2025. április 19. szombat

ápr. 19
13:15
Rosszindulatú tüdődaganat: ezekkel a vizsgálatokkal mutatható ki a legjobban (EgészségKalauz)
Ahogy az összes daganatnál, itt is fontos, hogy mielőbb felismerésre kerüljön a betegség.
ápr. 19
13:21
Robotok is indultak a kínai félmaratonon (444.hu)
De az emberek jóval gyorsabbak voltak.
ápr. 19
13:21
Angyalhaj csoki az új trend - Őrültebb a dubajinál is (Femcafe)
Már talán el is felejtettük, most egy új csokifajta miatt emlegethetjük már a dubaji csokit. Ez az édesség talán még annál is őrültebb.
ápr. 19
13:21
Törvénysértően vehették le Rogán Antalt a szankciós listáról a demokrata szenátorok szerint (SzMo)
Áll a bál az Egyesült Államokban Rogán Antal miatt. Több demokrata szenátor is élesen bírálja a Trump-adminisztrációt, amiért levették a magyar minisztert a szankciós listáról.
ápr. 19
13:21
Ukrajnában már semmi sem szent: húsvétkor tartanak Pride-filmfesztivált Kijevben (Mandiner)
Egyre közelebb az brüsszeli elvárásokhoz.
ápr. 19
13:21
Mi lesz ebből? Donald Trump döbbenetes lépést tehet Ukrajna ellen (Nyugati Fény)
Eddig nem látott akciót fontolgat.
ápr. 19
13:27
Óriási baj érik Magyarországon: már az ajtón kopogtat a klímakatasztrófa (Pénzcentrum)
Úgy tűnik, hogy a korábbi gazdasági modellek alábecsülték a globális felmelegedés hatásait. Egy most publikált, új tanulmány szerint ha a világ átlaghőmérséklete 4 Celsius-fokkal emelkedik, az emberek átlagosan 40 százalékkal kevesebb jövedelemmel számolhatnak. A felmelegedés súlyos anyagi következményekkel járhat világszerte, és alapjaiban változt
ápr. 19
13:27
A fertőzött marhák mellett a sertésállományt is leölik a rábapordányi telepen (444.hu)
A miniszter szerint a disznók is vírusgyárrá válhatnának, ezért kell felszámolni az állományt.
ápr. 19
13:27
Demokrata szenátorok bírálják Trumpot, amiért törvényellenesen vette le Rogánt a szankciós listáról (Telex)
Rogán három hónap után került le a listáról, szerintük ez a lépés "aláássa az Egyesült Államok hitelességét a korrupcióellenes politika terén".
ápr. 19
13:27
Így okozhat súlyos hasnyálmirigy-gyulladást a húsvéti menű – Sonka, pálinka, kórház – ezt hozhatja egy rosszul sikerült ünnepi ebéd (naphire.hu)
A húsvéti ünnepek sokaknál nemcsak a locsolkodásról és a vendégjárásról, hanem a nehéz, zsíros ételekről és az alkoholfogyasztásról is szólnak. Egyetlen kiadós lakoma azonban súlyos következményekkel is járhat – akár életveszélyes hasnyálmirigy-gyulladás is kialakulhat.
ápr. 19
13:27
A földi édenkert, ahol a csillagok pihennek: a csodálatos Maldív-szigetek (Bien)
A Maldív-szigetek régóta vonzza az utazni vágyókat, akik a világtól elvonulva keresik a luxust és a természet adta békét. Az Indiai-óceán szívében elterülő, kristálytiszta vizű és pálmafákkal szegélyezett oázisok nem csupán a pihenni vágyókat vonzzák, hanem filmcsillagok és hírességek paradicsomaként is számon tartják. A térség különleges adottsága
ápr. 19
13:27
Aggódnak az ivóvízért az osztrákok a peresztegi dögtemető miatt (Agrárszektor)
A napokban immár ötödik alkalommal tört ki a ragadós száj- és körömfájás Magyarországon, ezúttal Rábapordány településen. Egy 874 tehenet számláló tejtermelő gazdaságot érintett a fertőzés. A hatóságok az állatokat nagypéntekre virradó éjjel leölték, és a tetemeket a Pereszteg melletti területen földelték el, mindössze néhány kilométerre az osztrák
ápr. 19
13:33
Húsvéti termelői piacok és kézműves vásárok (Agrofórum)
Húsvét előtt országszerte rendezett termelői piacok és kézműves vásárok élénkítik a helyi gazdaságot, és ápolják a húsvéti hagyományokat.
