Az énekes férje Doncsev András, aki Orbán Viktor szövegírója volt. A Fideszből kiábrándult énekes interjúban mondja el a véleményét Magyar Péterről és a magyar politikáról.
Hazánkban is több településen 25 fok fölé emelkedett a hőmérséklet tegnap, a környező országokban pedig több helyen a 30 fokot is elérte - számolt be Facebook-oldalán a Hungaromet.
Az Ipsos ügynökség felmérése szerint a szlovák lakosság háromnegyede legfeljebb 100 eurót költ a húsvéti élelmiszerekre, de a legtöbben nem korlátozzák magukat szigorúan. Az azonban nem jellemző, hogy a húsvéti kiadások miatt fogyasztói hitelt vennének fel. Ugyanakkor körülbelül minden negyedik ember kénytelen a megtakarításaihoz nyúlni.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán találkozott azokkal az orosz állampolgárokkal, akiket a Hamász 2023 októberi, Izrael elleni támadása során ejtettek túszul Gázában.
Jelentősen estek tegnap az amerikai tőzsdék, miután az amúgy is nyomott hangulatra rátett egy lapáttal a Fed elnöke, aki arról beszélt, hogy a vámháború megnehezítheti a jegybank dolgát az infláció leszorításában, és a növekedés ösztönzésében. Ennek ellenére az ázsiai tőzsdéken már fordulatot láttunk, emelkedtek a vezető részvényindexet, az európai
Az Eucharisztia maga a csönd. Nem az "énidő" egocsöndje, hanem az a pillanat, amikor Isten úgy fejezi ki a szeretetét, hogy nem emberi szavakkal szól hozzánk. Vizvári Soma írása.
A politikai küzdelem mindig is a narratívák harca volt, de a Magyar Péter vezette Tisza Párt – amely külföldi befolyás alatt áll és brüsszeli utasításokat követ-, új szintre emelte a manipuláció művészetét. A párt stratégiája alattomos: régi felvételekből, írásokból vagy előadásokból kiragadnak egy-egy mondatot vagy képet, figyelmen kívül hagyva an
Mikortól nyugdíjas valójában a nyugdíjas? Mire figyeljen a munkáltató nyugdíj előtt álló munkavállaló foglalkoztatásakor? Széles Imre társadalombiztosítási szakértőt hallhatják.
A tengerentúlon csökkentek az indexek: az Nvidia papírjai 6.9%-ot estek, miután kiderült, hogy a vállalatnak 5.5 milliárd dolláros bírságot kell fizetnie a Kínába irányuló exportja miatt, még a Biden kormányzat alatt elfogadott szabályok miatt.
Amerikai részvényekbe fektetnének az ausztrál nyugdíjalapok, azonban a megváltozott gazdasági környezet elbizonytalanítja őket. Ausztrália nyugdíjalapjai jelenleg 400 milliárd dollárnyi befektetést tartanak Amerikában, és tovább növelnék a kitettségüket, de a közelmúltban több alap is jelezte, hogy a bizonytalanságok miatt újragondolja a stratégiáj
A hamarosan kétgyermekes édesanya még mindig képes meglepni a követőit. Vajna Timi most éppen azt mutatta meg, hogy a TikTok oldalán felugró szexi férfiakat megjelenítő videóját látva a macskája elkezdi nyalogatni a képernyőt.
A nyuszi alakú fahéjas csigák garantáltan mosolyt csalnak az arcokra. Ha valami igazán bájosat szeretnél készíteni húsvétra, ez a nyuszi formájú finomság elbűvöli majd az egész családot.
Immár több mint egy évtizede "hóínség" jellemzi Budapest időjárását, ami rendkívüli; a hóhiány elsődleges oka a telek enyhesége – írta a HungaroMet Zrt. a honlapján közölt elemzésben.
Ismét törvényt sértett a Rádió 1, ezúttal 800 ezer forintos bírságot kell fizetniük Balázsék cukorbetegek méltóságát sértő kijelentései miatt. A felügyelő szerv lecsapott továbbá a Sárvár Rádióra és a Balaton Rádióra is.
