A vezető pozíciót ugyanis az Hermès vette át. Mi történt? A világ eddigi legnagyobb luxusmárkás cége, az LVMH kedd estétől már csak a második legnagyobb piaci értékelés tekintetében, a vezető pozíciót átvette a Hermés, írta a Telex szerdán a CNN-re hivatkozva. Az LVMH értéke azután kezdett zuhanni, hogy a cég kiábrándító első negyedéves eredményeke
Szerintük az Átlátszó többszörösen is hazudik, az ingatlan ugyanis egy másik úton van, a költségek pedig hasonló felújításoknál még magasabbak is lehetnek.
Az áprilisi fagyok jelentős károkat okoztak számos gyümölcsösben. A gazdálkodóknak az agrár-kárenyhítési rendszer révén lehetőség van a károk részbeni enyhítésére – hívta fel a figyelmet szerdán a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
A hagyományos rántotta helyett ma már szerencsére rengeteg alternatív verziót is találunk. Ezek közül mutatjuk most be a klasszikus görög kedvencet, ami egy kis izgalmat visz a hagyományos reggelibe. Az elkészítése pofonegyszerű, de ügyeljünk: ne használjunk túl sok sót, a feta ugyanis önmagában is elég sós. Recept.
Hisszük, hogy a PR fejlődésének a kulcsa az eddig is meglehetősen sokrétű eszköztár még szélesebbre nyitása. Régóta látható, hogy eszközszinten egyre inkább elmosódik az egyes kommunikációs területek közötti határ. Azt is ismerjük, hogy a PR-es gondolkodás alapvetően a mélyebb üzenetek átadásán, a hosszabb távú célok támogatásán, a hitelesség és a
Hamarosan indul az RTL vadonatúj realityje, a Határtalan szerelem, amelyben egyedülálló magyar szereplők indulnak el a világ különböző pontjaira, hogy megtalálják az igazit. De vajon mit tudunk valójában a házasságról? Íme öt elképesztő tény, ami téged is meglephet!
Az Nvidia állítólag nem figyelmeztette előre több jelentős kínai ügyfelét az új amerikai exportszabályokról, amelyek engedélyhez kötik a Kínának szánt mesterséges intelligencia chipek értékesítését, és amelyek miatt a vállalat több mint 5 milliárd dolláros veszteséget szenvedhet el. Május 8-án lesz a Portfolio Investment Day 2025 befektetési konfe
A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásban vizsgálta, hogy a választók miként ítélik meg, ha egy magyar politikus, pártpolitikai érdekből támogatja a Magyarországnak járó EU-pénzek felfüggesztését.
Fotó: Nagy Norbert Facebook-oldala Csapatának keddi közleménye szerint Nagy Norbert idén új kihívások elé néz: a kétszer megnyert 5-ös kategória után egy géposztállyal feljebb, a 4-esben áll rajthoz. Az idény első versenyét a franciaországi Saint-Jean-du-Gard pályáján rendezték meg, ez egyben komoly teszt is volt a versenyző számára, hiszen az autó
Hogyan nevezik el Európában a cicákat? A CheckForPet.de, a kisállattartók vezető online platformja közzétette a 2025-ös év legnépszerűbb macskaneveit tartalmazó átfogó elemzés eredményeit.
A házaspárt idén februárban találták holtan, otthonukban hemzsegtek a patkányok. A nyomozás során sokkoló részletek és fotók kerültek napvilágra a fertőzött birtokról.
Egy portál körbenézett a neten, hogy mennyiért vehetünk most egy régi, tárcsás telefont, ha elkapna a nosztalgia érzése. Az eredmény megdöbbentő: 30-40 ezer forintba kerülnek ezek a retró eszközök a piactereken.Az 1900-as évek elején bukkantak fel az első tárcsás telefonok, de – ahogy a haszon.hu írja – itthon csak jóval később, az 1970-es és 1980-
A matematikai rejtvények nemcsak a logikát és a számolási készséget fejlesztik, hanem szórakoztató kihívást is nyújtanak. Ez a hat izgalmas fejtörő biztosan megtornáztatja az agyadat - de vajon hányat oldasz meg elsőre?
Az éghajlatváltozás a szántóföldi növénytermesztés minden szereplőjét új kihívások elé állítja - a termelőket éppúgy, mint a vetőmagcégeket. A szélsőséges időjárási viszonyok, a megváltozott csapadékeloszlás és a talajok állapotának romlása következtében egyre nagyobb jelentőséget kapnak a rugalmasan alkalmazkodó hibridek és az innovációra építő ag
Az Nkfih támogatásával megvalósult finanszírozással valósíthatják meg kutatási, fejlesztési és innovációs elképzeléseiket a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások a megújuló Bay Voucher Program keretében. A Bay Zoltán Kutatóközpont szakmai tudásával, kutatási kapacitásaival és infrastruktúrájával támogatja a magyar Kkv-kat, hogy új termékeket, sz
A magyar légiközlekedés erősödése továbbra is hozzájárul gazdaságunk növekedéséhez - mutatott rá közösségi oldalán szerdán megjelent bejegyzésében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
A lakásra vonatkozó bérleti jog jelentős értéket is képviselhet. Azonban a jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy a bérlő a hagyományos értelemben eladja a lakásbérleti jogát. Lehetséges a lakásbérleti jog cseréje? Mire és milyen módon van lehetősége a bérlőnek? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.
Márciusban üzembe állt a háromszázezredik háztartási naperőmű Magyarországon - olvasható az Energiaügyi Minisztérium közösségi oldalán közzétett posztjában.
Te meddig mennél el az igaziért? A Határtalan szerelem című párkereső realityben hat egyedülálló, külföldön élő magyar vállalkozó párkeresését követhetjük nyomon.
Csákánnyal vághatott bele az elektromos fővezetékbe egy munkás a Nagyvárad téren, emiatt a tér VIII. kerületi oldalán több épület áramellátása is megszűnhetett. Az ellátási zavar nem érinti az M3-as metró működését.
Előrelépés történt a Mol által végzett kármentesítési munkálatokban Gárdony zártkerti területén, ahol egy termékvezeték repedése talajszennyezést okozott. A vállalat a hatóság felé benyújtott tényfeltárási záródokumentáció szerint megkezdte egy izolációs fal építését, amely a tervek szerint hosszú távon megakadályozza a szennyezés továbbterjedését.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak kellett leengedni annak a wellness-szállónak a medencéjét, amely a kormányhivatal ellenőrzésén feltárt problémákat a felszólítás ellenére sem szüntette meg.