2025. április 24. csütörtök

ápr. 24
4:54
Mely évelő és virágzó növényeket ültessük sziklakertünkbe? (Agrofórum)
Milyen évelő, dekoratív, és lehetőség szerint virágzó növények ültetése ajánlható sziklakertbe?
ápr. 24
4:54
Amerikában van egy utca, ahol még mindig magyarul beszélnek – így néz ki ma a kis Budapest (Promotions)
Több mint 7000 kilométerre a Duna partjától, az Egyesült Államok szívében egy utca még ma is őrzi a magyar nyelv emlékét.
ápr. 24
4:54
Így lehet kezelni az AI árnyékos oldalával járó kockázatokat (newtechnology.hu)
„Az AI esetében is megjelenik a kimaradástól való félelem. Még ha azt is mondják a vállalatoknál, hogy »Ne használd«, akkor is használni fogják az alkalmazottak vagy az ügyfelek. Pandora szelencéje
ápr. 24
4:54
Szikora Róbert megrendülten búcsúzott Ferenc pápától (Nyugati Fény)
Nehéz nem egyetérteni vele.
ápr. 24
4:54
30 százalékkal olcsóbb lehet a Pázmány Campus az új tervek alapján (Telex)
Háromszorosára növelnék a zöldterületet.
ápr. 24
4:54
Most jött a hírt: a Hamász videót tett közzé egy magyar-izraeli túszról (naphire.hu)
A Hamász még 2023. október 7-én rabolta el Omri Mirant az otthonából, miközben a családját próbálta védelmezni.
ápr. 24
4:54
Ezt készítsd anyukádnak anyák napjára – felnőttként is kézműveskedhetsz! (Bien)
Május első vasárnapján az édesanyákat ünnepeljük. És mi is lehetne szebb meglepetés anyák napján, mint egy szívből jövő, kézzel készített ajándék, amibe beleadtad szíved-lelked? Az alábbiakban öt csodás anyák napi DIY ajándékötletet mutatunk, amelyek között kezdőként és gyakorlott kézművesként is biztosan megtalálod a kedvenced.
ápr. 24
5:00
Indy 500: Dixon az élen, Larson a problémái ellenére is 11.-ként zárta az első tesztnapot (USAracing)
Nem indult zökkenőmentesen a 109. Indianapolis 500 kollektív tesztjének első napja. Az Indianapolis Motor Speedway...
ápr. 24
5:00
Összefog a tökös angol és a segghülye amerikai kormányfő a Heads of State első előzetesében (Player)
Idris Elba és John Cena között már a James Gunn-féle Öngyilkos osztag-moziban is megvolt a kémia, így igazi örömhír, hogy ezek ketten ismét összefognak, hogy egy frenetikusnak ígérkező akcióvígjátékban szórják az ólmot és a poénokat.
ápr. 24
5:00
Immunreakció a gyűlöletexport ellen (Magyar Nemzet)
Magyar Önrendelkezés – Székelyföldön a többség normálisan áll hozzá a balliberálisok intellektuális kútmérgezéséhez.
ápr. 24
5:00
Az amerikai magyar lány, aki a hazai startupoknak segít piacra lépni (Forbes)
A Harvard biológia szakától kockázatitőke-befektetésig kanyarodott Mary Alcantara, az Interactive Venture Partners partnerének útja. New Yorkban csupán egy számnak érezte magát, Budapesten azonnal megtalálta boldogságát, és azóta azon dolgozik, hogy a magyar startupokat ne darálja be a kishitűségük. Tipikus kertvárosi, fehér kerítéses környezetben
ápr. 24
5:00
Indy 500: Dixon az élen, Larson a problémái ellenére is 11.-ként zárta az első tesztnapot (Racing)
Nem indult zökkenőmentesen a 109. Indianapolis 500 kollektív tesztjének első napja. Az Indianapolis Motor Speedway...
