A spanyolországi Portbou lakói 1990 szeptemberében arra ébredtek, hogy a városuk feletti dombról egy fenyőfára felkötött nő holtteste néz le rájuk. A rendőrök egyértelműnek vélték, hogy öngyilkosság történt, és abban is biztosak voltak, hogy az ápolt külsejű lányt keresi a családja. A lány személyazonosságát három évtizeddel később sikerült tisztáz
Olasz saláta és édespetrezselyem néven is szokás emlegetni ezt a különleges növényt, ami a népi gyógyászattól a főzésig szinte bárhol felhasználható. A neve nem hazudik: tényleg sokszínű és zamatos.
Velence és a túlturizmust orvosolni kívánó turistaadó kapcsán már többször is írtunk a Drive-on; tavaly még annyit lehetett tudni, hogy 2025-ben tovább emelik az adó mértékét, ami végül április 18-án meg is történt. Mint kiderült, nemcsak a befizetendő összeg növekedett, de a büntetés mértéke is, így érdemes körültekintőnek lennünk, ha a nyáron ell
A legjellemzőbb gombabetegségekkel szemben ellenálló szőlőfajtákat, valamint magas hozzáadott értékkel rendelkező borászati termékeket fejlesztett ki a Varga Pincészet Kft. és a Pécsi Tudományegyetem (Pte) konzorciuma a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 450 millió forintos támogatásával - közölte a cég és az egyetem.
Szellő Istvánt a tévénézők már évtizedek óta láthatják a képernyőn, ám arról, milyen mintákat hoz a szüleitől, illetve ki volt gyermekkorában a legfőbb bizalmasa, még nem hallottuk nyilatkozni. Az RTL híradósa most őszintén beszélt a családon belüli szerepekről és a személyes emlékeiről. A Nagyfiúk című műsorban elárulta, hogy bár mindig is ő volt
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elítélte az Oroszország által Kijev ellen végrehajtott mai rakétacsapást, és felszólította Vlagyimir Putyint, hogy kezdjen béketárgyalásokat. Trump a közösségi felületén küldött egy határozott üzenetet az orosz elnöknek.
Szegények várják majd Ferenc pápa koporsóját a Santa Maria Maggiore-bazilikában, miután átviszik oda a temetési szertartást követően - közölte a Szentszék.
Még véget sem ért az új rendszerű Bajnokok Ligája első szezonja – jövő héten kezdődik a két elődöntős párharc a PSG és az Arsenal, illetve az Internazionale és a Barcelona között –, máris újabb változtatások elé nézhet a sorozat. A német Sport Bild megszellőztetett néhány kiszivárgott ötletet, amelyek, ellentétben néhány korábbi "nagyívű" változtat
Csütörtökön közölte a Miniszterelnöki Kommunikációt Főosztály, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz Ferenc pápa temetésén a Szent Péter Bazilikában. Mint ismert, két nappal korábban Magyar Péter is bejelentette, hogy ott lesz a szertartáson. Emellett megjelent a hivatalos rendelet arról, hogy a temetés napjára Magyarországon nemzeti gyász
Egy ecuadori focista családját elrabolták, miközben ő az ágy alatt rejtőzködött. Az eset Guayaquilben történt, ahol a bűnözés már évek óta súlyos problémát jelent. A labdarúgó a rendőrségen tett vallomásában elmondta, hogy az ágy alatt rejtőzött, amikor meghallotta, hogy a bejárati ajtót betörik.
Április 26-án mutatják be Salamon András legújabb, Random című filmjét, az első olyan hazai alkotást, amely egy filmes magániskola saját gyártásában, páratlan közösségi összefogással készült. A alkotás egy sokszereplős történetét, amely a senkiföldjén játszódik, az évszázad legőrültebb napján. A "magyar Fargo"-ként is emlegetett filmet a Magyar Fil
Duplájára ugrott a párt havi pénzügyi támogatása, amit magyar magánemberek adnak össze. A Tisza közzétette idei első negyedéves átláthatósági jelentését. Egy fillért sem kaptak külföldről.
India Pakisztánt vádolja a kasmíri támadással, szerdán felfüggesztette az Indus vizéről szóló évtizedes szerződést, amit Pakisztán háborús cselekménynek tart.
Jó hírünk van azoknak, akik azóta is A Fehér Lótusz évadzáróján szomorkodnak, ugyanis "Rick" visszatért. Pontosabban az őt alakító Walton Goggins örvendeztette meg a nagyérdeműt egy extravagáns fotósorozattal.
Brutális tömegmészárlás miatt romlott meg végleg India és Pakisztán eddig is pattanásig feszült viszonya. India kitiltott minden pakisztánit az országból és már katonai megtorlást fontolgat északi szomszédjával szemben.
A kutatók megfejtették, hogyan keletkezhetett a Svájc méretű lyuk az Antarktisz jegén. A jelenség globális következményekkel járhat, mivel befolyásolja a szénkörforgást és az óceáni áramlatokat is.
