Milyen szabályok vonatkoznak az állatok leölésére Szlovákiában és milyenek Magyarországon? Mit kell tudni a vadállatok vizsgálatairól, a leölt állatok elföldeléséről, illetve a sertésvágások egyre növekvő nehézségéről? Ezekről kérdezte Wagenhoffer Zsombor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) állattenyésztési és beszállítóipari országos osztályeln
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége főtitkára szerint 2025 első negyedévében a hazai vállalkozások jelentősen optimistábban látják a helyzetüket a 2024-es év végi mélypont után. A VOSZ hangulatindexe a beruházások terén mutat javulást, emellett azonban a magas infláció továbbra is jelentős aggodalomra ad okot a vállalkozások körében.
A beruházási pályázatok megvalósítása hozhat fordulatot. A szakértők szerint ugyanakkor az új pályázatok által generált beruházások ismét felduzzaszthatják az agrárhitelek állományát.
Magyarországon érdeklődés hiányában elmaradt a szegénység? A Legek sorozat legújabb részében megnéztük a hivatalos adatok alapján legszegényebb települést, Csenyétét. Itt jegyezték a legkevesebb adóköteles jövedelmet: évente egy főre bruttó 250 ezer forint jut.
Régebben elég volt egy Olaszországban született dédszülő – vagy akár ükszülő –, hogy lényegében garantáltan megszerezhessük az olasz állampolgárságot. Egy új rendelet azonban alapjaiban változtatja meg mindezt.
Új filmben térhetnek vissza Quentin Tarantino Volt egyszer egy Hollywood című filmjének szereplői, köztük a Cliff Booth kaszkadőrt alakító Brad Pitt, a produkció rendezője viszont David Fincher lesz – számolt be róla a The Hollywood Reporter.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály folytat eljárást vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt. A nyomozás adatai szerint egy főorvos 13 szülést, valamint 7 nőgyógyászati műtétet úgy vezetett le, illetve végzett el, hogy azokért a páciensektől összesen közel ötmillió forint hálapénzt fogadot
Összehangolt kibertámadás érte a 4,2 ezer milliárd ausztrál dollár (2,66 ezer milliárd dollár) értékű ausztrál nyugdíjalap-ágazat több ezer tagját – közölte pénteken a kormány kiberbiztonsági koordinátora, tájékoztatott az MTI.
"Az nem normális dolog, hogy emberek százai, ezrei rekednek dugóban" - mondta a miniszterelnök és a Kossuth Rádiós interjújában bejelentette: szigorítják a gyülekezési törvényt a hídlezárások miatt.
Az új pályázat biogáz és biometán előállító kapacitások építéséhez, meglévő kapacitások fejlesztéséhez kínál támogatást a hazai vállalatok számára - olvasható az Energiaügyi Minisztérium közleményében. A Jedlik Ányos Energetikai Program felhívásának tervezete 2025. április 15-én délig véleményezhető. A teljes keretösszegből 18 milliárd forintot kis
Jákob Zoli óta nem akadt egyetlen, valamirevaló férfiember a dögös fitneszmodell horgára és egyre inkább úgy érzi, szögre kéne akasztani a "pecabotját", vagyis el kell engednie az igazi és örök szerelembe vetett hitét. Nagy Ő Virág most a Borsnak pakolt ki a siralmas randihelyzetről.
Elon Musk és Donald Trump együttműködése már az elejétől kezdve vegyes reakciókat váltott ki a közvéleményből. Most, arról szólnak a pletyák, hogy Elon Musk távozásra kényszerülhet jelenlegi kormányzati pozíciójából.
33 voltam, amikor megismerkedtem Tiborral. Annyira fiatalosnak látszott külsőleg, hogy el sem hittem, amikor kiderült, hogy több mint 20 évvel idősebb nálam. Egymásba szerettünk, és azóta is közösen tervezzük a jövőnket, de olykor még mindig fáj a tudat, hogy a korkülönbség miatt ez a jövő nem lehet olyan hosszú, mint szeretném.
