2025. március 8. szombat

márc. 8
5:57
Töretlenül optimista az energiaszektor a gazdasági növekedéssel kapcsolatban (KKV Magazin)
A geopolitikai helyzet jelentette a legnagyobb kihívást tavaly az energiaszektorban. Az érintett vállalatok vezérigazgatóinak 55 százaléka ezt sorolta az első helyre a gazdasági bizonytalanság és a Gen Ai okozta versenyhelyzet előtt – állapítja meg Energy Ceo Outlook jelentésében a Kpmg. A vállalatvezetők 78 százaléka azonban 2023-hoz hasonlóan így
márc. 8
5:57
Nézd meg a körmöd, ez a közelgő szívroham jele az ujjaidon (Promotions)
A köröm sokkal többet elmondhat az egészségedről, mint gondolnád. Bár a kisebb elváltozások gyakran ártalmatlannak tűnhetnek, bizonyos jelek komolyabb betegségek korai tüneteire hívhatják fel az érintettek figyelmét.
márc. 8
5:57
A távközlési fejlesztések döntéshozói Budapesten találkoztak (Mínuszos)
A távközlési szolgáltatások aktuális kérdéseit vitatta meg a nemzetközi szakmai közösség Budapesten. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Esztergomi úti központjában február 24. és 28. között az ENSZ szakosított szervének képviselői is részt vettek a tanácskozásokon. A Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) Távközlési Fejlesztési Irodája (B
márc. 8
5:57
Audi Hungaria – Mission:Zero – az energiahatékonyság továbbra is a középpontban (newtechnology.hu)
Az Audi Hungaria továbbra is elkötelezett a környezet védelme, a felelős gazdálkodás és a fenntarthatóság mellett. A vállalat Mission:Zero környezetvédelmi programjának keretében négy cselekvési területen – karbonsemlegesség, biodiverzitás, erőforráshatékonyság és
márc. 8
5:57
Fekete Zsóka Az Év Állattenyésztője – a mangalica szerelmese (Agrárágazat)
A biotakarmány és a szabad tartás minőséget ad a mangalica húsának. Fekete Zsóka így vált Az Év Állattenyésztőjévé!
márc. 8
5:57
Búzaállapot az országban egy száraz tél után (Mezőhír)
Gyenge kezdés után kell szépítenie a búzának. Sok segítségre lesz szüksége.
márc. 8
5:57
A somertoni férfi, akinek rejtélye csaknem 80 év után sem oldódott meg (Helló Magyar)
Több mint 77 évvel ezelőtt az ausztráliai Adelaide városának partszakaszán egy „tökéletes állapotban lévő” holttestet találtak, akinél egy furcsa kód volt elrejtve, ami a mai napig megfejtetlen.
márc. 8
5:57
Rejtélyes holttestre bukkantak egy Ács melletti szántóföldön (naphire.hu)
Egyelőre még nem tudták azonosítani a holttestet, csak annyit lehet tudni, hogy egy férfi az áldozat.
márc. 8
5:57
A cseresznye illatok nagy visszatérése, de most egy érzéki és kifinomult csavarral! (Bien)
A cseresznye édes, lédús íze egy olyan élményt nyújt, ami azonnal elrepít minket a forró nyári napokra. Bár ennek a gyümölcsnek a szezonja rövid ideig tart, a cseresznyeillatú termékek egész évben lehetőséget adnak arra, hogy folyamatosan élvezzük ezt a friss és édes aromát. A legújabb illatok már nem csupán az édes jegyekre építenek, hanem a gyümö
márc. 8
6:03
Innovatív kerti bútorok Belgiumból (Spa Trend Online)
A luxus és az időtálló elegancia elegyedik az innovációval és kézművesszakértelemmel a belga Manutti kerti bútoroknál! A kiváló minőségű termékek egyedi hangulatot, kényelmet és tartósságot visznek majd a külteredbe. Ha egy egész évben használatos, látványos teraszt szeretnél, bízd magad a Manuttira!
márc. 8
6:03
A mesterséges intelligencia már tudja, kié lesz az Aranylabda 2031-ben! (Sport365)
Az Atlético-szurkolók viszont jobb, ha most elfordulnak. A Mundo Deportivo hasábjain ugyanis arról olvashatunk, hogy az argentin világbajnok nem a Matracosok, hanem
márc. 8
6:03
Nascar: Hendricktől kezdve az Rcr-ig: Összefogtak a csapatok Katherine Legge felkészüléséért (USAracing)
Ezen a hétvégén, a Phoenix Racewayen ejti meg Nascar Cup-debütálását Katherine Legge. A népszerű brit...
