Soha annyi utasbiztosítást nem kötöttek még a külföldre tartó magyarok, mint tavaly. A milliós álomhatárt először átlépő szerződésszám azt mutatja, hogy egyre több turistának fontos a biztonság, ezért nem sajnálnak néhány ezer forint plusz kiadást.
Különleges projekt valósul meg az Egyesült Államokban, ahol először fordul elő, hogy egy korábban bezárt atomerőmű újra üzembe áll, csak éppen kis moduláris reaktorok alkalmazásával. A Michigan-tó partján álló, korábban
A napsugarak erősödésével egyre többször jut eszünkbe a bokorról csipegetett lédús málna íze, a szódával felengedett szörp felejthetetlen emléke, és a szedertől feketéllő gyermeki mosoly öröme. Érdemes időben gondoskodnunk a tövek beszerzéséről, mert a bogyósok egy kertből sem hiányozhatnak! De milyen fajtát válasszunk? Ebben igyekszünk segíteni.
Az egyik "nehéz szín", a tisztán nem tenyészthető fehér-kék columbian lelkes tenyésztőjével, a Gyulán, a Püspöki tanyán élő, civil foglalkozására nézve tűzoltó Püspöki Zsolttal beszélgettem tenyésztési tapasztalatairól.
A hollywoodi filmsiker szerint, ami azóta a mainstream kultúra része lett, rémálmaink addig tudnak üldözni bennünket, amíg saját félelmünkkel tápláljuk őket. Azonban a módszer, ami legyőzi Freddy Kruegert, nem biztos, hogy a valóéletben is működik, annál is inkább, mert a tudósok szerint nem az életre kelt halottak, de még csak nem is a darabolós g
Szakértők szerint a mesterséges intelligencia alapú megoldások egyre inkább teret fognak nyerni az élelmiszeriparban. Érdekes dolgot osztott meg a hallgatóságával Pataki Dávid, a kelet-magyarországi Master Good Kft.-vel üzemvezetője a Precíziós
A kiberbiztonsági fenyegetések egyre kifinomultabbá válnak, így a sérülékenységvizsgálatok szerepe is felértékelődik. De hogyan zajlik egy ilyen a gyakorlatban? Baneth Ádám, a Whiteshield társtulajdonosa és ügyvezetője mesél a különleges kihívásokról, a magyar és külföldi ügyfelek eltérő elvárásairól, valamint a legújabb szabályozások – mint a DORA
Wojciech Szczęsny a nehéz kezdés után egyre jobb formába lendült a Barcelona kapujában. Az elmúlt hetekben igazán meggyőző teljesítményt nyújtott, szerdán elérte
Tíz kategóriában díjazzuk az év embereit, akik kiemelkedőt alkotnak, értéket teremtenek, pozitív üzenetet közvetítenek. Ismerd meg Az év médiaszemélyisége kategória jelöltjeit!
Egyelőre még csak koncepcióautót mutatott be a Volkswagen, de már jól látható, milyen lesz a várhatóan 2027-ben sorozatgyártásba kerülő Every1. Méretben az Every1 a 3,6 méteres e-up!, illetve a 4,05 méteres ID. 2all és a 4,07 méteres Polo közé ékelődik be: 3,88 méter hosszú, 1,82 méter széles és 1,49 méter magas, négyszemélyes kialakítású,
Története során először több mint ezermilliárd forint profitot ért el az OTP. A bank vezetői már régen eurómilliárdokban számolnak, legyen szó mérlegfőösszegről, bevételről, vagy akár már a profitról is, és a tavalyi eredmény euróban számolva is nagyon közel került egy fontos mérföldkőhöz. Csányi Sándor a Portfolio-nak 2021-ben arról beszélt, hogy
A miniszterelnök megvétózta az Ukrajnának szánt uniós támogatásokat, így a képlékeny világpolitikai helyzetben valódi kárt tudott okozni a közösségnek. Könnyen lehet azonban, hogy ez volt az utolsó ilyen lehetősége.
A konyha hangulatát számos tényező meghatározhatja, legyen szó a falak színéről, a bútorok stílusáról vagy a gondosan megválasztott dekorációról. Van azonban egy elem, amelyre kevesen fordítanak kellő figyelmet, pedig jelentős hatással van az összképre és a funkcionalitásra: a konyhasziget.
A Duna esetében arra törekszünk, hogy a közmédia értékkínálatába illeszkedő licensz műsorok megvételével, saját fejlesztésekkel és filmsávok kialakításával a csatorna nézőit az 50+ korcsoport felé sikerüljön bővíteni, mondta a Médipiacnak Kárász Róbert. A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt kreatív igazgatója szerint a közönség gyakran keres valami
Az OTP Bank tavaly az utolsó negyedévben a várakozások átlagának megfelelően 249,735 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 17 százalékkal magasabbat az előző év azonos időszakánál - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján péntek hajnalban közzétett tájékoztatóban.