ápr. 24
5:00
Lehet, hogy te is belefutsz ezekbe a gyakori hibákba kávéfőzéskor? (in.hu)
Egy jó csésze kávé elkészítése egyszerűnek tűnik, de vajon milyen gyakran van olyan íze, mint a helyi kávézóban? Valószínűleg ritkán. A jó hír az, hogy más kulináris törekvésekkel ellentétben a jó kávé elkészítése inkább a technikáról szól, mint a különböző drága eszközökről. Ha az alábbi gyakori hibákat elkerüljük, még finomabb kávét kapunk.Hiba #
ápr. 24
5:00
Csütörtökön lesz a legtöbb zivatar, villámárvizek is kialakulhatnak (Magro)
Továbbra is az ország nagy részén kedvezőek a feltételek zivatarok kialakulásához. Majd pénteken nyugat felől egy hidegfront miatt stabilizálódik a légkör.
ápr. 24
5:06
Ujjonghatnak a pecások (Infostart)
A jó időre tekintettel május első napjától a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. feloldja a Balatoni Horgászrend 35. pontjában foglalt, úgynevezett "csónakos tilalmat".
ápr. 24
5:06
Természetvédelem és munkahelyteremtés (Magyar Hírlap)
Ökoturisztikai beruházás indul Mórahalmon.
ápr. 24
5:06
Meglepő ok miatt mellőzheti a Liverpool méregdrága futballistáját (Magyar Nemzet)
Portugáliában megtalálták a magyarázatot arra, miért nem kezd szinte soha a Liverpoolban Darwin Núnez.
ápr. 24
5:06
A leander metszésének titkai (Haszon.hu)
A leander nemcsak a mediterrán hangulat kedvelt képviselője, hanem a teraszok és erkélyek sztárja is. A bőséges nyári virágzáshoz azonban nem elég a napsütés és a locsolás – elengedhetetlen a rendszeres metszés, amit alapvetően ősszel érdemes elvégezni, de ilyenkor tavasszal sem követünk el vele túl nagy hibát. A leander (Nerium oleander) é
ápr. 24
5:12
Az Egyesült Államok kormánya betilt több szintetikus élelmiszerszínezéket (Vital)
Az Egyesült Államok kormánya betilt több, széles körben használt szintetikus élelmiszerszínezéket -jelentette be Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszter kedden.
ápr. 24
5:12
3,7 milliárd éves kőzetben fedezte fel a legnagyobb szénláncot a Nasa marsjárója (Hamu és Gyémánt)
A Nasa Curiosity marsjárója sorra teszi a fontosabbnál fontosabb felfedezéseket a vörös bolygón: nemrégiben például a Gale-kráterben, egy ősi tómeder területén gyűjtött, 3,7 milliárd éves kőzetmintában sikerült azonosítania az eddigi leghosszabb szerves szénláncokat a Marson.
ápr. 24
5:12
Már több mint 200 terroristát fogtak el (Magyar Nemzet)
A Trump-kormányzat tömeges kitoloncolási razziái során január óta több mint 200 ismert vagy feltételezett terroristát fogtak el – köztük India egyik legkeresettebb terroristáját.
ápr. 24
5:12
Csütörtöki foci: az ETO FC Győr vagy az MTK kupagyőzelmet ünnepelhet (NB1)
Amatőr Kupa Döntő 15.00: Gödöllői SK–Tarpa SC, Új Hidegkuti Nándor Stadion NŐI Magyar Kupa Döntő 20.00: ETO FC Győr–MTK Budapest,
ápr. 24
5:18
A volt kapitány a játékvezetőről: Egy gazember. Remélem, az összes pénzt gyógyszerre fogja költeni! (Magyar Nemzet)
Ivkovics Sztojan a Kecskemét vezetőedzőjeként durván nekiment a Honvéd elleni meccs egyik bírójának.
ápr. 24
5:18
Bedurrant az üzemanyag ára – emelni kezd a MOL (AC News)
Meglepő fordulatot vesz az üzemanyagár-alakulás a benzinkutakon. Az eddigi csökkenések után most begorombul a benzin és a gázolaj is.
ápr. 24
5:18
Kiöregedőben a tanári kar, közben egyre több gyerek igényel különös figyelmet (Telex)
A KSH legfrissebb oktatási statisztikái szerint a pedagógusok fele 50 éves vagy idősebb. Az országon belül óriási különbségek vannak: Budapesten a fiatalok 61 százalékának van diplomája, Észak-Magyarországon 17 százalékának. Több mutatóban is elmaradunk az EU-s céloktól.
