2025. április 9. szerda

ápr. 9
13:30
Pedig mindig felháborodnak, ha hazaárulónak nevezzük őket (Mandiner)
És most itt van ez a Kollár K., a Tiszából, M. P. egyik plüssgörénye, és kifejti, mennyire jó, hogy az EU gazemberei visszatartják a magyaroknak járó pénzeket.
ápr. 9
13:30
Felszívták magukat a képviselők: Vajon elmegy Deutsch és Rogán a drogtesztre? (Nyugati Fény)
Vita volt az Országgyűlésben.
ápr. 9
13:30
Trump hadat üzent a Sheinnek és a Temunak (Forbes)
Az amerikai elnök legújabb rendelete megháromszorozza a Kínából érkező csomagokra kivetett vámokat. Mi történt? Donald Trump újabb csapást mért a kereskedelmi háborúban Kínára, megháromszorozza a korábban bejelentett vámtételeket a postán érkező, alacsony értékű csomagokra. A korábbi rendelet értelmében május 2-től a 800 dollárnál kisebb értékű cso
ápr. 9
13:33
Pintér Sándorék szerint nem törvénytelen, hogy egyes betegek megkerülik a várólistát (Menedzsment Fórum)
A kórház közölte, hogy nem ő szerződik a beteggel és nem hozzá folyik be a pénz, ezért a gyakorlat nem is törvénytelen.
ápr. 9
13:33
Kína üzenet Amerikának: ezt nem fogjuk tétlenül nézni (Infostart)
Kína határozott akarattal és számos eszközzel rendelkezik, hogy a végsőkig harcoljon az Egyesült Államok gazdasági és kereskedelmi korlátozó intézkedései ellen, de egyúttal kész párbeszédet folytatni az amerikai féllel – közölte szerdán a kínai kereskedelmi minisztérium.
ápr. 9
13:33
A Yettel 12 hónapra ad kedvezményt lakossági ügyfeleknek (Haszon.hu)
A Yettel meghatározott lakossági számlás díjcsomagok esetében határozott idejű kedvezménnyel enyhíti a lakossági ügyfelek inflációs terheit - közölte a vállalat. Mutatjuk azt is, mit lépett a Magyar Telekom. A tájékoztatás szerint a 2025. május 1-jétől kezdődő, 12 hónapon át érvényes kedvezmény mértéke megegyezik a korábban alkalmazott, 3,
ápr. 9
13:36
Trump szerint nyalják a seggét a vámokkal sújtott országok vezetői (444.hu)
Gúnyosan idézte is őket, miszerint azt mondogatják neki: "Kérem, kérem, uram, kössünk alkut. Bármit megteszek, uram."
ápr. 9
13:42
Új standardok alakítják át a gazdasági jelentéseket (Portfolio)
Az ENSZ Statisztikai Bizottsága 2025 márciusában jóváhagyta a 2025-ös Nemzeti Számlák Rendszerét (2025 SNA) és a Fizetési Mérleg Kézikönyv 7. kiadását (BPM7) mint új globális standardokat a nemzeti számlák és fizetési mérleg statisztikák összeállításához - jelentette az Eurostat.
ápr. 9
13:42
Az amerikai ügyvivő szerint aranykor jöhet, "nincs több aktivizmus" – Paksra amerikai cégek szállítanának (ATV)
A lehetséges aranykorról, Trump és Orbán szoros kapcsolatáról, és arról beszélt Robert Palladino amerikai ügyvivő a Külügyi Intézet elnökével: "nem lesz több aktivizmus". Paksra amerikai cégek készek szállítani, készek közbelépni egyoldalú energiafüggőségnél - az amerikai LNG-t ajánlotta.
ápr. 9
13:42
A Continental újratervezi jövőjét: csak az abroncsgyártás marad (autopro)
A Continental radikálisan átalakul.
ápr. 9
13:42
Rengetegen vesznek részt a vállalati e-autó programban (Magyar Hírlap)
Már háromezer elektromos gépkocsira fizették ki a támogatást.
ápr. 9
13:42
Dömötör Csaba: Hazánkkal szembeni büntető intézkedésekért lobbizik a Tisza Párt (Demokrata)
Kollár Kinga tiszás EP-képviselő szerint az uniós források visszatartása erősíti az ellenzéket.
