2025. március 8. szombat

márc. 8
16:54
Kriptovaluták az EU célkeresztjében: jön az új szabályozás? (FinTechRadar)
Az EU friss jelentése rávilágít a kriptopiac szabályozatlanságára, a pénzmosási kockázatokra és a fogyasztóvédelem hiányára. A decentralizált pénzügyek jövője továbbra is bizonytalan.
márc. 8
16:54
Gryllus Dorka is felszólalt a tüntetésen: Soha nem tudhatjuk, mikor leszünk újra páciensek (SzMo)
A színésznő arról beszélt, miért tartja fontosnak a kiállást az egészségügyi dolgozók mellett. Tapasztó Orsolya mentálhigiénés szakember pedig azt mondta, hogy a járulékos veszteség mi vagyunk, az áldozatok pedig a gyerekek.
márc. 8
16:54
Titkos tárgyalásokat folytat Ukrajna Amerikával Szaúd-Arábiában (Magyar Hírlap)
Gyors és hatékony lépésben reménykednek.
márc. 8
16:54
180 kilométert képes megtenni, hamarosan forgalomba állhat a világ első repülő autója (Hamu és Gyémánt)
Az Alef Aeronautics amerikai cég legújabb prototípusa február közepén jelent meg, ráadásul egy mérföldkőnek számító teszten mutatta meg magát először a nyilvánosság előtt. A vállalat szerint elektromos repülő autójuk jelenleg 320 kilométert képes megtenni földön, a levegőben pedig közel 180 kilométeres hatótávval rendelkezik. An aeron
márc. 8
16:54
Az ukrán alvilág előtt is szélesre tárja a kaput az EU-csatlakozás (Demokrata)
Ukrajna már a háború előtt is a szervezett bűnözés melegágya volt Kelet-Európában.
márc. 8
16:54
Az Ethereum bálnák több mint 1 millió tokent vásároltak 48 óra alatt – Vége a medvepiacnak? (KriptoMagazin)
Az Ethereum hosszú ideig oldalazó mozgással küzdött: 2024 nyarán és őszén szinte végig a zöld zónán kívül maradt a token. Az áttörést végül Donald Trump amerikai elnökké választása hozta el, ami lehetőséget adott a világ második legnagyobb kriptovalutájának, hogy újra növekedjen az árfolyama. 2024 decemberének közepére az Ethereum árfolyama 2 400 d
márc. 8
16:54
Közeledő infarktus: 3 nem típusos tünet, ami előre jelezheti a szívrohamot (EgészségKalauz)
Érdemes tudni, hogy a tipikus szívroham tünetek mellett léteznek nem típusos előjelek is.
márc. 8
16:57
Tizenegy pakisztáni terroristát vettek őrizetbe Spanyolországban (HírTV)
Terrorista hálózatot számoltak fel Spanyolországban. Az olasz hatóságokkal közös akcióban összesen tizenegy embert vettek őrizetbe. A HírTV-t Tóth Brigitta tudósította Murciából.
márc. 8
17:00
Palesztinpárti aktivisták megrongálták Trump skóciai golfközpontját (444.hu)
Arra akarták figyelmeztetni, hogy Gáza nem eladó, és Trump nem bánhat úgy a területtel, mintha a sajátja lenne.
márc. 8
17:00
A magyarok legyőzték az ukránokat (Magyar Hírlap)
Nem kegyelmeztek a lányok.
márc. 8
17:00
Megússza Magyarország a vámháborút? Orbán titkos megállapodásra készül Trumppal (Nyugati Fény)
Jön a különalku.
márc. 8
17:00
Lenyűgöző felfedezést tettek a Budavári Palota rekonstrukciója során (Helló Magyar)
A Budavári Palota rekonstrukciója során a szakemberek újabb lenyűgöző felfedezést tettek.
