2025. április 18. péntek

ápr. 18
3:57
3 új földgáztalálatot ért el a Mol Pakisztánban (Igényesférfi.hu)
Három új földgáztalálatot ért el a Mol Pakisztánban a Tal nevű kutatási területen, amelyeknek a magyar vállalat most elkezdte kidolgozni a kitermelési stratégiáját is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Iszlámábádban.
ápr. 18
3:57
Teljes a zavar Egyiptomban, a piramisok mellől zavarba ejtő dolgot ástak ki, a tudósok sem tudják a választ (Promotions)
Furcsa kísérletet végeztek a tárggyal, ami csalódást keltő eredményt hozott.
ápr. 18
3:57
"Nem hiszek a hitetlenségben" – Keller András hegedűművésszel beszélgettünk (egy.hu)
A keresztény kultúrkör legnagyobb ünnepe a zeneirodalomra is jelentős hatással volt: számos műfajban születtek rendkívüli művek a századok során. Keller András Liszt-, Kossuth- és Prima Primissima díjas hegedűművésszel, karmesterrel, a Keller Quartet alapítójával és a Concerto Budapest főzeneigazgatójával arról beszélgettünk, hogyan képes e fensége
ápr. 18
3:57
Veszélyes a hüvelyfertőzés a harmadik trimeszterben (Igényesnő.hu)
A harmadik trimeszterre a legtöbb kismama már hátradől, mondván, most már nem történhet baj. Az valóban igaz, hogy a harmadik trimeszter már nyugodtabb, mint az előző kettő, főleg a szülés érkezése felett érzett izgalom határozza meg.
ápr. 18
3:57
Napi horoszkóp 2025 április 18: Fedezd fel a csillagok izgalmas üzeneteit! (Bien)
Ahogy felragyog az áprilisi nap, a csillagok különleges üzenetekkel készülnek mindannyiunk számára. Az égbolt tánca új perspektívákat és lehetőségeket nyithat meg, ami hozzájárulhat a mindennapok varázsához és a belső erőnk megújulásához.
ápr. 18
3:59
A megbékélés útja – Miért nem a bosszú a válasz a sérelmekre (NB1)
Az életünket olykor olyan helyzetek jellemzik, amikor sérelmek érnek minket, és ezek kezelése nem egyszerű feladat. A düh, a sértettség és a fájdalom pillanatában sokan a bosszúállás lehetőségében látják a megoldást. De vajon valóban ez az, ami megkönnyebbülést és megnyugvást hoz? A bosszúvágy igazi célja gyakran nem a megoldás, hanem a másik hibáz
ápr. 18
4:03
Ancelotti reagált az Arsenal elleni vereségre (NB1)
Carlo Ancelotti, a címvédő Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint az Arsenal megérdemelten jutott tovább együttesével szemben a Bajnokok Ligája elődöntőjébe.
ápr. 18
4:27
"Minden britet kinyírunk" üzente Putyin kedvenc propagandistája (ATV)
Vlagyimir Szolovjov az orosz állami televízióban fenyegette meg Nagy-Britanniát.
ápr. 18
4:27
10 éve még futurisztikus thriller volt, ma már egyre inkább valóság (Igényesférfi.hu)
Ami tíz éve még futurisztikus thrillernek tűnt, ma már egyre inkább valóság. Az Ex Machina nem minden részlete vált valóra – de ami igen, az elég volt ahhoz, hogy újra ránézzünk a filmre.
ápr. 18
4:27
Napi horoszkóp - április 18: kiteljesedik a Merkúr és a Neptunusz hatása, 3 csillagjegynek óriási leckét tanít ez az időszak (Promotions)
A Mars Oroszlánba lépése is meghatározó lesz a mai nap folyamán
ápr. 18
4:27
Ez a gyümölcs lehet a megoldás a magas vérnyomásra (Magyar Hírlap)
Szinte bárhol könnyen beszerezhető.
ápr. 18
4:27
Most van bajban Elon Musk: fontos pert nyert a Tesla ellen egy volt alkalmazott (naphire.hu)
Pert nyert Elon Musk ellen a Tesla egyik volt alkalmazottja.
