Az elemző szerint a Tisza Párt azzal a Manfred Weberrel lépett szövetségre, aki "nyíltan és vállaltan a jelenlegi magyar kormányzat megbuktatásán dolgozik".
A település határában már 5200, a száj- és körömfájásjárvány miatt levágott marhát földeltek el a kijelölt dögkúton. Forrnak az indulatok, a bábolnaiak hiányolják a megfelelő tájékoztatást, a megértést. És közben terjednek a pletykák az újabb marhatetemek érkezéséről. Forró volt a hangulat az önkormányzat szerdai lakossági fórumán.
Egy kilencfős ügynökhálózatot kapcsolt le az SZBU, 30 kiló robbanószert találtak náluk. Kijev szerint Moszkva mérgező gázzal felszerelt drónokat indított Ukrajna ellen, mert egy ilyen tartalmú kapszulát találtak az egyik eszközben.
A legrégebbi ismert meteorraj, a Lyridák lesznek megfigyelhetők április 22-én, kedden. Első ismert megjelenése időszámítás előtt 687-re datálható, ekkor jegyezték fel kínai megfigyelők az esőként hulló csillagokat.
Lakatos Márk ellen még tavaly indult eljárás, de a rendőrség elévülés miatt megszüntette. A döntés felháborodást váltott ki, több ismert ember is vállalta, hogy felszólal a demonstráción.
Ismered azt az érzést, amikor egy apró félmondatból pillanatok alatt vita kerekedik, és már te sem tudod, miért is kezdődött az egész? Nyugi, nem vagy egyedül. A párkapcsolatokban (és úgy általában az emberi kapcsolatokban) néha tényleg a szavainkon múlik minden – hogy béke lesz vagy háború. A jó hír viszont az, hogy néhány egyszerű, de mégis erős
Újabb terméklistát osztott meg Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, ebből kiderül, hogy március 13. és április 14. között mely termékek ára csökkent a legnagyobb mértékben az árréscsökkentés következtében.
Az orosz belügyminisztérium szóvivője a tárca honlapján azt közölte, hogy a férfi egy nemzetközi terrorszervezet híve, és a felügyelői Ukrajna területéről folytattak vele levelezést.
Az RB Leipzigtól március végén menesztett Marco Rose veheti át nyáron a szintén a Bundesligában szereplő VfL Wolfsburg irányítását – szúrta ki a Nemzeti Sport a SportBild információit.
Elcsépelt dolog azt hajtogatni, hogy bizonytalanság van, de kevés jobb alkalom van arra, hogy ez elhangozzon, mint a mostani időszak – mondta az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője az InfoRádióban. Vince Péter beszélt a menekülőeszközökről is.
Úgy látják, hogy aggasztó, ami Magyarországon történik a jogállamiság terén. Az igazságügyi és belügyminiszter, az Alkotmánybíróság és a Kúria elnöke, valamint az alapvető jogok biztosa sem fogadta őket, több politikus pedig kritizálta a küldöttséget.
Úgy látják, hogy aggasztó, ami Magyarországon történik a jogállamiság terén. Az igazságügyi és belügyminiszter, az Alkotmánybíróság és a Kúria elnöke, valamint az alapvető jogok biztosa sem fogadta őket, több politikus pedig kritizálta a küldöttséget.
Értem én a többpártrendszer lényegét és fontosságát (magam is skandáltam 1989 tüntetésein, hogy "többpártrendszert!"), de végzetes megosztottságot okoz(hat). Ungváry Zsolt írása.
Rászoktam, hogy itt, a Mesél a szakértő rovatban, ahol használtautó vásárlás előtti átvizsgálásainkból szemezgetek, nem csak a horror történeteket osztom meg, hanem azoknak a tudatos és végül szerencsés vásárlóknak a sztorijait is megismerhetik, akik felmérték és belátták, mennyire fontos a vásárlás előtti vizsgálat, és az erre költött pénzt akkor