ápr. 9
13:42
Több görög nagyvárosban megbénult a közlekedés: sztrájkolnak a megélhetési költségek emelkedése miatt (Mandiner)
Megbénult a közlekedés Athénban és Szalonikiben is.
ápr. 9
13:45
Korlátozásokat oldott fel az amerikai elnök (Infostart)
Az amerikai szénbányászatra és szénalapú erőművekre vonatkozó korlátozások megszüntetéséről és az energiatermelésben való szerepük fokozásáról írt alá elnöki rendeleteket Donald Trump kedden.
ápr. 9
13:45
Meglepő módon a fiatalok és az idősek lettek leginkább bankkártyafüggők (Piac és Profit)
Már 1000 forint alatti összeg kifizetésekor sem nyúl mindenki automatikusan az apróhoz vagy bankjegyhez, helyette a digitális fizetési megoldásokat, például a bankkártyát választják a pénztárnál – derül ki a SimplePay fizetési megoldásokat fejlesztő és üzemeltető OTP Mobil felméréséből. A fiatalok és meglepő módon az idősek azok, akik visszaszorítj
ápr. 9
13:45
Nem gyártják tovább a kínai elektromos kisautót Lengyelországban (Villanyautósok)
Nem tartott sokáig.
ápr. 9
13:45
Majdnem egy évnyi műkörömépítés árába kerül a legolcsóbb JLo koncert jegy! (Sassy)
A popdívát sokan megnéznék, de még többen költik másra azt a többtízezer forintot.
ápr. 9
13:45
Érettségi kisokos: Hatékony tanulás az utolsó hetekben (Diplomátszerzek)
Már alig van idő az érettségiig, és úgy érzed, hogy minden egyszerre zúdul rád? Ne aggódj, nem vagy egyedül! Az érettségi előtti hajrá stresszes lehet, de ha okosan állsz neki, még most is rengeteget tehetsz azért, hogy magabiztosan ülj be a vizsgára. Mutatjuk, hogyan hozd ki a legtöbbet az utolsó hetekből!
ápr. 9
13:45
Megérkeztek a játékok az Android Auto-ba (Smarteast)
A Google elérhetővé tette a játékokat az Android Auto számára
ápr. 9
13:48
Korlátozásokat oldott fel az amerikai elnök (Infostart)
Az amerikai szénbányászatra és szénalapú erőművekre vonatkozó korlátozások megszüntetéséről és az energiatermelésben való szerepük fokozásáról írt alá elnöki rendeleteket Donald Trump kedden.
ápr. 9
13:48
Az olasz kormány további szigorítást vezet be az illegális bevándorlókkal szemben (HírTV)
Mostantól, az országba érkezők nem csak jogaikról, hanem kötelességeikről szóló tájékoztatást is kapnak.
ápr. 9
13:48
Mozgásban a vegyipar – a siker kulcsa a logisztika lehet (ProfitLine)
A vegyipar nem napjainkban éli virágkorát az Európai Unióban. Az iparág termelése lassan, de egyértelműen csökken, és bár a bevételei ennek ellenére kis mértékben emelkedtek az elmúlt öt évben, a korábban vegyipari exportőr Unió mára importőrré vált.
ápr. 9
13:48
Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz (ATV)
A miniszterelnök a kormányülesről "jelentkezett" be, részletekkel jön nemsokára.
ápr. 9
13:48
Az ÁSZ reakciója véleménycikkünkre: Nem igaz, hogy Windisch László szeme előtt zajlott le a Matolcsy-varázslat (444.hu)
Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke, aki korábban 2019-ig a jegybank alelnöke volt, reakciójában azt írja, hogy nem volt rálátása a Matolcsy-időszakban történt vagyonvesztésre, és az erről szóló ÁSZ-jelentés nyilvánosságra hozásának időzítése nem függ össze az elnökváltással.
ápr. 9
13:48
Ha ilyen Sms-t kapsz a Nav-tól, soha ne nyisd meg: az azonnali törlés az egyetlen biztonságos megoldás (Femcafe)
Az elmúlt időszakban különös Sms-értesítéseket kapnak a felhasználók "a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól". Valójában persze nem a Nav áll a különös üzenetek mögött, csak egy újabb agyafúrt csalásról van szó.