ápr. 19
13:33
A Szent Sír-templom megnyitása után szokatlan jelenség történt (Magyar Hírlap)
A szertartás előtt a templomot hagyományosan bezárták és lepecsételték.
ápr. 19
13:33
Itt egy nagyon trendi butatelefon, ezt tudja Light Phone 3 (Haszon.hu)
Telefonálni lehet vele, navigációra is alkalmas, zene is hallgatható, de hiába keressük a böngészőt, a Facebookot, az email beállítást, ezeket felejtsük el. Küllemben egy Blackberry-re hasonlít. Az árát azonban megkérik... Egy telefont csak a legszükségesebb dolgokra kell használni, minden más csak feleslegesen ingerli az embert. Így szól a
ápr. 19
13:39
Horvátország is ideiglenes határellenőrzést vezet be a száj- és körömfájás betegség miatt (Portfolio)
A páros ujjú patásokat érintő ragadós száj- és körömfájás betegség miatt Szlovákia és Ausztria után Horvátország is ideiglenes határellenőrzést rendel el - írja a Police.hu. A döntés értelmében 2025. április 15-étől a patás állatokat, illetve ezekből az állatokból származó termékeket szállító járművezetők csak Udvar (Duboševica) és Letenye (Goričan
ápr. 19
13:39
A MOHU nagy bejelentést tett, a nyáron komoly változás várható (Promotions)
Az automaták még mindig fejlesztés alatt vannak, most újabb lépést tettek előre.
ápr. 19
13:39
Kigyulladt egy folyami hajó Kongóban (Magyar Hírlap)
Sokan életüket vesztették.
ápr. 19
13:39
Kulja András: A kormány azt mondja, nem zárnak be kórházat, de nincs is rá szükség, megszűnnek maguktól (Telex)
A Tisza Párt EP-képviselője szerint a szakemberhiány miatt sorra veszítik el "kórház jellegüket" az ellátóhelyek, a párt több tervvel készül ennek megoldására.
ápr. 19
13:45
Nagy István: a sertések vírusgyárakká válhatnak, ezért azokat is leölik (Infostart)
Órákon belül felszámolják a ragadós száj- és körömfájásvírussal fertőzött rábapordányi állattartó telepet - jelentette be az agrárminiszter az állategészségügyi operatív törzs ülése után.
ápr. 19
13:45
Nem csak a cigaretta növeli drámaian a tüdőrák esélyét (Magyar Hírlap)
Új veszélyforrást azonosítottak.
ápr. 19
13:45
Fontos bejelentést tett az agrárminiszter: hamarosan felszámolják a járvány újabb gócpontját (Mandiner)
De egyelőre még nem lélegezhetünk fel.
ápr. 19
13:45
Akkor és Most: ahol a múlt nem nosztalgia, hanem élmény (Autószektor)
A kiállítás középpontjában továbbra is a múlt és a jelen járműcsodáinak találkozása áll: klasszikus autók, motorok, valamint modern modellek sorakoznak fel egymás mellett. A rendezvény főszponzora, a Magyar Suzuki Zrt. teljes termékportfóliójával vesz részt az expón. Az érdeklődők megtekinthetik a Vitara, S-CROSS és Swift modelleket, valamint a vál
ápr. 19
13:45
Semmi esetre se töltsd így a mobilodat! (Roadster)
Elég veszélyes.
