2025. április 9. szerda

ápr. 9
12:27
Komoly együttműködés indult az élelmiszer-hamisítás ellen itthon (Agrárszektor)
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (Nav) együttműködve részt vett a nemzetközi Opson műveletben, amelyet az Interpol és az Europol szervezett az élelmiszerhamisítás elleni küzdelem jegyében; az ellenőrzés során több mint 100 jogsértést tártak fel - közölte az Nkfh az Mti-vel. A műveletben a kül
ápr. 9
12:30
Európa elaludt - éles kritika Andrej Babistól (Infostart)
Vezető politikusoknak és nem az Európai Bizottságnak kellene tárgyalnia az Európai Unió nevében az Egyesült Államokkal a Donald Trump amerikai államfő által bevezetett vámokról – jelentette ki Andrej Babis volt cseh kormányfő, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom elnöke szerdán a CTK hírügynökségnek nyilatkozva.
ápr. 9
12:30
3000 elektromos gépkocsira fizettek ki támogatást a vállalati programban (HR Portál)
A céges járműflották zöldítését ösztönző pályázaton több mint 2700 nyertesnek utaltak már járművenként átlagosan 3,9 millió forint vissza nem térítendő forrást. Az eddigi kifizetések a szerda reggeli adat szerint 3046 gépkocsi megvásárlását segítik - közölte hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
ápr. 9
12:30
Hogyan lehet meghatározni egy zóna termőképességét? (Agroinform)
Így optimalizálható a ráfordítás.
ápr. 9
12:30
"Mélységesen zavar az Akadémia hallgatása" – Lemond az orosz akadémiai tagságáról Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus (SzMo)
A világhírű magyar fizikus szerint a tudomány nem hallgathat, amikor háborús bűnök történnek. Krausz Ferenc hosszas mérlegelés után, lelkiismereti okból hozta meg a döntést.
ápr. 9
12:30
Kína tovább mélyíti a dollár válságát (Magyar Hírlap)
Az NKE szakértője szerint Donald Trump vámintézkedései az amerikai fizetőeszközbe vetett bizalmat megrengethetik.
ápr. 9
12:30
Jól áll a járványkezelés, de még nem lélegezhetünk fel (Magyar Mezőgazdaság)
Eredményes a védekezés Magyarországon a ragadós száj- és körömfájás betegség ellen, új kitörés nem történt, a vírust sikerült keretek között tartani.
ápr. 9
12:30
Három új modellel vág neki az idei motoros szezonnak a Macbor (Autószektor)
Három új modellel vág neki a 2025-ös motoros szezonnak a Macbor, amelyeket az EICMA 2024 kiállításon láthatott a nagyközönség. Az egyik meglepetése a spanyol gyártónak a Montana XR1 125 EVO, amely jelentős fejlesztéseket tartalmaz a korábbi változathoz képest, a felszereltség része lett például az ABS (elektronikus blokkolásgátló) és a TCS (kipörgé
ápr. 9
12:30
Komoly sikereket ért el a PSZA Motorsport Diósgyőrben (Racing)
Tizenegy párosával ünnepelhetett a 3. MBM Rent Diósgyőr Rally céljában a PSZA Motorsport csapata.
ápr. 9
12:32
Pár tízezerrel szerette volna megkenni a rendőröket (Magyar Hírlap)
A külföldi férfi közúti ellenőrzés során keveredett galibába.
ápr. 9
12:33
Yettel: 12 hónapos havidíj-kedvezmény számlás ügyfeleknek (Menedzsment Fórum)
A kedvezmény mértéke megegyezik a márciusban bevezetett díjkorrekcióval.
ápr. 9
12:33
Borzalmas tűzvész pusztított egy idősotthonban, rengeteg a halott (naphire.hu)
Húsz halálos áldozatot követelő tűzvész pusztított egy idősotthonban az észak-kínai Hopej tartományban - jelentette szerdán a kínai állami média.
ápr. 9
12:36
A termelők stratégiát váltottak: csökken a kukorica vetésterülete, növekszik a napraforgóé (Agroinform)
Indul a tavaszi vetés hazánkban.
ápr. 9
12:36
A Facebook a magyarok fiókjait is korlátozni fogja, súlyos szigorítás jön (ATV)
Ezért fogja korlátozni milliók fiókjait a Facebook.
ápr. 9
12:36
Musk leidiótázta Trump legfontosabb emberét, elindult a háború (Promotions)
.
ápr. 9
12:36
Küzdelem az infláció megfékezésére (Magyar Hírlap)
A bankszektor részt vállal az áremelkedés megállításában.
ápr. 9
12:36
Nacsa Lőrinc: Meghirdették az Erősödő diaszpóra programot (Demokrata)
Közzétették szerdán az Erősödő diaszpóra program felhívását.
ápr. 9
12:38
Rossz hírt közölt az ukránokkal Szirszkij (Magyar Hírlap)
Meghatározó szerep.