ápr. 9
13:48
"Öles léptekkel haladunk az egymillió szavazat felé" – Magyar Péter eredményvárót tart vasárnap délután a Műegyetem rakparton (SzMo)
Vasárnapig meghosszabbítja a Tisza Párt a Nemzet Hangja népszavazás határidejét - jelentette be a közösségi médiában Magyar Péter.
ápr. 9
13:48
Görögországban leálltak a kompok, a vonatok és a repülőterek (Magyar Hírlap)
Egynapos sztrájkot tartanak az égei-tengeri országban.
ápr. 9
13:48
Idén 3814 milliárd forintot fordít a kormány a családok támogatására (Demokrata)
"A költségvetés egy jelentős részével eddig is a családokat segítettük" – mondta Zsigó Róbert.
ápr. 9
13:48
A kínai tőzsdéket valamiért elkerüli a Trump-válság (Forbes)
A kínai tőzsdék dacolnak a vámháborúval, sejthetően állami beavatkozás miatt dacolnak a világtrenddel. Mi történt? A múlt heti amerikai vámok bejelentése után világszerte zuhanni kezdtek a tőzsdék, Donald Trump vagyona is hirtelen apadni kezdett. Mindenhol esnek az indexek, kivéve a vámokkal keményen szankcionált Kínában. A Nikkei 4 százalékos esés
ápr. 9
13:48
Barkóczi Balázs: Aki korrupt, az bűnhődjön, az Orbán-klán is! (Nyugati Fény)
Nincs jobb- és baloldali korrupció, csak korrupció van.
ápr. 9
13:50
Kína nem hagyja annyiban, 84 százalékos vámot vet ki az amerikai termékekre (444.hu)
Ez a válasz a 104 százalékos amerikai vámra.
ápr. 9
13:51
Beintett az oroszoknak a csalódott ukrán karatekölyök (AC News)
Hősként ünneplik a 13 éves ukrán fiút, aki elviharzott, és nem volt hajlandó a dobogóra állni a győztes orosz mellett a karate versenyen.
ápr. 9
13:51
Rendkívüli hír: már lehet jegyet venni Jennifer Lopez budapesti koncertjére, ám csak erős idegzetűeknek ajánljuk (naphire.hu)
Már elindult a jegyértékesítés Jennifer Lopez budapesti koncertjére.
ápr. 9
13:51
Változás történt: ez sok vidéken élő magyart érinthet 2025-ben (Agrárszektor)
A Teáor'25 nómenklatúra 2025. január 1-jei életbe lépésével részben módosult az agroturisztikai étkeztetést magában foglaló kistermelői falusi vendégasztal, falusi szállásadás, valamint lakáséttermi szolgáltatás statisztikai besorolása. Mutatjuk a részleteket.
ápr. 9
13:54
Jelentős növekedéssel zárta a 2024-es évet a Pensum (Portfolio)
Növekedéssel zárta a 2024-es évet a munkaerő-kölcsönzés terén tevékenykedő Pensum Group: árbevétele közel duplájára, míg adózás utáni nyeresége több mint a háromszorosára ugrott, ami a strukturális átszervezések miatt javuló hatékonyságnak, valamint a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzéséből származó dinamikus bevételnövekedésnek köszönhető
ápr. 9
13:54
Szijjártó: A kormány nemmel szavaz az amerikai termékekkel szembeni EU-s viszontvámokra (444.hu)
Szerinte "az Európai Unió sajnos egy súlyos hibát vétett, meg lehetett volna akadályozni ennek a helyzetnek a kialakulását".
ápr. 9
13:54
Szamosi Zsófi: "A szülők gyakran vágynak rá, hogy megálmodják a gyerekek sorsát" (Glamour)
Finom eleganciája, tehetsége nemcsak a filmvásznon, és a színpadon, hanem az enteriőrökben is visszaköszön. Szamosi Zsófia színésznő, a GLAM Talks with Szily Nóra videósorozat legújabb vendége. A számos díjat, elismerést bezsebelt művész a színpad és a tanítás mellett egy ideje lakberendezőként is tevékenykedik, mellette pedig édesanyaként terelget
ápr. 9
13:54
Itt az IBM z17, az AI-korszakra született mainframe (Mínuszos)
Az IBM bemutatta az IBM z17 mainframe rendszert, amelyet teljes egészében a mesterséges intelligenciára (AI) épülő működésre terveztek – az alapoktól kezdve a hardveren, szoftveren és rendszerüzemeltetésen át. A vállalat új zászlóshajója az IBM Telum II processzorra épül, és új szintre emeli a tranzakciók feldolgozását, valamint az AI-alapú munkate
ápr. 9
13:54
Olyat mutatott a kamera élő adásban a tüntetésen, amelyre senki nem volt felkészülve (Promotions)
Kergetőzésig fajult a helyzet, hiába vonult távolabb a stáb.
