A magas vérnyomás világszerte több mint 1 milliárd embert érint, és gyakran csendes, de veszélyes előszobája a szívbetegségeknek, a stroke-nak vagy akár a demenciának is.
Átfogó közös ellenőrzésbe kezd a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága; az országos vizsgálat célja a fiatalkorúak védelme, a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való jogának biztosítása.
A Békés vármegyei Szarvas településen található, 40 000 darabos hízópulyka telepen a megemelkedett elhullás miatt merült fel a madárinfluenza gyanúja. A Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokból. Az érintett állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van.
Erre a 2 csillagjegyre élete legszebb hónapja vár, ugyanis a horoszkóp előrejelzése szerint különleges napok várnak rájuk és fantasztikus élményekben lehet részük. Bika és Vízöntő, ez az előrejelzés nektek szól: Egy igazán fantasztikus és mindent megváltoztató energia lengi körül már az év elejétől ezt a 2 szerencsés csillagjegyet. Most végre elérk
Az Nvidia dél-koreai nagybeszállítója, az SK Hynix az első negyedévben felülmúlta az előrejelzéseket, köszönhetően a mesterséges intelligenciához használt memóriachipek iránti erős keresletnek - írta a Cnbc.
A NANE × VML Hungary 1% kampány célja, hogy a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület küldetését érzékenyen fókuszba helyezve növelje a felajánlók számát.
A világ legnagyobb kötvényalap-kezelője, a Pimco elindítja első európai magánhitelalapját a lakossági befektetők számára, kihasználva a befektetők növekvő érdeklődését a gyorsan fejlődő szektor iránt - jelentette a Financial Times.
A közel két évtizede a fővárosi lakóingatlan-fejlesztés élvonalában működő AVICO Group új arculattal és megújult kommunikációval erősíti piaci jelenlétét. A stratégiai megújulás kommunikációs partnere a MITTE, amely teljes körű marketingtámogatást nyújt a cégcsoport növekedéséhez. Az AVICO eddig több mint 1760 lakást adott át Budapesten, és jelenle
Vegyesen mozgott reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az eurót reggel hét órakor 408,43 forinton jegyezték az előző esti 408,95 forint után, a dollár jegyzése 360,30 forintra ment fel 359,84-ről, a svájci franké pedig 434,62 forintra csökkent 435,52 forintról.
Ha valami különleges desszertre vágyunk, ugyanakkor a jól ismert, otthonos ízekről sem szeretnénk lemondani, akkor ez a recept jó választás. A palacsinta mindenki kedvence, lássuk, mi történik, ha új szintre emeljük ezt a klasszikust!
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének és Keir Starmer brit miniszterelnök londoni találkozója új szakaszt nyithat az EU és az Egyesült Királyság kapcsolatában, a május 19-i csúcstalálkozó előkészítéseként. A háttérben azonban továbbra is komoly viták húzódnak – elsősorban a halászati jogokról, amelyek a várható védelmi megállapodás k
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy továbbra is szigorú szabályok vannak érvényben a ragadós száj-és körömfájás (Rszkf) betegség megállítása érdekében. A vírus továbbra is komoly fenyegetést jelent Magyarországon. Bár egyelőre nem történt új kitörés, a veszély nem múlt el, ezért a hatóságok folyamatosan vé
Magyarországon ma nem az az elsőrendű kérdés, hogy mi lesz valamelyik adókulccsal. Vaknak, süketnek, ostobának kell lenni ahhoz, hogy valaki ezt higgye.
Egyre kevesebb a lepke Hollandiában, harminc év leforgása alatt megfeleződött a pillangópopuláció, és a korábban gyakorinak számító fajok száma is csökkent - közölte jelentésében a Holland Statisztikai Hivatal (CBS).
A férfi kosárlabda NB I alsóházának 2. fordulójában, szerdán az EPS-Honvéd hazai pályán 72–71-re legyőzte a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemétet. A mérkőzés után a vendégek szakmai igazgatója, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Ivkovics Sztojan nem kímélte Nyilas István játékvezetőt.
Bő egy hónapja lehet tudni, hogy a Matolcsy-éra utolsó napjaiban furcsa átszervezések kezdődtek a Magyar Nemzeti Bank alapítványa körül. Most újabb részletek derültek ki a manőverről.
Egy tihanyi szállóból érkezett bejelentés kedden éjszaka, hogy egy férfi ittas állapotban erőszakosan viselkedett. A garázda a járőrök kiérkezése előtt távozott, ám a közelben, a Balaton-parton elfogták.
Vilnius önkormányzata evakuálási tervet készített arra az esetre, ha az országra támadó orosz csapatok egy invázió során közel kerülnének Litvánia fővárosának elfoglalásához.
Szinte hihetetlen, milyen gyorsan telik az idő: Katalin hercegné és Vilmos herceg legkisebb gyermeke immár hétéves. Bár Lajos herceg és testvérei ritkán szerepelnek a nyilvánosság előtt, a gyerekek szülinapja különleges alkalom, amikor mi is bepillantást nyerhetünk a családi pillanatokba.