ápr. 19
13:45
Jennifer Aniston csak egy dologtól fél igazán, de legalább már mer beszélni róla (Sassy)
Szívszorító vallomás: hipnózissal kezeli félelmét a Jóbarátok sztárja.
ápr. 19
13:51
Az elveszett emberszabásúak, amelyekről még soha nem hallott (Magyar Hírlap)
Van néhány igazi fura alak a családunkban.
ápr. 19
13:51
Bodrogi Gyula kirúgta maga alól a tolószéket (AC News)
Decemberben szenvedett balesetet Bodrogi Gyula, aki februárban visszatért a színpadra. Tolószékes szerepet játszik, ám a minap látványosan kirúgta maga alól a kerekes eszközt és táncra perdült.
ápr. 19
13:51
Estére minden állatot leölnek Rábapordányban, a sertéseket is (Telex)
Nagy István agrárminiszter szerint bár a sertések nem kapták el a fertőzést, de a marhák közelsége miatt elkerülhetetlen ez az intézkedés.
ápr. 19
13:51
Nincs más lehetőség: nem csak a marhákat kell leölni a rábapordányi telepen (Agrárszektor)
Órákon belül felszámolják a ragadós száj- és körömfájásvírussal fertőzött rábapordányi állattartó telepet - jelentette be Nagy István agrárminiszter szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten. Hozzátette: a vírus megállításához minden állattartó fegyelmezett együttműködésére van szükség.
ápr. 19
13:51
Nagy tettre készül a Groupamában a Nyíregyháza edzője (NB1)
Jó irányba változott a csapat hangulata a Nyíregyháza másfél hete kinevezett vezetőedzője, Szabó István szerint. A tréner győzelemmel kezdett a
ápr. 19
13:57
Húsvétfóbia: avagy miért nem kedvelem a nyuszikat? (Éva Magazin)
Majdnem minden húsvétkor történik valami rémes az életemben, úgyhogy számomra ez az az ünnep, aminek eljövetelétől minden évben rettegek.
ápr. 19
13:57
Két vezető demokrata szerint törvénysértő módon került le Rogán a szankciós listáról (444.hu)
Nem tartották be a Magnyickij-törvényt.
ápr. 19
13:57
Megtalálták a Star Wars legendás bolygójának hasonmását (Mínuszos)
Egy nem mindennapi bolygóra bukkantak a csillagászok nagyjából 120 fényévnyire a Földtől – és ha a gyanújuk beigazolódik, ez az égitest akár a Star Wars legendás bolygóját, Tatooint is megszégyenítheti. A frissen azonosított exobolygó különlegessége, hogy két barna törpe – vagyis „meghiúsult” csillag – körül keringhet. A barna törpék különös lények
ápr. 19
13:57
Ezek 2025 legdivatosabb mintái: a te gardróbodban is ott vannak? (Bien)
A 2025-ös év divatvilága izgalmas, élénk és kreatív mintákkal jelentkezik, amelyek nem csak a kifutókon, hanem a hétköznapi viseletben is komoly szerepet kapnak. Érdemes megismerkednünk ezzel az elbűvölő trenddel, amely a textúra, a szín és a formák különleges összjátékával varázsolja el az öltözködést.
ápr. 19
14:03
Lízingelt diagnosztika: elérhetővé válik a legmodernebb technológia (Piac és Profit)
A lízingkonstrukciók révén az egészségügyi intézmények, szolgáltatók komolyabb egyszeri befektetés nélkül juthatnak hozzá a legújabb és legmodernebb eszközökhöz. Ez a finanszírozási forma nem csak a betegek és a klinikák életét teszi könnyebbé, de társadalmi szinten is nyerhetünk vele. A modern CT-készülékeknél jóval kisebb sugárterhelés éri a bete
ápr. 19
14:03
Estére minden állatot leölnek a rábapordányi telepen (Portfolio)
Órákon belül felszámolják a ragadós száj- és körömfájásvírussal fertőzött rábapordányi állattartó telepet - jelentette be Nagy István agrárminiszter szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten. Hozzátette: a vírus megállításához minden állattartó fegyelmezett együttműködésére van szükség.
