A Budapesti Klímaügynökség egy olyan panelfelújítási programon dolgozik, amiben 30 százaléknyi vissza nem térítendő támogatást adnak társasházaknak, lakásszövetkezeteknek, amelyek vállalják a felújításokkal járó költségeket.
Vízesésekkel és létrákkal tarkított kanyonon másztunk át az erdélyi Nagykőhavas csúcsáig, ahol két medvekaki között egy barlangból kiáradó mormogás és fújtatás hangja ijesztett halálra.
"A nukleáris elrettentés olyan államokkal és katonai koalíciókkal kapcsolatban valósul meg, amelyek Oroszországot potenciális ellenségnek tekintik" – jelentette ki Szergej Sojgu.
Rossz hangulatban indult ma a kereskedés a nemzetközi piacokon, de nap közben az európai indexek elkezdték ledolgozni a mínuszokat, és délutánra már érdemi hangulatjavulásról beszélhettünk. A magyar tőzsde gyakorlatilag lekövette a nemzetközi mozgásokat, míg a nap elején még mínuszban volt a BUX, a zárásra sikerült mérsékelt pluszba fordulnia.
A hitelkamatok csökkenésének köszönhetően ismét egyre több lakossági ügyfél nem lízingel, hanem bankhitelből vesz autót. Mindez azt jelenti, hogy az autófinanszírozáson belül a klasszikus hitel részaránya évtizedes magasságba, 30 százalékra emelkedett – miközben 2022-ben a lízingfinanszírozás még 89 százalékot tett ki.Gergely Péter, a BiztosDöntés.
A CATL és a BMW mellett többek közt a Nestlé, a Smack instant levesek japán gyártója a Nissin Foods és a világ egyik legnagyobb elektrolitgyártója is Magyarországon fejleszt.
Az ATV Csoport után a TV2 Csoport is bejelentette, hogy élőben sugározza a Szentatya búcsúztatását, de a TV2-n egy, a magyar miniszterelnökkel készülő interjút is sugároznak majd.
Az első negyedévben 14,54 milliárd dollár volt az IBM árbevétele, ami csupán 0,5%-os éves növekedést jelent, de a 14,4 milliárdos várakozást meghaladta.
A hívők jelenleg a Szent Péter-bazilikában vehetnek búcsút Ferenc pápától, aki egy koporsóban fekszik. Az egyház mindenre gondolt, és ilyenkor a test egy különleges eljáráson esik át.
A holland Katonai Hírszerző és Biztonsági Szolgálat (MIVD) jelentése szerint Oroszország egyre agresszívabban lép fel hibrid támadásokkal, amelyek célja a társadalom aláásása Hollandiában és európai szövetségeseinél, orosz hackerek pedig már a holland közszolgáltatást is megcélozták. „Látjuk, hogy az Oroszország jelentette fenyegetés Európa ellen n
A reggeli fejfájás nem csupán kellemetlen érzés, hanem hosszú távon komoly egészségügyi problémákat is okozhat. Sokan tapasztalják, hogy ahogy kinyitják szemüket, a fájdalom azonnal jelen van, és az egész napjukat megkeseríti. De mi lehet ennek az oka? Az alábbiakban felfedezhetjük, milyen tényezők állhatnak a háttérben.
Az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikai stratégiájának módosítását fontolgatja, hogy rugalmasabban tudjon reagálni az áringadozásokra a növekvő globális volatilitás közepette - jelentette a Bloomberg.
A kormány szóban már említette a gyásznapot Ferenc pápa temetésére, de a hivatalos rendelet még mindig nem jelent meg. A jegyzők tanácstalanok, mi alapján kellene dönteniük.
Kilenc várost érintő gazdasági-pénzügyi előadás sorozatot indít a Portfolio és a Kavosz, ahol a kkv-k számára nyitva álló beruházás ösztönző programokat tekintik át vezető szakemberek. Az első állomás május 5., Veszprém.
88 éves korában elhunyt Ferenc pápa agyvérzés és szív-érrendszeri összeomlás következtében. Az egész világ gyászol: Argentína egyhetes nemzeti gyászt hirdetett, hívek tízezrei búcsúznak a Szent Péter Bazilikában. A futballrajongó és a maté tea szerelmese élete végéig az egyszerűség híve maradt – így emlékszik rá a világ.
A helyi szaksajtó szerint a Lucid a Nikola egyes létesítményeire és gyártási eszközeire tesz ajánlatot. A megállapodás részeként átveszi a Nikola egykori Coolidge-i gyártóüzemének irányítását, valamint a Phoenix-i üzemét is, amely Nikola főhadiszállásaként és termékfejlesztési központjaként szolgált. Az ügylet nem tartalmazza az üzleti láncolat, az
A Masterplast Nyrt. stabilizálta pénzügyi gazdálkodását a 2024-es üzleti évben, elsősorban a működési folyamatok átszervezésével, a gyártási hatékonyság növelésével, valamint elbocsátásokkal - jelentette be a Masterplast Nyrt. elnök-vezérigazgatója a cégcsoport csütörtöki befektetői tájékoztatóján.
Az IKEA termékeinek jellegzetes fantázianevei már egybeforrtak a márkával, humorforrássá is váltak, miközben könnyen megjegyezhetővé teszik a termékeket, összeillő termékcsoportokat. Aki sokat ikeázik, az már szinte betéve tudja az ikonikus IKEA-termékek magyar füleknek kezdetben furcsán csengő neveit. A mai kvíz során biztosan kiderül, ki mekkora
Később a Sztárboxban is egymásnak estek, de előtte egy szórakozóhelyen bunyóztak össze. Pedig Majka ennek a hírességnek köszönheti, hogy beindult a karrierje.