ápr. 18
4:27
Tom Hanks, David Attenborough – 10 híresség, akit szinte mindenki szeret (Bien)
Kevesen mondhatják el magukról, hogy mindenki szereti őket, de az alább tíz világhírű – élő vagy már elhunyt - személy a Föld minden pontján elképesztően népszerű.
ápr. 18
4:33
Burgundi nyúlragu (Street Kitchen)
Ennél a fogásnál dőlt meg az, amire a gyerekeimet is nevelem. Mégpedig, hogy egy ételre soha nem mondjuk azt, hogy undi. Kivéve, ha az az ételkülönlegesség egy burgUNDI. :D Mert az teljesen más, a burgundi maga a mámor!
ápr. 18
4:45
"Az ország délnyugati sarkában egy igazi gyöngyszem rejtőzik" (Vince)
A májusi Vince Borműhely keretében Ausztrália világhírű borait kóstolhatjuk 2025. május 8-án Ausztráliába „utazhatunk el” anélkül, hogy kitennénk a lábunkat Budapestről. A Virtu étteremben megrendezésre kerülő Vince Borműhely keretében Ausztrália
ápr. 18
4:51
Időjárás: jönnek a kemény viharok májusban? Már körvonalazódik, mi vár ránk a következő időszakban (Femcafe)
Persze nézzük meg a távolabbi kilátások előtt, hogy milyen időjárás fogad minket a húsvét további részében.
ápr. 18
4:51
Ezért támadnak agresszíven a madarak tavasszal (Magyar Hírlap)
Érdekes oka van a jelenségnek.
ápr. 18
4:51
Döntött a bíróság: Zászlókat téptek le a Lánchídról ittas fiatalok, íme a büntetés (Nyugati Fény)
Nem úszták meg a bűncselekményt.
ápr. 18
4:57
Itt a bizonyíték a Földön kívüli élet létezésére? Elképesztő dologra bukkantak a tudósok (ATV)
Egy a Földtől 124 fényévre található óriásbolygó megfigyelése újabb támpontokat nyújthat a Naprendszeren kívüli élet lehetőségének vizsgálatában – közölték csillagászok a legfrissebb kutatási eredmények alapján.
ápr. 18
4:57
Nadal visszatér a Roland Garrosra (Igényesférfi.hu)
20 év telt el azóta, hogy Rafael Nadal először emelhette magasba a Roland Garros-trófeát. Bár idén már nem indul a tornán, mégis különleges szerep jut neki: a szervezők egy egész napot szentelnek a salakkirály ünneplésének.
ápr. 18
4:57
Elsöprő bejelentés, Nagy Sándor sírjánál vannak, berezgett a műszer, a tudósok már készülnek (Promotions)
Először kinevették a régésznőt, aki elképesztő tárgyra bukkant méterekkel a föld alatt.
ápr. 18
4:57
125 millió éves fosszíliákat vizsgálva fedeztek fel két eddig ismeretlen dinoszauruszfajt (Hamu és Gyémánt)
Északkelet-Kínában áttörést jelentő felfedezés történt: nem egy, hanem egyből két új, eddig teljesen ismeretlen dinoszauruszfajt is azonosítottak a tudósok, írja az Interesting Engineering. A kínai Liaoning tartományban, Lingyuanban a Kínai Természettudományi Múzeum tudósai két kisméretű, tollas theropodafajt fedeztek fel. A Sinosauroptery
ápr. 18
4:57
Csökkentené a használt villanyautók akkumulátorkockázatait a DEKRA (newtechnology.hu)
Idén ünnepli alapítása 100. évfordulóját a világ egyik legnagyobb független szakértői szervezete, a Magyarországon is több mint három évtizede jelen lévő DEKRA. Az 5 kontinens mintegy 60 országában 48 ezer
ápr. 18
4:57
Kritikus a helyzet, megteltek a sertéstelepek – aggódnak a hazai állattartók (Magyar Mezőgazdaság)
Országos hatása van a száj- és körömfájásnak a sertéságazatban: a zárlat miatt akadozik az állatok elszállítása és levágása, a vágóhidak vonakodnak, a telepek megteltek.
ápr. 18
4:57
Azt hitte, túl járhat a rendőrök eszén, de lebukott a pancser díler (naphire.hu)
Dílert fogtak el a rendőrök.