márc. 8
6:03
Mit kell tudni a gyapjúmulcsról? (Agrofórum)
A gyapjúmulcs egy természetes eredetű, biológiailag lebomló mulcstípus, amelyet főként juhgyapjúból állítanak elő. Különösen előnyös a kertben, mivel több területen is pozitív hatással van a növények növekedésére és a talaj egészségére. Íme néhány fontos tudnivaló róla!
márc. 8
6:03
A zöld hályog kialakulásának fő kockázati tényezői (Magyar Hírlap)
A glaukóma leggyakrabban a negyven év felettieket érinti.
márc. 8
6:03
Nascar: Hendricktől kezdve az Rcr-ig: Összefogtak a csapatok Katherine Legge felkészüléséért (Racing)
Ezen a hétvégén, a Phoenix Racewayen ejti meg Nascar Cup-debütálását Katherine Legge. A népszerű brit...
márc. 8
6:09
A nők karrierépítését is segíti a hibrid munkavégzés (Piac és Profit)
Egy friss felmérés szerint a hibrid munkavégzés kétszer olyan fontos juttatásnak számít a nők munkahelyi támogatásában, mint a szülői szabadság.
márc. 8
6:09
4 csábító parfüm tavaszra: intenzív és hosszan tartó illatok, amiknek képtelenség ellenállni (Femcafe)
Íme 4 virágos parfüm, amelyeket nem érdemes kihagyni – a lágytól az intenzívig, minden ízléshez.
márc. 8
6:09
22 ezer éves keréknyomokra bukkantak, pedig akkor még nem is létezett a kerék (Promotions)
Előbb volt jármű, mint kerék? A legújabb régészeti felfedezés feltárja, hogy az ősi migráció során az emberek már évezredekkel a kerék előtt használtak egy rejtélyes szállítóeszközt!
márc. 8
6:15
Ez lenne az ázsiaiak titka az egészséges élethez? Meglepődsz, milyen jótékony hatása van, ha így étkezel (Femcafe)
Sokan tartanak a használatától, pedig egy kis gyakorlással gyorsan megtanulható a helyes technika. Ha elsajátítjuk, nemcsak az étkezés élményét tehetjük autentikusabbá, hanem kihasználhatjuk számos egészségügyi előnyét is.
márc. 8
6:15
Új médiabirodalom épül Magyar Péter köré, és ez Gyurcsány Ferencnek is jól jöhet (Mandiner)
A Tisza-propagandisták ugyanazt vallják magukról, mint a HVG vagy a 444.
márc. 8
6:15
Pár gramm ebből a finomságból fedezi a teljes D-vitamin szükségletünket (Vince)
A legtöbb D-vitamin egy finom és közkedvelt élelmiszerben található. A D-vitamin létfontosságú a szervezet számára. Segíti a csontok, a fogak, az izmok egészségének megőrzését, szabályozza a vércukorszintet, támogatja a szív
márc. 8
6:15
A legjobb tortilla otthon készül és pofonegyszerű megcsinálni, neked is menni fog (Hóvége)
Jobb és olcsóbb, mint a bolti.
márc. 8
6:21
Jön az idei első komoly közúti razzia (Infostart)
A rendőrök egy héten keresztül fokozottan ellenőrzik a passzív biztonsági eszközök, mint például a biztonsági öv használatát Magyarország közútjain hétfőtől - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata pénteken a police.hu oldalon.
márc. 8
6:21
Így fest a nők helyzete a munka világában 2025-ben (HR Portál)
Minden kedves női olvasójának boldog nőnapot kíván a HR Portal! Ez alkalomból virágcsokor helyett cikkcsokorral kedveskedünk, összegyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Kívánunk még mellé üvegplafon-mentes tavaszi napsütést, empatikus vezetőt, szárnyakat adó munkahelyi légkört és egy olyan mérleget, mely egyensúlyba tudja
márc. 8
6:21
Ne január 1-től várd a megváltást - Most érdemes új fogadalmakat tenni (Glamour)
Igaz, már javában dübörög a tavasz, lehet, mégsem késtünk le róla, hogy új szokásokat alakítsunk ki. Sőt, talán épp az év legalkalmasabb időszakában vagyunk ahhoz, hogy életmódot váltsunk, sportolni kezdjünk, vagy kialakítsunk egészségesebb mindennapi szokásokat. Az elmúlt hónapokban volt időnk lassan ébredezni, megfogadni, majd akár el is engedni
márc. 8
6:21
Négy étel, amely mérgezővé válhat a hűtőben (Magyar Hírlap)
Jobb, ha nem ott tároljuk őket.
