Nem állnak jól a csillagok. Az online nyomulást nem keni-vágja úgy a Fidesz mint Magyar Péter. KSH és statisztikák? Az csak duma. A pilisvörösvári fórum mondataiból válogattunk.
Egy szépségápolási rutin talán mindenkinél más lépésekből áll össze, de vajon miközben a bőrünk egészségéről gondoskodunk, belegondolunk, mennyit ártunk a környezetünknek egy-egy szokással? A jó hír az, hogy egy kis tudatossággal fontos előrelépést tehetsz a fenntarthatósági törekvésekben.
Április első felében országszerte alig esett, a hónap közepétől előfordult csapadék pedig nagyon egyenlőtlen területi eloszlásban hullott. Nagy területek kimaradtak a nagyobb esőből, a talaj fölső rétege kiszáradt, így a friss vetés ezeken a részeken nem tud kikelni. A virágzó repce és az őszi búza a mélyebb rétegekben bőven talál nedvességet, de e
A Milorad Dodik boszniai szerb elnök vezette Független Szociáldemokraták Pártjának (SNSD) juttatott költségvetési támogatások leállítását rendelte el Christian Schmidt, a nemzetközi közösség boszniai főképviselője.
Most bárki bárki hozzájárulhat a világ egyik legfontosabb problémájának megoldásához. Az Edit-a-thon eseményen, amelyet május 6-án rendeznek meg Budapesten, a résztvevők közösen dolgoznak azon, hogy a nők láthatóbbak legyenek a médiában és a Wikipédián.
A Liverpool részéről még mindig aktuális egy szerződéshosszabbítás. A Real Madrid aktívan érdeklődik az angol válogatott játékos iránt, Carlo Ancelotti helyzete körüli
Kemény kérdéseket kapott Lázár János Pécsen. Az egyik legmeglepőbb okfejtése az volt, mindegy, mit tanítanak az egyetemen a transzneműség és a homoszexualitás kialakulásáról, ha a társadalmi valóság más, azt mindenkinek tudomásul kell venni.
Szívszorongatóan tehetségesek és nem félnek kamerát ragadni, több száz fős stábokat irányítani. Erős narratívával gondolkodnak a világról, amit képekkel, történetekkel szeretnének elmesélni. De milyen érzés a film világban nőként helytállni? Három alkotó, Csepeli Eszter, Tóth Evelin Judit, Fecske Flóra operatőrök mesélnek karrierről, akadályokról,
A Lengyel Statisztikai Hivatal (Gus) adatai szerint a Lengyelországból származó, exportra kerülő fagyasztott zöldborsó volumene a 2024-es évben 38,8 ezer tonna, értéke pedig 175,6 millió Pln volt. A 2023-as évben az exportvolumen 39,1 ezer tonnát tett ki, értéke pedig 179,6 millió Pln-t ért el, ami azt jelenti, hogy 2024-ben a mennyiség 295 tonnáva
Hét év kihagyás után, március közepén tért vissza Liptai Claudia és Till Attila műsorvezetésével A Nagy Duett. A TV2 show-műsora hatalmas népszerűségnek örvend, ezért a csatorna úgy döntött: két további adással jelentkezik. Így május 11-én kerül képernyőre a show-műsor döntője.
A Sky Sport Italia beszámolói szerint az Inter vezetőedzője, Simone Inzaghi abban reménykedik, hogy Denzel Dumfries, Piotr Zielinski és Marcus Thuram is
Ritka pillanatok egyikének lehettek szemtanúi a járókelők és egy konferencia résztvevői New Yorkban, hiszen Meghan Markle és Harry herceg tiszteletüket tették egy vörös szőnyeges eseményen. Természetesen minden szem rájuk szegeződött, ellopták a show-t.
További 2585 kérelem esetében indult el az Agro-ökológiai Programban (Aöp) a részfizetés, amellyel csaknem 9,8 milliárd forint jut el a támogatásra jogosult gazdálkodókhoz április harmadik hetében. A mostani kifizetésekkel a Magyar Államkincstár a 2024. évi Aöp kérelmek alapján már mintegy 81,5 milliárd forintot folyósított, és a részfizetésben rés
A bírónő, Carmen García úgy döntött, hogy a sértések nem töltik ki a gyűlöletkeltés bűncselekményének fogalmát, mivel nem jártak következményekkel, és Vinícius
Palvin Barbara legújabb fotója igazi mestermű: nem csupán egy divatfotó, hanem annak tökéletes bizonyítéka, hogy az egyszerűségben is rejlik lehengerlő erő. Mi több, a jövőt hozta el nekünk, hiszen egy futurisztikus kiegészítőt mutat be a nagyérdeműnek.
Az elnök lényegesen csökkentené a Kínára kivetett brutális vámokat, ám azt várja, hogy Peking tegye az első lépést. Az azonban sokkal jobb pozícióban van – és nem mozdul.