ápr. 18
4:57
Olcsó napelemes rendszert dobtak piacra, kerítésre szerelhető! (Öko-drive)
Egy osztrák startup, a Sunbooster olyan kétoldalú, rugalmas napelemes rendszert mutatott be, amely meglévő kerítésekre telepíthető, és alacsony költséggel kínál akár ipari léptékű, vertikális napenergia-termelést.
ápr. 18
4:57
Az edzésforma, ami nemcsak formába hoz, de életcélt is ad (Igényesnő.hu)
Mi történik akkor, amikor egy volt élsportoló, aki a versenysport minden szépségét és árnyoldalát testközelből ismeri, úgy dönt, hogy új alapokra helyezi a pilatest?
ápr. 18
4:57
Kicsi terasz: 10 inspiráló dekor tipp, hogy tágasnak és kényelmesnek tűnjön (Bien)
Az otthon külső terei sokféle célt szolgálnak. A teraszok a pihenés és a szórakozás élettereként igen meghatározó helyek, hiszen gyakran töltjük ott az időnket nyáron egy hangulatos barbecue keretei között, vagy éppen élvezzük a felénk áradó kellemes napsugarakat tavasszal egy jó kis limonádét szürcsölgetve. Éppen ezért nem árt, ha saját ízlésünk s
ápr. 18
4:57
A több száz éves halétel, amely húsvétkor több vallást is egyesít (Drive)
Több kultúrában is népszerű fogásnak számítanak húsvétkor a különböző halételek: a Dél-afrikai Köztársaságban például vallási hovatartozástól függetlenül élvezik a gazdag hagyományokra visszatekintő currys pácolt hal jellegzetes ízvilágát.
ápr. 18
4:57
5+1 gyermekbarát kirándulóhely húsvétra és a tavaszi szünetre (Green)
Nem tudja hová menjen a gyerekekkel a tavaszi szünetben! Mutatunk pár helyszínt, amelyek garantálnak tetszeni fognak az egész családnak!
ápr. 18
5:03
Higiéniai problémák egy wellness-szállóban (Vital)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak kellett leengedni annak a wellness-szállónak a medencéjét, amely a kormányhivatal ellenőrzésén feltárt problémákat a felszólítás ellenére sem szüntette meg.
ápr. 18
5:03
Hogyan és mikor szaporítható a leander? (Agrofórum)
Szeretném a segítségüket kérni a leander szaporításával kapcsolatban. Hogyan és mikor szaporítható ez a dísznövény?
ápr. 18
5:03
A piaci kihívások mellett is növekedni tudott a BioTechUsa-cégcsoport (KKV Magazin)
Közzétette éves jelentését a tisztán hazai tulajdonú BioTechUsa-cégcsoport: a gazdasági nehézségek ellenére a vállalat stabil eredményeket mutatott fel 2024-ben, bár a növekedési ütem némileg lassult a korábbi évekhez képest. Európa egyik legnagyobb étrendkiegészítő gyártójának és forgalmazójának árbevétele 3,5 százalékkal, 93,7 milliárd forintra e
ápr. 18
5:03
Így randizik Ben Affleck a Jennifer Lopeztől való válása után (in.hu)
Úgy tűnik, Ben Affleck továbblépett a válása után, de arra ne számítsunk, hogy egyhamar elköteleződik.A Us Weekly nemrég arról írt, hogyan áll a színész szerelmi élete, mióta hivatalosan is elváltak Jennifer Lopezzel. Úgy tűnik, Ben Affleck nagyon élvezi a szingliséget.Bár randizott néhány emberrel, úgy tűnik, "ezek nagyon laza", és "nagyon visszaf
ápr. 18
5:03
Árérzékeny a magyar fogyasztó, nagy a harc a húsiparban (Haszon.hu)
Nagy a harc a magyar boltok polcain az import és a hazai hústermékek között. "2024-ben az élelmiszeripar jobb teljesítményt nyújtott, mint az ipar egésze, a húsipar azonban ezen belül is kiemelkedő évet zárt" - mondta Éder Tamás a Magyar Húsipari Szövetség elnöke. Az összkép azért nem ennyire rózsaszín. Éder Tamás szerint a növekedés csak
ápr. 18
5:15
Ezért tilos a pilótáknak szakállat viselniük (Magyar Hírlap)
Meglepő oka van.