márc. 8
6:21
Megérkezett a friss előrejelzés: Szombat este jön a fordulat az időjárásban (Nyugati Fény)
Mutatjuk, milyen időjárás várható!
márc. 8
6:21
Előttünk dőlnek le őstörténetünk és népzenekutatásunk tabui – Agócs Gergely a Mandinernek (Mandiner)
A magyar őshaza meghatározásánál a mai életformánkból indulunk ki, ám őseink több ezer kilométert tettek meg pár hónap alatt – mondja az etnográfus. Kutatásai arra utalnak, Kodálynak is igaza volt.
márc. 8
6:21
Ki ne dobd: Kiderült, hogyan kell helyesen tárolni a kolbászt, és meddig ehető (Most Hír)
Sokszor generációról generációra öröklődik a jóféle házi kolbász receptje, de az üzletekben és henteseknél is lehet kapni igazán ízes kolbászokat. Sokszor az is öröklődik a családban, hogy hogyan és mennyi ideig tárolja valaki a kolbászt. De biztos, hogy jól csinálod?
márc. 8
6:21
Gyakran veszel paprikát? Jó, ha tisztában vagy vele, mi derült ki róla (Agrárszektor)
Magyar étkezési paprikaként forgalmaztak itthon egy három darab zöldségből álló terméket, amelyen származási országként Jordánia volt feltüntetve. Magyarországon a rendelet egyértelműen kimondja, hogy a címkén a származási országot fel kell tüntetni, az pedig az az ország, ahol a paprikát megtermelték - tudta meg az Agrárszektor a Nemzeti Kereskede
márc. 8
6:21
Szombati foci: három meccs jön az NB I-ben, a sereghajtót fogadja a Liverpool (NB1)
NB I 23. Forduló 14.30: Nyíregyháza Spartacus FC–ETO FC Győr 17.00: Zalaegerszegi TE FC–MTK Budapest 19.30: Diósgyőri VTK–Paksi FC NB
márc. 8
6:27
Simor András: bízom Varga Mihályban (ATV)
Simor András egykori jegybankelnök volt a pénteki Egyenes Beszéd vendége, aki elmondta mit gondol arról, hogy Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter egy hetet adott a boltoknak, hogy csökkentsék az áraikat, de szóba kerültek a jegybanki alapítványok, és hogy mi várhat a világra Donald Trump érkezésével.
márc. 8
6:27
Staár Beatrix: „Az energetikai szektorban a változás az egyetlen állandó tényező” – Női energia, 8. rész (NRGreport)
„Női energia” című sorozatunkban olyan vezetőket mutatunk be, akik munkájukkal hosszú ideje aktívan hozzájárulnak az iparág alakításához, stabil működéséhez, illetve zöldebbé tételéhez.
márc. 8
6:27
Drámai fordulat: soha nem látott mélypontra süllyedt a tengeri jégtakaró (Igényesférfi.hu)
A kérdés nem az, hogy a jég olvadni fog-e – mert már olvad. A valódi kérdés az, hogy hajlandóak vagyunk-e változtatni, mielőtt késő lenne.
márc. 8
6:27
Ez a legritkább 100 forintos, pontosan 428 ezer forintot ér, ez olvasható rajta (Promotions)
Első ránézésre úgy néz ki, mint a többi, de ha jobban megvizsgáljuk, van rajta valami különleges.
márc. 8
6:27
Tévedések (Magyar Hírlap)
Egy-egy téves döntés alapvetően befolyásolhatja az életünket, s minél "magasabban" hozzák meg ezt a döntést, annál nagyobb az esélye, hogy az egész nemzetre – emberiségre – lesznek negatív hatásai.