A miniszterelnök megvétózta az EU-csúcson az Ukrajna-konklúziót, amit a 26-ok aláírtak. Már februárban azt kérte António Costától: ne legyenek a mostani EU-csúcson Ukrajna-konklúziók, azok ugyanis a háború folytatását jelentik - amikor Trump amerikai elnök már a békéről tárgyal.
Magyarország rendezheti 2028-ban a Sup szakág világbajnokságát, méghozzá Balatonfüred. Emellett gyorsasági és paravilágkupát is rendezhet az Mkksz, amelynek Szeged lesz a házigazdája. Mindezt a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (Icf) jelentette be, amely a kínai Hangcsouban tartotta kongresszusát. A döntés értelmében 2021 után rendezhetünk ismét Bala
Az Oscar- és Golden Globe-díjas színész a szemünk előtt lett a romantikus limonádék főszereplőjéből Hollywood egyik legtehetségesebb és legtöbbet foglalkoztatott sztárja. Matthew McConaughey a 2010-es évek közepén még egy Marvel-szuperhős megformálására is felkérték, ám a szerepet végül kénytelen volt visszautasítani.
Az elmúlt napok kellemes, tavaszi időjárása folytatódik pénteken is. A mai napon még tovább emelkedhet a hőmérséklet, és akár 22 fokig is melegedhet a levegő. Ám egyes tájakon már megélénkülhet a szél, és fátyolfelhők is boríthatják néhol az eget. Sőt, éjszaka több helyen is mínuszokra lehet számítani.
A munka törvénykönyve részletesen szabályozza, hogy mikor jogosult a munkavállaló a kisgyermeke gondozása kapcsán fizetés nélküli szabadságra. Társadalombiztosítási szempontból a fizetés nélküli szabadság időszakának mind a biztosítási jogviszony fennállása, mind a munkaviszony mellett folytatott vállalkozói tevékenység kapcsán fizetendő tb közterh
Minden második magyar szív- és érrendszeri betegségbe hal bele, pedig megfelelő életmóddal és rendszeres szűréssel sok esetben megelőzhető lenne. A kezeletlen érbetegségek súlyos következményekkel járhatnak, és akár amputációhoz is vezethetnek. A jó hír az, hogy rengeteget tehetünk az egészségünkért – mutatjuk, hogyan!
Az M23 nevű szervezet közel tízezernyi fegyverese próbálja most megszilárdítani hatalmát a kongói Gomában és a környező, ásványkincsekben gazdag területeken. Mindez az Európai Uniót és vele hazánkat is érinti.
Mennyire vagy jó évszámokban? Alábbi történelmi kvízünkben most próbára teheted magad. A magyar történelem nagy eseményeinek évszámait kérdezzük. Ha legalább nyolcat eltalálsz, akkor történelmi műveltséged átlagon felülinek számít. Indulhat a játék?
A tökéletes alapozó kiválasztása kulcsfontosságú lépés a hibátlan smink elkészítéséhez. Egy jó minőségű alapozó nem csupán elfedi a bőrhibákat és egyenletes bőrtónust biztosít, hanem egész nap tartós és komfortos viseletet is garantál. Fontos, hogy olyan terméket válasszunk, amely megfelel a bőrtípusunknak és az egyéni igényeinknek, legyen szó akár
A brüsszeli EU-csúcson Orbán Viktor miniszterelnök nem szavazta meg az Ukrajnával kapcsolatos uniós állapontot, azonban egy másik fontos döntést támogatott.
A tavaszi nagytakarításnak fontos jelentősége van, hiszen ilyenkor tisztítjuk meg otthonunkat fizikailag is megszabadulva a régitől helyet adva az újnak. Környezetünk rendbetétele jó hatással van ránk, miért ne cselekedhetnénk így, ha lelkünkről van szó? A spirituális nagytakarításhoz hoztunk néhány tippet, hogy ne csak az otthonod, a lelked is rag
A Kärcher nőnap alkalmából kutatást készített, hogy utánajárjon: 2025-ben kinek a feladata a házimunkák elvégzése, ki mit szeret csinálni a ház körül. A kutatás egyik legérdekesebb eleme szerint a nők sokkal nagyobb arányban érzik úgy, hogy a társadalmi nyomás miatt nehezedik rájuk több házimunka – a férfiak ezen a téren kisebb arányban helyeznek t
A 2023-as nyári átigazolási időszak utolsó napján az Al-Ittihad egyértelművé tette szándékait, és 100 millió fontos ajánlatot tett Szalahért, amely jelentős bónuszokat
Az eset még 2016-ban történt, amikor a Budapestről Nisbe tartó járat veszélyesen közel került egy hegyhez. A társaság utána kivizsgálta az ügyet, a tapasztalatokat pedig beépítették a képzési programjukba.