ápr. 24
5:18
A hisztérikus erő szinte bárkiből előjöhet, és olyanná válhat, mint Hulk (Telex)
Szorult helyzetében a testébe áramló adrenalin miatt az ember szinte szuperhőssé válhat. Számos, főleg halálos veszedelemhez kapcsolódó olyan esetet írtak le, amikor valaki egyedül megemelt egy másfél tonnás autót, vagy puszta kézzel szállt szembe egy jegesmedvével.
ápr. 24
5:18
Kipróbáltuk, mit esznek a menzán a gyerekek (Street Kitchen)
A II. kerület és Zugló után Ferencváros is menzareformban gondolkodik, az élelmiszerhulladék csökkentése és a gyermekek zöldség-gyümölcs fogyasztásának elősegítése érdekében. Ezért a Ferencvárosi Önkormányzat új szolgáltatókat keres, ennek apropóján hívtak minket egy menzakóstolásra.
ápr. 24
5:24
Milyen bort és hogyan iszik a Z és Y generáció? Kutatási anyag (ProfitLine)
Az elmúlt két évben jelentősen nőtt az alkalmi borfogyasztók aránya a 18-40 éves korosztály körében, és a választásnál egyre inkább előtérbe kerül az egészség- és környezettudatosság, valamint a magyar termőhely fontossága – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült reprezentatív kutatásból. A kutatás rámutat: a fiatalabb
ápr. 24
5:24
Újabb életjel érkezett a Hamász által fogvatartott magyar-izraeli túszról (ATV)
A Hamász terrorszervezet újabb propagandavideót tett közzé a Gázában fogvatartott magyar-izraeli túszról, Omri Miranról, aki két gyermek édesapja.
ápr. 24
5:24
Olyan jelenséget észleltek a NASA tudósai az űrben, amire még nem volt példa (hirado.hu)
A csillagászok ezt a bolygót a Naprendszeren kívüli világok szétesésének egyik legújabb példájaként figyelték meg.
ápr. 24
5:24
Inkább ne mondd a ChatGpt-nek, hogy "köszönöm" vagy "kérlek" (Player)
És ne csak a ChatGpt-nek, hanem a hasonló chatbotoknak se.
ápr. 24
5:24
Zivatarok, felhőszakadás, akár villámárvíz is jöhet – sárga figyelmeztetések, térkép (Infostart)
Egy gyenge hidegfront éri el hazánkat csütörtökön, több helyen alakulnak majd ki záporok, zivatarok, utóbbiakat felhőszakadás is kísérheti.
ápr. 24
5:24
Gulácsi és Orbán is jelölt a Bundesliga álomcsapatába (Igényesférfi.hu)
Az RB Leipzig mindkét magyar légiósa, a kapus Gulácsi Péter és a védő Willi Orbán is jelölt a német labdarúgó-bajnokság év csapata szavazásán.
ápr. 24
5:24
Elképesztő figyelmeztetés jött a meteorológusoktól, ritkán van ilyen (Promotions)
A csapadékos fordulat beteríti az egész országot.
ápr. 24
5:24
Ez a két anyag az emberi vérben károsíthatja a veséket (Magyar Hírlap)
A veseműködés fenntartása érdekében fogyasszunk gyógyteákat, valamint citromos vagy ásványi anyagokban gazdag vizet.
ápr. 24
5:24
Csontváz kicsit másképp: Poljot International Dobronrav (Kronometer)
Új szerkezettel és vékonyabb profillal jelent meg a Poljot International legújabb kollekciója. Alexander Shorokov kézjegye markánsan megjelenik minden Poljot International órán. Lehet, hogy a régi orosz óragyártás inspirálja a ma…
ápr. 24
5:24
Pszichó a telefonban (Magyar Nemzet)
Már megint egy nővel üvöltözött Magyar Péter. Az igazi, nagybetűs férfi.
