2025. április 17. csütörtök

ápr. 17
12:03
Forradalmi felfedezés: tudósok megtalálták a Parkinson-kór kezelésének módját (Magyar Hírlap)
Minél hamarabb eljuttatnák az emberekhez.
ápr. 17
12:03
Jakabos Zsuzsáék pert nyertek az állam ellen: 200 millió forint jár nekik (Nyugati Fény)
Meg akarták spórolni a sportolók díjazását.
ápr. 17
12:03
Semmi sem szentírás: az 500. bajnokijára készülő Böde Dániel fontos dolgot emelt ki (NB1)
Az NB I 28. fordulójának rangadóját Pakson rendezik meg. A harmadik helyen álló paksiak a második Puskás Akadémiát fogadják, a
ápr. 17
12:09
Itt az OTP Bank bejelentése, erre kell figyelniük az ügyfeleknek (Privátbankár)
Fejlesztések miatt több szolgáltatás is szünetel az OTP Banknál tavasszal.
ápr. 17
12:09
Fontos dolgokra figyelmeztet az adóhatóság (Infostart)
Érdemes minél előbb kiegészítve elküldeni adóbevallásukat azoknak, akik nem nyilatkoztak időben munkáltatójuknak arról, hogy a családi, személyi vagy az első házasoknak járó kedvezmény összegét az adóelőlegükből vonja le, mert a beérkezéstől számított 30 napon belül utalja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a visszajáró összeget.
ápr. 17
12:09
8 szuper étterem, ha nem otthon fogyasztanád el a húsvéti menüt (Éva Magazin)
A húsvéti menü sokunk kedvence, kezdve a sonkától és kalácstól a főtt tojáson és reszelt tormán át egészen a különböző salátákig és likőrökig. Ha idén viszont nem szeretnéd, vagy esetleg nincs időd otthon elkészíteni a hagyományosnak számító ételeket, tudunk pár szuper helyet, ahol a húsvéti fogások minőségi kivitelben kerülnek a tányérokra, sőt há
ápr. 17
12:09
Beszakadtak az energiaárak, nagyot zuhant a német termelői infláció (Portfolio)
A németországi termelői árak 2025 márciusában váratlanul csökkentek, amit elsősorban az energiaárak jelentős visszaesése okozott – derül ki a német Szövetségi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból.
ápr. 17
12:09
Így hasít 220 felett a magyarok álom-használtautója az Autobahnon (Autónavigátor)
2019-ben gurult le a gyártósorról az alábbi videóban látható Volkswagen Passat Variant, így értelemszerűen a B8 generáció büszke tagja. 1968
ápr. 17
12:09
Ukrajna ellenünnepet szervez az orosz Győzelem napjára (Magyar Hírlap)
Uniós tisztviselők mennének Kijevbe.
ápr. 17
12:09
Tényleg milliós adóssága van Justin Biebernek, vagy csak kattintásvadász hülyeség az infó? (Sassy)
A sztár baráti köre egyre jobban aggódik érte, egyesek szerint adósságai dollármilliókra rúgnak. Bieber képviselője cáfolja mindezt.
ápr. 17
12:09
A legjobb egészségturizmus szervezőket keresték (Gyulatelevízió)
Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus szervezője! – a Gál Ferenc Egyetem gyulai campusa az idén másodszor szervezte meg a régiós vetélkedőt. Az online fordulók után, a hétfői döntőn kihirdették az eredményeket. A tavalyi sikerek után, ebben a tanévben is meghirdette a Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi kara a Legyél te a
ápr. 17
12:15
Kevés magyar állampapírt akartak ma venni a befektetők, meglepő eredmények születtek (Portfolio)
Meglepően gyenge volt ma a befektetők vételi érdeklődése a mai 3 és 10 éves államkötvény aukciókon, így az Államadósság Kezelő Központ éppen hogy csak el tudta adni a meghirdetett 20, illetve 15 milliárd forintnyi mennyiséget. Az 5 éves kötvény esetén viszont a szokásosnak mondható 2,5-szeres lefedettség mutatkozott, így abból a meghirdetett 20 hel
ápr. 17
12:15
Tömeges dróncsapás érte Dnyiprót (Demokrata)
Több rakétát és hetvennél több drónt vetett be az orosz hadsereg, többen meghaltak a támadásban.