márc. 8
17:06
Figyelmeztet Zsiday Viktor: Az Európai Unió léphet ki Magyarországból, nem fordítva! (Pénzcentrum)
Donald Trump gazdaságpolitikája nem egy koherens stratégia, hanem inkább ad hoc döntések sorozata - állítja Zsiday Viktor, a Citadella Alap portfóliómenedzsere. Az amerikai elnök rövid távú előnyökre koncentrál, miközben döntéseinek hosszú távú hatásai kiszámíthatatlanok. A befektetők számára ez egy rendkívül bizonytalan környezetet teremt, ahol ne
márc. 8
17:06
Szja-kedvezmény és gyerektámogatás: ennyit kereshetnek jövőre a kétgyerekesek (Portfolio)
A kétgyerekes családok helyzete az adóváltozások hatására két lépcsőben jelentősen javul 2025 elejére. A havi többletjövedelem jellemzően 40-200 ezer forint között alakulhat, ám ennek elosztása jól mutatja az adókedvezményen keresztüli családtámogatás hátrányait. A rendszer ösztönhözheti a nők munkába való visszatérését. Cikkünk a háromgyerekes csa
márc. 8
17:06
Csak pár pillanat volt az egész, ezalatt Orbán Viktor majdnem megsértett pénzzel egy virágárust, aki aztán kért is tőle valamit (444.hu)
Orbán Viktor üzleti üggyel foglalkozott.
márc. 8
17:06
Szentkirályi Alexandra brüsszelezve üzent Magyar Péternek, aki cserébe a bátor nőket köszöntette nőnap alkalmából (SzMo)
Nőnap alkalmából Szentkirályi Alexandra egy Facebook-videóban kritizálta Magyar Pétert, míg a Tisza Párt elnöke bejegyzésében a nőket köszöntötte és a társadalmi egyenlőség fontosságát hangsúlyozta.
márc. 8
17:06
A magyar női válogatott ismét legyőzte az ukránokat (Demokrata)
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott győzött az ukrán csapat ellen Pestszentlőrincen.
márc. 8
17:12
Kunetz Zsombor: Újabb leállás volt a mentőirányításban (444.hu)
A csütörtöki 50-60 perces kritikus leállást most nagyjából félórás követte, épp akkor, amikor az egészségügyben dolgozók az áldatlan állapotok miatt tüntettek.
márc. 8
17:12
Virág Barnabás: eddig a német gazdaság gyengülése fogta vissza a magyar gazdasági növekedést (Portfolio)
Szombaton délelőtt tartották a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó rendezvényét, amit a Macronomx konferencia követett. A konferencián Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke is megszólalt, aki hangsúlyozta Varga Mihály jegybankelnök korábbi kijelentését, miszerint az MNB 2025-ös gazdasági céljainál az infláció központi
márc. 8
17:12
D. Tóth Kriszta és Gulyás Márton: Két riporter = két riportalany – Élőben a WMN Fesztiválról (WMN)
D. Tóth Kriszta és Gulyás Márton közvetlen, nyílt párbeszéde emberről, életről, társadalomról, médiáról – és benne saját magukról. Mindenki kérdez és mindenki válaszol: a cikkben szereplő YouTube-videóban, egyenesen a WMN Fesztiválról.
márc. 8
17:12
Konzervek, melyek jót tesznek az agynak (Magyar Hírlap)
Gyakran alábecsülik őket.
márc. 8
17:12
Ráerősített a mesterséges intelligenciára a Samsung (MMonline)
A Samsung bemutatja a Galaxy A56 5G, Galaxy A36 5G és Galaxy A26 5G készülékeket, a vállalat legújabb Galaxy A szériás okostelefonjait. A Galaxy A szériában először kapnak helyet a Galaxy felhasználók körében kedvelt AI-alapú funkciók a kreatívabb önkifejezés érdekében. A készülékek emellett fokozott tartósságot, hosszabb élettartamot, valamint meg
márc. 8
17:12
Újabb módosítások jöhetnek a katásoknak: Megszólalt a kamara elnöke (Nyugati Fény)
Félmillió cég érintett Magyarországon.
márc. 8
17:12
Fordított a Kisvárda, nem botlott az éllovas (NB1)
Az NB III-ban a 19. forduló szombaton két mérkőzéssel elindult. Az Északkeleti csoportban a Kisvárda II a Dvsc II otthonában
márc. 8
17:18
Hábetler András: Ne a kapcsolatrendszerein múljon, hogy valaki túlél-e, vagy sem – Saját példáját mesélte el (SzMo)
Az orvos, operaénekes a tüntetésen azt mondta, hogy talán segítené a gondokat megoldani, ha csak egy éjszakára is, de megélnék a politikusok az egészségügyisek helyzetét.