Új biztonsági funkció bevezetését jelentette be az Uber: április 21-től Budapesten is alkalmazza a Vezetési időkorlát funkciót, amely a fővárosi utasokat és sofőröket is védi az esetleges kimerültség okozta balesetektől - közölte a társaság.
Az utóbbi években a trauma központi témává vált a közösségi médiában. A pszichológiai sérülések, amelyek korábban az intimitás zónájában maradtak, ma virágzanak az Instagram posztokban, TikTok videókban és Reddit threadekben. Egyesek szerint ez segít a kollektív gyógyulásban, mások viszont "traumaturizmusnak" nevezik ezt a jelenséget, amelyben a tr
Új, vékony kialakítású Nitro AI laptopok és a kompakt Nitro 20 asztali gép erőteljes teljesítményt és mesterséges intelligencia képességeket kínálnak az NVIDIA GeForce RTX 5060 grafikus kártyák támogatásával Az Acer bejelentette a Nitro gamer termékvonalának bővítését: érkeznek az új Acer Nitro AI laptopok és a Nitro 20 asztali PC. A Nitro sorozat
Miután Fletót felkenték miniszterelnöknek, az irodájában látomása támad. Egy ördög látogatja meg; félelmetes, ugyanakkor negédes jelenség. Rosszra csábít, közben vigyorog.
A megállapodás lényege, hogy a szakgimnázium diákjai már középiskolai éveik alatt megkezdhetik egyetemi tanulmányaikat, majd ha elvégezték a szakgimnáziumot, az MTE-n eltöltött mindössze két szemeszter alatt diplomát szerezhetnek.
A hét elején rövid, de jelentős fennakadás történt az Amazon Web Services (AWS) adatközpontjában, amely komoly zavarokat okozott olyan nagy kriptotőzsdéken, mint a Binance, a KuCoin és az MEXC. A hibák miatt meghiúsult tranzakciók, pontatlan árfolyamdiagramok és késedelmes eszközátutalások jelentkeztek a platformokon. Bár a szolgáltatás azóta helyr
Holtfáradtan ébredsz, alig bírod kinyitni a szemedet, és csak arra tudsz gondolni, hogy mikor lesz már este, amikor visszafekhetsz az ágyba - aztán eljön az éjjel, és bármit csinálsz, csak aludni ne kelljen még. Ismerős az érzés?
Ahogy megérkeznek a langyos tavaszi reggelek és egyre hosszabbak a napok, sokan érzik úgy, hogy itt az ideje egy kis stílusbeli megújulásnak. Ha te is szívesen búcsút intenél a téli szetteknek, és beújítanál néhány új nadrágot, akkor van egy jó hírünk: az idei tavaszi kollekciónk már elérhető – és bizonyos darabokat most akár 25% kedvezménnyel
Kína betiltja az "okos vezetés" és "autonóm vezetés" kifejezések használatát a vezetéstámogató rendszerek reklámozásakor, és szigorítja az ilyen technológiai fejlesztések felügyeletét.
Az OTP bejelentette, hogy egy rendkívüli fejlesztés miatt néhány óráig egyetlen OTP-s bankkártyával sem lehet majd fizetni, se pénzt felvenni az ATM-ekből.
Ha Katalin hercegné és Vilmos herceg szokásukhoz híven most is csatlakoznak gyermekeikkel a közös családi ünnepléshez, akkor az idei húsvét egy különösen emlékezetes alkalom lehet a kis Lajos számára – méghozzá nagyapjának, Iii. Károlynak köszönhetően.
Miközben a világpiacok idegei pattanásig feszülnek az USA és Kína közötti kereskedelmi háború miatt, a befektetők régi-új menedéket keresnek: az arany árfolyama szerdán történelmi csúcsot ért el, egészen 3357,40 dollárig szökött fel unciánként, mielőtt enyhén visszacsúszott volna.
Baba Vanga nevét már megtanultuk, az elhunyt bolgár jósnő ijesztő jövendölése nem sok jót ígért az emberiségnek. Ahogy a japán Baba Vanga, Ryo Tatsuki szavai sem túl reménykeltőek. A japán mangaművészből lett jós szerint pusztító katasztrófa vár a világra.