ápr. 17
12:15
Tömeges csapás érte az egyik ukrán várost (Növekedés)
Tömeges dróncsapás érte Dnyiprót, a délkelet-ukrajnai Dnyipropetrovszki terület székhelyét, miközben az északkelet-ukrajnai Harkiv térségét kombinált támadás sújtotta, a dél-ukrajnai Herszon megyét pedig az orosz tüzérség lőtte csütörtökre virradóra. Hárman meghaltak, nagyon sok a sebesült - tájékoztattak vezető ukrán hírügynökségek és hírportálok
ápr. 17
12:15
Kettős mérce: kiderült, mennyire áll készen Ukrajna az uniós csatlakozásra (Mandiner)
A Faktum tényellenőrző portál több elemzést idézve mutatott rá keleti szomszédunk hiányosságaira.
ápr. 17
12:15
Harmadik napja tartják blokád alatt a szerb köztévét a belgrádi egyetemisták (Telex)
A csütörtöki reggeli híradó el is maradt, mivel a tüntetők nem engedik be a dolgozókat.
ápr. 17
12:15
Nyilvánosságra kell hozni a gigantikus kínai hitel összes részletét (Telex)
A Demokratikus Koalíció jogerősen pert nyert az Államadósság Kezelő Központ ellen.
ápr. 17
12:15
Elon Musk terveit keresztül húzza Donald Trump vámháborúja: sokkoló döntést hozott a Tesla (naphire.hu)
Elon Musk Tesla vállalata a hírek szerint felfüggesztette a Kínából származó autóalkatrészek importálását, amelyek a közelgő Cybercab és Semi elektromos teherautók gyártásához szükségesek, a Pekinggel folytatott kereskedelmi háború miatt – ami keresztülhúzta a cég sokat hangoztatott terveit.
ápr. 17
12:17
Van ez a Kulja nevű tiszás EP-képviselő (Mandiner)
Kuljának mindig is fontosabb volt a szereplés, a hatalom, a pozíció és a pénz mint a gyógyítás.
ápr. 17
12:21
Újabb szankciók Trumptól, ezúttal Irán a célpont (Piac és Profit)
Az Egyesült Államok fokozza Iránra gyakorolt ​​nyomásgyakorlási stratégiáját új szankciók bevezetésével a perzsa ország nyersolaj-ágazata ellen. Ezúttal az intézkedések iráni vállalatokat érintettek, és egy kínai finomítót, amelyet azzal vádolnak, hogy több mint egymilliárd dollár értékű iráni kőolajat vásárolt. A cél akadályozni Irán nukleáris pro
ápr. 17
12:21
Fordulóponthoz érkeztek a magyar vállalkozások (ProfitLine)
Kiemelt időszakukat élik a rendszerváltozás éveiben alapított hazai cégek. Sokan már keresik a megfelelő utódot, aki továbbviszi majd az évtizedek alatt felépített birodalmat. Azonban a generációváltás nemcsak egy egyszerű átadás-átvételt jelent, hanem egy hosszú, tudatos építkezési folyamatot, amelynek sikere egyebek mellett a sok türelmet igénylő
ápr. 17
12:21
Elon Musk 15 millió dollárt ajánlott a hallgatásért 13. gyermeke anyjának (444.hu)
Ashley St. Claire, a 26 éves MAGA-influenszer nem ment bele, válaszul a világ leggazdagabb embere fokozatosan csökkenti a gyerektartást.
ápr. 17
12:21
Pórul járt a "húsvéti" nyuszi (Magyar Hírlap)
Bizarr baleset történt az Egyesült Államokban.