ápr. 18
5:15
Beutaló nélkül is elérhetjük a szakorvost? Mutatjuk, mikor nem kell a háziorvoshoz fordulni (Hóvége)
Futjuk a felesleges köröket, telik az idő, és ezen sokszor az sem változtat, ha egyértelmű, melyik szakterülethez tartozik a problémánk.
ápr. 18
5:21
Május 8-án újra féláron fagyizhat az ország! (ProfitLine)
2025. május 8-án ismét megrendezik a Magyar Fagylalt Napját, amikor az eseményhez csatlakozó cukrászdák és fagyizók országszerte féláron kínálják a fagylaltgombócokat. A szervező Élmény és Szakértelem Magyarország Alapítvány célja, hogy felhívják a figyelmet a minőségi magyar fagylaltra, közösségi élménnyé tegyék a fagyizást, és megmutassák a hazai
ápr. 18
5:21
Borzalom: bebetonozva találták meg a nagymama maradványait (Ripost)
Egy elítélt bűnöző lehetett a gyilkos.
ápr. 18
5:21
Szeretnél sok pénzt keresni? 300 millió forint feletti fizetés is van a NER-es cégnél (Nyugati Fény)
Van, ahol jól lehet keresni.
ápr. 18
5:21
Vasutakkal versenyez egymással Kína és Európa a balkáni befolyásért (Telex)
Kínának az exportja miatt szüksége van egy hosszú vasútvonalra a Balkánon keresztül, de sok európai országnak egészen más az érdeke. Kérdés, hogy tudnak-e a kínai hitelekkel versenyezni.
ápr. 18
5:21
Őrült meccsen, ötgólos hosszabbítás után jutott elődöntőbe a Manchester United az Európa-ligában (Telex)
Az angol csapat Harry Maguire fejesével győzött a francia Olympique Lyon ellen.
ápr. 18
5:21
Mi is az az élesztő, és hogyan működik? (Street Kitchen)
Láthatatlan egysejtűként indul az élesztő élete és hosszú utat jár be, amíg a kelt tésztának értelmet ad!
ápr. 18
5:27
Döntött az Alkotmánybíróság: jó hír a napelemeseknek! (Alternatív Energia)
Az Alkotmánybíróság a napelemesek javára döntött: visszamenőleg nem lehet elvenni a szaldóelszámolás választásának jogát.
ápr. 18
5:27
CT-angiográfia (WebBeteg)
Hogyan történik a CT-angiográfia? Mit mutat ki a vizsgálat? Hogyan kell rá felkészülni? Mire kell figyelni utána? Van-e, akinél nem végezhető el? Cikkünkben a CT-angiográfiával kapcsolatos tudnivalókat gyűjtöttük össze.
ápr. 18
5:27
Itt van, amit mindenki tudni akar: eddig tart a változékony idő (Agroinform)
Folytatódik a kiszámíthatatlan időjárás.
ápr. 18
5:27
Medvegyev: "Az európai csapatoknak koporsóban kell visszatérniük, ha Ukrajnába vezénylik őket" (ATV)
Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében arra figyelmeztetett, hogy tragikus következményei lehetnek annak, ha európai katonákat telepítenek Ukrajnába.
ápr. 18
5:27
Van Dijk jövőjéről is döntött a Liverpool (Igényesférfi.hu)
Két évvel meghosszabbította nyáron lejáró szerződését Virgil van Dijk, az angol bajnokságban listavezető Liverpool futballistája - számolt be csütörtökön a klub hivatalos honlapja.
ápr. 18
5:27
Jön az Automotive Summit 2025 (Márkamonitor)
Vajon mi jön a fal után? Ezzel a felütéssel indít 2025. május 21-én az Automotive Summit konferencia a Mol Campuson. Az autóipar jövőjét latolgató eseményen a szakértők igyekeznek feltérképezni hazánk szerepét a globális átalakulásban – több aspektusból is körbejárva –, de kulcstémák között szerepel a mesterséges intelligencia alkalmazása a gépjárm
ápr. 18
5:27
Hőségnap után markáns hidegfront robog át az országon, minden vármegyére kiadták a riasztást (Promotions)
Magyarország még olcsón megússza, az Alpokban már kevésbé voltak szerencsések.

Keresés