márc. 8
17:18
Nekirongyolt a kerítésnek részegen a polgármester (Autószektor)
A lap azt írja, a polgármester egy családi ház kerítésének ütközött a terepjárójával, és mint kiderült, több mint egy ezrelék alkohol volt a szervezetében. A rendőrségi jelentés szerint az alkoholszonda több mint 0,6 mg/l alkoholt mutatott, ami 1,31 ezreléknek felel meg. Ez a szint már bűncselekménynek minősül Szlovákiában. Buchta sorsáról gyorsíto
márc. 8
17:18
Majka: Abszolút nem azt énekeltem, amiről az újságcikkek szólnak (Telex)
Az énekes pénteki koncertjén sokan úgy hallották, hogy "a kurva anyját, minden Fidesz" hangzott el a Csurran, cseppen dalszövegében.
márc. 8
17:18
Ezek a vashiány kevésbé ismert jelei - csak kevesen tudják, mire figyeljenek! (EgészségKalauz)
Ön mennyire ismeri a vashiány tüneteit?
márc. 8
17:18
Szurkolói düh, kritizált játékosok, csökkenő előny: Ki bírja jobban a nyomást a Szuszában? (NB1)
Az Újpest és a Puskás Akadémia is győzelmi kényszerrel lép pályára vasárnap 15:30-tól a Szusza Ferenc Stadionban. A lila-fehérek hat
márc. 8
17:21
180 fokos fordulat a cégeknél (Piac és Profit)
A vállalatoknak folyamatosan alkalmazkodniuk kell a gyorsan változó munkaerőpiac kihívásaihoz, ha meg akarják szerezni és meg is akarják tartani a legtehetségesebb munkavállalókat. Az automatizáció és a mesterséges intelligencia új szintre emelte a toborzást, miközben a soft skillek jelentősége soha nem látott mértékben nőtt. A vállalkozásoknak a n
márc. 8
17:21
Nyíregyházán is folytatta jó sorozatát az ETO (Infostart)
Győr egygólos győzelmet aratott Nyíregyházán a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójának első szombati mérkőzésén. A zöld-fehérek újabb sikerükkel idei hatodik élvonalbeli találkozójukon is veretlenek maradtak.
márc. 8
17:21
Történelmi mélyponton a söreladások Németországban (Infostart)
Keserű év volt a tavalyi esztendő a német sörfőzdék számára. Egy most napvilágot látott statisztika szerint "történelmileg" kevés sör fogyott 2024-ben.
márc. 8
17:24
Társasági adó 2025: befizetés, bevallás és mentesség - TAO mértéke, számítása (Pénzcentrum)
A magyar vállalkozásokat érintő adónemek egyike a társasági adó, röviden TAO, melynek jogszabálya éppen a közelmúltban változott. Járjunk utána, mi az a társasági adó és hogyan változik a társasági adó 2025 évében, milyen törvénymódosításokra kell figyelniük a társas vállalkozásoknak és mennyi a társasági adó mértéke 2025 évében! Mi a NAV társasági
márc. 8
17:24
Időjárás: Nem mindenhol lesz csillagos az égbolt (Agroinform)
Mutatjuk, hol zavar be a felhő.
márc. 8
17:24
A Dorko Vibe bemutató: Metzker Viki különleges kollaborációja (Glamour)
A hazai divat és a zenei világ találkozásának lehettek szemtanúi azok, akik ellátogattak a Dorko Vibe hivatalos bemutatójára az Andrássy úton. A Dorko legújabb sneakerkollekciója - a Vibe - egyesíti a stílust, kényelmet, miközben a "Love your Vibe" szlogennel és merész színekkel arra inspirál, hogy mindig légy önmagad, és ne félj kitűnni. A Dorko V
márc. 8
17:24
Fontos hírt közölt az OTP, erre a dátumra komolyan figyelni kell (Promotions)
Az ügyfeleknek érdemes lesz figyelni, ha nem akarnak kellemetlen meglepetésbe szaladni.
márc. 8
17:24
Indulhat a gáztranzit Szlovákiába (Magyar Hírlap)
Sikerült a kemény alku.
márc. 8
17:24
Megállapodás született a német koalíciós egyeztetéseken (Demokrata)
Most már megkezdődhetnek az érdemi koalíciós tárgyalások, jelentette be Friedrich Merz, a CDU kancellárjelöltje és Lars Klingbeil, az SPD társelnöke.