márc. 8
6:27
Retek carpaccio (egy.hu)
A carpaccio olasz eredetű előétel, amit jó ötven évvel ezelőtt alkotott meg egy velencei séf. Az eredeti változat hajszálvékonyra szelt nyers marhahúsból készült, azóta azonban sokféle ételt neveznek carpaccionak, ami valamilyen vékonyra szelt vagy gyalult alapanyagból és citromból, ecetből, olajból, fűszerekből áll össze. A kora tavaszi zöldségkín
márc. 8
6:27
Kistermelői ételkínálás – élményekkel teli gasztronómia (Magyar Mezőgazdaság)
Önöknek is feltűnt, hogy a kisebb településeken a kockás abroszos éttermek és sok helyen már boltok is bezártak? A vidéki, falusi, aktív turizmusra pedig egyre nagyobb az igény.
márc. 8
6:27
Mégis mi történhetett? Letartóztatták Gábor Zsazsa özvegyét (naphire.hu)
Szörnyű hibát vétett a néhai magyar színésznő, Gábor Zsazsa özvegye, amiért kattant a bilincs a kezén Németországban a minap.
márc. 8
6:27
Ne várj senkire! Ez az, amivel meglepheted önmagadat az idei nőnapon (Bien)
A nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja. De nem kell, hogy ezt a megbecsülést kizárólag a párodtól, vagy a környezetedben lévő férfiaktól kapd meg! Hiszen akár te is megünnepelheted saját magadat, mégpedig ezekkel az apróságokkal.
márc. 8
6:27
A Mars-kutatást is forradalmasíthatja egy horvát egyetem által fejlesztett új technológia (ICT Global)
A Mars légköri viszonyaihoz alakított, úgynevezett csapkodó szárnyú drón (Flapping Wing Vehicle for Mars Atmospheric Flight) fejlesztéséről írt alá szerződést a zágrábi egyetem gépészeti és hajóépítészeti kara (FSB) az Európai Űrügynökséggel (ESA); az új technológiával készült pilóta nélküli légijármű a Mars-kutatást is forradalmasíthatja.
márc. 8
6:30
Jó hír annak, aki olcsó és egyszerű napelemekre vágyott! (Zöld Trend)
Az újonnan bemutatott fotovoltaikus termék egyszerre funkcionál napelemként, illetve a tetőszerkezet szerves részeként.
márc. 8
6:33
Telefonszámlán reprezentáció, internet és szolgáltatás: könyvelési és áfás kérdések (Adózóna)
Telefonszámla könyvelésében szeretném a segítségét kérni! A cég megfizeti a magánhasználat után az adókat, illetve a reprezentáció után is. A telefonszámlán a következő tételek vannak: telefonköltség bruttó 8529 forint, repi (vezetékes műsorelosztás, távközlési berendezés kölcsönzése) bruttó: 5004 forint, internet bruttó: 46 163 forint. Kérem, segí
márc. 8
6:39
Nem erre számítottunk: ilyen idő jön áprilisban, kijött a friss előrejelzés (Blikk)
Áprilisi időjárás-előrejelzés.
márc. 8
6:39
Le van zárva a népszerű balatoni bemutatóhely (Infostart)
Téli álmát alussza a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park látványossága.
márc. 8
6:39
Így változtatták meg az autóipart a nők (Autónavigátor)
Mintegy 100 évvel ezelőtt az autóvezetés vált a női egyenjogúság egyik jelképévé, mivel az autók nyújtotta mobilitás újfajta függetlenséget is
márc. 8
6:39
Ötven év után tért vissza egy súlyosan fertőző betegség Magyarországra (Magyar Hírlap)
Azonnali hatósági intézkedéseket rendeltek el.
márc. 8
6:39
Fertőzhetnek az unokáim, ha csak az orruk folyik, de lázuk nincs? Az orvos válaszol (EgészségKalauz)
Vajon mennyire kell ilyenkor aggódni?
márc. 8
6:45
Nascar: Hendricktől az Rcr-ig – Összefogtak a csapatok Katherine Legge felkészüléséért (USAracing)
Ezen a hétvégén, a Phoenix Racewayen ejti meg Nascar Cup-debütálását Katherine Legge. A népszerű brit...
márc. 8
6:45
Veszélyes lehet a maradék rizs! Ha ezeket észleled, azonnal dobd ki! (Femcafe)
Nem is gondolnánk, de egy hétköznapi élelmiszer is komoly egészségügyi kockázatot jelenthet, ha nem dobjuk ki időben!

Keresés