Becalel Szmotrics izraeli pénzügyminiszter kedden aláírt rendeletével eltörölte az összes, eddig az Egyesült Államokból érkező árukra kivetett importvámot.
A jemeni húszi lázadó csoport szerda kora reggel közölte, hogy az elmúlt 24 órában három újabb támadást indított a Harry S. Truman amerikai anyahajó és kísérő hajói ellen a Vörös-tenger északi részén.
A Nobel-díjas Karikó Katalin muszáj volt közleményt kiadni, mivel visszaéltek a nevével. Súlyos problémának tartja, hogy tele van orvosi álhírekkel az internet.
Az Országgyűlés felhatalmazza a kormányt, hogy 2025. november 14-ig meghosszabbíthassa a háborús veszélyhelyzetet – derül ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden benyújtott módosítójából.
Ha jelenleg nem is ott dolgozol, ahol szeretnél, most kiderítheted, hogy igazán melyik szakma illene hozzád. Ez akár egy jó kiindulópontként szolgál arra az esetre, ha éppen váltás előtt vagy.
Festményeken, installációkon és fotókon keresztül a víz különféle arcait mutatja be a Blue című kiállítás, amely szombaton nyílik Budapesten az A.P.Art Galleryben, a víz világnapja előtt tisztelegve.
A keresetek növekedése mellett az infláció leszorítására is figyelmet kell fordítani, hogy az árak emelkedése ne vigye el a bérnövekmény nagy részét; a kormány intézkedései ezt a célt szolgálják - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli adásában
Április 19-én 22:25-től lesz látható a Pusztakezes Viadal-összefoglaló az Rtl csatornán. A gálát, a korábban profi ökölvívó világbajnoki címmeccseket is szervező, Rácz Félix nevével fémjelzett Felix Promotion rendezi. Magyarországon először rendeznek pusztakezes gálát, amelyet az érdeklődők élőben április 19-én 19:30-tól a Riz Levente Sport-és Re
Ha gyakran vásárolsz a Lidlben, akkor érdemes megismerkedned a Lidl Plus rendszerével, mert ezzel könnyedén spórolhatsz anélkül, hogy kuponokat kellene keresgélned a táskádban vagy éppen bonyolult feltételeket teljesítened a megszerzésükhöz. Cikkünkben mutatjuk a Lidl vásárlói kártya igénylés módját, ami mindössze néhány kattintás, és máris élvezhe
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) laboratóriumi vizsgálatokkal ellenőrzi a textiltermékek szálösszetételének valódiságát; a cél annak feltárása, hogy a 100 százalék pamut megjelöléssel ellátott termékek valóban megfelelnek-e a címkén feltüntetett anyagösszetételnek, amennyiben a vizsgálatok eltérést mutatnak ki, úgy megtéves
Tavaly több mint 656 milliárd forint folyt be a magyar költségvetésbe a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeg feletti járművek úthasználata után. Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint ennek az összegnek a nagyobb részét a külföldi járművek üzemeltetői fizették be: havonta átlagosan 4 milliá
Egy ukrán parlamenti képviselő arra kéri az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy hozzák nyilvánosságra az SBU koncentrációs táborában szenvedett áldozatok adatait.
Varga Mihályékat nagyon felbőszítették a Matolcsy-éra végnapjaiban látott üzleti kavarások, de a szakmai szempontból is lesz mit helyretenni. A jövőben az eddigi három helyett akár négy alelnöke lehet majd a Magyar Nemzeti Banknak, de most úgy néz ki, a jelenlegi vezetők azért kitöltik a mandátumukat.
Az amerikai egészségügyi minisztérium tömeges elbocsátási hullámának részeként a Trump-adminisztráció elbocsátotta az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalának (Food and Drug Administration - Fda) madárinfluenza elleni védekezésért felelős személyzetének jelentős részét. Ez azonban súlyos következményekkel járhat az állategészségügy
Az első negyedévben a Fix Magyar Állampapír (FixMÁP) volt a legnépszerűbb lakossági termék, a bruttó értékesítése meghaladta az 1 000 milliárd forintot, így a teljes negyedéves lakossági bruttó értékesítés fele áramlott a végig fix kamatot biztosító állampapírba - közölte az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
A New York Times oknyomozó cikkéből kiderült, hogy volt olyan pontja a háborúnak, mikor az amerikaiak szerint 50 százalékos esélye volt egy atomháborúnak.
Az árréstop bevezetésének hatására érezhetően csökken az alapvető élelmiszerek ára – hangsúlyozta Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára.
Ismét visszaéltek Karikó Katalin Nobel-díjas professzor nevével az interneten, a kutató hangsúlyozta, soha nem adta és a jövőben sem adja nevét semmiféle termék, gyógyhatásúnak feltüntetett készítmény reklámjához – tájékoztatott a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága.
Világszerte sokan szenvednek krónikus betegségekben, mint a magas vérnyomás, szívelégtelenség, cukorbetegség, elhízás és ízületi betegségek. Magyarországon a 16 év felettiek 46%-a számolt be krónikus betegségről vagy hosszan tartó egészségi problémáról. Az egészséges életmód és rendszeres szűrővizsgálatok kulcsfontosságúak a megelőzésben és a korai
Az Európai Bizottság jelentős előlegekkel és egyes beruházásoknál önrész nélküli finanszírozással ösztönözné a tagállamokat arra, hogy az egész kontinenst jobb helyzetbe hozó fejlesztésekre költsék a felzárkóztatási forrásokat. A háborúhoz való közelsége miatt, Magyarország még többet profitálhatna az újratervezésből, de a jogállami aggályok okán t
Az Exek csatája című új realityben ismert ex-sztárpárok kénytelenek együttműködni, miközben régi sérelmekkel és extrém kihívásokkal néznek szembe. Vajon sikerül félretenniük a múltat, vagy újabb balhék robbannak ki? Intrika, dráma és meglepő fordulatok – ilyen lesz az Exek csatája az RTL+-on!
25 millió euró (mai árfolyamon kb. 10 milliárd forint) bírságot kapott a nyakába a Deutsche Bank vagyonkezelője. A Financial Times tájékoztatása szerint a DWS félrevezető marketingtevékenységet folytatott: a promótált fenntarthatósági lépéseit a valós helyzet nem támasztotta alá.