ápr. 17
12:21
Az ellenzék messiása pár éve még az Orbán-kormányt éltette (Demokrata)
Íme az Orbán kormány leglelkesebb támogatója: Magyar Péter! Pár éve még áradt a Tisza Párt elnökének szeretete a kormány felé.
ápr. 17
12:21
Tömeges dróncsapás érte Dnyiprót (Demokrata)
Több rakétát és hetvennél több drónt vetett be az orosz hadsereg, többen meghaltak a támadásban.
ápr. 17
12:21
Ezért is biztos, hogy megkapjuk az uniós pénzeket, hiába állítják az ellenkezőjét (Mandiner)
Orbán Viktor már 2006-ban is elmondta: nekünk az a pénz jár.
ápr. 17
12:21
Csődbe mehet a hazai Spar? Rendkívüli kéréssel fordultak a beszállítóikhoz (Nyugati Fény)
Csődhullámot indíthat el az árrésstop a magyar cégeknél.
ápr. 17
12:21
Délután lecsap az ítéletidő: viharos szél és jégeső közeleg (AC News)
Kiadták a citromsárga figyelmeztetést. A nyári meleg után hirtelen ront be hazánk területére a viharos időjárás.
ápr. 17
12:21
Újabb szabálysértési eljárások indultak a keddi és szerdai tüntetések után (Telex)
Pirotechnikai termékek, közlekedési szabálysértés, csendháborítás, garázdaság.
ápr. 17
12:21
Kiderült miért halt meg ilyen fiatalon Michelle Trachtenberg, a Gossip Girl sztárja (Médiapiac)
Februárban 39 éves korában hunyt el Michelle Trachtenberg, akit a legtöbben a Pletykafészek (Gossip Girl) című sorozatból ismerhetnek. A New York-i főorvosi hivatal közölte a hivatalos halálokot: a színésznő cukorbetegségének szövődményei vezettek tragédiához.
ápr. 17
12:21
Káprázatos égi jelenség közelít, a Lyridák meteorraj (Librarius)
Április 22-én hajnalban érkezik a Lyridák meteorraj, a világ legrégebbi ismert csillaghullása. Óránként 10 hullócsillag is látható lehet.
ápr. 17
12:23
Az ukrán uniós csatlakozás a közös agrárpolitika végét jelentené (Demokrata)
Videó! Hidvéghi Balázs a Voks 2025-ről elmondta: a postázás megkezdődött a héten és május végéig tart.
ápr. 17
12:23
Magyar Péter perrel fenyegeti, aki megosztja az ukrán zászlós mémet. Szép új világ! (Mandiner)
Tízmillióig meg ne álljunk!
ápr. 17
12:27
Petr Fiala: Csehországnak már nincs szüksége orosz kőolajra (Infostart)
Elkészült a TAL európai kőolajvezeték kibővítése, így Csehország már nincs rászorulva az orosz szállításokra -jelentette be a cseh miniszterelnök.
ápr. 17
12:27
Korábbi többszörös bajnok: Norris őszintesége nem gyengeség (Sport365)
Norris a McLaren 25 éves brit versenyzője közismert arról, hogy keményen bírálja saját teljesítményét, különösen, ha úgy érzi, alulteljesített. A bahreini nagydíj
ápr. 17
12:27
Megtiltotta a rendőrség Hadházy jövő heti hídfoglalását (444.hu)
Ezért a B-tervet veszi elő – mondja.
ápr. 17
12:27
David Beckham úgy köszöntötte fel feleségét a születésnapján, ahogy arra mélyen, legbelül minden nő vágyik (Glamour)
Victoria Beckham 51 éves lett, a különleges alkalomról pedig férje, David Beckham az Instagram-oldalán is megemlékezett. Több régi fotót is megosztott a feleségéről, melyekből csak árad, mennyire szereti őt, de mi attól a két mondattól olvadtunk el igazán, amiket a képek mellé írt.
ápr. 17
12:27
A békeerőfeszítések aláásása zajlik? (Magyar Hírlap)
Bár az egész világ a békére törekszik, egyes országok mégis annak folytatásáért küzdenek.