ápr. 9
12:39
Miniszteri nyomásra „önként” csökkenti árait a 4iG – Új lakossági csomag jön a One-nál (Media1)
A 4iG Csoport bejelentette, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium felhívására „önkéntes” díjcsökkentést hajt végre az inflációkövető díjkorrekcióval érintett lakossági tarifák esetében. A One Magyarország emellett új, ajánlatokat is bevezet lakossági ügyfelei számára.
ápr. 9
12:39
Mozgásban a vegyipar – a siker kulcsa a logisztika lehet (Gyártástrend)
A vegyipar nem napjainkban éli virágkorát az Európai Unióban. Az iparág termelése lassan, de egyértelműen csökken, és bár a bevételei ennek ellenére kis mértékben emelkedtek az elmúlt öt évben, a korábban vegyipari exportőr Unió mára importőrré vált. Az ágazat Magyarországon nagyon hasonló görbét írt le, 2018 és 2024 között hazai termelése mintegy
ápr. 9
12:42
Leállt Görögország (Infostart)
Egynapos sztrájk kezdődött szerdán Görögországban a megélhetési költségek emelkedése elleni tiltakozásul, a munkabeszüntetéshez a tömegközlekedésben dolgozók nagy része is csatlakozott.
ápr. 9
12:42
Kemény válaszcsapást és végsőkig tartó harcot ígér Kína az amerikai vámlépésekre (Portfolio)
Kína határozott választ ígér az amerikai vámintézkedésekre, miközben a párbeszéd lehetőségét is fenntartja a kereskedelmi háborúban, amely tovább eszkalálódott a kölcsönös vámemelések következtében - számol be a friss pekingi üzenetekről a CNBC.
ápr. 9
12:42
Magyar Péter eredményvárót tart vasárnap délután a Műegyetem rakparton (444.hu)
A Tisza párt elnöke szerint "öles léptekkel" haladnak az egymillió szavazat felé, ezért meg is hosszabbítják a Nemzet Hangja népszavazás határidejét.
ápr. 9
12:42
Innen üzenjük az országjáró Gyurcsánynak: csütörtökön tankoljon, ne szerdán! (444.hu)
Durván esik az üzemagyag ára.
ápr. 9
12:42
Kibővíti együttműködését a Miskolci Egyetem és a Bosch (autopro)
Húsz éve jött létre a Bosch Tanszék a Miskolci Egyetemen.
ápr. 9
12:42
"A hosszú út végén újabb ajándék érkezhet" – Magony Szilvi saját történetével szeretne reményt és erőt adni minden kismamának (Femcafe)
Április 5-én több száz édesanya és kismama vett részt a Megérkezés.Hu eseményén, ahol neves szakértők, orvosok és segítők adtak hasznos tanácsokat a várandósság, a szülés és az anyaság első hónapjai kapcsán. Az eseményre Magony Szilvi is ellátogatott, aki egygyermekes anyaként, éppen egy újabb csodát várva vett részt a programon.
ápr. 9
12:42
Ezzel a módszerrel akarnak hatmillió ukránt mozgósítani (Magyar Hírlap)
Korábban a besorozás elkerülése érdekében fizetett kenőpénz nagysága vált ismertté.
ápr. 9
12:42
Jöhet az amerikai-kínai-orosz "Csillagok Háborúja"? (Demokrata)
A Pentagon eddig nem beszélt ilyen nyíltan az űrfegyverek fejlesztéséről.
ápr. 9
12:42
Térképen mutatták be: mindenben igaza volt Orbánnak, Magyarország még megúszhatja a legrosszabbat (Mandiner)
A jelek szerint hazánk egyértelműen profitál a családbarát politikából.
ápr. 9
12:42
Krausz Ferenc lépett: Így tiltakozik a Nobel-díjas fizikus Putyin háborúja ellen (Nyugati Fény)
Elege van az orosz agresszióból.
ápr. 9
12:44
Kós Hubert újabb csúcsot döntött (Magyar Hírlap)
Egy 2018-as eredményt múlt fölül.
ápr. 9
12:45
Így segített Lil Frakkon a terápia és a magány (rtl.hu)
Lil Frakk élete szinte darabokra hullott – most megmutatta, hogyan rakta össze újra. A rapper a koncerten teljesen kitárulkozott, többé nem bújik el a fájdalom mögé. Nézd vissza a Fókusz riportját az rtl.hu-n.
ápr. 9
12:45
Meghosszabbítják a határidőt, vasárnap délig lehet szavazni a Tisza Párt szavazásán (Telex)
Magyar Péter szerint a Nemzet hangja "öles léptekkel" halad az egymillió szavazat felé.
ápr. 9
12:45
6 jele annak, hogy gyorsabban öregszik, mint kellene (EgészségKalauz)
Vajon normál ütemben öregszik?