márc. 8
17:24
Új fejezet a vámháborúban: kemény lépést jelentett be Kína Kanada ellen (Agrárszektor)
Kína több mint 2,6 milliárd dollár értékű kanadai mezőgazdasági és élelmiszeripari termékre vetett ki vámot szombaton, válaszul az Ottawa által októberben bevezetett intézkedésekre. Ez újabb frontot nyit a kereskedelmi háborúban, amelyet nagyrészt Donald Trump amerikai elnök vámfenyegetései vezérelnek - írta meg a Reuters.
márc. 8
17:30
Orbán: Európa közepén megkezdődik Németország újrafelfegyverzése (ATV)
Németország olyan fegyverkezésbe kezd, mint a második világháború óta soha - mondta Orbán Viktor a Puskás Arénában, hozzátéve: ha a németeknél megjelenik 800 milliárd euró friss pénz, "az nagyon jót tesz" a magyar gazdaságnak is.
márc. 8
17:30
"A kurva anyját, minden Fidesz" – kiáltotta Majka a Csurran, cseppen című dalának előadása közben az arénás koncertjén (SzMo)
Majka a Papp László Sportarénában adott koncertjén előadta a Csurran, cseppen című dalát, amelynek egyik sora után egy váratlan kijelentést tett.
márc. 8
17:30
Donald Trump kriptovaluta-szuperhatalommá tenné az USA-t (Demokrata)
A világ kriptovaluta-központjává és bitcoin-szuperhatalommá tenné az Egyesült Államokat az amerikai elnök.
márc. 8
17:30
Megkezdődhetnek a koalíciós tárgyalások Németországban (Növekedés)
Megállapodás született az érintett német pártok között a koalícióalakításról tartott előzetes tárgyalások során, az egyeztetések ezen szakasza lezárult, várhatóan megkezdődhetnek az érdemi koalíciós tárgyalások - jelentette be szombaton Berlinben Friedrich Merz, a múlt havi választásokon győztes Kereszténydemokrata Unió (CDU) kancellárjelöltje és L
márc. 8
17:30
Botrány az F1-es idénynyitón, rádiót hackelő szurkoló okozott bonyodalmat (Racing)
A McLaren győzelmét ez nem veszélyeztette, de tett róla, hogy ne legyen sima a wokingi istálló hatalmas fölényét hozó verseny.
márc. 8
17:33
Pokorny Lia: "Mintha egy szörfön állnék, amivel rácsúszok a jó dolgokra" (Menedzsment Fórum)
Átmeneti korszakban élünk. A mai középkorosztály már nem szeretne úgy megöregedni, mint elődeik, de nincs előtte minta, hogy kéne jól és tudatosan korosodni. Mégis, az ageizmus, az öregedés negatív felhangjait naponta lehet tapasztalni, a világ egyik leggyakoribb előítélete. Friss kutatás a magyarok öregedéshez való viszonyáról.
márc. 8
17:33
Megállapodás született a koalíciós tárgyalásokat előkészítő német pártegyeztetéseken (Infostart)
Megállapodás született az érintett német pártok között a koalícióalakításról tartott előzetes tárgyalások során, az egyeztetések ezen szakasza lezárult, várhatóan megkezdődhetnek az érdemi koalíciós tárgyalások - jelentette be szombaton Berlinben Friedrich Merz, a múlt havi választásokon győztes Kereszténydemokrata Unió (CDU) kancellárjelöltje és L
márc. 8
17:36
Fidesz vagy kitesz? Majka szerint az emberek "már azt is hallják, ami nem történt meg" (444.hu)
Úgy tűnt, hogy bekerült a dalba egy "a kurva anyját, minden Fidesz!" betoldás, de nem.
márc. 8
17:36
Harmincötezer amerikai katonát vezényelne Magyarországra Trump? (ATV)
Donald Trump azt fontolgatja, hogy kivonja az amerikai csapatokat Németországból és átcsoportosítja őket Kelet-Európába.
márc. 8
17:36
Ilyen volt a tüntetés az egészségügyért: best of fotók a Kossuth téri tömegről és felszólalókról (SzMo)
Rengetegen vettek részt a megmozduláson, ahol megszólalt a szakszervezet mellett Tapasztó Orsolya, Hábetler András és Gryllus Dorka, de üzent Gálvölgyi János is.
márc. 8
17:36
Karácsony Gergely kifakadt: Orbánék adják vissza Budapest törvénytelenül elvett pénzét (Nyugati Fény)
A miniszterelnök bejelentésére reagált.

Keresés