A népszerű házaspár dél-amerikai utazásán kicsit összekapott. Ennek eredményeképp Polgár Tünde otthagyta férjét egy börtönszigeten, hogy kicsit gondolkodjon.
A Carinfo adatai alapján – a februári, minimális visszaesés után – 2025 márciusában ismét nőtt a forgalomba helyezett személygépjárművek száma. A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértője elmondta, mi állhat a fellendülés hátterében.
Új ügyvezető igazgató irányítja 2025. áprilisától a magyar tulajdonú, országos hálózattal rendelkező Praktiker barkácsáruházláncot. A most kinevezett Flórián László 27 éves tapasztalattal rendelkezik a kereskedelemben, ebből 11 évet a barkácspiacon töltött el különböző hazai és nemzetközi vezető pozíciókban.
A tajvani védelmi minisztérium Kína szerdai műveleteiről tett jelentése szerint az elmúlt 24 órában 76 repülőgép és 15 hadihajó vett részt a Tajvan "válaszzónájában" végzett műveletekben.
Abby és Brittany Hensel életéről keveset lehetett hallani az elmúlt években, ám egy nemrégiben napvilágra került esküvői bejegyzés, és egy titokzatos TikTok-videó ismét felkeltette irántuk a nyilvánosság figyelmét.
Sokan megjósolták, hogy a villanyautózással nehéz helyzetbe kerülhetnek a hagyományos autóipari beszállítók, azonban úgy tűnik, hogy Amerikában éppen a fordítottja látszik megvalósulni: a Dowlais, ami a GKN Automotive, elsősorban elektromos hajtáslánc alkatrészeket gyártó beszállító anyacége 6,4%-os bevétel csökkenést tapasztalt, amióta a Trump adm
Elhunyt kedden Los Angelesben Val Kilmer, számos hollywoodi film, köztük a Top Gun, a Szemtől szemben és a The Doors sztárja. A 65 éves színész halálát lánya, Mercedes Kilmer közlése szerint tüdőgyulladás okozta - írta a The New York Times.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Lázár János megfogadta a saját tanácsát: kiment az utcára, hogy emberekkel találkozzon. A miniszter úgy indította el az országjárását, hogy a többi fideszessel ellentétben nem rejtőzködik. A miniszterelnöknek pedig kell valaki, akit az emberei közül a vidék egyszerű gyermekeként tud eladni. A kínálatból a volt hódmezővásárhelyi polgármestert talált
Nyolcvan éve, 1945. április 2-án szenvedett vértanúhalált Boldog Apor Vilmos győri püspök. Ősi katolikus székely főnemesi családból származott, 1892. február 29-én született Segesváron. 1895-ben Bécsbe költöztek, ahol apját, báró Apor Gábort a király személye körüli minisztérium államtitkárává nevezték ki. Jezsuita gimnáziumban tanult előbb a Bécs
2025-ben a legendás német divatfotográfus Peter Lindbergh kiállításával nyitott meg a Budapest Fotófesztivál a Műcsarnokban. A megnyitó alkalmából Budapestre érkezett a hagyatékát gondozó Simon Brodbeck is. Peter Lindbergh fiát az apja munkásságának jelentőségéről, az okostelefonok hatásáról és a kedvenc fotóiról kérdeztük.
Az emberi test működésének egyik alapvető feltétele a belső egyensúly fenntartása, amely az egészség alapköveként szolgál. Ezen belső egyensúly egyik lényeges aspektusa a sav-bázis egyensúly, amelynek felborulása komoly hatással lehet a mindennapi életünkre. Amikor a szervezet elsavasodik, azzal számos negatív változás következhet be az egészségi á
„A Kísértés című műsor és a valóságshow-kban bemutatott romantikus kapcsolatok problémái” – címet viseli az az elemzés, amelyre hivatkozva bejelentette a NMHH, hogy szerintük egyértelműen káros mintákat közvetített az egzotikus reality. A tanulmány egyik kiemelt megállapítása, hogy a műsor - melyben örömlány és OnlyFans-modell is részt vett - erős
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (Mme) Tavaszi természetles programja minden évben április 1 - június 30. között kínál újabb lehetőséget arra, hogy a lakosság is bekapcsolódhasson a környezetünkben található élőlények - ebben az esetben a madarak mellett a kétéltűek, hüllők, lepkék és emlősök - megfigyelésébe, a védelmüket is segítő
A John Wick franchise rajongói örülhetnek: a Lionsgate bejelentette, hogy Keanu Reeves visszatér a legendás bérgyilkos szerepében a „John Wick 5”-ben. Emellett egy animációs előzményfilm és egy Donnie Yen által rendezett spinoff is készül, amely Caine karakterére fókuszál. A bejelentések a CinemaConon hangzottak el, ahol Ana de Armas is bemutatott
Az ország gyorsforgalmi és főútjain található fix ellenőrző pontokon ezentúl egyértelmű jelzések figyelmeztetnek arra, hogy az adott helyszínen az e-matrica- és/vagy e-útdíj-ellenőrzés zajlik.
"Az AI-ba fektetett forintok hatása sokkal nagyobb, mint amit más területen ugyanannyi pénz elköltésével lehet elérni. Én nagyon bízom benne, hogy erre fogunk pénzt találni, ezen a területen korábban még miniszterként hatékonyan tudtam eljárni" - mondja Palkovics László kormánybiztos, aki kinevezésével dedikált felelőse lett a mesterséges intellige
Hosszú várakozás és kudarcba fulladt próbálkozások után a Circle most végre valóban tőzsdére léphet. A vállalat, amely az USD Coin (USDC) stablecoin mögött áll, IPO-ra készül, méghozzá a JPMorgan és a Citi közreműködésével – ez lehet az egyik legnagyobb tőzsdei esemény a kriptoszektorban a Coinbase 2021-es debütálása óta. A Fortune beszámolója szer
A nyári átigazolási szezon még el sem kezdődött, de a középcsatárok piaca máris felbolydult méhkasra emlékeztet. A Barcelona vezetése továbbra is nyitott