A Föld népességének eloszlása helyenként különösen aránytalan tud lenni: míg a nagyvárosok jellemzően túlzsúfoltak, addig más vidéki régiók az elnéptelenedéssel küzdenek. Dél-Amerika egyik legkisebb országa, Suriname is a kevésbé népes térségek köz tartozik – lakossága például még Budapestét sem éri el: az országban nagyjából 634 ezren élnek, java
Április 23-án, szerdán a délelőtti órákban Lengyelországban az időjárás-előrejelzések még jó időt, a felmelegedés folytatódását jósolták - csak néhány modell jelezte azt, hogy egy újabb sarkvidéki eredetű hidegbetörés következhet be. Délutánra azonban a modellek kezdtek azonos lefutást követni, és a meteorológusok most már egybehangzóan azt állítjá
Amíg él, minden percét a nyolc és fél éve elhunyt felesége, Gábor Zsazsa emlékének megőrzésével tölti Frédéric von Anhalt. A német üzletember három évtizeden át volt a magyar származású hollywoodi díva férje, ám a Blikknek bevallotta, egy másik szépségkirálynő volt élete szerelme. Anhalt herceg szerint a tragikusan fiatalon meghalt Molnár Csilla és
Gubik Petra Jordániában pihente ki az elmúlt időszak fáradalmait. A színésznő az ország délnyugati részén található természetvédelmi területről, Rum vádiból posztolt a közösségi oldalán. Mint korábban elmondta, ha otthon van Szabolcs vármegyében, számára a vasárnapi mise kötelező.
Elfogadhatatlan és kritikus veszélyt hordoz magában a "hajlandók koalíciójának" az az elképzelése, hogy katonai alakulatokat vezényeljen Ukrajnába - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak.
Minden idők egyik legjobb jégkorongkapusa, Dominik Hasek azt állította a közösségi médiában közzétett hosszú bejegyzésében, hogy halálos fenyegetést kapott Dmitrij Medvegyev volt orosz elnöktől az oroszellenes megnyilvánulásai miatt.
Állategészségügyi zárlat alá került egy 40 ezer hízópulykát nevelő telep a Békés vármegyei Szarvason. Miután egyre több állat hullott el, felmerült a madárinfluenza gyanúja. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriumában kimutatták a vírus H5N1 altípusát az elhullott állatokból. A hivatal közleménye szerint az állomány felszámolása és
Összeesett, majd a mentőautóban életét vesztette a dél-afrikai másodosztályú Durban City labdarúgócsapatának 22 éves hátvédje, Sinamandla Zondi. Az együttes mérkőzését a tragikus hírt követően félbeszakították.
A Csupasz pisztoly-filmek új változatában – amely egyszerre folytatás és reboot, azaz a széria újraindítása – Liam Neeson lép Leslie Nielsen nyomdokaiba a legendás nyomozó, Drebin hadnagy fiaként. Az előzetes már látható, és a három klasszikus Csupasz pisztoly-film rendezője, David Zucker elmondta róla a véleményét.
A szezont 30/1-es győzelmi mutatóval záró Vasas története tizedik bajnoki címét gyűjtötte be, amivel befogta az örökranglista második helyén álló Újpesti Dózsát,
Kate Moss legújabb fotósorozatában egy brit filmsztárral karöltve merül alá a dekadens elegancia világába. Füstös tekintetek, vintage hangulat és lehengerlő stílus – ez a projekt nemcsak divat, hanem egy igazi vizuális élmény.
Az EastFruit elemzői szerint április eleje óta folyamatos áremelkedés tapasztalható az ukrán céklapiacon, amit a kereslet hirtelen megugrása váltott ki: a termelők arról számolnak be, hogy Ukrajnában a gyökérzöldségek iránti kereslet lázasan növekszik, miközben a betárolt készletek gyorsan csökkennek. A mostani helyzet lehetővé teszi, hogy a gazdák
A fehérorosz vezetés több bírálójával szemben is pszichiátriai kényszerkezelést rendeltek el Fehéroroszországban - áll az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa által megbízott szakértők Genfben ismertetett jelentésében.
Kisebb izomsérülést szenvedett Kleinheisler László, az osztrák élvonalban szereplő Grazer AK magyar labdarúgója. A középpályás játékával elégedettek Grazban, a szerződését is meghoszabbítanák, de elképzelhető, hogy nyáron ismét klubot vált majd.
Mint ismert, életének 89. évében, húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa. A világ minden táján gyászolók milliói emlékeznek meg az egyházfő rendkívüli életéről, aki a katolikus egyház élén számos történelmi jelentőségű lépést tett. A temetési szertartást április 26-án, szombaton délelőtt 10 órától tartják a Szent Péter téren – jelentette be a Vatikán.
A rekorderként 33-szoros bajnok bajor együttes papíron egyértelmű esélyese az idény meglepetéscsapataként hatodik Mainz elleni mérkőzésnek, különösen úgy, hogy a vendégek a