2025 februárjában az ipari termelés volumene 8,7, munkanaphatástól megtisztítva 8,0%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3%-kal kisebb volt a 2025. januárinál.
Donald Trump új vámtarifái jelentősen megnövelhetik az iPhone-ok árát, akár 30-40 százalékos áremelkedést is okozhatnak elemzők szerint - számolt be az Inside Retail.
Gál András ügyvéd, Vályi-Nagy Vilmos és Tiszolczi Lajos lehetnek a kulcsfigurák abban a rejtélyes csoportban, aminek feladata a Magyar Péterék "digitális gyóntatószékébe" beérkező ügyek feltárása. Vályi-Nagy és Gál András tagadják érintettségüket. Tiszolczi Lajos és a Tisza Párt pedig nem válaszoltak kérdéseinkre. Oknyomozó cikksorozatunk 5. része.
Vegyesen mozgott péntek reggelre a forinta főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben: gyengült az euró és a svájci frank ellenében, erősödött a dollárral szemben. Az eurót reggel hét órakor 403,61 forinton jegyezték, kissé magasabban az előző esti 403,33 forintnál. A dollár jegyzése 364,00 f
A legfrissebb adatok szerint kitart a hazai ipar recessziója: februárban a termelés volumene 1,3 százalékkal alulmúlta az előző havit, éves összevetésben pedig már 8 százalékos a visszaesés.
A Szemlélek interjújában a metropolita a belpolitikáról is beszélt, szerinte senkinek sem tesz jót ennyi év a hatalomban, de szóba került a poloskázás és a szerinte mérgező Pride is.
A hazai ipar februári teljesítménye éves szinten 8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól – jelentette péntek reggel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Közzétett a kormány egy törvénytervezetet, amely alapján a vállalkozásoknak július 1-jétől kötelezően biztosítaniuk kell fogyasztóik számára a készpénzfizetés lehetőségét. Egyedül a határon átnyúló online tevékenységek mentesülhetnek ez alól. Szintén július 1-jétől megszűnhet az az eddigi előírás a falusi CSOK és a CSOK Plusz esetében, hogy a lakás
Pénteken és szombaton még többórás napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható, majd észak felől egy hidegfront felhőzete vonul át az ország fölött, és elsősorban keleten, északkeleten lehet zápor, zivatar. Vasárnap visszatérnek a hajnali fagyok és a hőmérséklet csúcsértéke mindössze 4-9 fok között alakul, a Dunától keletre zápor, hó
Az elhúzódó rossz idő után végre megérkezett a tavasz: süt a nap és már egy pulcsi is elég, ha kimerészkedünk otthonról. Ennyi elég is volt Magyarországnak és a régió országainak, ugyanis megugrott az érdeklődés a biciklik és a kapcsolódó termékek iránt, emellett pedig az egyéb, a szabadban és a kertben használható eszközök kereslete is nőtt.
Két nap alatt kilenc embert fogtak el, hallgattak ki kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt a békéscsabai rendőrök. Közülük ketten egy gyomaendrődi tanyán árultak drogot, ketten az utánpótlás beszerzésében segítettek nekik, öten pedig fogyasztóként lettek gyanúsítottak. Öt településen intézkedtek a Békéscsabai Rendőrkapitányság nyomozói ká
A hazai nyári sportprogramok elmaradhatatlan része a Balaton-átúszás, ami évente több mint tízezer embert mozgat meg. Bár elsőre ijesztőnek tűnhet az 5,2 kilométeres távot úszva megtenni, nem kell versenysportolónak lenni ahhoz, hogy teljesítsük. De milyen vízitapasztalat szükséges hozzá, mikor érdemes elkezdeni az edzést és egyáltalán hogyan állju
Az EU-s tőkepiacok felügyeletének centralizálására irányuló javaslat megosztja Európát, ahol a nagy gazdaságok, mint Franciaország, erőteljesen támogatják a tervezetet, míg a pénzügyi szektorral rendelkező kisebb országok, mint Írország és Luxemburg, hevesen ellenzik. Az ellenállás központi oka, hogy ezek az országok a legtöbbet veszítenék lazább s