ápr. 24
5:24
Döbbenetes hír érkezett Ukrajnából: újabb várost foglaltak el az oroszok (naphire.hu)
Elfoglalta az orosz hadsereg Taraszivka települést Ukrajnában, a donyecki régióban - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
ápr. 24
5:24
Tejipari technikus – Karrier tejjel, mézzel, technológiával (Szakmát Szerzek)
Szereted a sajtot, a joghurtot vagy a tejfölt? Mi lenne, ha nemcsak fogyasztanád őket, hanem a gyártásukban is részt vennél? A tejipari technikus szakma azoknak szól, akik érdeklődnek az élelmiszeripar, a minőségbiztosítás és a modern gyártási folyamatok iránt. Nem csupán tejfeldolgozásról van szó – ez egy izgalmas terület, ahol a technológia és a
ápr. 24
5:24
Nyári manikűr: 8 szín és stílus, ami belopja magát a szívedbe (Bien)
Már tényleg nem sok választ el minket a nyártól, ilyenkor pedig jó ötlet kicsit feldobni a külsődet új frizurával, néhány izgalmas ruhadarabbal, vagy egy friss manikűrrel. Az idei évben a különleges effektek, minták és váratlan színek hódítanak, de nem hiányozhatnak a felsorolásból a vibráló árnyalatok, mint a sárga, vagy a cseresznyepiros. Íme néh
ápr. 24
5:24
Ferenc pápának a technológiáról is megvolt a véleménye (ICT Global)
Ferenc pápa nyilvános megszólalásai az utóbbi években egyre inkább túlmutattak az egyházi kereteken: az emberiség jövőjéről, a technológia etikai korlátairól, és a digitális térben való élet következményeiről szóltak. Összegyűjtöttük Ferenc pápa technológiával kapcsolatos meghatározó üzeneteit.
ápr. 24
5:24
Mikor ingyenes a hagyatéki eljárás? Ha így rendelkezel, biztonságban lesz a család (Hóvége)
Nem kell minden esetben öröklési illetéket fizetni, elmondjuk mikor jár a mentesség.
ápr. 24
5:26
Európa háborúra készül 2. rész – Egyre több a katona a kontinensen (Magyar Nemzet)
Az Oroszországgal határos balti államokban visszavezették a sorkatonaságot, Lengyelország iszonyú tempóban növeli hadseregét.
ápr. 24
5:30
Másodperceken múlt a tragédia: a nagymama unokáival sétált, majd felrobbant a talaj mögöttük (hirado.hu)
Egy New York-i nőt és két kisgyermeket rögzített egy térfigyelő kamera, amint elkerülték az aknafedél felrobbanását.
ápr. 24
5:30
Cégfelvásárlással bővül a MEWA csoport (newtechnology.hu)
A Mewa-csoport ismét cégvásárlással növekszik: február 28-i hatállyal a bocholti székhelyű, fonal-előkészítésre specializálódott vállalkozás, a Siemen GmbH & Co KG lett a német textilszolgáltató cégcsoport tagja. A vállalat továbbra is
ápr. 24
5:30
Ultramodern eszköz pásztázza Magyarországot: senki és semmi sem rejtőzködhet el (Mandiner)
Már fel is szállt a nemrégiben beszerzett "SurveyStar" repülőgép.
ápr. 24
5:30
Az új dalok ugyanolyan jók, mint a régiek (Magyar Nemzet)
– Minden korszakomból szólnak a dalok, ahogyan a plakáton is hirdetjük, a Prognózistól napjainkig, vagyis a megjelenésre váró új dupla albumról is bemutatunk két dalt.
ápr. 24
5:30
Greenscaping – öt lépés a burjánzó kertért (egy.hu)
Hogyan lesz csodaszép dzsungel a kertünk, hogyan telik meg élettel, hogyan lesz valóban egy talpalatnyi természet?
ápr. 24
5:30
Ezzel az egyszerű trükkel a spárga akár egy hétig is eláll (Magyar Mezőgazdaság)
Nyakunkon a spárgaszezon, ideje, hogy megpakoljuk vele kosarunkat. Mutatjuk, hogyan kell tárolni, hogy semmiképp ne vesszen kárba!
ápr. 24
5:36
Így úszható meg a vízdíj (Infostart)
Mentesíti az állam a mezőgazdasági termelőket a vízdíj megfizetése alól.

Keresés