Az amerikai elnök legújabb vámháborús lépései gazdasági bizonytalanságot keltettek világszerte, amelyek hatása már az energiahordozók piacán is megmutatkozik. A holland TTF gáztőzsdén jegyzett gázár a hét eleji emelkedést követően esésbe fordult, amit elsősorban a romló gazdasági kilátások táplálnak.
A szakember szerint az új, "nagyon veszélyes és ostoba protokollal valószínűleg Takács Péter magát is, de Orbán Viktort is kizárja az állami ellátásból".
Egy utazás megtervezése során több dolgot is érdemes figyelembe venni, de kétségtelen, hogy az egyik legfontosabb a szállás minősége. Sokan ugyanis képtelenek a pihentető alvásra egy idegen helyen, de szerencsére van egy trükk, ami segíthet!
A mikro-, kis- és középvállalkozások nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a hazai gazdasági életben, ezért kiemelten fontos, hogy tisztában legyünk a működésükhöz köthető motivációkkal, üzleti lehetőségekkel vagy éppen az új vállalkozások alapításával kapcsolatos ambíciókkal. A fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzésében szerepet kap az attitűdj
A Külgazdasági és Külügyminisztérium a kormány döntése alapján elkészítette és immár be is nyújtotta az Országgyűlésnek a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépésről szóló törvényjavaslatot - jelentette be a tárca vezetője, Szijjártó Péter csütörtökön Budapesten.
Újabb szigorítások és intézkedések jönnek a ragadós száj- és körömfájás vírusának megfékezése érdekében, a szakemberek minden lehetséges eszközzel a betegség megállításán dolgoznak - jelentette be csütörtöki videóüzenetében az agrárminiszter.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A műszaki mentést végző bicskei önkormányzati tűzoltók két járművet áramtalanítottak, a kamionnál nem volt szükség ilyen beavatkozásra. A helyszínre érkeztek a zsámbéki önkéntes tűzoltók is. Az érintett sztrádaszakaszon egy sávon halad a forgalom. Az Útinform szerint a helyszínen már közel 7 km-es a torlódás. Az ellenkező oldalon, Hegyeshalom felé
Az ókori Egyiptom kultúráját idézték a táncosok csütörtök délelőtt, a Pánczél Imre intézményben, a tanulmányi verseny helyszínéül szolgáló terem elé még egy múmiát is elhelyeztek. A hirtelen profilváltás hátterében az állt, hogy idén Gyula adott otthont a 48. országos komplex tanulmányi verseny vármegyei fordulójának. A felső tagozatosok számára me
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtöktől kezdi el kiküldeni az újabb adategyeztetési felhívásokat; ezúttal azokat a cégeket hívják fel a hibák javítására, amelyek bejelentették ugyan az egyszerűsített foglalkoztatást, bevallásukban azonban elmulasztottak számot adni munkavállalójukról - közölte az adóhatóság csütörtökön.
Az itáliai mester lenyűgöző szerkezete a feljegyzések szerint járni, leülni, felállni is tudott, de még az állkapcsát és a sisakját is képes volt mozgatni.
Amikor a stresszoldó ételekről van szó, sokan egyből az étcsokoládéra és kamillateára gondolnak. De tudtad, hogy a gyümölcsök is segíthetnek enyhíteni a stresszt? Mindez a magas esszenciális tápanyag tartalmuknak köszönhető, amely kulcsfontosságú a test és az elme támogatásában. Íme azok a gyümölcsök, amelyek segítenek kiegyensúlyozottabb életet él
A megismételt elnökválasztást megelőző 30 napos választási kampány idején az államfői tisztségre pályázó jelölteknek egy sor törvényi előírást és szabályt kell betartaniuk - figyelmeztetett a bukaresti, állandó választási hatóság (AEP).
Eközben Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai tanácsadója arról posztolt, hogy az ICC "jelenlegi működése nem illeszkedik többé Magyarország békestratégiájába."
A talaj felső egyméteres rétege csaknem országszerte föltöltődött március végére, vasárnapra azonban sarkvidéki levegő érkezik, a tavaszi fagyok pedig újabb károkat okozhatnak a gyümölcsösökben a jövő héten - közölte a HungaroMet csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Az UEFA belgrádi tisztújító közgyűlésén dr. Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökét nevezték ki az Európai Labdarúgó Szövetség kincstárnoki posztjára.
Georgia Gardner és párja, Josh Fishlock még 2023 novemberében indult nyaralni az ausztráliai Kenguru-szigetre kutyájukkal, Valerie-vel. A kalandvágyó tacskónak azonban nyoma veszett, és mint kiderült: már több mint egy éve járja egyedül a szigetet. Szakértők szerint lenyűgöző, hogy a háziállat ilyen hosszú ideig képes volt túlélni a vadonban.
Elon Musk-tól hamarosan elköszönhet a Trump-adminisztráció, miután egyre többen tekintik politikai kockázatnak személyét. Várhatóan informális tanácsadói szerepben maradhat majd a Fehér Házban a milliárdos vállalkozó.
Pénteken és szombaton még többórás napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható, majd észak felől egy hidegfront felhőzete vonul át az ország fölött, és elsősorban keleten, északkeleten lehet zápor, zivatar. Vasárnap visszatérnek a hajnali fagyok és a hőmérséklet csúcsértéke mindössze 4-9 fok között alakul, a Dunától keletre zápor, hó
A mai 5 Arany Gyűrű adása izgalmas döntőt hozott, ahol Betti és Isti, valamint Álmos és Tita csaptak össze a főnyereményért. A játékosok emlékezőképességét egy trükkös memóriafeladvány tette próbára, ahol egy pörgő sorsolókerékben megjelenő golyók helyzetét kellett megjegyezni. Vajon ki volt a legpontosabb? Nézd meg, hogyan alakult a végjáték!
Szinte nincs olyan magyar ember, aki ne szeretné a káposztás tésztát, persze az örök kérdés az az, hogy porcukorral vagy borssal a finomabb - nos, ezt mindenki döntse el maga. Most azonban bemutatunk egy olyan filléres trükköt, amit mindenképp érdemes kipróbálnod, ha legközelebb ezt a fogást készíted.
A NEAK döntése embertelen és szakmaiatlan is - mondta. Magyarázata szerint a túlsúlyosoknak pont a több mozgásra lenne szükségük, de ebben akadályozottak, miközben nagy fájdalmaik vannak.
A lakáshitel felvétele előtt sokan nem tudják, hogy a bankok szigorú feltételekhez kötik az ingatlan fedezetként való elfogadását. A zártkerti ingatlanok, az iroda megnevezésű vagy a jogilag rendezetlen státuszú lakások, de gyakran a vályogházak vagy nyaraló besorolású ingatlanok is kívül esnek a hitelezhetőségi körön. A money.hu szakértője ad taná
A Jedlik Ányos energetikai programon belül 40 milliárd forintos biogáz- és biometán-előállítást támogató programot indít a kormány "a szuverenitás és a magabírás jegyében" – jelentette be az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára kedden Miskolcon, A vidék konferenciája című rendezvényen tartott előadásában.
Húsvétra a hagyományos, lassú pácolású sonkát keresik a legtöbben, de sokak szerint nehéz kiválasztani a kínálatból a megfelelőt - közölte felmérése alapján a Pick csütörtökön az MTI-vel.
Ausztria szombattól ideiglenesen lezár 23 határátkelőhelyet, többségüket a magyar-osztrák határon a Szlovákiában és Magyarországon megjelent ragadós száj- és körömfájás miatt.