A Ziarul Financiar értesülései szerint a román gyümölcs- és zöldségtermelők állami beavatkozást sürgetnek, miután súlyos fagykárok érték az ország kertészeti ágazatát. A Mezőgazdasági Termelői Csoportok és Szervezetek Szövetsége, a Fruleg Ro nyilatkozatában az import mennyiségének növekedését és az árak lehetséges emelkedését emelte ki, ami gerjesz
Harry Kane, az angol válogatott csapatkapitány karrierje első csapattrófeájának küszöbén áll, miközben a Bayern München karnyújtásnyira került a Bundesliga-címtől. A Tottenhamtől érkező
Telegdy-Kapás Boglárka életében új fejezet kezdődött, amikor tavaly év végén bejelentette, hogy felhagy az élsporttal. Az olimpikon úszóval, az idei GLAMOUR Women of the Year Az év sportolója jelöltjével élete egyik legnehezebb döntéséről, önmaga megtalálásáról és további terveiről beszélgettünk.
Folytatódik a változékony időjárás április utolsó hétvégéjén is: pénteken és szombaton többfelé kell esőre, záporra számítani, az ország nyugati részén inkább a borult ég és eső lesz a jellemző, míg keleten többórás napsütés lehet. A szél olykor erős, viharos lesz. Vasárnapra megnyugszik a légkör és jellemzően napos idő várható, de a hőmérséklet ki
Roger Federert a tenisz történetének egyik legnagyobb játékosaként tartják számon: 20 Grand Slam-győzelmet és 310 hétnyi világelsőséget tudhat magáénak. Játéka generációkat nyűgözött
A stílusos szülőség új korszakát nyitotta meg Budapesten az Adinish, amely április elején ünnepélyes esemény keretében tárta ki első magyarországi Showroomjának ajtaját. A skandináv dizájn és a modern szülői életforma találkozása egy olyan életmódbeli szemléletváltást képvisel, ahol a gyerekszoba enteriőrje is lehet a lakás dísze. Az esemény nem cs
Miközben az elmúlt hetekben a hatóságok, a szakpolitika és a közvélemény egyaránt a járvány elleni védekezéssel foglalkoztak, a hazai álltartók jelentékeny hányada kilátástalan helyzetbe került. A járvány miatt életbe léptetett exportkorlátozások, a mostanra két megyényi területet érintő szállítási és vágási korlátozások, valamint a nemzetgazdasági
Egy kellemes kávézó, a kedvenc feketéd, esetleg tejhab, mély beszélgetések, őszinte kitárulkozás… Egy marék idegennel! A The Coffee Girls Society egy olyan cserélődő "titkos társaság", akik havi gyűlések alkalmával beszélnek ki együtt témákat, amik minden halandót érintenek. Mindig más szereplőkkel, máshol, kis létszámban.
Anne Hathaway ma már igazi dívaként pózol az exkluzív premierek, a legrangosabb díjátadó gálák és a különböző divatesemények vörös szőnyegén. Azonban 25 évvel ezelőtt még jóval félénkebbnek tűnt, amikor tinédzserként állt a kamerák elé. Mutatjuk, hogy nézett ki akkoriban, amikor szárnyalni kezdett a karrierje.
A Szaturnusz bolygó maga a sorsbolygó, ami a fegyelmet és a felelősséget szimbolizálja az asztrológiában. A Szaturnusz visszatérésnek általában nehéz megélései lehetnek, de fontos, hogy, inkább tanító jellegűek. A születési képletben a Szaturnusz a múlt tapasztalatait mutatja meg, és azzal tanít a legjobban, hogy felelőséget és korlátokat állít elé
Több mint három évtizedes karrierje során Victoria Beckham hatalmas stílusátalakuláson ment keresztül. A popsztárból lett divattervező és üzletasszony - aki a napokban ünnepelte 51. születésnapját - számos felejthetetlen divatpillanattal ajándékozott meg minket. Íme, a legikonikusabb szettjei a Spice Girls korszakától kezdve egészen napjainkig!
Károly király és Kamilla királyné házassága sem mentes a párkapcsolati kihívásoktól, azonban pont ez teszi őket olyan emberré, mint bárki más. Egy évekkel ezelőtti esetre derült most fény egy podcastban, ami megmosolyogtató - bár Kamilla királyné számára akkor bizonyára igencsak felkavaró lehetett.
"Majd boldog leszek, ha…" – hányszor mondtuk már ezt? Valami vár ránk a jövőben, amitől azt reméljük, hogy akkor végre elérjük a boldogságot. De mi van, ha ez a jövő sosem érkezik meg? Mi van, ha az életünk épp most zajlik, miközben mi egy távoli, tökéletes pillanatra várunk, ami sosem jön el?
Folyamatos készenléti állapotban élünk, miközben nap mint nap megküzdünk a bennünket körülvevő nyomással. A feszültség nem válogat: jelen van az irodában, az utcán, a családi ebédlőasztalnál és a gondolatainkban. Bár sokan igyekeznek elkerülni, elfojtani vagy bagatellizálni, a fel nem dolgozott stressz hosszú távon testi és lelki megbetegedésekhez