„A mostani generációra az is jellemző, hogy szeretik, ha karrierutat mutatnak nekik” – interjú Tileczky-Szokol Biankával, az euJobs HR-Group koordináció csoportvezető-helyettesével, az euDiákok Iskolaszövetkezet törzsgyökeres csapattagjával. Ez a cikk eredetileg az UNI in&out 2024-es, nyári kiadványában jelent meg. Hol keresnek most álláslehetősége
A húsvét egyik legelterjedtebb jelképe világszerte a bárány. És ha már húsvétkor ünneplőbe öltöztetjük az ebédlőasztalt, akkor miért ne lehetne egy fejedelmi báránysültet összedobni. Mutatom, hogy én miképp készítem. És nemcsak csülökből lehet elkészíteni, hanem combból vagy lapockából is. Amire érdemes odafigyelni, hogy csontos legyen a hús, mert
Romlottak az amerikai szolgáltatószektor kilátásai az ISM felérése szerint, pedig a tegnapi bejelentések hatásai még nem tükröződnek. Magasan ragadt az árnyomás, miközben a foglalkoztatottsági kilátások és a megrendelések alakulása sokat romlott.
A The New York Times egy kisregény hosszúságú oknyomozó cikkében rántotta le a leplet az Egyesült Államoknak az orosz–ukrán háborúban folytatott valós szerepéről.
A Stellantis két észak-amerikai összeszerelő üzemében is leállítja ideiglenesen a termelést az új amerikai gépjárműipari vámok bevezetése miatt, ami több ezer dolgozót érint - jelentette a CNBC.
Még nem tudni, mekkroa lehet a drágulás a Magyarországon gyártott Audik esetében, de az egészen biztos, hogy csak autóból tízezres, motorból százezres nagyságrendben megy Amerikába.
Kiemelik és bemutatják az aquincumi katonaváros Mithras-szentélyét. A Budapesti Történeti Múzeum (Btm) szakemberei által feltárt romfalakat daruval kezdték el kiemelni csütörtökön, az óbudai építkezés befejezéséig szakszerűen tárolják, majd egy védőépületben mutatják be a nagyközönségnek.
Az amerikai elnök legújabb vámháborús lépései gazdasági bizonytalanságot keltettek világszerte, amelyek hatása már az energiahordozók piacán is megmutatkozik. A holland TTF gáztőzsdén jegyzett gázár a hét eleji emelkedést követően esésbe fordult, amit elsősorban a romló gazdasági kilátások táplálnak.
A szakember szerint az új, "nagyon veszélyes és ostoba protokollal valószínűleg Takács Péter magát is, de Orbán Viktort is kizárja az állami ellátásból".
Egy utazás megtervezése során több dolgot is érdemes figyelembe venni, de kétségtelen, hogy az egyik legfontosabb a szállás minősége. Sokan ugyanis képtelenek a pihentető alvásra egy idegen helyen, de szerencsére van egy trükk, ami segíthet!
A mikro-, kis- és középvállalkozások nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a hazai gazdasági életben, ezért kiemelten fontos, hogy tisztában legyünk a működésükhöz köthető motivációkkal, üzleti lehetőségekkel vagy éppen az új vállalkozások alapításával kapcsolatos ambíciókkal. A fiatalok vállalkozóvá válásának ösztönzésében szerepet kap az attitűdj
Egyre több tudományos bizonyíték támasztja alá, hogy az alvás nem csupán az agy és az idegrendszer regenerálódását szolgálja, hanem szoros összefüggésben áll a bélmikrobiom egyensúlyával is. Az alvás és az emésztőrendszer kapcsolatát sokáig alábecsülték, ám mára világos: ahhoz, hogy a mikrobiomunk egészséges maradjon – és ezáltal immunrendszerünk,
A Külgazdasági és Külügyminisztérium a kormány döntése alapján elkészítette és immár be is nyújtotta az Országgyűlésnek a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépésről szóló törvényjavaslatot - jelentette be a tárca vezetője, Szijjártó Péter csütörtökön Budapesten.
Újabb szigorítások és intézkedések jönnek a ragadós száj- és körömfájás vírusának megfékezése érdekében, a szakemberek minden lehetséges eszközzel a betegség megállításán dolgoznak - jelentette be csütörtöki videóüzenetében az agrárminiszter.
Két évnyi tapasztalatszerzés és a kínai hétvége után Oscar Piastri úgy érzi, készen áll a bajnoki csatára. Max Verstappen szemléletmódja mutat neki irányt.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A műszaki mentést végző bicskei önkormányzati tűzoltók két járművet áramtalanítottak, a kamionnál nem volt szükség ilyen beavatkozásra. A helyszínre érkeztek a zsámbéki önkéntes tűzoltók is. Az érintett sztrádaszakaszon egy sávon halad a forgalom. Az Útinform szerint a helyszínen már közel 7 km-es a torlódás. Az ellenkező oldalon, Hegyeshalom felé
Május 7-én ismét megrendezik a magyar középvállalkozások egyik legfontosabb éves játékát, a KKV Summit 2025 konferenciát. A budapesti Mol Campus ad otthont a rendezvénynek, ahol a hazai gazdaság meghatározó szereplői, sikeres cégvezetők és szakértők osztják meg tapasztalataikat a vállalkozások előtt álló legnagyobb kihívásokról – és azok lehetséges
Az ókori Egyiptom kultúráját idézték a táncosok csütörtök délelőtt, a Pánczél Imre intézményben, a tanulmányi verseny helyszínéül szolgáló terem elé még egy múmiát is elhelyeztek. A hirtelen profilváltás hátterében az állt, hogy idén Gyula adott otthont a 48. országos komplex tanulmányi verseny vármegyei fordulójának. A felső tagozatosok számára me
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtöktől kezdi el kiküldeni az újabb adategyeztetési felhívásokat; ezúttal azokat a cégeket hívják fel a hibák javítására, amelyek bejelentették ugyan az egyszerűsített foglalkoztatást, bevallásukban azonban elmulasztottak számot adni munkavállalójukról - közölte az adóhatóság csütörtökön.
Nem rúgták ki két verseny után, de eddig Carlos Sainz is alulmúlta a várakozásokat a Williamsnél. Úgy érzi, a ferraris szokásai hátráltatják leginkább.
Az öt évvel ezelőtti tavaszon minden a Földet sújtó koronavírus-járványról szólt. Leállt a világ, otthon maradtunk. Eltűnt a szmog, láthatóvá váltak a Himalája hegyvonulatai, vadon élő állatok sétáltak lakott területeken, és kitisztult a Gangesz vize. Másrészről viszont több hulladékot termeltünk, fokozódott az orvvadászat, és rekordokat döntött az
Válassz a következő 8 állat közül egyet, és kiderül, amit talán te sem tudtál. A személyiségteszt a lelked sütét bugyraiba vezet, hogy feltárja, milyen sötét jellemvonásaid vannak, amelyek lehet, hogy mostanáig előtted is rejtve maradtak.