Az ukrán biztonsági szolgálat nyilvánosságra hozta azon személyek névsorát, akiket a Putyin-féle "külső irányítási" terv megvalósításával hoznak összefüggésbe. A hatóság közleménye alapján a csoport tagjai között ügyvédek, médiaszereplők és Oroszországba távozott ukrán állampolgárok találhatók.
Márciusban 44-szer rengett a föld Magyarországon és az ország szűkebb környezetében. Ugyanakkor a bányarobbantásokhoz köthető földmozgások száma sokkal magasabb volt - írta meg az Időkép.hu.
Az asztrológiában háromfajta minőséget különböztetünk meg, és ez az alapja annak, mennyire vagyunk kitartóak az életben. Az asztrológia nagyon összetett, egy képlet vizsgálatánál mindig meg kell néznünk, milyen jegyben állnak a bolygók, és az milyen minőséget képviselnek.
Sokan gondolják, hogy a fűvel táplált marha húsa fenntarthatóbb, környezetbarátabb választás, mint az ipari, gabonával hizlalt változat. Egy friss, nagy horderejű tanulmány azonban megingatja ezt a hiedelmet.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Hivatal) idén is meghirdette pályázatát, amely akár 7,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt hazai vállalkozások, kutatóhelyek, valamint magánszemélyek számára szellemi alkotásaik jogi védelméhez.
A mai modern munkakörnyezet folyamatosan fejlődik, ahogy igyekszünk lépést tartani a technológiai újításokkal és a kreativitás kibontakoztatásának lehetőségeivel. Azonban gyakran elfeledkezünk arról, hogy az irodai hatékonyság egyik legfontosabb alappillére a rendezett és jól szervezett környezet, amely segíti, hogy a mindennapi teendők elvégzése z
Három éve egy bostoni rendőr holttestét találták meg a hóban egy kollégája háza előtt. A barátnőjét vádolják azzal, hogy elgázolta a férfit, míg Karen Read védői szerint a házban bulizó rendőrkollégák felelősek a haláláért, csak a nőre akarják kenni az egészet. A héten már a második tárgyalás kezdődött el, miután az esküdtek korábban nem tudtak dűl
A mémérmékről ismert Fartcoin (FART) újra reflektorfénybe került, miután az elmúlt 24 órában 24,5%-ot emelkedett az árfolyama, és jelenleg 0,4759 dolláron kereskedik. A kriptovaluta piaci kapitalizációja ezzel meghaladta a 475 millió dollárt, míg a napi forgalom elérte a 162,73 millió dollárt, ami egyértelműen a befektetői érdeklődés újjáéledésére
Közgazdászok nekimentek a Trump-kormányzat elsőre komplikáltnak tűnő egyenletének, amellyel kiszámolta, mekkora büntetővámokkal sújtson egyes országokat. Elemzésük szerint valójában nagyon egyszerű – és hibás – a képlet.
A professzor százhárom éves korában távozott, életét a tudomány és a hit szolgálatának szentelte. Őrsy még 1967-ben költözött az Egyesült Államokba, ahol előbb a washingtoni Katolikus Egyetemen, majd a Fordhamen, végül pedig a Georgetownon tanított kánonjogot.
Mikel Arteta vegyes híreket osztott meg az Arsenal védelmének jelenlegi állapotáról a közelgő, sorsdöntő mérkőzések előtt. Az Ágyúsok vezetőedzője elismerte, több kulcsjátékos
A Meta Platforms a hónap végén tervezi kiadni legújabb nyelvi modelljét, a Llama 4-et, miután legalább kétszer elhalasztotta a megjelenést - számolt be a Reuters. A vállalat igyekszik vezető pozíciót szerezni a mesterséges intelligencia versenyben.
A kormány folyamatosan dolgozik a járvány megfékezéséért, az egész országban vizsgálják a telepeket, zajlanak a kényszervágások – közölte Nagy István agrárminiszter.
Az amerikai elnök által elindított vámháború és az ezzel járó piaci bizonytalanság megtette hatását: a forint mintegy kéthónapos mélypontra zuhant az euróval szemben.
Sajtóértesülések szerint a Trump-kormányzat közbenjárásával Mel Gibson visszakaphatja a fegyvertartási engedélyét. A hollywoodi sztár, aki korábban családon belüli erőszak miatt vesztette el az engedélyét, most a minisztérium támogatását élvezheti. A Legfelsőbb Bíróság tavalyi döntésében kimondta, nem tarthatnak maguknál fegyvert azok az állampolgá
Az amerikai elnök által elindított vámháború és az ezzel járó piaci bizonytalanság megtette hatását: a forint mintegy kéthónapos mélypontra zuhant az euróval szemben.
Két hét múlva itt a húsvét, a magyar családok ilyenkor az átlagosnál többet vásárolnak. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szenior elemzője az InfoRádióban elmondta, mi nyomhatja rá a bélyegét a húsvét elengedhetetlen termékeire, és milyen mértékben.
Ukrajna továbbra is azon az állásponton van, hogy NATO-csatlakozásának kérdésében a béketárgyalások keretében nem engedhet az orosz követelésnek – jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter a NATO-tagországok külügyminisztereinek pénteki brüsszeli találkozóját követően újságíróknak nyilatkozva. A tárcavezető a Jevropejszka Pravda ukrán hírp