ápr. 19
14:03
Rábapordány: estére minden állatot leölnek (Agroinform)
Órákon belül felszámolják a ragadós száj- és körömfájásvírussal fertőzött rábapordányi állattartó telepet – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
ápr. 19
14:03
A nagynénjéhez ment látogatóba Amerikába, rabosították, majd hazaküldték a magyar fiatalt (SzMo)
A 26 éves magyar férfit órákon át faggatták, majd elvették a telefonját és átkutatták az üzeneteit. Végül kitoloncolták az országból.
ápr. 19
14:03
A vírus megállításához minden állattartó fegyelmezettsége kell (Magyar Hírlap)
Nagy István: Órákon belül felszámolják a rábapordányi telepet.
ápr. 19
14:03
Trump kriptojátéka miatt reflektorfénybe került a Subbd token (icobench)
Donald Trump ismét reflektorfénybe került, bár ezúttal nem kaszinót vagy Twitter klónt indít. Az amerikai elnök állítólag egy Monopoly
ápr. 19
14:09
Németországban pezsgőt bontanak Trump húzásai miatt? (Privátbankár)
Nagyon olcsón vehet fel hitelt az állam, és ez jó lesz a cégeknek és a lakosságnak is?
ápr. 19
14:09
Húsvét az élet diadala, a bűnbocsánat, az új élet, az örök élet ajándéka (Magyar Hírlap)
A kereszténység legnagyobb ünnepe.
ápr. 19
14:09
A ragadós száj- és körömfájással fertőzött telepet órákon belül felszámolják (Növekedés)
Órákon belül felszámolják a ragadós száj- és körömfájásvírussal fertőzött rábapordányi állattartó telepet - jelentette be Nagy István agrárminiszter szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten. Hozzátette: a vírus megállításához minden állattartó fegyelmezett együttműködésére van szükség.
ápr. 19
14:09
Kollár "szégyellnem kell, hogy magyar vagyok" Kinga beismerte: Biztosan lett volna nálam alkalmasabb erre a szerepre (Mandiner)
"A húsvét a feltámadás, az újjászületés ünnepe. Higgyünk benne, hogy hazánkat is átjárja a megújulás szelleme" – írta bejegyzésében a politikus.
ápr. 19
14:09
Nem lehet modern gazdálkodást folytatni nadrágszíjparcellákon a Lapar elnöke szerint (Magro)
Borúsan látja a nadrágszíjparcellákkal küszködő mezőgazdasági termelők helyzetét Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (Lapar) elnöke.
ápr. 19
14:15
Ragadós száj- és körömfájás: A sertéseket is leölik a rábapordányi állattartó telepen (SzMo)
Nagy István agrárminiszter szerint a sertések "vírusgyárakká" válhatnak, ha rájuk is átterjedne a fertőzés.
ápr. 19
14:15
Sinner csúcsformában lesz a Roland Garroson (Magyar Hírlap)
A doppingvétség miatt eltiltott sportoló a május 7-én rajtoló római tornán tér vissza.
ápr. 19
14:15
Őrizetbe vettek három drogdílert (Demokrata)
A kábítószer-kereskedelem ellen indított Delta Program keretében őrizetbe vették őket és kezdeményezték a letartóztatásukat
ápr. 19
14:15
Egy inas szerint Károly király húsvéti szokásai között akadt egy, ami minden évben katasztrófával végződött (Sassy)
Egy volt inas kitálalt arról, milyen húsvétkor Károly király háztartásában dolgozni.
ápr. 19
14:21
Patkányinvázió és dögszag keseríti a szentesiek életét (Infostart)
Az önkormányzat intézkedett, de türelmet kér.

Keresés