ápr. 9
12:45
Litvánia 3,5 millió euróra büntette a Revolutot (KriptoMagazin)
A litván központi bank 3,5 millió eurós (kb. 3,83 millió dolláros) bírságot szabott ki a Revolutra pénzmosás elleni előírások megsértése miatt – közölte a jegybank hétfőn. Ez a legnagyobb összegű bírság, amelyet valaha kiszabtak Litvániában ezen a területen. A londoni székhelyű brit fintech vállalat az Európai Unióban litván pénzügyi engedéllyel mű
ápr. 9
12:48
Önkéntesen vállal díjemelési korlátozást az Erste Bank (ProfitLine)
Az Erste vállalja, hogy 2026. június 30-ig biztosan nem emeli az infláció mértékével a lakossági bankszámlák és bankszámlákhoz kapcsoló betéti kártyák díjait, ahogyan ezt az idén sem tette meg - közölte a pénzintézet szerdán az MTI-vel.
ápr. 9
12:48
Kiszivárgott Trump terve Európával kapcsolatban (Demokrata)
Új szelek Washingtonból: Az amerikai biztonsági garancia korszakának vége.
ápr. 9
12:48
Cseh Katalin útján jár Magyar Péter kulcsembere – a magyar választók egyszer már elmondták erről a véleményüket (Mandiner)
Az EP-választások előtt nem vált be a lobbizás Magyarország ellen.
ápr. 9
12:51
Peking reagált az elfogott kínai katonákra (AC News)
A kínai külügyminisztérium emlékeztetett arra a felhívásra, hogy "kerüljék a fegyveres konfliktus övezetét" és az abban való részvételt.
ápr. 9
12:51
Ezért használt koszos turmixgépet Lochlan A Fehér Lótusz záró epizódjában (Telex)
Az internet tele lett azzal, milyen undorító, hogy Sam Nivola karaktere nem volt képes elmosni a turmixgépet, mielőtt fehérjeshake-et csinált.
ápr. 9
12:51
Ennyibe kerül most egy tonna búza, kukorica Magyarországon: íme a friss árak (Agrárszektor)
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 30 százalékkal magasabb, átlagosan 84,2 ezer forint/tonna áfa és szállítási költség nélküli termelői áron kereskedtek az étkezési búzával március utolsó hetében. A takarmánybúzát 2024 azonos időszakához képest 37 százalékkal magasabb, 82,8 ezer forintos tonnánkénti áron, míg a takarmánykukoricát 41 szá
ápr. 9
12:51
Bognár György fiát és a Szpari korábbi közönségkedvencét is eltiltották (NB1)
Az Mlsz Fegyelmi Bizottságának legutóbbi ülésén többek között Gengeliczki Gergő és ifjabb Bognár György is eltiltást kapott. A Szpari korábbi
ápr. 9
12:54
Greenwashing – a fogyasztók "zöld" megtévesztésének veszélyei és várható szabályozása (Adózóna)
Cikkünkben a fenntarthatósági törekvések egyik árnyoldalát, mondhatjuk a zöldítés "szürke zónáját" mutatjuk be, amely ellen mind egyéni fogyasztói, mind szabályozási szinten erőteljesen szükséges fellépni.
ápr. 9
12:54
Az önfogyasztás optimalizálása lehet az energiatárolók egyik legfőbb hozzáadott értéke a jövőben (Portfolio)
Az utóbbi években óriási lendületet vett a hazai megújulóenergia-termelés, amely egyre inkább megköveteli a megfelelő energiatárolási megoldások kialakítását. Napjainkra már a vállalati szektor is felfedezte a tárolókban rejlő gazdasági és működési előnyöket, miközben a jogi környezet fokozatosan igazodik az új igényekhez - beszámolónk a Portfolio
ápr. 9
12:54
Így kaphatsz kompenzációt a tavaszi fagykár után – ne maradj le! (Agroinform)
Tájékoztató a tavaszi fagykár bejelentéséről.
ápr. 9
12:54
"Politikusok tárgyaljanak Trumppal, ne az Európai Bizottság" (Magyar Hírlap)
A volt cseh kormányfő szerint a vámvita megoldását a legmagasabb politikai szinten kell keresni.
ápr. 9
12:54
Tetején csúszott egy autó az M0-son, videón a reggeli baleset (Promotions)
Rekordméretű dugót is okozott a meghökkentő eset, mondjuk a részleteket.
ápr. 9
12:54
Babis szerint az Európai Bizottságnak nem lett volna szabad tárgyalni Trumppal (Mandiner)
Babis úgy látja, Európa elaludt.
ápr. 9
12:57
Jelentősen esett a panellakások iránti érdeklődés (Öko-drive)
A felére esett vissza a vevői érdeklődés a panellakások iránt, miután ezeknek az ingatlanoknak az átlagos négyzetméterára az első negyedévben az előző három hónaphoz képest 30 százalékkal nőtt.
ápr. 9
12:57
Nem vagy rossz ember, ha nem bocsátasz meg valakinek – el is mondom, miért (Bien)
A megbocsátásról sokszor úgy beszélünk, mint egy kötelező dologról, ami azt jelzi, mennyire vagy nagyvonalú, jó ember. Ha nem bocsátasz meg, biztosan kicsinyes vagy, dühös, vagy egyszerűen rossz ember. De mondok valamit: ez egyáltalán nem igaz.

Keresés