ápr. 17
12:27
"Az egész ellenzék" igent mondott Ukrajna gyorsított európai uniós tagságára (Demokrata)
Videó! Szentkirályi Alexandra a Voks 2025-ön való részvételre buzdított, mert ott nem Brüsszelből mondják tollba a végeredményt, hanem a magyar emberek akarata győz.
ápr. 17
12:27
Zöld leves (egy.hu)
Antal Csilla receptje
ápr. 17
12:27
Natalie Portman azért sem mutogatja a gyerekeit, mert karrierje elején túlszexualizálták (Telex)
A színésznő Jenna Ortegának mesélt arról, hogy azért mutatkozik komoly, kimért színésznőként a nyilvánosság előtt, mert gyerekszínészként így védte magát.
ápr. 17
12:27
A csillagjegyed szerint ha így rendezed be az otthonod, jót fog tenni a lelkednek (Bien)
Tudtad, hogy a csillagjegyed nemcsak a személyiséged árnyalja, hanem otthonod berendezésére is hatással lehet? A csillagok állása nemcsak a napi horoszkópod alakításában játszhat szerepet, hanem meghatározhatja azt is, hogyan érzed magad otthonodban. Az otthonod stílusa tükrözheti személyiséged, így nem meglepő, hogy sokan a csillagjegyük alapján v
ápr. 17
12:33
15 köbméter hígtrágya ömlött a folyóba – gyermek is megsérült a balesetben (Agroinform)
200 000 eurós kár és három sérült a történet mérlege.
ápr. 17
12:33
Hadházy fülébe jutott Orbánék terve, kitálalt róla (ATV)
Hadházy Ákos most tudta meg, hogy elkészült a tiltó határozat, de szándékosan visszatartják.
ápr. 17
12:33
Szorult helyzetben a Spar: a nagy veszteség miatt árengedményt kér a cég a beszállítóktól (SzMo)
A vállalat szerint az árrésstop havonta másfél milliárdos veszteséget okoz. A kereskedelmi lánc közös teherviselésre szólítja fel partnereit.
ápr. 17
12:33
Magyar focista is magára húzta a Real Madridot tönkreverő Arsenal mezét (Promotions)
Egy vb-bronzérmes játékosunk kapott lehetőséget a londoniaktól.
ápr. 17
12:33
Három új lelőhelyet talált a Mol Pakisztánban (Demokrata)
A magyar vállalat elkezdte kidolgozni a kitermelési stratégiát, jelentette be Szijjártó Péter Iszlámábádban.
ápr. 17
12:33
MBH Bank: Magyarország itt a régiós mezőny élén jár (Növekedés)
A háztartási megtakarítások volumene alapján Magyarország a mezőny első felébe tartozik a régiós gazdaságok között, de még inkább kitűnik azzal, hogy a megtakarítások szerkezetében jelentős eltérést mutat a többi országhoz képest. Az MBH Elemzési Centrum szakértői megvizsgálták, hogyan áll össze a hazai megtakarítások struktúrája, és ez miben külön
ápr. 17
12:33
Példátlanul erős eszközökkel védhetik meg magukat a kistelepülések (Mandiner)
Orbán Viktor már évértékelőjében arra szóította fel Navracsics Tibor minisztert, dolgozza ki a szükséges lépéseket, hogy a kistelepülések megvédhessék méretüket és arculatukat. Most megszületett a jogszabálytervezet, amely drasztikus megoldásokat is lehetővé tenne.
ápr. 17
12:33
A csapatvezető szerint a tavaszi WRC-futamok a sorsdöntőek (Racing)
Jari-Matti Latvala versenyzőként megtanulta, hogy amikor eljön a nyár, akkor lehet igazán látni, hogy kik küzdenek a világbajnoki címért. Elfyn Evans bármit csinál jövő héten a Kanári-szigetek Rallyn, egészen biztosan vezetni fogja a világbajnoki pontversenyt. Három futam után rekordot jelentő 36 pontos különbséggel áll az élen, és mivel egy versen

Keresés