ápr. 9
13:54
A kormány nemmel szavaz az amerikai termékekkel szembeni EU-s viszontvámokra (Demokrata)
"Tárgyalni kellene a terhek csökkentéséről" – mondta Szijjártó Péter.
ápr. 9
13:54
Csütörtökön látványosan változnak az üzemanyagárak (Transpack)
Meglepően kedvező fordulat jön az üzemanyagárakban – a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is jelentősen csökken.
ápr. 9
13:54
Eltaktikázta magát Európa, kár volt a vesztesre fogadni Amerikában, most pedig beindult a kapkodás és a pánik (Mandiner)
A magyar kormány már most közölte: biztosan nem szavazzák meg a viszontvámokat!
ápr. 9
13:57
Élénk, bájos növények kis terekbe – Ültesd el ezeket idén! (Bien)
Sokan álmodoznak arról, hogy otthonukat buja zölddel és virágzó növényekkel töltsék meg, azonban a korlátozott élettér gyakran korlátok közé szorít bennünket. Nem szabad azonban elkeserednünk, mert a kis terek is lehetőséget nyújtanak arra, hogy természetközeli környezetet hozzunk létre, csak a megfelelő növényeket kell kiválasztanunk.
ápr. 9
14:00
Ókovács Szilveszter kiakadt egy róla készült Ai-kép miatt: testszégyenítést emleget, jogi lépéseket fontolgat (Blikk)
Egy feltehetőleg mesterséges intelligenciával generált, karikatúraszerű képet rakott ki az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete a Magyar Állami Operaház főigazgatójáról, ezzel új szintre emelve a régóta tartó konfliktust. A manipulált fotón turistaként megjelenő Ókovács Szilveszter ezt sértőnek, sőt egyenesen testszégyenítőnek tartja. Az iga
ápr. 9
14:00
A londoni kiütés után Carlo Ancelotti a három csatársztárjára a legmérgesebb (Infostart)
Declan Rice dicsőségét zengi a brit sajtó, amely egyébként Mikel Arteta a klubnál töltött, most már jó hosszú időszaka legjobb mérkőzésének minősítette a címvédő Real Madrid kiütését. A spanyol lapok kegyetlen kritikával illették Ancelotti csapatát.
ápr. 9
14:00
Humanoid robot kapott szerepet a Vörösmarty Színház új darabjában (Kreatív Online)
A Nibelung lakópark című, április 19-én debütáló Térey-darabban kap a világon állítólag elsőként egy humanoid robot szerepet.
ápr. 9
14:00
Néhányan egy egész sorozatot is túlélnek, mások egy golyótól is meghalnak (Magyar Hírlap)
Mi történik odabent, ha meglőnek?.
ápr. 9
14:00
Fontos információkat közölt a tavaszi fagykárral kapcsolatban az Agrárminisztérium (Növekedés)
Az agrárkár-enyhítési rendszer lehetőséget teremt a tavaszi fagy által okozott károk részleges enyhítésére. A tavaszi fagykárral érintett gazdálkodóknak mindenképpen érdemes elektronikus kárbejelentést tenni az agrárkár-megállapító szervnél, a vármegyei kormányhivatal, mert ez szükséges ahhoz, hogy - az egyéb támogatási feltétel teljesülése esetén
ápr. 9
14:00
Ami elég, az elég! (Mandiner)
Tűrhetetlen, hogy ez a párt Magyarország ellen dolgozik nemzetközi szinten, és még henceg is vele!
ápr. 9
14:02
Így kerüljük el éjszaka, hogy a vérünk túl sűrűvé váljon (Magyar Hírlap)
Három egyszerű és hatékony tipp.

Keresés