Audi Hungaria szakértői egyetértettek abban, hogy az ESG szemp
márc. 7
17:45
Szijjártó: egyik amerikai kolléga sem beszélt a visszavonásról, sőt… (ATV)
Szijjártó Péter a washingtoni tárgyalásai során nem hallott olyan információt, hogy Donald Trump visszavonná az ukrajnai fegyverszállítás felfüggesztését, sőt… - erről a miniszter az ATV kérdésére beszélt.
márc. 7
17:45
Esztergomban elkészült az egymilliomodik Vitara (Demokrata)
Egy GLX felszereltségű, napfénytetős változat lett az egymilliomodik.
márc. 7
17:45
Az univerzális Szoboszlai: futás, pókfoci, blokk, mentés (rtl.hu)
Noha a PSG elleni meccs nem a támadásról szólt a Liverpoolnak, Szoboszlai Dominik ezúttal is a csapat legjobbjai közé tartozott. Koppányi Gergely futballelemzővel és Lisztes Krisztián 49-szeres válogatott labdarúgóval Matthesz Flóra beszélgetett a Focipéntek című műsorban, melyet pénteken 21 órától láthatnak az RTL+ Premiumon.
márc. 7
17:45
Az ETO a tavasz királya, de a Szpari megállítaná (NB1)
A 23. fordulóban a Nyíregyháza vendége az ETO lesz. A győriek eddig négy pontot vettek el a nyíregyháziaktól, ráadásul eddig
márc. 7
17:51
A Nemzetgazdasági Minisztérium által kezdeményezett rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálat eredményeként 50 millió forintos bírságot kapott a… (ProfitLine)
A Nemzetgazdasági Minisztérium által kezdeményezett fogyasztóvédelmi vizsgálat eredményeként a fogyasztóvédelmi hatóság 50 millió forintos bírságot szabott ki a Delivery Hero Hungary Kft. tulajdonában lévő Foodora futárcégre a tájékoztatási kötelezettségek súlyos megsértése, megtévesztő tájékoztatás és a szerződe
márc. 7
17:51
Komoly büntetést kapott a Foodora, reagált a cég (Portfolio)
Most hoztuk meg a döntést, hogy ötvenmillió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtjuk a Foodora ételfutár céget – közölte a Facebookon Sára Botond, Budapest főispánja. A cég délután állásfoglalásban reagált a döntésre.
márc. 7
17:51
Kemény időszak vár a magyar kertesház-tulajokra: durván fizethet, akinek ilyen tető van a feje fölött (Pénzcentrum)
Az elmúlt években egyre gyakoribbá váló szélsőséges időjárási jelenségek - mint a szélvihar, a jégeső vagy a villámárvíz - egyre nagyobb károkat okoznak otthonainkban, ami magasabb kárkifizetéseket eredményez a biztosítási piacon. A megelőzés és a lakásbiztosítások rendszeres felülvizsgálata ezért kiemelt fontosságú.
márc. 7
17:51
Te is állandóan beszélsz evés közben? Akkor bizony az életeddel játszol (Femcafe)
Nem olyan rég a híres influenszer, Carol Acosta is meghalt, mert a torkán akadt az étel. A félrenyelt falat miatti fulladás gyakori probléma.

Keresés